Na ma megtudjuk, milyen újabb csávába kerülnek kis kalandoraink! :D
Ó, és boldog nyulat mindenkinek!
Ó, és boldog nyulat mindenkinek!
Nem is húzom az időt felesleges dumával; showtime! (bocs, ezt muszáj volt :DD)
Tudok egyedül repülni!
Kínkeserves felszállás volt. A legkevésbé sem volt észrevétlen és zökkenőmentes.
Hablaty és Fogatlan ötödik nekifutásra tudtak csak normálisan a levegőbe emelkedni. Egészen addig vagy Fogatlan felejtette el, hogy nem kell a váltó kattanására várni, vagy Hablaty volt az, aki nyereg és ez által kapaszkodó híján, majdnem lecsúszott a sárkányáról. Egyszerűen nem tudott mibe kapaszkodni, s ő is néha váltani akart a bal lábával, s mindig csak utólag jött rá, hogy a fémszerkezet nincs is ott.
Borzasztóan instabilan indultak meg a tenger felé, s félő volt hogy az első széllökésnél mindketten a jeges vízben kötnek majd ki.
Fogatlan bizonytalan, imbolygó röptével kimondottan lassan - sőt, mi több: nagyon lassan - haladtak.
- Hé pajti, egy kicsit próbáld meg összeszedni magad, oké? - kezdte Hablaty, ugyanis már megint félő volt, hogy lefordul a tűzokádó hátáról, ha az tovább folytatja a kacsázást. - Nem hinném, hogy ennyire kiveszett volna belőled a "hogyan repüljek egyedül" készség...
Fogatlan szánakozva pislogott. Valójában borzasztóan szégyellte, hogy ilyen pocsékul teljesít. A szigetvilág legprofibb légimutatványosa most azért küzd, hogy legalább nagyjából egyenesen repüljön.
- Na jó, várj, kitaláltam valamit - folytatta a fiú - Mivel most nincs előttünk semmi, talán működni fog... Nos, Fogatlan, csukd be a szemed!
A sárkány felmordult: "Hogy mi?!".
- Mondom, csukd be a szemed! Ez egy bizalomgyakorlat, hidd el menni fog. Bízz bennem, nem lesz semmi gond! - a hüllő engedelmeskedett. - Jó, és most emlékezz vissza, hogy milyen volt, mikor még tudtál nélkülem repülni, amikor még nem ismertük egymást. Képzeld magad elé, hogy akkor milyen volt repülni.
Fogatlannak akarva-akaratlan csak egyetlen emlék ugrott be, de az azonnal: a pillanat, mikor Hablaty lelőtte, s ő zuhanni kezdett a sötét erdő felé... S ezzel egyidejűleg a valóságban is vészesen ereszkedni kezdett. Már csak Hablaty kiáltásaira figyelt fel:
- Balra! Balra! Nem pajti, a másik balra!
A sárkány viszont nem reagált.
- Fogatlan, zuhanunk!!!
Gyerünk... Tudod, mi a dolgod... Csapkod, fordul, csapkod, fordul, farokszárnyállás igazít...
Megvárta míg egész közel ereszkednek a tengerhez és...
Hirtelen felrántotta magát, s nagy sebességgel elindult szinte függőlegesen felfelé.
Igen! Igen én tudok egyedül repülni! Képes vagyok rá! És ez csodálatos.
Hablaty minden erejével kapaszkodott, mikor sárkánya három szaltót is lejtett a levegőben, olyan könnyedséggel, amit még sosem látott tőle. Ráérzett végre, hogy milyen az, mikor ő irányít, s Hablatynak nem kell mindig jeleznie. Nem ez így nem igaz... nem, "nem kell jeleznie", hanem "nem kell" ő maga, Hablaty...
Szabad vagyok! zengett a sárkány fejében. Szabad vagyok, szabad vagyok, szabad vagyok!
Míg Fogatlan örömében háromszor végrehajtotta a "dugóhúzót" függőlegesen felfelé, Hablaty mihaszna csomagnak érezte magát a hátán. És ő még azt hitte, hogy a sárkányának lesz majd kellemetlen ez az új szabadság... De mi van, ha már nem is akarja majd vissza a régi nyerget?
***
Hablaty túltett a kellemetlen gondolatain, s most minél inkább bíztatta sárkányát, ugyanis ha sikert akarnak, még napkelte előtt el kellett érniük az Ádázok Szigetére. Az éjszakai égen ugyanis nem is fogják sejteni, hogy jönnek.
Az volt a terv, hogy még sötétben leszállnak egy biztonságos helyen, majd felderítik a szigetet - mivel itt még sosem jártak, végül kivárják a percet, hogy mikor a legjobb beosonni és visszacsenni a tojást. Ha nem veszik észre őket, nem fogják tudni, hogy ők vitték el a sárkányfiókát.
Az Ádázok Szigete épp egy olyan félreeső helyen feküdt a viking szigetvilágban, hogy a vándorló sárkányok nem telepedtek meg ott, így hőseink egyetlen tűzokádóval sem találkoztak.
Rettenetes magasságban repültek, hogy az őrszemek véletlenül se szúrják ki őket, s mikor már a sziget fölött köröztek, mit egy fekete árny, Hablaty újra megszólalt:
- Rendben pajti, szálljunk le ott, az erdőben! - mutatott egy fás területre, ami még elég távol volt az Ádáz falutól.
Fogatlan bukórepülésbe kezdett, s az utolsó pillanatban kitárta szárnyait, ezzel megfékezve zuhanását és így észrevétlenül ereszkedett a fák közé. Szerencsére épp időben, ugyanis a napsugarak egy pillanat múlva végigszántották a fenyőfák csúcsait.
Hablaty leszállt sárkánya hátáról, majd alaposan körülnézett, mielőtt bármerre is elindult volna.
Egy bokor se rezdült, senki sem volt a környéken. A természet nyugodt volt, élte a saját kis életét.
- Hát, kezdetnek nem is olyan rossz - jegyezte meg a fiú, majd lassan elindult a falu fényei felé, nyomában sárkányával.
Nem tartott sokáig a menetelés, hamar elérték a település határát, ami - a korai hajnal miatt - még mindig nyugodt és csendes volt. Csak néhány őrszem járkált a falu utcáin.
Az utolsó nagy bokornál, ami elválasztotta őket az Ádáz falutól, Hablaty újra Fogatlanhoz fordult.
- Na jó, figyelj: mivel még nagyon korán van, nem hiszem, hogy sokan kóborolnának az utcákon, de akkor is kérlek, hogy maradj rejtve itt a bozótban. Az túl veszélyes lenne, ha velem jönnél, tudod, hogy Dagur rád vadászik.
Fogatlan szemrehányóan nézett a fiúra: "És gondolod Dagur nem fogja tudni, hogy ha te itt vagy, akkor én is?" Ez persze Hablatynak is megfordult a fejében, de mégis úgy gondolta, hogy egy negyvenkilós fiút egyedül kevésbé vesznek észre, mintha egy ötszáz kilós, rikító piros farkú sárkánnyal járkálna.
- Jó, persze, a lebukás benne van a pakliban, de így mégiscsak nyugodtabb lennék. Kérlek Fogatlan...
A sárkány kelletlenül rábólintott. Köztudottan utálta az olyan helyzeteket, mikor Hablaty valami igencsak veszélyesre vállalkozik és ő nem mehet vele. Hogy fogja így megvédeni?
- Akkor én most bemegyek és megpróbálom megtalálni a tojást észrevétlenül, te pedig innen fedezel és csak akkor támadsz, ha nagyon nagy a baj, oké?
Újabb bólogatás.
- Rendben. De biztos oké?
Morgás.
- Kösz pajti, ezzel megnyugtattál... - legyintett szarkasztikusan.
Hablaty a fejére húzta kabátja szőrrel szegélyezett kapucniját, majd kilépett a bokor rejtekéből, sárkánya pedig aggodalmaskodva nézett utána. Jól tudta ő, hogy Hablatyot mindig is üldözte a balszerencse és sejtette, hogy most sem lesz másképp...
***
Asztrid korán kelt fel aznap reggel. Este, mielőtt elaludt, Viharbogár a szárnyával betakarta őt, ezzel is óvva lovasát a hidegtől. Asztrid kimászott a tűzokádó szárnya alól, majd körülnézett a karámban. Rajta kívül még minden sárkány és sárkányidomár is mélyen aludt, viszont a lánynak azonnal feltűnt, hogy sem Hablatyot, sem Fogatlant nem látja közöttük.
Valószínűleg már felkeltek... Asztrid ezt mondogatta magának, mialatt átlépett a Cipzárhát két nyaka fölött, viszont kiérve az arénába már sejtette, hogy valami nem stimmel.
A copfos vikinglány elindult a falu romjai felé, közben igyekezett mindenfelé figyelni, hátha felbukkan a két jó barát. Hamarosan sárkánya is csatlakozott hozzá, s együtt nyitottak be Hablatyék otthonába.
Pléhpofa, aki épp a berendezést próbálta elfogadható állapotba hozni, most feltekintett az asztal mögül.
- Áh, jó reggelt, Asztrid!
- Neked is, főnök- köszönt vissza udvariasan a lány, majd rögtön a lényegre tért. - Igazából én Hablatyot keresem.
- Itthon nincs és én a Sárkányiskolából sem láttam kijönni.
- Hát, pedig ott nincsen és Fogatlan is eltűnt. A faluban idefelé sem láttam őket sehol.
A főnök elgondolkodott.
- Hm... hát csak itt lesznek valahol, elrepülni aligha repültek, annak a sárkánynak most nincs nyerge se.
Asztrid arcára hirtelen kiült a felismerés. Ó, hisz ezt tudnia kellett volna...
- Mi a gond, Asztrid? - kérdezte Pléhpofa, aki észrevette a lány arcán a hangulatváltozást.
- Semmi, csak azt hiszem tudom, hogy hol találom. Legalábbis remélem, hogy még ott találom...
Asztrid kisietett a házból, majd egyenesen a kovácsműhely felé vette az irányt.
Hiszen ez egyértelmű! Hablaty a kovácsműhelyben lesz, mert Fogatlan a műfarka nélkül a földhöz van szögezve, s a fiú ezt egy pillanatig sem hagyná. Nyilván már kora reggel óta ott kalapál, és tervezi a másik Éjfúria felkutatását vagy egyéb őrültségeket...
- Hablaty? - szólongatta Asztrid, mikor átlépte a műhely küszöbét.
Viszont a fiú nem volt ott. A Hofferson lány alaposan körülnézett, hátha lát bármit, ami bizonyítja, hogy Hablaty itt járt.
Igaza lett, ugyanis nem kellett hozzá sok, hogy a kezébe akadjon az önműködő műfarok tervrajza, amiről lecsúszott egy kis fém valami, mikor felemelte.
Asztrid lehajolt és felvette a porba esett kis tárgyat.
Az Ölvészt ábrázoló mandzsetta volt az.
A lány azonnal megértette az összefüggést. Újra kiegyenesedett, s még egyszer körbetekintett a műhelyben. Beigazolódott a gyanúja: a kalapácsok és a vágóeszközök előszedve, a vashevítő tűz még pislákolt, s ott volt az a piros anyag is, amiből Fogatlan eredeti műfarka készült és látszott rajta, hogy használták is.
- Jaj ne... - suttogta Asztrid, mialatt újra szemügyre vette a kis sárkányos ruhadíszt és az önműködő farokszárny tervrajzát. - Jaj Hablaty, nem lehetsz ennyire ostoba...
***
- Ébredjetek! Gyerünk! - parancsolta Asztrid, miközben jól gyomorszájon rúgta a békésen szundikáló Takonypócot, majd Fafejet.
- Mi a Thor villáma ütött beléd?! Mit művelsz?! - panaszkodtak a fiúk, oldalukat dörzsölgetve.
- Hablaty! Azonnal utána kell mennünk! Elment az Ádázok Szigetére nélkülünk! Nem szólt senkinek! - rikoltozott tovább Asztrid.
- Már hogy a viharba ment volna el, Fogatlannak nincs műfarka, nem tud repülni... - kezdte a szemét törölgetni Halvér.
- Hát ez így nem igaz, mert Hablaty az éjjel csinált egyet neki, mégpedig az önműködőt. - magyarázta a vikinglány az említett szerkezet tervrajzát lengetve, de mikor látta, hogy senki nem érzi ennek a dolognak a súlyát rajta kívül, dühében toporzékolni kezdett - Jaj gyerünk már! Mozgás! Utána kell mennünk!
- Jól van, jól van... Megyünk már... - mormogták a többiek.
- Öööh, srácok, bocsi, de Pléhpofának nem kéne szólnunk? - kérdezte félénken Halvér.
- Arra most nincs idő! Meg amúgy sem engedne minket oda, csak hátráltatna és most arra végképp nincs idő!
A sárkánylovasok hamar felsorakoztak, s egyenként kirepültek az aréna kapuján.
Elindultak Hablaty után az Ádázok Szigetére.
***
Hablaty most már értette, hogy valószínűleg rosszul döntött.
Talán tényleg nem kellett volna tejesen egyedül besomfordálnia egy Ádázoktól hemzsegő faluba, egy aligha harcképes tőrrel a csizmájában - ugyanis oda rejtette, hogy ha le is buktatják, véletlenül se tudják elkobozni.
Még alig tett néhány métert az utcán, mikor az egyik őr kiszúrta a kóborló fiatalt. Hablaty szerencsére egy mellékutcában lehagyta, s onnantól kezdve csak a falu szélén haladt, nem mert ugyanis a központba menni.
Oldalra nézett a bozótosra. Tudta, hogy Fogatlan árnyékként követi, itt-ott ugyanis felbukkant a piros műfarka. Hm, árnyékként...
Hablaty a falu másik végén található hegybe vájt erőd felé tartott, meggyőződése volt ugyanis, hogy egy ilyen nagy erővel bíró sárkány tojását biztos kezek alatt őrzik.
A fiú kisöpörte szeméből a haját, s megállt egy pillanatra. Az erőd kapuin bizony nem sétálhat be, a vaslába túl árulkodó jel, azonnal tudnák, hogy ő az... Bár, talán lehet valahol egy hátsó bejárat vagy...
Nem... biztos, hogy nincs hátsó bejárat.
- Nah ezt jól megcsináltad, Hablaty... - mormogta magának, majd lehuppant egy kivágott fa rönkjére. Mégis mihez kezdjen most? Teljesen feleslegesen jöttek ide, nem tud tenni semmit... Ehhez kevés az ereje.
Időközben azonban egyre több járókelő jelent meg az utcán, s ha nem is szólították meg Hablatyot, sejtették, hogy nem idevalósi. Egyesek már- már gyanakodva méregették, egyenesen felismerték, s mikor Hablaty már tisztán látta: kész, ennyi, lebukott, hirtelen váratlan dolog történt.
Éles, vijjogó hang ütötte meg a fülét, majd lila fény villant, s a falu szélén fölrobbant egy kisebb raktár.
Hablaty már majdnem elkiabálta magát, hogy "mondtam, hogy csak később támadj, Fogatlan!", mikor meglátta, hogy nem a sárkánya tüzelt, hanem a tojástulajdonos Éjfúria.
- Hah, na klassz... Komolyan mondom, már csak te hiányoztál a káoszból... - dünnyögte égre meredt tekintettel, miközben körülötte már mindenki rémültem menekült.
A fiú már indult volna Fogatlanhoz, amikor hirtelen az eszébe jutott egy ördögien okos terv.
- Káosz... - ismételte magának a szót - Hát persze, ez az! Káosz!
Ezzel odaszaladt sárkányához, s máris átadta neki a "zseniális" tervét:
- Fogatlan! Káosz! Az kell most nekünk! A zűrzavar lesz a legnagyobb segítőnk! Figyelj pajti, most előjöhetsz, sőt arra kérlek, hogy repülj be a falu közepére és csinálj akkora kalamajkát és felhajtást, amekkorát csak tudsz!
A sárkány értetlenül nézett rá. Nem értette, hogy lovasa mit akar ezzel elérni, mindenesetre szinte "vállat vonogatva", mellső lábával már-már azt hihetnénk, legyintve elindult, hogy megtegye gazdája kérését és pokoli nagy kavalkádot csináljon.
Egy zűrzavar közepette ugyanis aligha a tojás védelme lesz az Ádázok legfőbb gondja.
- De lehetőleg azért ne ölesd meg magad oké? - kiáltott Hablaty távolodó sárkánya után. Fogatlan még egyszer idétlenül rámosolygott, majd látványosan a berepült a falu közepébe.
A fiú megvárta, míg Fogatlan - és persze a másik Éjfúria - plazmabombái fel nem keltik az őrök figyelmét, majd óvatosan az erőd bejárata mellé osont.
Amikor egy lövedék felborított egy fából tákolt lőtornyot egész közel hozzájuk, a kapuőrök kiszaladtak, hogy felvegyék a harcot a láthatatlan támadókkal.
Hablaty pedig azzal a lendülettel görnyedve beszaladt a kapun. Őt senki nem vette észre, viszont minden egyes percben azért aggódott, hogy a két Éjfúria ne támadja meg egymást, mert akkor bizony mindketten sebezhetőek lesznek. Az Ádázok nem fogják megvárni, míg elrendezik a vitájukat, így akkor aztán igazán nagy baj lenne...
Hablaty meglepődve tapasztalta, hogy az erőd épp oly kopár belülről mint kívülről. Falai kicsit sem voltak szabályosak, inkább hasonlított az egész egy sziklába vájt alagútrendszerre, mint erődre. Kísértetiesen hasonlított a Számkivetett szigetre, ahol szintén csak a csupasz szikla volt a fal.
- Ezt nem hiszem el, minden elvetemült őrült ellenségünk barlangban él?... - tette fel kérdést halkan Hablaty.
Majd elindult egy egyik járatban előre. Bár arról halvány lila gőze se volt, hogy az e a jó irány, hisz honnan is tudhatná?
Fogalma sem volt, hogy mennyi ideje kóborolhat a folyosókon, de azt kimondottan rémisztőnek találta, hogy senkivel sem futott össze. Hol lehet mindenki? Hol vannak az ádázok? És ami a legfontosabb: hol van Dagur?
Ezt alighogy végiggondolta, már meg is hallotta az a fülsértő kacajt, amit az Ádáz főnök hallatott. Csak éppenséggel azt nem tudta, hogy pontosan merről is jön ez az eltéveszthetetlen vihogás.
Hablaty nem volt biztos benne, de mintha egyre közelebbről hallaná a Dagurt jelző kacajt... Igen, határozottan felé tart!
A fiú a lehető leghalkabban futásnak eredt az ellentétes irányba, lopakodását csak műlába csattogása rombolta egy kicsit: a fém ugyanis nagyokat koccant a kövön.
A keskeny folyosón jobbra és balra ajtók nyíltak különböző termekbe, szobákba. Hablaty kétségbeesetten tapasztalta, hogy mind zárva volt, hisz nem egy ajtó mögött próbált meg elbújni az egyre csak közeledő Dagur elől.
A következő se nyílt ki, az azután lévő se...
Hablaty reményveszetten szaladt oda az utolsó ajtóhoz a folyosón, aminek teljes erejéből nekifeszült... feleslegesen. Hisz az ajtó lendületből kitárult, s a féllábú fiú egyenesen bezuhant rajta.
- Óh Thor... te jó ég... - suttogta magának, hevesen dobogó szívvel. De nem várt egy percet sem.
Felpattant, s halkan magára csukta az ajtót, majd remegve nekivetette a hátát, s lassan ülő helyzetbe csúszott.
Tekintetét körüljáratta a helyen, ahová került: a helyiség elképesztően nagy volt, elég kopárnak tűnt, úgy, mint a folyosó is, magas volt a mennyezete, s egy két fáklya lobogott csak a falait feketítve. Sok aránytalan sziklaoszlop állt kicsit sem egyenlő távolságra egymástól. Az egyetlen berendezési tárgy a terem közepén található emelvény volt, amin egy...
- Jóságos Odin... - rikkantotta Hablaty, de kezét gyorsan a szája elé kapta, ám valószínűleg túl későn, viszont ez most nem izgatta.
Hiszen mindössze három méter választotta el a lila Éjfúria tojástól.
Te jó ég, megtaláltam! Sikerült! gondolta magában, majd felpattant és odasietett a tojáshoz.
Ám, mint mindig ilyen helyzetekben, mikor már azt gondoljuk: győztünk, megoldottuk a problémát, mindig jön valaki vagy valami, ami elrontja a diadal mámorát.
Az ajtó kicsapódott Hablaty mögött, ő pedig hirtelen fordult hátra, el is esett.
- Én a helyedben békén hagynám azt a tojást...
Hablaty arcára ráfagyott a rémület. Na MOST van igazán komoly baj...
