A Halálének dala

2017. május 9., kedd

Válasz a kommentáradatra, plusz némi magyarázat

Nem szokásom egyben válaszolni a kommentekre, de időhiány miatt sajnos most nincs más választásom, és úgy éreztem, ez utána  fejezet után ez most megérdemel egy cikket.

Nagyon köszönöm a dicséreteket, és szokás szerint egyre jobban és lelkesebben örülök annak, hogy elnyeri a tetszéseteket, még akkor is, ha a történések nagy része nem épp habos-babos, sőt... Igen, nem hittem, hogy egy ilyen nehéz témát ki tudok boncolni és rendesen szavakba önteni. Nehéz szókimondónak lenni ilyen helyzeteknél, viszont ha ennek az ellenkezőjét tenném, túlságosan gyermeteg lenne, és pont az ellentéte felé szeretnék fordulni. A Soulmates ad majd néhány pofont mindenkinek a lehető legdurvább helyzetekkel (néhányan gondolom sejtitek, mire célzok elég csak egy khmasztalhkm megszólalás) és az Álomháború utolsó néhány fejezetével próbálok abba az irányba indulni, hogy senkinek ne legyen éles váltás.
De visszatérve a fejezetre:
Ha némi utalgatással ugyan, de próbáltam sejtetni, hogy a fő problémán, azaz a hibbantiak megmentésén túl hirtelen most bekanyarodott egy egészen más baj Hablaty elé, amit most ugye vagy kikerül, vagy szembenéz vele. Kérdés, hogy mit ítél fontosabbnak, a szerelmét és a magánéleti gondjait, vagy a küldetésüket.
A kérdésre a válasz, hogy mégis milyen nyelven beszélnek a kis drágák: izlandiul. De ne bízzátok a gúglira a fordítást, förtelmes hülyeségeket hoz ki, önmagának is ellentmond az a szerencsétlen.
Fogatlan származása viszont még nem egészen tisztázott. Ugyan érti a nyelvet, de ez nem azt jelenti, hogy pontosan arról a helyről érkezett, hiszen még ő maga sem tudja, kicsoda valójában. Illetve emlékezzetek: Magashegy a sárkányok ellensége. Mennyi esély lehet rá, hogy pont ott telepedjenek le az éjfúriák?


Nagyon remélem, hogy sikerült minden kérdésre választ adni, ha nem, kérlek tegyétek fel kommentben - ne feledjétek, ha spoiler, sajnos nem tudok válaszolni, de minden egyébre igen :D

Oh, és igen, ne feledjétek, ez egy fanfiction... bármi megtörténhet! >:D

(Ui: hamarosan gyűlik egy újabb adag rajz, amit szintén egy cikkben fogok közölni)