8.fejezet - A bajkeverő tojás

Szóval, mint mondtam itt az új rész, sebes voltam mint a Fürge fullánk :D
Na lássuk, milyen sorsra jut a mi kis Éjfúriánk...
(ez még rímelt is!... vagy nem? fürge fullánk-éjfúriánk.... na jó, nem vagyok egy nagy költő, de ez akkor is vicces :D)
-saját rajz! kérlek engedély nélkül ne másold!-

8. fejezet:

Az önműködő farokszárny

Asztrid és Kőfej két oldalról átkarolva támogatták Hablatyot. El sem tudták képzelni, hogy most mit élhet át, de kötelességüknek érezték, hogy ők, mint a barátai, mellette álljanak minden helyzetben.

S ez most egy olyan pillanat volt, mikor mindenki szíve egyformán megszakadt. Mind kedvelték Fogatlant, okos, ügyes és segítőkész volt, akárcsak a gazdája. De most, lehet, hogy halott. Hisz hogyan is győzhetett volna, egy ekkora hiányossággal, mint az övé?

Hablaty fel-feltörő zokogását egy bokor zörgésének zaja szakította félbe.

Mind felnéztek a hang irányába, s hirtelen két zöld szempárral néztek farkasszemet. Egy Éjfúria lépett elő az árnyból.

A sárkánylovasok mind előkapták fegyverüket ijedtükben: Kőfej és Fafej lándzsát szegezett rá, Takonypóc kardot, Halvér pörölyt emelt a magasba, Asztrid pedig megforgatta kétoldalú szekercéjét. Hablaty viszont meg sem tudott moccanni, úgy ledöbbent. A többiek viszont körbeállták, mint akik készek megvédeni.

Az Éjfúria szinte szemrehányóan tekintett rájuk. Aztán meglengette a farkát, úgy, hogy mind lássák: a bal oldala bizony hiányzik.

Hablaty levegő után kapkodna átugrott a nyeregmaradványokon és egyenesen legjobb barátjához szaladt.

- Fogatlan! Hát élsz, mégiscsak élsz! - kiáltotta örömében, miközben átölelte a sárkányát.

Ő tényleg azt hitte, hogy soha többé nem látja viszont. Az, hogy most itt van mellette, arcát a pikkelyes mellkasának nyomhatja, s közben hallja a szíve dobogását, mindennél többet jelentett számára.

A többiek és Hablaty is megdöbbenve tapasztalták, hogy Fogatlan, bármily hihetetlen is, de néhány karcolással megúszta a sárkányharcot és a zuhanást is. Kicsit ugyan sántított még, de jól volt. És ekkor, csak ez számított.

- Ööö... nem akarom félbeszakítani a megható pillanatot, de... akkor hol van a másik Éjfúria? - kérdezte hirtelen Takonypóc.

Erre mindenki forgolódni kezdett. Ez tényleg egy jó kérdés volt.

Fogatlan orrával megbökte Hablatyot, majd az égre tekintett. A fiú megértette.

- Elment - mondta a többieknek.

***

A sárkánylovasok és tűzokádóik fél óra múlva értek fel a faluba. Mivel Hablaty sárkányának egy ideje se nyerge, se műfarka nem volt, kénytelenek voltak hazasétálni, a többieknek pedig eszük ágában sem volt hagyni, hogy ezt egyedül tegyék meg.

Ahogy végignéztek a falun, elfogta őket a keserűség. A sárkányok sokkal nagyobb pusztítást végeztek, mint ahogy azt a veszély perceiben gondolták: házak dőltek össze, a halraktár teljes egészében megsemmisült, a nagyterem ajtaja a lángok martalékává lett...

A káosz olyan szívbemarkoló volt, hogy az ifjú vikingek nem is akarták elhinni, mivé lett a hibbanti falu.

Mind elindultak az otthonuk felé, s mind remélték, hogy az ő házuk még áll...

Hablaty is a Haddock-ház felé vette az útját. Kívülről már látszott, hogy nem történt túl nagy kár benne: egy-két helyen hiányosak voltak a cserepei, viszont állt. De amikor a fiú és a sárkánya átlépték a küszöböt, megtorpantak. Odabent minden fel volt dúlva, az emeletre vezető lépcsőn karomnyomok, Hablaty szobája ajtajának már csak az emléke volt meg... Odafent is teljes volt felfordulás.

Hablatynak nagyon rosszul esett így látni a szobáját, de igyekezett nem gondolni rá, hogy az összes rajza, az összes feljegyzése szanaszét hevert. Útja a szobája egyik szekrényéhez vezetett, s onnan elővett egy gyógynövényes folyadékot tartalmazó üvegcsét, egy nagy csomag kötszert, majd leült az ágya megmaradt darabjaira.

- Gyere pajti, ellátom a mancsod - mondta. Fogatlan ugyan nem szerzett komoly sérülést, de Hablaty úgy vélte, hogy a jobb első mancsán éktelenkedő karmolást bizony fertőtleníteni kell, nehogy komolyabb baja legyen. A fiú az ölébe fektette sárkánya lábát, majd az üvegcséből egy kis darab kötésre öntött. - Jól van, ez egy kicsit csípni fog, de rendbe jössz tőle, higgy nekem...

Mialatt orvosolta Fogatlan sérülését, hallotta, hogy a bejárati ajtó újra kinyílik, s néhány perc múlva megjelent az emeleten Pléhpofa. A főnök aggódó arccal fürkészte a helyet, de mikor megpillantotta a fiát és a sárkányát, hatalmas kő esett le a szívéről.

- Hála Odinnak, hogy jól vagytok! - mondta,  hangjában hatalmas megkönnyebbüléssel.

- Igen, apa, semmi gond... - helyeselt Hablaty, mialatt csomót kötött a kötésre.

- Én is láttam a sárkányharcot - folytatta Pléhpofa, miközben kikerülte a távozó Fogatlant, majd suttogóra vette a hangját, hogy a sárkány semmiképp se hallja - és ahogy elnéztem, a végén már azt hittem, hogy Fogatlant majd darabokban vihetjük haza...

Hablaty felkacagott.

- Na de apa, ő Fogatlan. Csak nem hiszed, hogy a fajtársa legyőzheti? Még mit nem!

Pléhpofa a fejét ingatta. Őszintén szólva nem hitte, hogy a fia sárkánya képes kiállni, sőt elkergetni egy másik (röpképes!) Éjfúriát. Végül csak annyit mondott:

- Hát, mindenesetre nagyon ledöbbentett, hogy milyen hősiesen küzdött, milyen rendíthetetlenül.

- És tudod hogy miért, apa?  - kérdezte csillogó szemmel a fia. A főnök a fejét ingatta. - Mert neki volt miért küzdeni. Mert tudta, hogyha veszít, Hibbant elesik.

Hablaty csak itt értette meg, hogy valójában milyen büszke volt a sárkányára.

***

A Sikoltó halál még tett néhány tiszteletkört a sziget fölött, majd fülsértő ordítás kíséretében megfordult és elindult vissza a saját szigetére.

- Öhm... Kösz, haver! Majd.. még találkozunk! - kiáltotta utána Takonypóc bizonytalanul, majd visszafordult a sárkánylovasok felé - Na, akkor kinél alhatunk ma?

Takonypócék otthona ugyanis az első áldozata volt a Sikoltó Halál lecsapó farkának - persze véletlenül.

- Hát rám ne nézz! - Jelentette ki Halvér, akinek az otthona teljes tetőzete leégett.

Asztrid és az ikrek is vonogatták a vállukat, hiszen hasonló helyzetben voltak.

- Srácok, megvan a terv! - Hablaty volt az, aki közeledet feléjük. Éppen akkor dolgoztak ki egy lehetséges ötletet az apjával, s most a barátaihoz igyekezett először, hogy megossza velük. - Nos, mivel sokaknak nem nagyon maradt fedél a feje fölött, úgy döntöttünk, hogy a következő napokban mindenkit elszállásolunk a Sárkányiskolában.

- Tudod, ez eddig a legértelmesebb mondat, amit a héten hallottam tőled, Hablaty... - jelentette ki Takonypóc, majd az otthona maradványai közül kimenekített takaróval a hóna alatt elindult az Akadémia felé.

A többiek is hasonlóképpen tettek, táskába pakolt holmijukkal a hátukon. A sárkányaik pedig mögöttük baktattak.

Mikor azonban Hablatyék ép háza előtt haladtak el, Takonypóc újra megszólalt:

- Hé, jobb ötletem van: a Sárkányakadémia kemény és hideg kőpadlója helyett miért nem alszunk inkább nálatok, Hablaty?

- Hidd el - felelte Hablaty, mialatt sárkányával együtt felzárkózott a többiekhez -, amint kinyitnád a bejárati ajtót, rájönnél, hogy a Sárkányiskola ehhez képest selyemágyat kínál...

- Szóval a ti házatok sem úszta meg a támadást? - kérdezte szomorúan Asztrid.

- Hát, mivel az Éjfúriás-sárkányharc az én szobámból indult, értelemszerűen nem sok maradt a berendezésből...

***

Az egész falu a Sárkányakadémiába tartott, s a nagy aréna percek alatt megtelt aggodalmaskodó vikingekkel.

Pléhpofa és jó barátja, Bélhangos kitárták az Akadémia összes karámját, amik valójában mind sziklába faragott termek voltak.

Bélhangos, amellett, hogy a főnök jobb keze volt, ő töltötte be a falu kovácsa mesterséget, s e mellett műhelyében még sárkányfogászatot is üzemeltetett. S nem mellesleg rengeteget tudott a sárkányokról, holott ezt első ránézésre senki meg nem mondta volna róla. Hablatynak mindig azt emlegette, hogy "többet felejtettem a sárkányokról, mint amit a legtöbb ember tud".

A sárkánylovasok az egyik kisebb kamrát választották maguknak, ugyanis nem akarták zavarni a többi vikinget a haditechnikáik gyártásával. Nem feledték el ugyanis, hogy egy ilyen támadás még bármikor érkezhet, s nem lehetnek ennyire felkészületlenek.

- Nézzétek, nem támaszkodhatunk folyton a Sikoltó Halálra, ha ilyesmi éri Hibbantat - Jelentette ki Takonypóc, aki rettenetesen elemében volt. Alaposan kihúzta magát, hisz az ő ötlete volt csatába hívni a hófehér szörnysárkányt.

- Takonypóc, senki sem számított arra, hogy Éjfúria támadás ér majd egyszer bennünket. Eddig mind azt hittük, hogy Fogatlanon kívül a szigetvilágban nincs másik Éjfúria - felelte Halvér. - És valljuk be, nehéz az ellen harcolni, amit nem látunk, csak mikor már ledobott egy plazmabombát...

Hablaty, aki általában az ilyen megbeszéléseknél az elsőszámú szóvivő szokott lenni, most a fal mellett ült, Fogatlannak támaszkodva.

Annyira szégyellte magát, hogy úgy vélte, nem is érdemli meg, hogy megszólaljon, hát még, hogy a csapat élére álljon. Hogy lehetett ilyen ostoba, hogy a barátait elhanyagolta egy vacak kis...

Hoppá!

Hablaty úgy pattant fel, mint akibe villám csapott.

Aztán mindenféle magyarázat nélkül elviharzott a Sárkányiskolából s mindenki csak döbbenten nézett utána, Fogatlan volt az egyetlen, aki követte.

Hablaty sárkányával a nyomában visszaszaladt a faluba. Ott aztán kikerülte a romokat, átbaktatott a halraktár maradványain, majd egyenesen az otthona felé vette az irányt.

Eszébe jutott ugyanis, hogy az Éjfúria betört a házukba, s valószínűleg ő dúlta fel a berendezést. Tudta, megérezte, hogy ott van a tojás, de egyáltalán nem biztos, hogy meg is találta, hisz akkor nem támadta volna meg Fogatlant.

Ezért Hablatyban még élt a remény, mikor kettesével szedve a lépcsőfokokat besietett a szobájába, hogy a tojás még mindig pontosan ugyanott van, ahová a támadáskor rejtette.

Hamar megkereste az a felemelhető deszkát - ami pont úgy nézett ki mint ahogy otthagyta. Itt már teljesen biztos volt benne, hogy sértetlenül fogja ott találni a tojást, de amikor felnyitotta a rejtekhely fedelét... az bizony üres volt. A sötétlila sárkánytojásnak nyoma sem volt.

Hablaty hitetlenkedve hátrahőkölt.

- Hogyan? Hogy lehet ez?! De hisz itt hagytam, emlékszem, én... Ez... Ez lehetetlen! - mondogatta félig magának, félig Fogatlannak.

Hablaty kétségbeesetten, s elkeseredetten a földre huppant, kezével hátrasimította haját. El sem tudta képzelni, hogy hogyan tűnhetett el nyom nélkül...

Az teljesen biztos, hogy nem az Éjfúria vitte el, mert a sárkány nyilván nem fedte volna vissza a rejtekhelyet. Rajta kívül pedig senki sem tudott a kis zug létezéséről. De akkor ki, vagy mi volt az?

Hablaty elkeseredettségében felkelt és elkezdte összeszedni a szétszórt rajzait a földről. Kezébe akadtak az első rajzai Fogatlanról, a kis jegyzetfüzetét a szekrény alól halászta ki, majd előkerült egy régi tervrajz is: annak a műfaroknak a vázlata, amivel Fogatlan egyedül is képes volt repülni, ugyanis úgy volt megtervezve, hogy egy kis kar érzékelte, amikor a sárkány jobb oldali kormánylapátja kinyílik, vagy becsukódik, s néhány fogaskerék segítségével a mozdulatot letükrözte a műfarokra, így a két szárnyrész egyszerre tudott mozogni. Hablaty elmosolyodott, hiszen tisztán emlékezett rá, hogy ezt a különleges, általa tervezett darabot Fogatlannak készítette, még az első sárkányos Snoggeltogra, ajándék gyanánt. Viszont sosem használták igazán, ugyanis Fogatlan visszakövetelte a régit, amit még Hablatynak kellett irányítania. A sárkány nem volt hajlandó elfogadni ezt az óriási szabadságot, s  ez volt az ő ajándéka Hablaty számára.

Most viszont az önműködő műfarok tervrajza megsárgulva hevert Hablaty kezeiben. A fiú vetett még rá egy utolsó pillantást, majd a rajzai mellé helyezte az asztalra.

Ám amikor visszatekintett, megakadt a szeme valamin: egy apró, kerek fémdarab hevert a padlón. Hablaty odament, s mikor felvette, hogy jobban szemügyre vegye, még a lélegzete is elállt a felismeréstől: a pici fém ugyanis egy ruhadísz volt, s egy villámot okádó sárkányt ábrázolt. Ez a sárkányfaj volt az Ölvész, ami villámot szed az égből, és azt irányítva tüzel az ellenségeire... Ez még nem is lenne akkora probléma, ha történetesen nem lenne az Ádáz törzs címerállata...

- Jaj ne... - suttogta Hablaty. Hirtelen az egész világos lett számára. Egy fél pillanat alatt végigpörgetett egy már kész tervet a fejében, majd az asztalhoz rohant, összetekerte az önműködő műfarok tervrajzát, s már indult is volna kifelé, csakhogy...

Fogatlan elállta az utat, s szinte követelőzően nézett a lovasára, s Hablaty azonnal megértette: "addig nem mész ki innen, míg meg nem magyarázod, mire készülsz!".

- Ah, Fogatlan, kérlek engedj... Ha nem sietek, talán még ennél is nagyobb baj vár majd minket...

Újabb grimaszolást kapott válaszul: "hát ez gyenge érv volt, öregem...". Hablaty kérlelően nézett sárkányára még néhány pillanatig, majd megadta magát.

- Jól van, jól van, győztél! Nos mivel nem voltál itt, nem tudhatod, hogy mikor megtámadtak, én a sarokba rejtettem a tojást, egy biztos helyre, és most már nincs ott, viszont nem az Éjfúria vitte el, hanem az Ádázok. Ó, és innen tudom - itt felmutatta a kis fekete sárkányt ábrázoló jelvényt - ez az Ölvész, és Dagur népének ez a jelképe, úgyhogy biztos hogy ők vitték el innen a tojást... Nem tudom, hogy hogy csinálták, hogy hogyan jutottak be a faluba... - de itt egy kicsit elgondolkozott - Bár... Bizonyára akkor, mikor te azzal az Éjfúriával harcoltál és mindenki rátok figyelt, akkor bejuthattak. De akkor is honnan tudták? Öööh, nem érdekes, öhm... Egy a lényeg: most azonnal vissza kell hoznom a tojást, úgyhogy engedj ki légy szíves!

Fogatlan még mindig nem tágított. Szerinte teljesen felesleges lépés lenne ez után az ostoba tojás után menni, hisz amióta csak náluk van, csőstül jön a baj. Igazából még örült is neki, hogy eltűnt a szigetről, akár ellopták, akár nem, akár a fajtársa lapul benne, akár nem. Dagur viszontlátását meg végképp nem kívánta. Véleményét Hablaty leolvasta az arcáról, ezért újra magyarázni kezdett:

- Nézd, gondold végig! Ha egy Éjfúria tojás Dagur fennhatósága alatt kel ki, nekünk végünk! Ellenünk fogja nevelni, s ha egy kifejlett Éjfúria váratlanul megtámadja Hibbantat, akkor aztán lesz nemulass! Hisz most is: egy ilyen sárkány lerombolta az otthonunkat és hajszál híján végzett veled is! Meg kell értened, hogy nagy veszélyben vagyunk, és lépnünk kell. Meg kell előznünk Dagurt.

Fogatlan végre elismerte: Hablatynak igaza van. Bizony, abból óriási gond lesz, ha a Tébolyult kezében születik meg egy ilyen erős sárkány. S mire harcképes lesz, a Hibbantiak megfeledkeznek róla, aztán akkor lesz csak igazán váratlan a támadás...

A fiú és a sárkánya futva érkeztek a falu kovácsműhelyébe. Úgy döntöttek, hogy senki nem tudhat az akcióról, szépen csendben ők elintézik. Nem lesz harc, nem lesz vérontás. Legalább is ez volt a cél.

Mikor Hablaty már előpakolta tartalék piros anyagot, amiből az eredeti műfarok készült, egy pillanatra megállt, és sárkányához fordult.

- Öh, lehet, hogy ez furcsán fog hangzani, de: biztos, hogy velem akarsz jönni?

Fogatlan méltatlankodva morgott, jelezve, hogy sérti a kérdés: soha nem hagyná, hogy a barátja egyedül nekivágjon egy ilyen kalandnak.

- Rendben, viszont akkor lesz némi változás, ööh... Figyelj, tudom, hogy nem túlzottan szereted, de... sajnos anyaghiányban vagyunk, úgyhogy egyszerűbb lenne most ha a rendes műfarkad helyett az önműködőt készíteném el, ha nem bánod... - Fogatlan megint nem a legszebb mosolyával jelezte, hogy nem pártolja az ötletet. Hablatynak ezúttal azonban nyomós érve volt - Figyelj, a nyerges műfarokból semmi sem maradt, mint azt mindketten tudjuk, annyi anyag és pláne időm nincsen, hogy egy komplett nyerget összehozzak egy éjszaka alatt. Az önműködő változathoz nagyon kevés dolog kell, és mivel lehet, hogy újra összeakadunk a fajtársaddal, meg kell tudnod védeni magad, s ahhoz bizony tudnod kell nélkülem repülni. - Hablaty látta, hogy túl keményen beszélt a sárkányához, mert az lehorgasztotta a fejét, így ő is halkabban beszélt tovább, mialatt letérdelt elé - Most sajnos félre kell tennünk egy kis időre az érzelmeket. Tudom, én is épp úgy kötődök ahhoz a nyereghez, mint te, de most nem válogathatunk. Ígérem, ha ennek az egésznek vége, visszacseréljük a régire, rendben?

Fogatlan felnézett rá. Rühellte azt az önműködő műfarkat, annyira rideg dolog volt, annyira Hablatytalan.

Viszont most utoljára rábólintott.

Hablaty nekilátott elkészíteni a különleges szerkezetet. Mivel mindenki a Sárkányakadémiában volt, nem hallhatták a kalapálást a műhelyből. Senki még csak nem is sejthette, hogy mire készül a két kalandor.

***

Dagur elégedetten forgatta a kezei közt a lila sárkánytojást. Ebben a pillanatban kapta kézhez, s soha nem érzett még ekkora diadalt háború nélkül.

Tényleg hihetetlenül őrültnek és zseninek kellett lennie egyszerre, hogy ennyire profin végre tudja hajtani ezt az aprónak alig mondható lopást. Hisz hogyan is lehetne egyszerűbben hozzájutni a szigetvilág legveszedelmesebb fegyveréhez, minthogy fogni és kivenni a gyengék kezéből?

Az igaz, hogy a szerencse és a véletlen is a kezére játszott. Ugyanis Dagur teljesen véletlenül hallott az Éjfúria tojásról.

Hablaty - mikor még azt hitte minden rendben van -, s mikor még kiskosárban tárolta a tojást, összefutott az épp a szigetre látogató Kalmár Johannal, aki a halat szállította nekik Alvintól (amit eredetileg Hablatyék csapatának kellett volna hoznia, de végül Pléhpofának kellett elrendeznie az ügyet, szerencsére sikerrel). A kereskedő kíváncsiskodott a kis tojás után, s Hablaty nagy örömében és figyelmetlenségében kikotyogta, hogy valószínűleg egy Éjfúria tojás. A jég olvadásának örömére, Kalmár Johann nem maradt sokáig Hibbanton, már folytatta is a körútját, s néhány sziget múlva érkezett az Ádázokhoz. S azok bizony élvezettel hallgatták a meséit, nem úgy, mint a Hibbantiak, így arra a pici részletre is kitért, amit a sárkánylovasok szigetén hallott a főnök fiától. A kereskedőnek halvány fogalma sem volt, hogy ezzel lavinát indított el, ugyanis a hír nagyon hamar Dagur fülébe jutott.

S azon az éjjelen, mikor Hibbantot a támadás érte, két Ádáz hajó kötött ki a sárkánybarát vikingek szigetének zárt partszakaszánál, ahol egyébként sem keltettek feltűnést, hát még, hogy azok éppen harcban álltak egy sereg sárkánnyal.

Három Ádáz katona ment csak a faluba, s mikor látták, hogy a két Éjfúria összeverekedett és mindenki rájuk figyelt, hamar beosontak a főnöki házba, s feldúlták az egészet, hogy megtalálják a tojást, s végül teljesen véletlenül akadtak rá. Csakhogy sietve kellett elhagyniuk a falut, így az egyik katona egyenruhája beakadt egy felborított szekrény sarkába, ami letépte róla az Ölvészt ábrázoló ruhadíszt.

S négy óra múlva Dagur már kézhez kapta a lila tojást.

A hatalom a kezében, a győzelem előtte, s mindez egyetlen ostoba sárkánytól, aki meg fog hajolni előtte, de meg ám!