10. fejezet - A bajkeverő tojás

Nos srácok... én már megint nem bírtam magammal és megint rávettek arra, hogy feltegyem az új fejezetet. :D De már MOST kijelentem, hogy a következő részt csak a legközelebbi pénteken tudom felrakni.

Nem mintha eddig nem lettem volna, de most különösen kíváncsi vagyok a véleményetekre! :)

10. fejezet

A Fúriák békéje

Dagur állt az ajtóban, kezében kétoldalú szekercéjével.

- Tudod Hablaty, nem hittem volna, hogy vagy ilyen ostoba. Szerinted miért volt pont ez az ajtó nyitva? Nem gondoltál esetleg arra, hogy talán ide tartok? Hát persze hogy nem, te ahhoz túl ostoba vagy...

Hablaty meg sem hallotta a sértést, annyira meg volt még döbbenve. Tagjai megdermedtek, lélegzete is lelassult, mondhatni szinte odafagyott a sziklára. Miért történnek pont vele ilyen kellemetlen dolgok? Mindig mikor azt hinné, sikere volt, jön valaki és összedönti a véres verejtékkel fölépített kártyavárát.

Agya olyan lassan működött, hogy egyszerűen semmi ötlete sem volt, hogy most mit csináljon. Dagur nem fogja hagyni innen kisétálni, hóna alatt a tojással... Sőt hova tovább: a tojás nélkül se.

De talán megpróbálhatná megvédeni magát... Na ne, ő Dagur ellen? A tőr a szekerce ellen?

Akár őrültség akár nem, Hablaty fölpattant, s csizmájából kihúzta a tőrt és bizonytalanul maga elé tartotta.

- Nem félek tőled! - harsogta Dagurnak.

- Óóó, pedig jobban tennéd - felelte nyugodtan Dagur. Tudta, hogy Hablaty valószínűleg most életében először szegez valakire kést, s nem kétséges, hogy ki győzne, ha itt kitörne a harc kettejük között. Dagur hátrakötött kézzel is végezne a fiúval. - De nyugi, Hablaty. Nem kell azonnal felkapni a vizet, inkább beszélgessünk.

Hablaty kérdőn felhúzta a szemöldökét, s kicsit lejjebb eresztette a tőrt, de nem vette le a szemét Dagur szekercéjéről. Tudta, hogy ez csak egy trükk. Egy átverés, amit Dagur mindig is szívesen alkalmazott. Ez az ember kiszámíthatatlan és hiába az őrült vihogás, mert a Tébolyult külső mögött egy okos és kimondottan zseniális elme lakozik. S pont ezért nagyon veszélyes.

- Mit szólnál hozzá, ha most elfelejteném ezt az egészet és te békében hazamehetnél, cserébe pedig megmondanád annak a megkergült sárkányodnak, hogy mostantól én vagyok a gazdája, hm? Szerintem ennél jobb ajánlatot sehol sem kaphatnál.

- Höh, na persze. Azt hiszed, Fogatlan majd engedelmesen teljesíti minden apró kérésed? Még ki se mondanád a nevét, már leharapná a kezed... - feleselt Hablaty, ezzel is az időt húzva. Próbált kiötöli egy tervet, de ahhoz idő kellett.

Dagur, tébolyult mivolta miatt nagyon rosszul fogadta a fenyegetőzést és a sértéseket. Lassan, fegyverét lengetve elindult Hablaty felé.

- Akkor hadd fogalmazzak másképp: itt helyben a fejedet szegem, ha nem teszed azt, amit mondok!

Hablaty az emelvénynek hátrálva lassan szembenézett az Ádáz vezérrel. Dacosan ráncolta a szemöldökét, miközben felkészült rá, hogy villámsebesen elugorjon, ha kell.

- Soha!

Dagur erre egy pillanat alatt meglendítette a szekercéjét, az viszont már csak a kőemelvénynek csapódott, Hablaty ugyanis elugrott előle. De az a vetődése annyira rosszul sikerült, hogy hasra vágódott a kövön, s csak nagy nehezen tudta magát álló helyzetbe szenvedni.

Az ellenséges vezér közben újra lecsapott - de megint elvétette.

- Ugyan már, Hablaty! Esélytelen, hogy épen kerülj ki ebből a helyzetből! - kezdte Dagur, közben gyors egymásutánban csapkodott Hablaty után.

A fiú nagy nehezen feltápászkodott, néhány lépéssel távolabb került Dagurtól, majd mikor a vezér közel ért, Hablaty a szemébe rúgta a sziklát vékonyan fedő, porzó homokot.

Dagur felüvöltött, s mindkét kezével az arcához kapott. Hablatynak ezáltal volt annyi ideje, hogy elbújjon egy szélesebb oszlop mögött.

A vezér vagy egy percig csak a szemét törölgette, ami be is vörösödött a belement kosztól. Végül felegyenesedett, s még annál is dühösebb volt, mint az előbb.

- Csak ennyit tudsz, heh?! Szemembe rúgod a port azzal a fél lábaddal majd elbújsz?! Látod Hablaty, ezért nem leszel te soha harcos, mert gyáva vagy! Az Éjfúriád nélkül nem mersz tenni egy lépést sem!

Dagur körbenézett, amennyire tudott, majd mikor hallotta, hogy nem érkezik válasz, folytatta:

- Azt hiszed, hátradőlve eltűröm hogy ide gyertek azzal az ostoba sárkányoddal és feldúljátok az otthonomat?! Hát nem! Most megmondom, hogy innen nem juttok ki élve! És először vele végzek majd, hogy végignézhesd, hogyan pusztul el a kis Éjfúriád!

Hablaty összeszorított szemekkel tűrte a szidalmazást, még mindig a rejtekhelyén kuporogva. Nem. Ezt nem hagyhatom. Ő a barátom! Nem mondhat ilyeneket róla! Óh, Fogatlan, csak ne félj amíg engem látsz!

A fiú óvatosan készült előlépni. Számított rá, hogy most aztán szemtől szemben kell küzdenie az Ádáz vezérrel. Ám amint hallotta műlába első koccanását, azzal a lendülettel kapott egy jobbegyenest, s hanyatt elterült a porzó földön. Na kész, ennyi volt. Így győzök én Dagur ellen...

- Ostoba voltál, hogy egyedül jöttél el ide - hangzott újra Dagur hangja. 

- De nem eléggé egyedül ahhoz, hogy legyőzhesd! - ez egy új hang volt, egy lányé,  aki most az ajtóban állt, mögötte egy csavart szarvas sisakos fiúval, egy másik, szőke, nagydarabbal és egy fiú-lány ikerpárral.

A sárkánylovasok belépője épp a legjobbkor történt, Hablaty ugyanis nem sokáig tartott volna már ki. A kis csapat valójában öt perccel ezelőtt landolt a falu főterén, sárkányaikat pedig megbízták Fogatlan fedezésével, majd egyenesen elindultak ide, az erőd szívébe.

Asztrid kisöpörte a szeméből frufruját, majd a sárkánylovasokkal együtt belépett a terembe, s villámgyorsan felmérte a helyzetet.

Dagur is rájött, hogy így a sárkányidomárok nem kis erőfölényben vannak,  de esze ágában sem volt feladni a harcot.

Hablaty is épp annyira meglepődött, mint Dagur. Hogy kerülnek ide a barátai? Hisz senkinek se szólt, hogy eljön az Ádázok szigetére...

Asztrid egy pillanat alatt megadta a választ, mikor előkapott egy kis fém valamit, s odadobta Hablatynak. Az Ölvészes mandzsetta volt az.

- Előlünk a világ végén sem rejtőzhetsz el - toldotta meg a lány. Eredetileg szemrehányásnak szánta, de hangja ellágyult, így lett belőle baráti támogatás.

Hablaty elmosolyodott. Bár úgy tervezte, hogy Fogatlannal egyedül oldják meg ezt a problémát, most mégis örült annak, hogy vele vannak a barátai. Nélkülük tényleg nem szabad tenni egy lépést se, hisz a csapat együtt erős.

Viszont mielőtt a két fél egymásnak eshetett volna, mind megtorpantak, s a terem közepén álló emelvényre, s azon is a tojásra bámultak. A lila sárkánytojás ugyanis mozogni kezdett.

Jaj ne, mindjárt kikel... Aaagh, pont a legjobbkor... Gondolta Hablaty, majd összenézett Asztriddal, akin látszott, hogy kész terve van. Ez hatalmas szerencse volt, mert ebben a helyzetben nem sok gondolkodási idejük volt.

- Hablaty, Takonypóc és én lefoglaljuk a Tébolyultat, te az ikrekkel és Halvérrel menjetek, keressétek meg a másik Éjfúriát! - kiáltotta a copfos lány.

A Sárkányakadémia Vezetője csak bólintott, majd a tojáshoz rohant, s azt a hóna alá csapja elindult segítőivel ki a barlangból. Dagur nem szólt semmit, úgysem tudta volna megakadályozni.

Hablatyék igyekeztek nem gondolni arra, hogy amint elhagyták a termet, már hallották is a fémfegyverek csattogását, Asztrid és Takonypóc csatakiáltását. A négy viking mind egyként táplálta a közös reményt, hogy két barátjuk hősiesen helyt fog állni Dagurral szemben.

Ha bármi bajuk esik, sosem bocsátom meg magamnak...

***

- Hablaty, valamit... el... kell... mondanom! - lihegte Halvér, mialatt a barlangerőd kijáratát keresték.

- Csupa fül vagyok, Halvér! - jött a válasz a Sárkányakadémia Vezetőjétől, miközben bevettek egy jobbkanyart.

- Tévedtem a... sárkányfészekkel... kap... kapcsolatban. A sárkánykönyv szerint az anyasárkány , nos, hát kivéve a szárnyváltókat, tényleg magára hagyja a tojását ilyen esetben... de az apa nem!

Hablaty hirtelen megtorpant, de azzal a lendülettel el is esett, mert Fafej egyenesen nekiszaladt.

- Mit... Mit mondtál? - kérdezte, mialatt újra talpra állt.

- Igen, jól hallottad. Ez az Éjfúria hím, akárcsak Fogatlan.

Hablaty pillanatok alatt vagy ezer kérdésre kapta meg a választ.

- Ez megmagyarázza, hogy miért verekedtek össze. Egy nőstény nem ugrik neki egy hímnek, hogy széttépje... Azt hitte, hogy Fogatlan a tojását fenyegeti...

- Úgy bizony. - helyeselt Halvér.

- Akkor minél hamarabb vissza kell adnunk neki a tojást, mielőtt ez a kettő újra megkísérli kinyírni egymást...

***

Végtelenül hosszú időnek érzed azt az öt percet, míg kiérsz a szabadba, ha a hónod alatt egy sárkány készül kikelni.

Hablaty is begyorsított a futásban, műlába kopogását egyre kisebb időközönként lehetett hallani.

A fejében már kész volt a terv: az ikreket elküldi, hogy segítsenek a sárkányának és adjanak át neki egy üzenetet, ő maga pedig Halvérrel megkeresi a másik Éjfúriát. A tojásnak ugyanis az ő jelenlétében kell kikelnie, különben a kis fióka nem fogja tudni, hogy ki a szülője.

Az erődön kívül közben elszabadult a pokol: már nem volt olyan ház, aminek ne lángolna a teteje, Ádáz katonák szaladtak mindenfelé, s próbálták lelőni az őket megtámadó sárkányokat. Hablaty egy pillanatra látta Fogatlant is nagy ügyességgel kikerülni egyszerre két hálócsapdát, s arcáról lerítt, hogy rettenetesen élvezi a harcot. Nem sokkal mellette ott volt Viharbogár, Bütyök és Kampó, akik szintén okádták magukból a tüzet, ezzel nem kis füstöt csinálva. Böf és Töf belépője sem volt rossz, akik éppen felgyújtották a felállított katapultokat. A hibbanti sárkányok tökéletes összhangban végezték a csapatmunkát. Épp, ahogy azt a lovasaik tanították.

Hablaty az erődtől eltávolodva megtorpant, Fafej pedig ismét nekiszaladt.

- Ezt igazán befejezhetnéd... - morgott a fiú iker.

A Sárkányiskola Vezetője csak sóhajtott. Neki most sokkal nagyobb gondjai voltak. Gyorsan átgondolta újra a tervet, majd sietve átadta azt a többieknek:

- Kő, Fa, menjetek, szóljatok Fogatlannak, hogy hallani fog egy sárkányhívást, de ne reagáljon rá! Nagyon fontos, hogy semmiképp se reagáljon rá! Ha átadtátok, segítsetek neki a figyelemelterelésben!

- Öhm, okés... - felelte Fafej, majd néhány lépés után visszafordult, mert nem igazán hitte, hogy Fogatlannal majd világrengető beszélgetést tud folytatni - Egyéb üzi?

Hablaty a homlokára csapott, majd nyomatékosított:

- Menj már!

Az ikrek most kivételesen nem feleseltek vissza, hanem egyenesen a félfarkú Éjfúria után rohantak, aki a megbeszéltek alapján a falu közepén rendezett felhajtást.

Hablaty végignézte, ahogy Fafej hozzá beszél, majd felé mutat, látta Fogatlan bólintását, aztán mikor már biztos volt, hogy sárkánya nem fog reagálni, egy farkasüvöltésszerű hangot hallatott: az Éjfúriák hívószavát.

Nos, ez lett volna a nagy terve. Ha ő nem tud odamenni az Éjfúriához - amiben teljesen biztos volt -, akkor majd az jön ide hozzá. Az is nagyon fontos volt, hogy Fogatlan ne legyen jelen, mert ha ez a két sárkány találkozik - amit, hála Thornak, eddig sikerült elkerülni -, abból biztos, hogy megint kitörne a sárkányharc. 

A hívó szó után nem is kellett soká várnia: a magasban szálló füstben megjelent egy fekete árny, hatalmas denevérszárnyakkal és egyenesen felé tartott.

Halvér a háta mögött reszketett, s egyre csak hátrált. Nem nagyon mert megszólalni, s bízott Hablatyban, vagyis, leginkább remélte, hogy a fiú tudja, mit csinál.

Az árny egyszer csak földet ért. Az Éjfúria felhúzott szárnyakkal, összeszűkült szemmel méregette a két fiatal vikinget - amíg meg nem látta Hablaty kezében a tojást. Már eddig is látszott rajta, hogy nem túlzottan szimpatizál velük, na dehogy az a kölyök a kikelni készülő fiókáját szorongatja abban a vézna mancsában... már több a soknál!

Hablaty látta, hogy a sárkány egyre idegesebb, ezért óvatosan beszélni kezdett hozzá, közben lassan a földre téve a tojást.

***

Fogatlan elemében volt. Hatalmas sikerrel kergette el az Ádáz harcosokat, akik már fegyverüket eldobálva menekültek az öt hibbanti sárkány tüze elől. 

Örömében körbeugrált a főtéren, majd tekintetével Hablatyot kezdte el keresni: meg akarta mutatni, hogy bizony az ő sárkánya kergette el az ellenséget.

Hamar meg is látta a lovasát, de ennek következtében azonnal lelohadt arcáról a mosoly.

Hiszen idáig érezte a fajtársa dühét, s azt, hogy hamarosan nekitámad Hablatynak is!

Kétségbeesetten felágaskodott, üvöltéssel jelzett sárkánytársainak, majd - elfelejtvén, hogy most tud egyedül repülni - rohanni kezdett gazdája felé, akiből egyre jobban áradt a félelem szaga. S ezt a sárkány pontosan érezte.

Nem... Fogok... Időben... Odaérni!

Fogatlan elrugaszkodva egy ház tetejéről repülni kezdett, mögötte jöttek a sárkánylovasok tűzokádói.

***

- Halvér, most nagyon figyelj arra, amit mondok! - kezdte Hablaty feszülten. Az Éjfúria ugyanis egyre jobban morgott az orra előtt, s nagyon úgy nézett ki, hogy mindjárt gázt gyűjt a szájában és megsüti őket. - Kezdj el hátrálni! Ha szólok, rohanj el amilyen messze csak tudsz!

Felesleges szavakat eregetett, Halvér ugyanis már rég hátrált.

Hablaty egy pillanatra oldalra tekintett, s észrevette Fogatlant és a többi sárkányt feléjük repülni. Jaj ne, már csak ez hiányzott... Neee pajti, fordulj meg, menj vissza! Ne gyere ide!

Fogatlan azonban kicsit sem volt gondolatolvasó, s egyre csak csapkodott, amilyen gyorsan csak tudott.

- Fogatlan, ne! Menj innen! Fogatlan! - kiáltotta Hablaty, amire a másik Éjfúria is felfigyelt, s követte a fiú tekintetét.

Ám épp, amikor észlelte fajtársa fenyegető közeledtét, és készült volna ismét nekiugrani a torkának, a tojás, amiről egy pillanatra mindenki megfeledkezett, most hirtelen, minden előjel nélkül felrobbant!

Hablaty és Halvér is hanyatt estek, az előbbi alaposan beütötte a fejét a sziklába. A másik Éjfúria is összehúzta magát, őt is hirtelen érte az indokolatlan tűzijáték. Fogatlanék közeledő csapata megtorpant a levegőben, mert még ők is kaptak a szétszálló tojáshéjdarabokból.

Hablaty a tarkóját masszírozva ülő helyzetbe szenvedte magát, majd szapora pislogás kíséretében megpróbálta kivenni az újszülött fióka körvonalait.

Fogatlan Hablaty mellett landolt, s ők voltak azok, akiket a kis fióka először meglátott.

- Óóó, jaj ne, kérlek fordulj meg, ne ránk nézz, ott a papád mögötted... - próbálta menteni a menthetőt Hablaty. De esélytelen próbálkozás volt.

A robbanás füstje lassan elszállt, s két bizonytalan léptű, apró mancs indult meg Hablatyék felé, holott a fiú gondolatban végig szugerálta, hogy forduljon meg a kiskrapek, forduljon meg... S egyszer csak a szemük elé totyogott egy kis, nyivákoló, sötétlila...

- SIKLÓ?! - hitetlenkedett Hablaty. Egy világ dőlt össze benne, mikor egy kis, tüskekoronás Siklósárkány tipegett elő egy aprócska Éjfúria helyett. Neeem, ez valami félreértés lehet... Biztos... Biztos rossz tojást hozott ki vagy...

- Hát, ez nagyon nem úgy néz ki, mint egy Éjfúria... Maximum egy hibrid... - jött egy viccelődő hang a hátuk mögül. Fafej és Kőfej érkeztek a helyszínre, s legalább akkora döbbenet ült az arcukon, mint Hablatynak.

A kis Sikló azonban vigyorogva körbenézett a sok köré gyűlt emberen és sárkányon, s végig azon tanakodott, hogy most akkor ki is a mamája? Nem az a furcsa kis mitugrász kinézetű fiú, nem a nagy piros, szarvas, s nem is a kisebb fekete sárkány...

Végül Viharbogarat szúrta ki, mert nyilván ő hasonlított rá a  leginkább.

Lassan és bizonytalanul odatotyogott Viharbogár lábaihoz, majd halk nyüszítés kíséretében letelepedett ott.

Hablaty eközben megtörten ült a hideg kövön, hátát Fogatlan lábának vetve. Még mindig nem hitte el, hogy egy Fúriát várt és egy Siklót, a legközönségesebb sárkányfajt kapott. Felnézett a vele szemben ülő Éjfúriára, aki szintén olyan levertnek tűnt mint ő. Hiszen elvesztette a kis fiókát, akiért egész idáig küzdött... De vajon miért óvta ennyire egy másik fajba tartozó sárkány tojását? Miért gondolta, hogy a tojás az övé? Hablaty arra a következtetésre jutott, hogy a tojás valószínűleg véletlenül kerülhetett a fészkébe, s talán valaha volt egy nőstény Éjfúria is...

Mindenesetre a sárkány pont olyan csalódott volt, mint ő.

Hablaty feltápászkodott, majd lassan megindult az Éjfúria felé, de már vaslába első koccanásánál hallotta Fogatlan morgását a háta mögül.

- Nyugi pajti, nem lesz semmi gond - mondta neki félig felemelt kézzel, majd sárkánya fajtársa felé fordult.

- Uh, öhm... Én... Sajnálom ezt az egészet - kezdte Hablaty, mialatt lassan közelített az Éjfúria felé, s óvatosan felemelte a kezét. - Tudom, hogy mit érzel és tényleg sajnálom, hogy így alakult. Nem haragszom azért, mert megtámadtad a falunkat, tudom, hogy te csak a fiókádat akartad megvédeni és mi voltunk azok, akik elloptuk. De hidd el, nem tudtuk, hogy... Öh, na mindegy, szóval félreértés történt.

- Ó, és most már talán azt is tudod, hogy miért hívják őt Hablatynak - szólt közbe Fafej, de olyan váratlanul, hogy az Sárkánysuli Vezetője összerándult. Sértődötten hátranézett Fafejre, majd vissza az Éjfúriára ami...

Mosolygott. Ugyan úgy, ahogy Fogatlan szokta, s amiért a nevét kapta.

Hablaty már kissé több önbizalommal elindult felé, kezét egyenesen a sárkány orra felé tartva. Az Éjfúria nézte egy ideig, majd orrát ösztönösen a fiú tenyerébe nyomta.

Megbízott benne. Annyi kellemetlenséget okoztak egymásnak, mégis megbízott benne. S ez a bizalom kölcsönös volt.

- Jó. Akkor most, hogy így megbarátkozunk, esetleg eljöhetnél velünk, tudod, vissza Hibbantra - kezdte Hablaty, mialatt megsimogatta az Éjfúria fejét, aki halk dorombolásba kezdett. - szívesen látnánk, téged és a... fiókádat is.

A sárkány azonban itt kibújt Hablaty keze alól, s Fogatlant vette célba. A viking fiú először ezt hitte, hogy na, eddig tartott a békesség, de legnagyobb meglepetésére a két fajtárs egymásra vigyorgott, majd úgy tűnt megkötik a fegyverszünetet. Vagy már egyenesen a békét.

Viszont mikor Hablaty azt mondta, hogy "nyaláboljuk fel Asztridékat, és tűnjünk el innen", az Éjfúria Hablatyhoz dörgölőzött - ezzel majdnem fellökve az amúgy is ingatagon álló féllábút - majd tett néhány hátráló lépést.

- Most mit csinálsz? - kérdezte a fiú értetlenkedve, a sárkány azonban csak mosolygott.

- Azt hiszem elbúcsúzott - suttogta Halvér.

Valóban, a sárkány indulni készült. Valószínűleg érezte, hogy a kis Sikló egy hozzá hasonlóval érezné jól magát, Viharbogár a gondját tudná viselni, hisz mégiscsak fajtársak. Hibbantra meg nem akart visszatérni, hisz emlékezett rá, hogy mekkora pusztítást csinált, nem is értette, hogy Hablaty ezek után - no meg az után, hogy majdnem megölte Fogatlant - még bízik benne. Nem. Akármilyen szimpatikus is ez a fiú és a sárkánya, nem tarthat velük. Hibbant nem az ő otthona, s annak a szigetnek bőven elég egy makacs Éjfúria.

Megfordult, hogy elrugaszkodjon, majd hatalmas szárnyait kitárva kilőtte magát az ég felé. De mielőtt végleg eltűnt volna az idő közben felgyülemlett halványszürke hófelhőben, még egyszer visszafordult.

Hablaty nem értette, Fogatlan viszont annál inkább. Most az ő búcsúja következik.

Elrugaszkodott hát gazdája mellől - akinek egy pillanat alatt leesett a tantusz -, s fajtársával vidám kergetőzésbe kezdtek az égen.

A viking sárkányidomárok és sárkányaik mosolyogva nézték a jelenetet. Sejtették, hogy a közel jövőben nem fognak két Éjfúriát egymás mellett látni.

Hablatynak épp eszébe jutott, hogy hogy fog ennek örülni Asztrid - még egy éhes sárkányszáj, ami követeli a csirkecombot -, mikor meghallotta a lány hangját. Először azt hitte, hogy csak a képzelete játszik vele, mikor újra észlelt egy határozott "Hablaty!"-ot.

Mind hátratekintettek, s valóban, Asztrid, nyomában Takonypóccal, holtra vált arccal rohant feléjük.

A lányon már messziről látszott, hogy vérzik a szája, a karján végig horzsolások vannak, s Takonypóc is sántított.

Te jó ég, képes voltam megfeledkezni róluk?!

Asztrid majd' kiköpte a tüdejét, úgy rohant a barátai közé.

- Mi a baj, mi történt Asztrid? - kérdezte nyugodt hangon Halvér.

- Da... Da... Dagur! - hörögte - Ne... Nem tudtuk megállítani... Próbáltuk de... - itt térdre esett, Hablaty volt az, aki elkapta. - Fo... Fogatlan... Ho... Hol van Fogatlan?!

Hablaty értetlenkedve, félig meddig az égre mutatott, ahol most a két Éjfúria egymással szemben lebegett.

Asztrid könyörgőn nézett Hablatyra, úgy, ahogy még sose.

- Azonnal... Hívd vissza... HÍVD VISSZA! Da... Dagur! - ezzel egy távolabbi pontra mutatott az erőd jobb szélén futó fa emelvényre, ott is azon részére, amit a sárkányok nem égettek le.

Azon a kis katonai szárnyon állt Dagur, bár messziről látszott, hogy eléggé lestarpálva - Asztrid és Takonypóc nem adták könnyen a bőrüket -, de ott állt. Az egyik, még épen maradt katapult mellé lépett, kezét az indító karra helyezve.

Hablaty ereiben megfagyott a vér, ahogy meglátta a célpontot, a két fekete sárkányt az égen, akik láthatóan nem oda figyeltek...

- Mondtam, hogy sisak lesz belőled - ez volt Dagur végszava, mielőtt meghúzta a kart.