Ádázok és Fúriák - 7.fejezet

Sziasztok!
Jó későn (és mindezt két értelemben) hoztam nektek az új részt, így a nyári szünet végére, és ha minden jól megy, a suli előtt jön még a 8. fejezet is, hiszen ezzel is nagyon sokat csúsztam.
Oh, és egy kis érdekesség: nekem nagy valószínűséggel ez volt az utolsó sulis nyári szünetem, ugyanis szeptembertől 12.-be megyek, azaz utolsó gimis évemet kezdem :) Nem tudom, hogy év közben hogy rakom fel a részeket, hiszen érettségiév lesz, amire nagyon kell majd készülnöm, de megteszek mindent, hogy abban a kevés szabadidőmben tudjam írni a folytatásokat, és NEM fogom félbehagyni emiatt a történetet, mielőtt valaki megijedne. :)
De nem is hablatyolok (:'D) tovább, kezdődjön a kaland :D

7. fejezet:

Egy halott sárkány dala

- Na banda, készen vagyunk? Minden megvan? - nézett társaira Hablaty.

Miután szétterjedt a hír, hogy a főnök elengedte őket a nagy kalandra, a kis csapat tagjai alig tudtak aludni - egyrészt, mert még éjjel összepakoltak mindent, amire szükségük lehet, másrészt pedig hol idegeskedtek, hol izgatottak voltak. E kettő között nem lehetett dönteni, hiszen egy újabb utazás előtt álltak, viszont nem lehetett tudni, hogy pontosan mit fognak találni az út végén. 

Hablaty kérdésére bólogatás volt a felelet, s az ifjú vikingek egymás után sárkányhátra szálltak. Ám mielőtt kilőhettek volna az ég felé, megjelent közöttük Suhanó.

- Ő meg mit keres itt? - kérdezte azonnal Asztrid, a sárkányra mutatva. - Nem arról volt szó, hogy még pihennie kell?

- Tudom, de ragaszkodott hozzá - vonta meg a vállát Hablaty. Egyetértett Asztriddal, de nem tehetett mást. Ezen a reggelen vagy két óráig a sárkánnyal veszekedett, aki nem volt hajlandó visszamenni a karámba, makacsul követte a fiú minden lépését. Nagyon, de nagyon velük akart menni, és nem tágított attól, amit a fejébe vett.

- Hát... - kezdte Halvér a kezét tördelve - nem hiszem, hogy még elég erős lenne ahhoz, hogy kibírjon egy ilyen hosszú utat, sőt, az igazság az, hogy én még Fogatlanban sem vagyok biztos...

Mielőtt bárki is válaszolhatott volna erre, Suhanó és Fogatlan egyszerre vágtak sértődött fejet, s makacsul kihúzták magukat.

- Azt hiszem a vita ezzel eldöntve - tette fel a kezeit Hablaty, majd felszállt sárkánya hátára. Táskájából elővette a füzetét, s megnézte a térképet, amin idő közben jelölte a szigetet, ahová tartottak. Vetett rá még egy pillantást, majd elpakolta, s megsimogatta Fogatlan fejét - Rendben pajti, induljunk.

***

Több órás repülés után sem Hablaty, sem Fogatlan nem tudta visszatartani az egyszerre feltörő ásítást. Már nagyon régóta repültek, ennek tetejébe még a köd is leszállt, így alig láttak el néhány méterig, s maguk mögött hagyták azt a szigetet is, ahol először látták Suhanót, s ahonnan üldözni kezdték. A sárkány most is ott repült mellettük, Fogatlannal egyvonalban, s meglepő módon az ő arcán nem látszott a fáradtságnak akár csak a morzsája sem. Ellentétben a többi sárkánnyal, kimondottan jól bírta az utat, mindenféle sebhely ellenére is.

Hablaty vetett egy pillantást a mögötte repülő csapatra, s beigazolódott a gyanúja: fáradnak. Rohamosan fáradnak. A szigetnek már itt kéne lennie, ha nem tértek le az útról, viszont előttük nem volt más, csak a kéklő tenger. Ha nem érkeznek meg hamarosan, kénytelenek lesznek keresni egy pihenőhelyet, mert nem akarta agyonhajtani a sárkányokat, főleg nem Fogatlant, akin már látta, hogy egyre gyakrabban törölgeti a szemét. Elfáradt ő is. Halvérnek és az apjának igaza volt, nem bírja úgy az utat, mint eddig, hiszen ez az első ilyen hosszú útja a sérülése után, nem is csoda, hogy kezd elfogyni az ereje. Nem fogja megkockáztatni, hogy lezuhanjon. Már épp intett volna a csapatnak, hogy forduljanak keletre, ahol tőlük nem messze egy kisebb sziklacsoport emelkedett ki a vízből a térkép szerint, mikor Suhanó hirtelen levált a csapattól.

- Mi a... - kezdett volna rácsodálkozni Hablaty, mikor váratlanul az összes sárkány Suhanó után fordult. Hát igen, ez nagyon is várható volt, annyira jellemző...

- Na jó, most tegyek úgy, mint aki meglepődik ezen, vagy kezdjek neki rögtön a  reklamálásnak? - morogta Takonypóc, ahogy már meg se próbálta megfékezni sárkányát, hiszen tudta: úgyis arra megy, amerre ő akar.

Hablaty a szemét forgatta.

- A bajkeverés és balhézás helyett inkább azon törd a fejed, hogy vajon Kampó mekkora utat bír még ki, mielőtt teljesen kifáradna? - kezdte csípősen.

- Hah, csak utánad Hablaty, mert nem az én sárkányom kezdett el ereszkedni a semmi közepén... - felelte, úgy "mellesleg" megjegyezve azt a tényt, hogy Fogatlan tényleg egyre egyeletlenebbül csapkodott, s valóban süllyedni kezdett.

- Fogatlan? Pajti, mi a baj, rosszul vagy? - hajolt előre Hablaty, hogy a szemébe tudjon nézni. Egyre laposabbakat pislogott - Jaj ne... pajti ne csináld ezt, hallod? Maradj ébren, kérlek, ne most találd ki, hogy elájulsz vagy hasonlók, nem a legjobb időpont... - kezdte el bíztatni, nem sok eredménnyel.

Asztrid nem nézte tétlenül tovább a jelenetet, Viharbogárral hamar alájuk repültek, ha esetleg zuhanni kezdenének. Meglepő módon, Az ikrek és Cipzárhátuk pontosan ugyan ezt tették.

- A fenébe is, Suhanó, hová igyekszel? - morogta idegesen Hablaty, ahogy sárkánya fejét simogatta. Fogalma sem volt, hogy miként változtathatna most a helyzeten. Sebtében előkapta táskájából a füzetét, és széthajtotta belőle a térképet, amin látta, hogy réges-rég letértek a helyes útról, sőt, magáról a térképről is. Ötlete sem volt, hogy most mit csináljon. Még azt se mondhatja, hogy átszáll valaki mögé, hiszen legjobb barátja nem tud egyedül repülni. Most pedig nem elég, hogy minden jel szerint rosszul van, még súly is van a hátán. - Fogatlan, pajti, kérlek, bírd ki még egy kicsit... Csak egy kicsit...

Asztrid újra és újra felpillantott. Érezte, hogy Fogatlan még mindig süllyed, ahogy Viharbogár is ereszkedett vele.

- Hablaty, ebből nagy baj lesz! - figyelmeztette a fiút, ahogy az alattuk lévő sziklákra mutatott, amik egyre sűrűbben emelkedtek ki a vízből, s meredtek az ég felé, mint megannyi gyilkos dárda.

A fiú a fejét ingatta. Tudta, hogy veszélyes vizek felett repülhetnek, hiszen sem a köd, sem a sziklák nem voltak valami bíztatóak.

- Várjunk csak... - motyogta hirtelen Hablaty, ahogy kezdett összeállni a fejében egy elmélet. - Srácok ez nem akármilyen köd! Ez már a szigetvilág ködfala, és alattunk pedig...

- Szárazföld! - kiáltotta Halvér, a főnök fiának szavába vágva.

Igaza volt. Szinte váratlanul jöttek szembe az egyre magasabb sziklák, majd egy homokos tengerpart. Ami azt illeti, nem a legszebb sziget volt, a fák csupaszok voltak, mint a fejfák, zöld növényzetnek a part környékén semmi nyoma nem volt, csak a sziget belseje felé, már ameddig elláttak a ködtől.

Suhanó végre ereszkedni kezdett, mintha ide tartott volna. Mert így is volt. Hamar landolt a homokos parton, majd az égre tekintett, hogy bevárja a vészesen lelassult csapatot, akik csak azon voltak, hogy valahogy eljuttassák a félfarkú éjfúriát a szigetig.

Fogatlan keményen érkezett a földre, nem úgy, ahogy szokott. Leszállt, s néhány lépés után elterült a homokban.

- Jó ég... - rémült meg Asztrid, ahogy hamar leugrott Siklója hátáról és Halvérrel együtt Fogatlanhoz szaladt, mikor Hablaty már rég ott térdelt mellette.

A féllábú fiú azonnal felemelte sárkánya fejét, hogy a szemébe nézhessen, s elkezdte vizsgálni. Hamar megnyugodott, mikor csak a kimerültség jeleit látta rajta, semmi többet.

- Oké srácok, semmi baj, csak egy kicsit elfáradt. - nyugtatta meg a többieket, miközben Asztridtól átvett egy halat, amit hamar meg is etetett Fogatlannal, remélve, hogy egy kicsit új erőre kap majd tőle.

Míg a csapat nagy része az Éjfúriával volt elfoglalva, addig Takonypóc és Fafej a szigetet kémelték. Gyanúsan nagy volt a csend. Suhanó, aki ott ült tőlük nem messze, s mereven nézte a puszta, szürke tájat, halkan nyüszíteni kezdett.

- Nahát, olyan mintha a sziklából lennének a fák is, meg minden - jegyezte meg Fafej, ahogy a feketés-szürkés csonka erdőt nézte.

- Ez nem szikla... - ment közelebb az erdőhöz Takonypóc, ahogy letérdelt és végighúzta a tenyerét a fekete talajon, ami ezer darabban végigpergett az ujjain, s szállt, mint a tollpihe. - Ez hamu... Ez az erdő leégett.

***

Miután a két fiú visszament a tengerparton maradt csapathoz, Suhanó továbbra sem mozdult, csak egyhelyben ült és bámulta a szomorú tájat.

- Hablaty - lépett a főnök fia mellé Takonypóc, ahogy Fafejjel együtt leült az idő közben gyújtott tábortűz mellé. - Azt hiszem, ezt látnod kéne - mutatott az erdő felé az enyhén nagydarab fiú.

- Mit találtatok? - kérdezett vissza a Sárkányiskola Vezetője, ahogy lassan simogatta éledező sárkánya homlokát, akinek feje az ölében feküdt.

- Hát ez az, hogy mi sem értjük - folytatta a Jorgerson fiú - Az erdő azért ilyen fekete és kopár, mert szerintem az egész leégett. A talaj hamuból van, a fák teljesen elkorhadtak... Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, de valahogy sárkányszaga van a dolognak.

- Jól gondolod - szólt közbe Halvér. - Nem volt akkora szárazság mostanában, hogy egy véletlen folytán kitörjön az erdőtűz.

- De akkor mi történt? - tárta szét a karjait tanácstalanul Asztrid. - Sárkányháború? - találgatott hasraütésszerűen.

- Olyasmi... - bólintott keserűen Hablaty.

A lány ezen teljesen ledöbbent

- De... Én ezt nem gondoltam komolyan...

- Viszont valószínű erről van szó. Nem tudok mi mást elképzelni. - nézett a féllábú az erdő felé, ahol Suhanó még mindig szoborszerűen ült.

Mindenki követte a tekintetét, s végül Kőfej tette szóvá a dolgot.

- Neki meg mi baja?

Hablaty nem válaszolt azonnal. Eszébe jutott, hogy mi van, ha Suhanó nem is arról a szigetről menekült el, ahol a tojást találták? Mi van, ha valójában ez az otthona, és azért égett le az erdő, mert az ádázok ezt a helyet támadták meg? Végül is, mi másért nézné ilyen kétségbeesetten ezt az üres erdőt? Ha csak egy puszta sárkányösztön lenne, már mind a hat tűzokádó üveges tekintettel bámulná a helyet, de nem teszik.

- Egész végig rosszul gondoltuk - szólalt meg végül Hablaty, mire Fogatlan is felemelte a fejét, így barátja fel tudott állni mellőle. - Suhanó nem ott élt, ahová engem vitt és ahol a tojást találtuk... Az is egy fészkelő hely volt, nem egy lakott sziget. Ez az a hely, ahonnan ő jött és ezt a szigetet rohanták le az ádázok. - jelentette ki magabiztosan. Tudta, hogy igaza van, hiszen minden jel erre utalt. - Szedjétek össze a cuccotokat, szétnézünk! Hátha maradt még itt valaki, aki segítségre szorul.

***

Fél óra múlva a csapat összeszedte magát, s felkészültek arra, hogy felderítsék a helyet. Hablaty épp azon volt, hogy kisebb csapatokra ossza fel őket, amihez rögtön kiderült, hogy kevesen vannak. Így mindössze annyi történt, hogy Halvért beosztotta Takonypóc mellé, akiket a sziget déli oldala felé küldött, az ikreket a sziget északi oldalának átvizsgálásával bízott meg, ő maga pedig kijelentette, hogy keletre indul.

- Hé, hé, hé, és én? - méltatlankodott Asztrid.

- Asztrid - térdelt le mellé - kérlek te maradj itt Fogatlannal és Viharbogárral. Először is azért, mert szeretném, ha a sárkányom összeszedné magát indulásig, másodszor pedig, figyelnie kell valakinek a tengert is, mert ha itt betoppannak az ádázok, nekünk végünk, ahogy a sárkányainknak is.

A lány vonakodva bár, de bólintott.

Hablaty megértőn a vállára tette a kezét, majd Fogatlanhoz guggolt.

- Szedd össze magad pajti, hallod? - nézett a szemébe aggódón, mire Fogatlan megnyalta az arcát. - Nemsokára visszajövök, addig maradj itt Asztriddal és Viharbogárral.

Fogatlan vonakodva bár, de bólintott. Gyűlölte, mikor Hablaty nem volt a szeme előtt, főleg mikor ki tudja, hogy mi lehet abban az erdőben, de ez úttal nem ellenkezhetett.

Hablaty megsimogatta a fejét, majd miután a csapat felszállt, s mindenki a rá szabott irányba indult, a fiú Suhanó mellé lépkedett, és megsimogatta a nyakát.

- Suhanó, mondd csak, eljönnél velem? Körülnézünk egy kicsit, hátha tudnánk még segíteni itt valakin. - a sárkány erre válaszként félig lefeküdt, s intett Hablatynak a fejével, hogy szálljon fel a hátára.

A fiú azonnal feltornázta magát rá, és megpróbált megkapaszkodni, amiről már az első pillanatban tudta, hogy nem lesz egy egyszerű feladat. Suhanó a levegőbe szimatolt, s szinte abban a minutumban felszállt, s Hablaty megdöbbent kiáltása közepette elindult, de persze nem arra, amerre a fiú kérte, természetesen arra, amerre ő akart.

Hablaty pedig jobb ötlete híján hagyta neki, meg is lepődött, hogy a sárkány ennyire céltudatosan indult el, s csak akkor fordult le majdnem a hátáról, mikor Suhanó felüvöltött. Nem véletlenül. A sárkánysikolyt meghallotta Böff és Töff, Kampó, és Bütyök is, akik mind követni kezdték a hangot, s hallatszottak a válaszok is, amiket visszakiáltottak.

- Mi a fene folyik itt, Suhanó?! - kérdezte Hablaty, enyhén kétségbeesve.

A sárkány felmordult, aztán ereszkedni kezdett, s hangtalanul lépett a hamuba, majd gyalog folytatta útját. Hablaty egy szót sem tudott szólni már. Ahogy látta a leégett erdőt, szinte hallotta a harc zaját a fülében, ahogy az ádázok, vagy maguk a sárkányok felgyújtják ezt a helyet.

Ahogy egyre haladtak befelé, kezdett egy-két, még félig-meddig ép növény feltűnni, s zölden rikítottak a szürkeségben. Hablaty utólag már azt kívánta, bár ne nézett volna körül. A fekete és szürke hamut és a fákat sötétvörös foltok tarkították... Sárkány, s talán ember vér. Elhagyott fegyverek, sisakok. Az már teljesen biztos volt, hogy itt szörnyű háború volt, nem is olyan régen. A fiú egy kicsit előre hajolt, s nyugtatón megsimogatta Suhanó fejét. Tudta, hogy mit érezhet most. Hiszen elpusztították az otthonát.

Egyszer csak aztán hangokra lettek figyelmesek. Léptek? De ki járkál itt? Ember egyáltalán? Vagy sárkány? A szigetről valaki? Vagy csak a banda egyik tagja? De mind párban vannak, már hallanák a beszédhangot...

Hablaty lassan leszállt Suhanó hátáról, s a sárkánnyal együtt lelapult a földre. Bármi is kóborol erre, nem kéne, hogy előbb észrevegye őket, jobb hát elrejtőzni.

A fiú akkor riadt halálra, és sikoltott fel majdnem, mikor valami elkezdett szuszogni közvetlen a bal füle mellett, mikor Suhanó egyértelműen a jobb oldalán feküdt. Mire kiderült, hogy Fogatlan ártatlan szemei fürkészik és nem egy fenevadé, Hablaty már közel járt ahhoz, hogy elkáromkodja magát. Néhány másodperccel később Asztrid kúszott elő Fogatlan mögött, akit Viharbogár követett. Mind a hárman követték Hablatyék földre lapulós taktikáját.

- Ti meg mit kerestek itt? A parton kellett volna maradnotok! - sutyorogta Hablaty, annyira halkan, hogy szinte csak tátogott, ahogy Fogatlanon keresztül, pontosabban az orra előtt pillantott át, hogy Asztridhoz szóljon.

- Hidd el, nem az én ötletem volt követni titeket! - suttogta vissza a lány, ahogy egyik kezével Fogatlanra, a másikkal meg Viharbogárra mutatott, mire a két sárkány ártatlan szemekkel összenézett.

Hablaty a szemét forgatta. Remek... Ez egyre jobb és jobb...

Ekkor újra felhangzott a léptek zaja, mire mind az öten elhallgattak és mereven nézték az előttük megmaradt zöldes-szürkés növényzetet. Valami van ott. Valami nagy... Valami, ami nehézkesen jár, hiszen idáig hallatszódott, hogy húzza az egyik lábát. Tehát sérült. És aki sérült, az nem fog támadni.

Hablaty talán kicsit túl bátran állt fel, amin az összes sárkány és Asztrid is ledöbbent. "Elment az eszed?", mind így néztek rá. El hát, az már rég.

Végül csak vállat volt, majd elindult a hang felé. Fogatlan a szemét forgatva követte. Ha megint valami őrültségre készül, legalább ott legyen mellette.

Néhány lépés után azonban mindketten lehajoltak, mikor hallották, hogy az a valami rálép egy faágra, nem is olyan messze tőlük, majd egy hangos puffanás következett. Nagy valószínűséggel elesett.

- Gyertek! - intett hátra Asztridnak és a két sárkánynak.

Mind az öten kimasíroztak a tisztásra, ahonnan a zajt hallották.

Szíven ütötte őket, amit találtak.

Egy újabb Éjfúria volt az, aki az oldalára borulva nehezen lélegezve épp lehunyta a szemeit. Nem egy seb tarkította a testét, s mindegyiken látszott, hogy próbálta őket gyógyítani a nyálával, de nem sokat ért el vele. Most fogyott el az ereje életben maradni.

- Ne... Ne! - rohant oda hozzá Hablaty, mikor látta, hogy a sárkány készül feladni a harcot. Gondolkodás nélkül az orrára tette a kezét, s másodpercek alatt felmérte a helyzetet. Komoly sérülései voltak, amikkel valahogy húzta eddig, Hablaty sem tudta, hogyan. Ez a sárkány viszont kisebb volt, mint Fogatlan vagy Suhanó... Hablaty hamar megvizsgálta Asztrid segítségével és egyszerre szólaltak meg.

- Ő... nőstény...

A felismeréstől meglepett arccal egymásra néztek, majd tekintetüket újra az Éjfúriára emelték. Nem is vették észre, hogy idő közben megérkezett hozzájuk a csapat többi tagja és mind döbbenten figyelték a jelenetet. Egyikük sem tudott hozzászólni, hiszen tudták: annak a sárkánynak már csak percei vannak hátra.

- Jaj ne... - motyogta Hablaty, ahogy ő is rádöbbent erre a tényre. Nem... Nem engedheti, hogy ez megtörténjen... - Asztrid, Halvér, segítsetek! Hozzatok kötést, gyógynövényeket és egy kést!

A két említett csak állt és nézett egymásra. tudták, hogy mire ők visszaérnek, ez a sárkány már halott lesz.

- Hablaty... - kezdte finoman Asztrid.

- Nem! Ki se mondd! Meg tudjuk menteni! Siessetek már! - intett neki kétségbeesetten, ahogy a sárkány egyik felszaladt sebét fogta, amitől már a könyökéig véres volt a keze, de nem érdekelte.

- Hablaty, rajta már nem tudunk segíteni...

- Dehogynem, csak siessetek, siessetek már...

Hablaty eddig bírta idegekkel és könnyezni kezdett, ahogy felemelte a sárkány fejét, aki hálásan nézett vissza rá. Tudta, hogy segíteni akart rajta. Megérezte a jóságot a szívében. Nyugodt, fog nélküli mosoly szökött az arcára, ahogy Hablatyra nézett, ezzel tudatva vele, hogy elfogadta a sorsát.

- Ne, kérlek ne... Ne add fel még, könyörgöm... - kezdett sírni a fiú, ahogy a nőstény Éjfúria fejét simogatta. Nem tudta elfogadni azt a tényt, hogy nem tud rajta segíteni.

Fogatlan szemében ekkor láttak először könnycseppet. Sajnálta a fajtársát, és bántotta a tudat, hogy Hablatyot sírni látja, hogy ennyire elkeseredett... Lassan lefeküdt legjobb barátja mögé, s fejét a nőstény feje alá tolta, ezzel kicsit megemelve azt, ezzel is próbálta őt megnyugtatni, éreztetni vele, hogy nincs egyedül.

A nőstény még egyszer hálásan rápillantott Hablatyra, mielőtt végleg lehunyta volna a szemeit.

- Ne... Ne, kérlek! - rázta meg egy kicsit Hablaty, de már nem reagált. - Könyörgök ne! Ne add fel! Ne add fel, hallod?! Ne add fel... - kezdett el zokogni Hablaty, ahogy a véres tenyerére nézett, majd ráborult a sárkányra.

Nem tudta elhinni, hogy ez történt...

6. fejezet - Ádázok és Fúriák

Sziasztok sárkánylovasok és sárkányok!
Kicsit későn ugyan, de meghoztam az új részt, jó olvasgatást! :D
(komment, komment, komment, plsss :D)

6. fejezet:

Suhanó

A sérült Éjfúria öt napon keresztül fel se kelt. Ez idő alatt a Sárkányiskola csak rá összpontosított, hogy megmentsék az életét. Hablaty nem adta fel, képes volt hosszú órákig mellette ülni, s olykor-olykor a barátjától szerzett Éjfúria nyállal átáztatott kendővel kenegetni a sebeit, hogy legalább valamelyest enyhítse a fájdalmát. A sárkány nagyon elgyengült volt még az elején, aztán öt nap után lassan kezdett megerősödni. Ez persze még csak annyiból állt, hogy hosszabb ideig volt ébren, felemelte a fejét a hangokra, s lassan már fel is kelt a folyamatos fekvésből.

Kegyetlenül lesoványodott, ami egyre jobban aggasztotta Hablatyot. Sem halat, sem kenyeret, sem húst nem fogadott el, csak kelletlenül fintorgott mindre, ahogy elfordult az ételtől.

Hablaty őrködött és virrasztott a legtöbbet mellette, talán egy kicsit túl sokat is, hiszen Asztrid nem egyszer kapta azon, hogy Fogatlan ügyetlenkedve a hátára vette az alvó Hablatyot, s nagy óvatossággal hazáig vitte, ahol Pléhpofa segítségével ágyba helyezték. Aztán másnap reggel - vagy épp amikor felébredt - mindig kiült a döbbenet az arcára, hogy miként is került ő haza, és nem mellesleg ki van épp az Éjfúriával?

Asztrid ilyenkor mindig ráparancsolt Hablatyra, hogy pihenjen, és átvette tőle a virrasztást az egyre makacsabb sárkány mellett.

Rá néhány napra, ahogy az Éjfúria elkezdett felkelni és ide-oda járkálni a karámban, már hajlandó volt néhány falat halat elfogyasztani, s meglepő módon tűrte a folyamatos vizsgálatokat - nem úgy, mint nem sokkal ezelőtt Fogatlan.

Hablaty és a sárkánylovasok hálát adtak az összes istenüknek, hogy a sárkány sikerrel túlélte ezt a nehéz időszakot, s lassan már a karámot is elhagyhatta.

Eljutott Hibbantra, és életben maradt.

***

Pár nap múltán Hablaty kiengedte a sárkányt a karámból, ahol eddig volt. Az Éjfúria hunyorítva lépkedett ki a nyílt arénába. Hosszú napok óta nem látott napfényt, így most nehezen szokott hozzá a szeme. Tett néhány kört az arénában, megszaglászta a sárkánylovasokat, aztán szinte azonnal őrült kergetőzésbe kezdett a sárkányokkal.

- Csak óvatosan! Ne hagyjátok el az arénát! - szólt rájuk Hablaty, majd a fejét ingatva ült le a többiek mellé.

- Hagyd őket, hadd szórakozzanak - kérte Asztrid, miközben azt figyelte, ahogy a másik Éjfúria épp Kampót kergeti az őrületbe, amin Fogatlan és Viharbogár jót nevettek sárkánykacajukkal.

- Persze, játszanak csak, de nem akarom, hogy megerőltesse magát az a sárkány, hiszen nem is olyan rég lelőtték, és ki tudja, hogy honnan jött el sérülten egészen idáig. Még csak most gyógyult meg, nem örülnék neki, ha megint lesérülne vagy ilyesmi. - felelte Hablaty, mire Asztrid a fejét ingatta. - Most mi van? - kérdezte megzavarodva.

- Semmi, csak az jutott az eszembe, hogy nem hívhatjuk folyton sárkánynak vagy Éjfúriának, hiszen már egy ideje itt van köztünk, és ki tudja, hogy visszatér e valaha az otthonába? Kéne neki egy név - jelentette ki a lány.

Logikus. Gondolta Hablaty. Furcsa, hogy nekem eszembe sem jutott, hogy nevet adjak neki... De mi lehetne? Hogyan lehetne elnevezni egy Éjfúriát? A fiú gondolkozott még néhány percig, miközben elmélázva nézte a kergetőző tűzokádókat, aztán már nyitotta is a száját...

- Talán lehetne...

- Suhanó - vágott közbe hirtelen Fafej.

Az összes fiatal viking elkerekedett szemmel emelte lassan tekintetét Fafejre.

- Mi az? - vonta meg a vállát a szőke iker. Látszott rajta, hogy nem zavartatja magát, még akkor sem, amikor mind úgy néztek rá, mintha növesztett volna még egy fejet (akárcsak sárkánya). - Azt mondtátok kell egy név. Ez ugrott be először.

- Hát... nem fogtok tőlem ilyet sokszor hallani, de Fafej, azt hiszem megtaláltad az tökéletes nevet neki - bólintott elismerően Hablaty, majd álló helyzetbe szenvedte magát, és a sárkányokhoz sétált. Megvárta, míg legjobb barátja felfigyel a jelenlétére, s szólt is a társainak, hogy álljanak meg.

- Kösz pajti - simogatta meg Fogatlan orrát, mikor elhaladt mellette és lassan megközelítette sárkánya fajtársát, s kinyújtotta fejé a kezét. Az Éjfúria orra egy pillanat múlva már Hablaty tenyerében nyugodott, s halk dorombolással jelezte, hogy mennyire jól érzi itt magát. - Hé pajtás - guggolt le elé, hogy a szemébe tudjon nézni. Most, hogy így jobban megfigyelte, ennek az Éjfúriának jóval sötétebb zöld volt a szeme, mint Fogatlannak. - Mit szólnál ahhoz, ha neked is lenne egy neved, hm? - a sárkány erre még jobban dorombolt. - Mit szólnál mondjuk a Suhanóhoz? Na? Tetszik?

Suhanó válaszképp arcon nyalta Hablatyot. Persze, hogy tetszett neki.

Mindeközben észre se vették a többiek, hogy Asztrid sietve elhagyta az arénát Viharbogár hátán, de amilyen gyorsan távozott, olyan hamar vissza is tért, az ölében egy kosárkával. Nem messze Hablatyéktól lerakta a kosarat, s megvárta, míg a vikingek és a sárkányok is rá figyelnek, amit néhány köhintéssel ért el.

- Na jó, figyeljetek egy kicsit, ez...

- Ez mozog! - vágott közbe Takonypóc, ahogy a kosárra bökött.

- Igen, gratulálok Takonyka, remek megállapítás... - forgatta a szemét Asztrid, majd hangnemet váltott - Szóval, most, hogy mind így együtt vagyunk, szeretnék nektek bemutatni valakit, akit ugye mind ismerünk, de mégis... Változott azóta, amióta megismertük. Szóval, nem is húzom tovább az időt... - emelte le a vékony leplet a kosárról, ami szinte azon nyomban felborult, magától.

S mindemellett még kigurult belőle, egy lepedőbe csavarodott, izgő-mozgó valami, s látszott rajta, hogy magától nem igazán tud kiszabadulni a makacs anyagból.

- Biztos, hogy mi akarjuk, hogy kiszabaduljon?... - rémüldözött Halvér, akinek a jajgatását megint csak nem hallotta senki.

- Agh... - emelte égre a tekintetét Asztrid, majd lehajolt, hogy segítsen a kis valaminek. - Ugyan már Fúria, ne csináld.... - gügyögött neki, s a mondat elhangzásával a lepedőből elődugta a fejét egy kis, sötétlila siklósárkány.

Ő volt az, akiről még tojás korában Hablatyék több mint egy héten keresztül azt hitték, hogy egy Éjfúria, s csak a kikelése pillanatában - ami szintén nem volt valami zökkenőmentes - derült ki róla, hogy valójában egy Siklósárkány.

- Fúria, komolyan? - nézett Asztridra hitetlenkedve Hablaty. Kissé furcsállta a névválasztást, főleg, hogy egy siklóról beszéltek, ami elég távol áll az Éjfúriától.

- Igen - felelte határozottan a lány, s alátámasztotta egy magyarázattal. -, hiszen egész végig azt hittük, hogy az lesz belőle, aztán, végül is megtréfált minket. És, gondoltam, Suhanó örülne neki, ha viszontláthatná, így hát elhoztam ide.

- Oké, oké, nem vitatkozom...

Asztrid volt az, aki Viharbogárral az oldalán a szárnyai alá vette a kis Siklót, s egészen idáig ő gondozta, adott neki otthont, s megfigyelése szerint sárkánya már a saját fiókájaként törődött a kis Fúriával, aki így igazi családra lelt, kalandos tojáskora után.

Suhanó, aki viszont végig azt hitte, hogy az ő fiókája lapul a tojásban, most lassan közelíteni kezdett Fúria felé. Szerette ezt a kis fiókát, hiszen valójában neki köszönhette, hogy így megbékélt az emberekkel, és összebarátkozott Hablattyal és a csapatával. Fúria először kíváncsian közelített a számára ismerős Éjfúria felé. Megismerte őt, akármilyen furcsa is, de megismerte, emlékezett rá. A következő pillanatban pedig - Suhanó nagy döbbenetére - a kis Sikló ráugrott a hátára, onnan pici szárnyai segítségével továbbugrott Fogatlan fejére, utána pedig lelkesen visítva elszaladt.

Ám sem Suhanó, sem Fogatlan nem szaladtak utána, hiszen az egyik a hátát, a másik a fejét fájlalta. A kis sikló mindkettejüknek pont a fájós részét találta el.

***

- Min gondolkozol? - kérdezte Asztrid Hablatyot, aki elmélyülten kalapált valamit a műhelyben. Ezúttal nem a Sisakot, hanem valami kisebb fémlappal ügyködött.

- Hm? - nézett fel a fiú a munkájából. Észre se vette, hogy Asztrid bejött a műhelybe. - Miből gondolod, hogy gondolkozom?

A lány felnevetett.

- Mert egy ideje az asztalt kalapálod, nem a fémet.

- Oh - kapott észbe Hablaty, ahogy lassan elvörösödve próbált úgy tenni, mint akit ez egyáltalán nem zavart.

- Szóóóval? - nyújtotta el a szót Asztrid, majd karba tette a kezét, s úgy emelte meg a szemöldökét. Ha kell, csípőfogóval szedi ki a fiúból a választ, hiszen jól sejtette, hogy megint valami őrültségen gondolkodik. Valami veszedelmes őrültségen, amivel megint veszélybe sodorja mindnyájukat.

- Tudod, csak azon járt az eszem, hogy vajon hol járhatott a  mi Éjfúriánk, mikor ezt a sérülést szerezte. Hiszen, nem a környéken él, és még az ádázok szigetétől is messze van az a sziget, ahol először láttuk - tette le a kalapácsot, majd lapozni kezdett a füzetében, amit eddig a munkájához használt. Végül egy elég vastag oldalnál állt meg, és széthajtotta a lapot, ami valójában egy kicsire összehajtogatott térkép volt. Ujjával megkereste az Ádáz-szigetet, tőlük északnyugatra, majd ujját tovább húzta észak felé, ahol azt a szigetet sejtette, ahonnan Suhanó jött. Még nem volt bejelölve a térképen, így csak a kék óceánt látta, de tudta, hogy ott van az a hely. Hirtelen eszébe jutott egy lehetőség, s úgy vélte, most szinte villámként hasított belé saját feltett kérdésének megoldása. - Asztrid... Hívd a sárkánylovasokat, gyűlés az arénában, most!

Csukta be hamar a térképet, s mielőtt a lány bármit is szólhatott volna, Hablaty, hóna alatt a füzetével kiszaladt a kovácsműhelyből, felpattant Fogatlanra és célba vette a Sárkányakadémiát.

Közel fél óra kellett ahhoz, hogy Halvér, Takonypóc, az ikrek és persze Asztrid is mind megérkezzenek a Sárkányiskolába. Hablaty addigra már nem is számolta, hányszor járta körbe a helyet türelmetlenségében.

- Srácok, amikor azt mondtam, gyűlés az arénában, MOST, az nem azt jelenti, hogy fél óra múlva! - füstölgött.

A többiek csak az orruk alatt morogtak. Egyikőjük sem akart vitát szítani egy feleseléssel, viszont nem vették jó néven a kioktatást. Hablaty csak a fejét ingatva hívta őket közelebb egy asztalhoz, ahol kiterítette a térképét. Mikor mind körbeállták magyarázni kezdett.

 - Nos, szóval régóta gondolkoztam azon, hogy vajon hol járhatott Suhanó, amikor megsérült. Hiszen nem a környékünkön él, hanem itt fent északon - mutatta a térképen - és azt még nem említettem, hogy mit fedezett fel Asztrid. - nézett a lányra, aki pontosan tudta mire gondol, így már oda is hozta a nyilak ennyikét, amik az Éjfúria sérüléseit okozták, s lerakta a térképre.

- Az ádázok jele van a nyíl hegyébe faragva, így már azt is tudjuk, ki a felelős mindezért - magyarázta Asztrid, mikor meglátta az ikrek értetlenkedő arcát.

- Pontosan. És attól félek, hogy ezek szerint az ádázok megtalálták a szigetet, ahonnan Suhanó jött.

- Várj, mi az, hogy az ádázok megtalálták Suhanó szigetét? - szólt közbe hirtelen Halvér, akinek most állt össze az agyában a kép és a felismerés.

- Igen, pontosan azt. És ha ez így van, akkor valamiért úgy érzem, hogy valami szörnyűség történt... Ez a nyíl rá a bizonyíték, hogy csata volt. - felelte keserűen Hablaty. - Dagur, el sem tudom képzelni hogyan, de elvezette az armadáját az otthonáig  - bökött fejével Suhanó felé - és megtámadta őket... De ha ez így történt, akkor...

- Akkor nagyobb a baj, mint hittük - fejezte be a mondatot helyette Asztrid.

- Veszélyben vannak az északi sárkányok... - motyogta rémülten Halvér.

- Nem - ingatta a fejét Hablaty, ahogy elgondolkozva felvette az egyik nyilat. Elképzelte, ahogy egy szigetet megostromol egy armada, a sárkányok menekülnek, s minden lángol. Suhanó ügyesen kerülgetni a nyílzáporokat, de végül belé is fúródik két nyíl, így kicsavarodva, fájdalmas kiáltásokkal menekülni próbál és délnek fordul... - A sárkányokat már elérte a támadás, és csak remélni tudjuk, hogy legalább néhányan megmenekültek. De az biztos, hogy segítségre van szükségük.

Takonypóc, aki eddig meglepően csendben hallgatta a beszélgetést, most megszólalt.

- Várj, mire akarsz kilyukadni?

Hablaty tekintete elszánt lett. Már tudta is a következő lépését.

- Arra, hogy elmegyünk a szigetükre, és mentjük a menthetőt. Felmérjük, hogy mekkora a kár, és tervet kovácsolunk Dagur ellen.

Takonypóc az égre emelte a tekintetét az ikrekkel együtt.

- Oh, klassz, ettől féltem...

***

Beesteledett. A hibbanti falu lassan elcsendesült. Csak öt ház volt, ahol még égtek a fények. A főnöki ház, ami szintén köztük volt, most Pléhpofa hangjától zengett.

- Nem, nem, nem és nem, Hablaty!

A főnök nem véletlenül volt feldúlt. Hablaty épp az előbb adta elő neki, hogy másnap reggel a sárkánylovasokkal együtt elutazik egy olyan szigetre, ami nagy valószínűséggel tele van vad sárkányokkal, megtámadták az ádázok, és nem mellesleg több mint félnapi járásra van tőlük, ha nem több.

- Jaj ugyan már apa, hiszen nem először mennénk ilyen hosszú küldetésre! - magyarázkodott Hablaty, viszont mindketten tudták, hogy ez nem így van.

- Ide figyelj Hablaty, mert nem mondom el többször: nem engedem, hogy te és a sárkánylovasok elmenjetek arra a helyre! Ha az történt, amit állítasz, akkor meg főleg nem.

- De apa, sérült sárkányok lehetnek ott! Ki tudja, hogy mi történhetett, lehet, hogy segítségre várnak! - sorakoztatta fel újabb érveit a főnök fia.

- Igen, de nem csak azok, hanem Dagur is! - csapott az asztalra Pléhpofa, mire a tűz előtt szundikáló Fogatlan értetlenkedve felkapta a fejét. - És mondd csak: kire is vadászik Dagur? - a főnök várt pár pillanatot, s mikor látta, hogy fia vonakodik a választól, nyomatékosított - Halljam!

- Fogatlanra... - motyogta kelletlenül Hablaty. Úgy érezte magát, mint az óvodában.

- Igen Fogatlanra! - mutatott a félfarkú Éjfúriára - Ráadásul egy armadával felszerelkezve, ami ellen ti öten, a sárkányaitokkal együtt sem tudjátok felvenni a harcot. - Magyarázta, de hangjában több volt az aggódás, mint a harag. - Arról nem is beszélve, hogy Fogatlan a sérülése óta még nem volt ilyen hosszú úton. Nem a tenger fölött kéne kiderülnie, hogy nem szabadott volna vele útra kelni. Értsd meg Hablaty, hogy nem kockáztathatod a tied, vagy a barátaid életét, holmi bosszúvágy és sárkányszeretet miatt. Az ott - mutatott nagyjából észak felé - valaki másnak a háborúja.

Hablaty csak elhúzta a száját és lehajtotta a fejét. A következő érvén gondolkodott, miközben értelmezte apja szavait, amik valamiért azt súgták, hogy ez úttal Pléhpofának van igaza.

- Nézd apa - kezdte a fia, immár nyugodt hangon. - Tudom, hogy féltesz, de Fogatlan felkészült és meggyógyult, ki fogja bírni az utat. És tudom, hogy az ádázokkal mi nem bírunk el, épp ezért megyünk oda, és nagyon óvatosak leszünk, kerülni fogjuk a harcot. Jártunk már ott, tudjuk, hogy merre lehet kerülni, ha arra lenne szükség. 

Pléhpofa fújtatott egyet, majd elkezdte a szakállát tépkedni.

- Akármit is mondok, nekivágsz az útnak, jól mondom? - kezdte végül, de hangjában már hallatszott, hogy megadta magát.

Hablaty lassan elmosolyodott és bólintott párat.

- Rendben. Akkor szaladj csomagolni, hosszú út áll előtted fiam.

Videó 2 - avagy mindjárt jön az új fejezet

Sziasztok!

Most így éjnek évadján vetemedtem arra, hogy megosszam veletek egy újabb videómat, remélem tetszeni fog :D
És hamarosan kész az új fejezet is, ha minden igaz, holnap valamikor fent is lesz (vagyis hát, már ma, mivel ezt is éjfél után írtam) :D

5. fejezet - Ádázok és Fúriák

Hát... elmúlt éjfél, üdv az Éjfúriáknak, és mindazoknak a bagolytípusú embereknek mint én, akik még ébren vannak és azoknak is, akik majd reggel látják ezt :D
Már... majdnem... kifojt... a szemem.... de befejeztem a fejezetet, mert már megint elkezdtem megcsúszni vele, amit nagyon nem akarok. Forgalmasabb a nyaram mint hittem, szóval itt az új fejezet, a dráma elkezdődik... :D (Kommentek! Kommentek! Légysziii :D)
("What a theater!" (micsoda színház!) ~Fafej, Race to the edge)

5. fejezet:

A becsapódott Éjfúria

Az Éjfúria csapkodott szárnyaival, ahogy csak tudott. Minél messzebb kell kerülnie a szigettől, jól tudta.

Az ádázok ellen semmi esélye, s Éjfúria büszkeség ide vagy oda, de el kell tűnnie innen, vagy még a halálnál is rosszabb vár rá. Azok a vikingek nem olyanok, mint a félfarkú fajtársa barátai. Azok ott lent vagy megölnék, vagy ketrecbe zárnák egy életre. Már így is sikerrel megsebesítették, s ezért most alig tud repülni, össze-vissza kacsázik az égen. Fajtársai, akik körülötte repülnek, gyorsítani kezdtek. Nem maradhat le tőlük, egy sérült sárkány az égen könnyű célpont.

A többiek északra tartottak, azt nem értette miért. Hiszen ott jóval hidegebb van, ami a sérülteknek komoly hátrány. Mégis mit várnak az északi szigetektől? Az ádázok oda is követni fogják őket, megvannak rá a módszereik. Ott sem lesznek biztonságban. Ő maga pedig nem biztos, hogy el tudna jutni odáig. Hiszen arra a szigetre, ahová az éjfúriák mennek, ha nagy a veszély, a szigetvilág ködfalán vezet át az út, s még rengeteg veszedelmes vidéken. Ő pedig megsérült. Egyre gyengül. Nem fog eljutni odáig.

Hirtelen felrémlett emlékezetében két név: Hablaty és Fogatlan. Ők az a furcsa páros arról a még furcsább szigetről... A szigetről, ahol a vikingek...

Már meg is volt az ötlet. Nem fog átvágni a ködfalon, hanem délnek fordul, és segítséget kér ettől a Hablatytól és Fogatlantól. Talán a fajtársait is el tudná vezeti oda. De vajon hogyan értesse meg velük, hogy hiába mennek egy viking szigetre, ott nem fogják őket bántani, ott menedéket és élelmet kapnának? Ő tudja, hogy Hablatyék nagylelkűek, ők nem hagynák, hogy egy csapat sárkány a vesztébe rohanjon.

Hirtelen nekiment a mellette repülő Éjfúriának, s morgással és egy fejintéssel próbálta elmagyarázni, hogy ne északra menjenek, hanem le délre, ahol biztos segítséget kapnak. A sárkányok nem értették. Pontosabban értették, de nem hitték el. Mindegyikük rámorgott, majd irányt változtattak észak felé. Fajtársuk nem adta fel, még hosszú percekig győzködte őket, minden ötletét bevetve. Semmi nem számított nekik. Semmi nem használt. A sárkányok mind északra mentek, s a sérült Éjfúria belátta, hogy nem tudja meggyőzni őket. Ha ő nem, de valaki más meg tudná, mielőtt komolyabb katasztrófa történne azzal a kevés Éjfúriával is, ami még maradt.

A sárkány lelassult, végül lecsatlakozott a vonuló hordától, kitárta hatalmas denevérszárnyait, s maradék erejét összeszedve indult délnek. El kell jutnia Hibbantra, csak ők segíthetnek rajta és a fajtársain, akik félő, hogy a vesztükbe rohannak.

***

Hablaty a műhelyben kalapált. Ez úttal is a Fogatlannak szánt fémsisakon dolgozott, tökéletesre formálva éleit. Tükörsimára akarta csiszolni, s szép viking rúnákkal díszíteni, amiknek elméletileg meg kéne védeniük a viselőjét.

Már vagy egy órája dolgozott rajta, mikor meghallotta, hogy nincs egyedül. Asztrid érkezett a kovácsműhelybe, kezében szekercéjével.

- Szia Asztrid - küldött neki egy szép mosolyt Hablaty. A lány erre odakapta a fejét, s neki is ellágyult a tekintete.

- Szia Hablaty - lépett oda mellé, majd lerakta fegyverét az egyik asztalra, s felült mellé, úgy figyelte a főnök fiának munkáját. - Hűha, nagyon szép darab - ámult el a fémsisakon.

- Köszi - nézett fel egy pillanatra a munkájából Hablaty. - Fogatlannak készítem.

- Felismertem a formáját - bólintott a vikinglány.

Hablaty egy kicsit zavartan folytatta a sisak fényesítését, s mosolya mögött kissé átkozta magát, amiért egy ennyire nyilvánvaló dolgot külön kihangsúlyozott.

- Nem szeretném, hogy megismétlődjön az, ami történt vele, amikor harcba szállunk az Ádázokkal. Én lelkileg, ő fizikailag nem bírná ki... - keseredett el hirtelen, ahogy átfutott az agyán egy rossz jövőkép.

Asztrid megingatta a fejét. Rögtön tudta, hogy a fiú mire gondolhat, látszott az arcán, szinte minden kicsi részlete.

- Nem fog megismétlődni. - jelentette ki magabiztosan, Hablaty szavaival élve. - Mert én nem fogom hagyni. Emlékszel? Ezt mondtad nekem még az arénában. Mi lett ezzel a hozzáállással Hablaty? Eddig olyan magabiztos voltál most meg...

- Igen, tudom - tette le a szerszámokat, s az asztalra támaszkodott. - De átgondoltam a dolgokat, épp ahogy kérted. És egyre biztosabb vagyok abban, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége. De most már felbuzdítottam a srácokat is, mind azt hiszik, hogy bosszút fogunk állni, és eredetileg így is akartam de... Túl nagy a kockázat. Mi hatan vagyunk, öt sárkánnyal. Ők egy több száz fős armadával. Nem akarom, hogy megint miattam történjen vele valami - nézett a mögötte alvó Fogatlanra, aki álmában mosolygott. - Ez az előbbi őrültségem majdnem az életébe került. S őt nem veszthetem el. Őt nem.

Asztrid elámult Hablaty őszinteségén, hogy így kiadta magából azt, amin valószínűleg már hosszú ideje rágódhatott. Kételyei voltak, de a Sárkányiskola vezetője cím nem engedte, hogy ezt bárkinek is az orrára kösse. Mert ha a vezér bizonytalan, a csapat is az.

- Figyelj Hablaty - szállt le az asztalról a lány, s Hablaty mellé lépett, ezzel egyidejűleg bíztatón a vállára tette a kezét. - Tudom, hogy aggódsz Fogatlanért, s azért is bosszút akarsz állni, amit az a gazember tett vele, de választanod kell. Vagy belerohansz egy csatába, vagy kikerülöd, de attól, hogyha kikerülöd, nem biztos, hogy az Ádázok is így fognak tenni. Előbb vagy utóbb, de Fogatlan után fognak jönni, és akkor már nem marad választás. Szóval szerintem mi lépjünk előbb, hogy a miénk legyen a meglepetés előnye.

Hablaty még egy pár pillanatig a sisakon pihentette a tekintetét, majd Asztridra nézett. Ebben bizony igaza lehet. Ha ők nem lépnek, akkor Dagur fog.

- Akkor viszont kőkemény edzésekre lesz szükségünk, felszerelésre, komoly megbeszéléseket kell tartanunk és kitalálni valahogy azt is, hogy miként is győzhetnénk - sorolt a fiú, s ezzel megpecsételte a háború közeledtét.

Asztrid elismerően bólintott, ahogy kisöpörte szeméből a haját.

- És - kezdte mosolyogva - gondolom, ahogy mindig, apád most sem tud semmit erről az egészről.

Hablaty ezen nem tudott nem nevetni.

- Hát persze hogy nem.

Asztrid a fejét csóválta. Ez általában így szokott lenni, hogy az, amit a Sárkányiskola végez, sosem jut a főnök fülébe, csak amikor már teljes a zűrzavar. Valószínű most sem lesz másképp, főleg, hogy megint egy őrült, elvetemült, és kimondottan életveszélyes dologra készülnek. Az ádázok ellen sosem volt egyszerű háborút vívni, most sem lesz ez másképp, s ott van még az gondolat is, ami mindenki fejében motoszkált, hogy legutóbb az ellenség nyert, s ez jelenthet valamit.

Asztrid vett egy nagy levegőt, ahogy közelebb húzódott Hablatyhoz és megfogta a kezét, mikor látta, hogy a fiú elbizonytalanodik az előbbi kijelentésében.

- Meg tudjuk csinálni, Hablaty - kezdte bíztatni. - Együtt erősek vagyunk, s a te eszeddel biztos kitalálsz valamit, amivel túljárhatunk Dagur eszén. Én tudom, hogy így lesz. - nyomott egy puszit az arcára végszóra.

Ekkor meghallottak egy nem is olyan halk, krákogásnak tűnő hangot. Fogatlan mindent tudóan nézett rájuk, azzal az utánozhatatlan mosolyával, ahogy felvonta a szemöldöke helyét. Ő az első pillanattól tudta, hogy Hablaty és Asztrid összeillenek, pedig aztán az Ő első találkozása a lánnyal nem épp egy békés piknik keretében történt. Ez mégsem változtatott a véleményén.

Hablaty az égre (vagyis, ez esetben a plafonra) emelte a tekintetét, s utána nézett csak sárkányára.

- Kösz pajti, remek időzítés, mint mindig.

***

Az Éjfúria szemei előtt elmosódott, majd újra kitisztult a kép, s ez ismétlődött már vagy fél órája. A sárkány kezdett kifogyni a tartalék erejéből is, ahogy kimerülten, de elszántan szelte az eget Hibbant felé. A megérzéseire hagyatkozott, nem a tájékozódási képességére, mert az ilyenkor már nem úgy működött, mint kellett volna.

Sérült volt, s ez nagyban nehezítette a haladását, minden egyes szárnycsapásnál érezte, hogy a seb a hátán újra és újra éles fájdalommal tudatja vele, hogy sürgős segítségre van szüksége.

Épp elhaladt a Sárkánysziget mellett, mikor rájött, hogy ismerős helyen jár. Hibbant sziget innen már nincs messze. Remélte, hogy eljut odáig, s nem csapódik előtte a vízbe.

***

- Akkor majd egy óra múlva a Sárkánysuliban, és akkor elmondom a részleteket - mondta Hablaty, ahogy elköszönt Asztridtól, s Halvértől, akivel a műhelyből kilépve találkoztak, s néhány dologról neki is beszámoltak.

- Hablaty, majd hozd el a térképet is, elkezdhetünk taktikákon gondolkodni - kérte a lány, mikor Fogatlan befurakodott hármójuk közé, s elkezdte "mondani" a magáét. - Fogatlan?!

A sárkány folyamatosan mormogott valamit, s közben tekintetét hol a három vikingre, hol az égre szegezte, s az arcáról tükröződött valami, ami leginkább a rémületre hasonlított.

- Mi baja? - furcsállta a helyzetet a lány, s hol Halvérre, hol Hablatyra nézett.

- Nem sok ilyet fogtok hallani tőlem, de fogalmam sincsen... - kerekedtek el Hablaty szemei értetlenségében, s egyre csak figyelte sárkányát, aki elkezdte őket taszigálni, el a kovácsműhelytől a főtér felé.

- Szerintem nagyon is mondani akar valamit - gondolkodott hangosan Halvér, de mikor látta, hogy amit mondott, túlzottan is nyilvánvaló volt (Asztrid arca legalábbis ezt tükrözte), gyorsan folytatta - Úgy értem, valami fontosat...

Hablaty a szemét forgatva hagyta, hogy sárkánya még néhány méteren át tolja az orrával a hátát, s ez által már nem takarta a kovácsműhely az eget, így látszott, hogy északról közeledik valami az égen. Valami fekete, valami...

- Thor szerelmére, ez... - motyogott a fiú, s mikor megértette, szinte leesett az álla. - Srácok, gyertek gyorsan, ezt látnotok kell!.

Mutatott az égre, ahol már tisztán látszott, hogy egy Éjfúria közelít feléjük, bár döbbenetesen lassan én imbolyogva. Ahogy közeledett, egyre inkább látszott, hogy kissé jobb oldalra csavarodva repül, s betegesen egyenetlenül csapkodott.

- Jó ég, mi történt vele? - motyogott Hablaty, de mozdulni sem tudott onnan, ahol állt. Csak figyelte a sárkányt, akiről már biztosra tudta, hogy Fogatlan azon fajtársa, akivel már volt szerencséjük találkozni.

- Fogalmam sincsen... - sápadt el Asztrid is. - Egyáltalán hogy kerül ide?

- Megmondtam neki... Megmondtam, hogy visszavárjuk... Élt a lehetőséggel... - felelte teljesen megrendülve Hablaty, de több magyarázatra nem maradt ideje.

Ugyanis a sárkány elérte a szigetet, s pont feléjük tartott. Támpontnak Fogatlan rikító piros farokszárnyát használta. Hamar ereszkedni kezdett, de rendesen földet érni már nem maradt ereje. Keményen a földhöz csapódott, s hosszú métereken át csúszott mire megállt, s fájdalmasan összeszorította a szemét. Szárnyai kicsavarodtak, teste elernyedt, ahogy ismét felszakadt a seb a hátán.

Hablaty egy pillanatra lefagyott, de utána azonnal kapcsolt. Odarohant az Éjfúriához, mögötte a barátaival, s óvatosan a homlokára helyezte tenyerét. Még lélegzett. Még magánál volt.

- Hé, hé, hallasz engem? Nézz rám! Én vagyok az, Hablaty! - kezdte sietve mondogatni neki, attól tartva, hogyha most az Éjfúria lehunyja a szemét, többé nem nyitja ki.

A sárkány pislogott párat, majd halványzöld szemét a fiúra emelte. El sem hitte, hogy ideért. Végre biztonságban.. Végre segítő kezek között...

Fogatlan is aggódva szaladt oda, s orrával figyelmeztetően megbökte Hablaty vállát. Azt akarta, hogy figyeljen rá. Lovasa rögtön ráemelte tekintetét, amire ráégett a tanácstalanság. Fogatlan orrával a fajtársa háta felé bökött, amiből.. két nyílvessző állt ki, s sebei erősen véreztek.

- Oh Thor... Halvér, Asztrid, hozzatok vizet és kötszert! Gyorsan! Szóljatok a többieknek elvisszük a Sárkányiskolába!

De még ki se mondta ezt, amikor meglepő módon Fogatlan ellökte onnan őt. Nem durván, de érezhetően odébb taszajtotta. Nem véletlenül persze. Most Ő érezte kötelességének, hogy segítsen az Éjfúrián. Egy ügyes mozdulattal a hátára kapta, és roskadozva ugyan a súly alatt, de elszántan és a lehető leggyorsabban célba vette az arénát.

Hablaty először közbe akart szólni, hogy ne erőltesse meg magát ennyire, de végül feladta, s csak futott utána, hogy ott legyen, ha segíteni kell valamiben.

Mindeközben Halvér először előkerítette Gronkeljét, Bütyköt, majd sietve indult Gothi kunyhójához, Aszrid pedig a sárkánylovasokhoz kopogtatott be sorjában, s mind egyszerre értek a Sárkányakadémiába, aminek egyik kisebb karámjába vitte Hablaty és Fogatlan a sérült Éjfúriát. A sárkány már alig volt magánál, csak Hablaty tartotta benne a lelket, hogy küzdjön és ne adja fel, mert segíteni fognak rajta.

Gothi - aki már úgy érkezett hozzájuk, hogy Halvér mindenről tájékoztatta - azonnal a sérülést kezdte vizsgálni, s néhány egyszerű jelet firkált a földet vékonyan fedő homokba.

- Hablaty, Gothi azt kéri, hogy... - kezdte Halvér, de már ő is remegett az ijedtségtől. - hogy fogjuk le, mert kiszedi a nyilakat, és nem szabad, hogy felugorjon vagy ilyesmi...

Hablaty és a többi sárkánylovas vonakodva bólintott. Mind elszörnyedtek a látványtól. Hiszen az életük kezdett épp visszazökkenni a rendes kerékvágásba, már majdnem mind megszokták, hogy Hibban békés, és a sárkányok biztonságban vannak, és most hirtelen lezuhan náluk ez az Éjfúria, aki első ránézésre közel halálos sebet kapott, s most mindjüknek az életéért kell küzdenie. 

Takonypóc, Kőfej, Fafej, Halvér és Asztrid mind odaszaladtak Hablatyhoz, és segítettek neki valahogy mozgásképtelenné tenni a sárkányt, ami még csak kimondva is lehetetlennek tűnt.

Gothi az ujjával visszaszámolt nekik, mielőtt megfogta volna az Éjfúria hátából kiálló egyik nyílvesszőt. Hablaty bólintására várt, s mikor azt megkapta, egy lassú és kimondottan gyötrelmes mozdulattal kihúzta a nyilat, mire a sárkány fájdalmasan ráordított Kőfejre, akinek leszállt a fejéről a sisak.

Az Éjfúria még pár pillanatig fújtatott és nyüszített, de végül feje Hablaty ölébe borult, s erőtlenül hunyta le a szemét.

- Még ne add fel, hallod? Meg fogsz gyógyulni, csak tart ki még egy kicsit... - suttogta neki a fiú, ahogy megnyugtatón simogatni kezdte a fejét.

A második nyílvessző eltávolítása már kissé könnyebb volt, a sárkánynak ugyanis elfogyott minden ereje, csak tűrte a fájdalmat, s a főnök fia bíztatására megpróbált ébren maradni. Közben Gothi kitisztította a sebeket, de mivel azok a sárkány hátán voltak, nem tudta bekötözni, így csak néhány nedves anyaggal lefedte, s figyelmeztette Hablatyot, hogy az Éjfúria nem kelhet fel.

A fiú válaszul csak bólintott, ahogy a többiek elengedték a sérült hüllőt, aki még mindig Hablaty ölében pihentette a fejét, még akkor is, amikor Gothi gyógyfőzetet itatott vele, ami persze nem volt valami egyszerű művelet.

- Rendben, most már nem eshet bajod, biztonságban vagy, és meg fogsz gyógyulni. Bízz bennem... - simogatta tovább a sárkány fejét Hablaty, egészen addig, míg az nyugtalan álomba nem zuhant.

***

 Az éjszaka mindenkinek nyugtalanul telt, így Hablaty és Fogatlan is egész hajnalig ébren voltak. Mindketten túlságosan feldúltak voltak ahhoz, hogy akár egy órát is pihenni tudjanak, így csak ültek egymás mellett Fogatlan fekvőhelyén.

Hablaty rengeteg elméletet felállított az agyában, hogy vajon mi történhetett sárkánya fajtársával. Talán sárkányvadászok járnak a környéken? Vagy pont egy csata színhelyén haladt át? Akárhogy is, komoly sérüléseket szerzett, s most is egymást váltják a sárkánylovasok mellette, ugyanis nem merték egyedül hagyni. Estig Halvér és Takonypóc váltották egymást, most épp Asztrid és Viharbogár volt vele, de még egy negyed óra és ők következnek Fogatlannal.

Hablaty belátta, hogy már nem volt értelme megkísérelni az alvást, így inkább felöltözött, és Fogatlannal kirepültek a tetőablakon, egyenesen a Sárkányiskolába. Hangtalanul landoltak, s elindultak a karám felé, ahol égtek a fáklyák.

- Sziasztok, korán jöttetek - köszöntötte őket egy álmos mosollyal Asztrid, amikor a hősi páros belépett a karámba.

- Egyikünk sem aludt egész éjjel - ült le mellé Hablaty, őmellé pedig Fogatlan, aki rögtön lovasa ölébe fektette fejét. A fiú vetett egy pillantást a sérült tűzokádóra, akinek látszott az arcán a nyugtalanság, s az is, hogy fájdalmai vannak. - Hogy van?

- Most egész nyugodt - felelte hamar Asztrid, de mindkettőjükre rátelepedett már a nyomottság. - De egy órája felébredt, alig tudtam rábírni, hogy ne keljen fel.

Hablaty erre csak a fejét ingatta.

- Még mindig nem értem, mi történhetett szegénnyel? Mit vétett, hogy ilyen sors jutott neki?

- Meg fogsz lepődni, de azt hiszem, tudom a választ - pattant fel mellőlük a vikinglány, majd odament a sárkány mellé, és felvette az egyik nyilat, amit Gothi kiügyeskedett a hátából, s Hablaty kezébe nyomta. - Nézd meg rajta a rúnákat és a szimbólumot.

A fiú a félhomályban vagy egy percig forgatta a fegyvert a kezében, mikor végre ki tudta venni villámot okádó Ölvészt rajta. Szemei elkerekedtek, s szinte még a száját is eltátotta, miközben Fogatlan kibújt a karja alól, s megszaglászta a nyílvesszőt és dühösen morogni kezdett. Az Éjfúria lovas arcán átvette a gyűlölet és a harag a döbbenet helyét.

- Dagur, te aljas, gonosz, szadista, lélektelen őrült! - morogta Hablaty, ahogy egyre nőtt a gyűlölet a szívében. Meg fogja bosszulni, amit Fogatlannak kellett elszenvednie. Meg fogja bosszulni, amit ennek a sárkánynak kellett elszenvednie. Csak egyszer kerüljön a keze közé az ádáz vezér, véget vet az életének, de előtte meg fogja érezni, hogy milyen az, mikor a vadászból vad lesz! - Véged lesz Dagur, az istenekre esküszöm, végzek veled!

Chat (szerkesztve)

Sziasztok sárkánylovasok és sárkányok!

Csak egy kis közlemény:
Mint látjátok, küzdelmek árán sikerült chatet varázsolni, de nem én csináltam, a köszönet Fanni HTTYDFan -t illeti, egy pici hiba becsúszott, abban a pillanatban ahogy kirakta, rögtön meg is jelenített két üzenetet O.o nem értjük miért, eltüntetni nem lehet, szóval mindegy :D NINCS HIBA, VÉGE ANNYI, MŰKÖDIK :D

Még egy fontos dolog: még ma érkezik a következő fejezet "Becsapódott Éjfúria" címmel, szóval akik szeretnek este olvasni, szeretettel várom őket az 5. fejezettel (mindjárt mindjárt mindjárt, sietek, mindjárt)

 És bátran használjátok a chatet, csak arra kérek mindenkit, hogy NE KÁROMKODJUNK, NE SÉRTEGESSÜK A MÁSIKAT, NE KRITIZÁLJUK A BLOGOT CSÚNYÁN, véleményt nyilvánítani értelem szerűen lehet, építő jellegű kritikát is szívesen fogadok, csak kulturált módon!

Addig is puszi, ölelés, sárkányfű mindenkinek! :D 

4. fejezet - Ádázok és Fúriák

Sziasztok!
Na elkészült az új rész, most nagyon igyekeztem vele :D
Hamarosan vége az idilli hangulatnak, azt hiszem ez a címből is jól látszik.
Jó olvasgatást!

4. fejezet:

Vér mosta partok

Vihar közeledett. Hatalmas, fekete felhőket hozott a szél északról. A fák nyikorogni kezdtek a közelgő vihar előszelétől. A szél pedig egyre erősebben fújt, az eddig ismeretlen sziget felé terelve a hatalmas felhőket.

A sziget felé, amin még nem járt viking, egy hajó közeledett. De az a hajó nem volt egyedül. A ködből hamarosan kibontakozott még néhány bárka, aztán már látszott, hogy több mint százan vannak. Tudták, mit találnak majd a közelgő szárazföldön.

Egy Éjfúria a sziget egyik szirtje tetején a tájat szemlélte, majd beleszagolt a levegőbe. Egyértelműen érezhető volt az eső szaga, de... volt még ott más is... Fémszagot érzett, azt is elhozta a szél.

A sárkány rémülten repült vissza az erdőbe, s egy tisztás közepén hegyet rengető üvöltést hallatott, majd ismét felreppent és alacsonyan szállva indult meg a fészke felé. Kicsinyei a kis barlang előtt játszottak, mikor megérkezett anyjuk, aki azonnal a szájába kapta a két éjfúria fiókát és berohant velük a barlangba. Ekkorra szinte már harapható volt a feszültség a szigeten. Az anya, miután elrejtette fiókáit a barlang mélyén, ismét elhagyta azt, majd szélsebesen megindult az erdő közepe felé, ahol már ott várakozott vagy húsz fajtársa.

Tudták, hogy most meg kell védeniük az otthonukat, bármi áron.

***

Dagur elégedetten kacagott, ahogy a hajó orrából figyelte a közeledő szigetet. Most nincsenek itt a sárkánylovasok, hogy megvédjék a drágalátos szabadon kószáló tűzokádóikat és valószínűleg még jó ideig nem is lesznek itt. Hablaty az éjfúriája nélkül nem megy sehova, és Hablatyék nélkül a sárkánylovasok sem mennek sehova, így szabad az út az Éjfúriák szigetéig Dagur és a flottája előtt.

Hogy honnan tudták, hogy merre kell menniük? Mikor Hablatyék útjára engedték Fogatlan fajtársát, Dagur egyik hajója, ami hazáig követte őket mikor a sérült Fogatlant menekítették Hibbantra egy vitorlában. Akkor az eddig ismeretlen Éjfúria után eredt a kémhajó, így pontosan feltérképezhette az utat Hibbanttól egész a fekete tűzokádók apró szigetéig, ami messze, a szigetvilág északi kijárata közelében helyezkedett el.

- Végül is, miért érném be egy röpképtelen sárkánnyal, ha válogathatok is? - mondogatta Dagur, ahogy arcán kiszélesedett az ádáz vigyor.

Hamarabb fedezte fel a helyet, mint Hablaty, ami igencsak ritkaszámba ment. A sziget minden bizonnyal hemzseg az Éjfúriáktól, ezektől a veszedelmes, mégis elegáns és hűséges lényektől, amit Dagur meg akart szerezni. Mégis ki tudna védekezni egy egész sereg Éjfúria ellen, ha már egy támadását sem tudják kezelni?

A viking bárkák tele voltak sárkányketrecekkel, s az ádáz vezér mindet meg szerette volna tölteni Éjfúriával, ami persze nem lesz egyszerű, de ezzel is tisztában volt. Akarata erősebb volt a félelménél, s nem véletlenül hajnalban, napkelte után támadott, hiszen a fekete tűzokádók éjjel vadásznak, így reggelre valószínűleg mind kimerültek és nem lesz erejük Éjfúriához méltón küzdeni.

A sziget egyre közeledett. A hajók nemsokára elérik. Dagur azonban hirtelen megálljt parancsolt a flottájának, s úgy döntött, először egy kicsit rájuk ijeszt, s a vezérhajóról három katapult lőtt a sziget felé hatalmas kőgolyókat. Miután hallották a becsapódást, hirtelen csend lett. Síri csend, mígnem a bárkák ismét nekilódultak, s lassan körbevették a szigetet. Mikor az ádázok partra szálltak, még mindig nem hallottak semmit, mintha a sziget üres lenne. De nem volt az, mind tudták, hogy az Éjfúriák ott vannak, de egyenlőre nem mutatják magukat.

Dagur megunta, hogy nem történik semmi, s kiadta a parancsot, hogy katonái gyújtsák fel az erdőt, arra majd előmerészkednek, ha akarnak, ha nem. Így is történt, s a kis sziget erdeje perceken belül lángra kapott.

***

Az éjfúria a kicsinyeit kereste az egyre növekvő füstben. Csapatuk felderítői jelezték, hogy támadóik túlerőben vannak, s ha nem hagyják ott a szigetet, a vikingek mindnyájukkal végeznek.

Égett az erdő. Égett minden, ami eddig zölden élt, ami színesben virágzott.

El kell tűnniük innen, vagy meghalnak.

Az éjfúriák egy kisebb csapatba gyűltek a sziget közepén, s az, amelyik a vezérnek tűnt, egyetlen üvöltéssel jelzett nekik, hogy szálljanak fel és meneküljenek, amerre csak tudnak. A sárkányok ösztönből segítették egymást, de ahogy szárnyra kaptak, már tudták, hogy ott sem jobb a helyzet. Nyilak, tüzes golyók, sziklák és hálók repkedtek közöttük, s sokukat eltalálták. Akik a földön próbáltak menekülni, szembetalálták magukat a vikingekkel, akik pöröllyel, dárdával, szekercével és karddal támadtak rájuk.

Esélyük sem volt.

***

- Asztrid, kérlek, kegyelmezz! - nyögte Hablaty a földön fekve, hátán egy zsák sóval, és már úgy érezte a lelkét is elhagyta valahol az erdőben.

A vikinglány különedzése kínszenvedés volt. Nem elég, hogy hajnali négykor nyakon öntötte Hablatyot és Fogatlant is egy-egy vödör jeges vízzel, de utána még ki is parancsolta őket és Hablaty azóta futotta a köröket egy egész zsáknyi sót cipelve.

- Máris feladtad, Hablaty? - lépett mellé Asztrid, aki egész eddig a levegőből figyelte őt.

- Ne csináld már, fáj a lábam, és szerintem van két repedt bordám is ettől a súlytól... - folytatta a panaszkodást Hablaty, mire Fogatlan "ellenszegült" Asztrid parancsának és levette barátja hátáról a zsákot.

- Ez neked súly? Ez semmi! - folytatta a fegyelmezést Asztrid, mikor lábával odébb lökte a zsákot. - Örülj, hogy nem Fogatlant cipeltetem veled!

Erre a félfarkú sárkány sértődötten felmordult, s úgy nézett a lányra, mintha az valami ocsmányságot mondott volna.

- Sajnálom Fogatlan, de ez az igazság, jóval súlyosabb vagy mint egy átlagos viking - szögezte le Asztrid, s közben szeme se rebbent, fel se vette a fekete sárkány sértődött nézését.

Hablaty és Fogatlan összenéztek. Mindketten fáradtak voltak, és legszívesebben ledőltek volna ott az erdő közepén a fűbe, csakhogy fél órácskát aludhassanak. Pedig a nap még csak most kezdődött. Előttük volt még a Sárkányakadémia gyakorlatozásai, segíteni otthon a házimunkában, és még ki tudja mik.

Fogatlan felmordult, ahogy a szenvedő arcú Hablatyra nézett.

- Tudom pajti, mint a használt mosogatórongy...

***

Hablaty - miután összekaparta magát Asztrid különedzése után és képes volt hazavánszorogni - átöltözött, s tekintettel a meglepően hamar érkezett melegre, egy zöld rövid ujjú felsőt vett föl, a szokásos nadrággal és csizmával, s úgy indult vissza a Sárkányiskolába, tűzokádó barátjával az oldalán.

Ezúttal nem repültek, mint ahogy mindig is szokták. Hablaty gondolkodni akart, amihez idő kellett. Egy fontos témát boncolgatott magában, pontosabban azt, hogy miként is adja elő barátainak.

Hiszen nem felejtette el, hogy barátjának miért, pontosabban ki miatt kellett két teljes héten át a házban sínylődnie. Dagur meg fog fizetni azért, amit Fogatlannal tett, ezt már biztosra elhatározta. Nem fogja sem szó, sem tett nélkül hagyni, hogy az az álnok, elvetemült ádáz aljas módon hátba támadta Fogatlant, akinek ez majdnem az életébe került. Tekintete sárkánya homlokára esett, egészen pontosan a hegre, ami tisztán látszott, s talán sosem tűnik majd el. Lassan végigsimított a fején, mire Fogatlan elmosolyodott és dorombolva dörgölte fejét Hablaty oldalának.

- Meg foglak védeni Fogatlan, a szavamat adom - kezdte Hablaty, ahogy belenézett a hatalmas zöld szemekbe. Látta bennük, hogy Fogatlan megértette.

Tíz perc múlva értek az Akadémiához, addigra már mindenki ott volt, s egy kisebb körben állva beszélgettek. 

- Sziasztok - lépett melléjük a főnök fia és a sárkánya. A többiek viszonozták a köszöntést, s első kérdésük volt, hogy mi lesz az aznapi teendő.

- Hát, igazából még nincs tervem, mert szeretnék megbeszélni veletek valamit. Valamit, amit két hét után újra fel kell hoznom, mint téma. - kezdte Hablaty komolyan.

Asztrid megingatta a fejét.

- Hablaty, azt hittem ezen már túl vagyunk...

- Nem, sajnos nem vagyunk túl rajta Asztrid, messze nem - szögezte le az Iskola vezetője - Megmondtam, hogy nem fogom szó nélkül hagyni azt, amit az az aljas, kötöznivaló bolond tett a legjobb barátommal.

- Hablaty, kérlek, gondold ezt át újra! - kérte finoman Asztrid. - Hiszen Fogatlan itt van, épen és egészségben, miért kéne ezt az egészet megint bolygatni?

- Nézd, Asztrid, nagyon sokszor átgondoltam, és mindig arra jutottam, hogy Dagur nyilván azt hiszi, ha egyszer sikerült leterítenie Fogatlant, akkor már bármit megtehet. De meg kell mutatnunk neki, hogy ez nem igaz, és jobb, ha meghúzza magát, mielőtt felgyújtjuk a flottáját - kezdett ideges lenni a főnök fia. Nem fért a fejébe, hogy a többiek miért nem tudják ezt megérteni. Hiszen melyikük hagyná szó nélkül, ha a sárkányát bárki is veszélyeztetné?

A sárkánylovasok összenéztek. Mind a másiktól várták, hogy megszólaljon és közölje Hablattyal, hogy teljesen felesleges lépés ez a vérbosszú. Végül Takonypóc vett egy nagy levegőt, mielőtt nekikezdett.

- Hablaty, most komolyan azt várod, hogy mi hatan, öt sárkány hátán támadjuk le Dagurt és a százhajós armadáját, csak mert egyszer a pasas sérülést okozott a csapat valamelyik tagján?

Hablaty ezen ledöbbent. Nem tudta elhinni, hogy a barátai tényleg ennyire semmibe veszik ezt a veszélyes őrültet és azt, amit tett.

- Takonypóc, ha most elkezdeném egy szekercével kergetni Kampót, te azt szó nélkül hagynád? Mert szerintem első dolgod lenne kitekerni a nyakam, nem pedig azt hajtogatni, hogy "ugyan, nem történt semmi, fátylat rá"! - kezdte félhangosan, de belül már tombolt a dühtől.

Kampó gazdája nem felelt. Most az egyszer elismerte, hogy Hablatynak igaza volt.

- Na jó, igaz, most ott a pont - mutatott Halvér Hablatyra. - De akkor most inkább nyugodjunk meg és próbáljuk ezt higgadtan megbeszélni, mert a veszekedésből nem lesz semmi.

- Igazad van Halvér - szólt közbe helyesőn Asztrid. - Viszont szerintem a vérbosszú-elméletek gyártása előtt miért nem gondolunk a védelemre is?

- Védelem? - kérdezett vissza Hablaty, a szemöldökét ráncolva.

- Hát, nem tudom Hablaty, én a helyedben nem tenném ki Fogatlant annak a veszélynek, hogy ismét lelövik - szólt vissza a lány, ugyan abban a hangnemben, mint Hablaty.

Az Éjfúria lovas karba tette a kezét. Már nem tudta, mit szóljon hozzá, inkább csak hagyta, hogy barátai összerakjanak valami tervféleséget. A végén úgyis ő dönt, felesleges hát most vitázni.

- Rendben, akkor első a védelem, aztán a furfangos visszavágás - összegezte az eddigieket Halvér. - Vagy, talán a visszavágás nem is olyan szükséges lépés...

A mondat végét már senki sem hallotta, mert mind tervezték, hogy miként is lehet biztosítani egy olyan sárkányt, aki amúgy nem tud repülni, viszont van olyan makacs, mint a gazdája.

- És mi lenne, ha elrejtenénk Fogatlant, amíg megmutatjuk Dagurnak, hogy hol is laknak az istenek? - tette fel az újabb ötletet meglepő módon Fafej, akinek itt meg is szakadt az értelmes gondolatmenete.

- Nem jó, Dagur a világ végéig is követné - ellenezte Asztrid. Halvér folytatta az ötletelést.

- Mi lenne, ha elhitetnénk Dagurral, hogy... Fogatlan "meghalt"?

- És az mégis mire lenne jó, Halfej? - csattant fel öntelt hangon Takonypóc.

- Arra, Takonyarc, hogy akkor többé nem üldözné - vágott vissza Halvér.

Hablatynak itt lett elege, nem akarta tovább hallgatni az efféle ötleteket, s mérgesen közbeszólt.

- Hát, ettől én még nem nyugszom meg.

A többiek mind elképedve hallgattak el. Élükön Asztriddal, meglepetten néztek Hablatyra.

- Nem nyugszol meg, Hablaty?! - csattant fel a lány. - Az, hogy a legjobb barátodat teljes biztonságban tudhatod, nem nyugtat meg?!

- Nem, Asztrid, mert ez nem csak erről szól. Az zavar, hogy neki eggyel több bábuja van fönn a táblán, mint nekem! - gondolt itt Dagurra.

Ekkor már csak Hablaty és Asztrid hangját lehetett hallani, de érezhető volt a feszültség. Senki nem mert közbeszólni. A lány folytatta:

- Értsd már meg te eszement: a barátod életével játszol mikor így arcoskodsz! Mintha bármit is tehetnénk Dagur ellen! Igaz, időről időre visszavertük, de legutóbb ő győzött, ami nem lehet véletlen.

- Ugyan, csak szerencséje volt, Fogatlan pedig rosszkor volt rossz helyen... - legyintett Hablaty, jelezve, hogy ez nem magyarázat.

- Igen? És ha ez megismétlődik, akkor is ezt fogod mondani?!

- NEM fog megismétlődni! Mert én nem fogom hagyni.

Fogatlan megunta, hogy róla vitatkoztak, hogy ő az oka annak, hogy ez a két fiatal, akik tiszta szívből szeretik egymást, most miatta kaptak hajba. Inkább fölkelt a többi sárkány mellől, s szándékosan Asztrid és Hablaty között ment el, hogy velük is érzékeltesse: miatta nem vesszen össze senki. Vissza se nézve elhagyta az arénát.

Hablaty és Asztrid megértették az Éjfúria üzenetét, s egyikük sem szólt, de még csak egymásra se néztek. Asztrid még egy darabig állt ott, majd elindult ő is ki az arénából, de még egyszer visszaszólt.

- Úgy látom, a sárkányodnak több esze van, mint neked, de ezen nem is csodálkozom - morogta sértődötten, aztán nem a falu, hanem a híd felé indult, ami az erdőbe vezet. Kezében szorongatta a szekercét is.

Hablaty megingatta a fejét, s ő is elhagyta az arénát, egyenesen a kovácsműhely felé. Félúton találkozott Fogatlannal, aki kérdőn ránézett, mire lovasa csak elfordult tőle, s megszaporázta lépteit. Tudta, hogy Éjfúriája válaszokat vár, de erről nem akart beszélni. Most nem.

Fogatlan kitartóan követte, s elhatározta, hogy akkor is kiszedi belőle, ha rá kell ülnie ezért Hablatyra.

- Fogatlan, nem akarok beszélni róla! - hajtotta el Hablaty a kovácsműhelybe érve, persze eredménytelenül, s megragadott egy érdekes formájú vaslemezt és elkezdte formálgatni a kalapáccsal. Két hét alatt volt ideje kitalálni egy meglepő megoldást Fogatlan védelmére, s a házfogság utolsó napjai alatt, mikor barátja aludt, ő elhagyta a házat és megpróbálta megvalósítani ötletét, ami már majdnem elkészült.

Fogatlan azonban kitartóbb volt, mint hitte. Sokszor elállta az útját miközben lovasa elkezdett dolgozni egy ötleten, s folyamatosan mérgesen ráncolta a szemöldöke helyét. Hablaty így nem sokáig tudta magában tartani, egyszer csak kifakadt.

- Komolyan mondom néha nem értem Asztridot! Egyszer aranyos, kedves, segítőkész, és támogat, most meg ott ellenezte az ötleteimet, ahol tudta, és milyen hangnemben! Totál össze vagyok zavarodva... Aú! - találta el véletlen az ujját a kalapáccsal, amit rögtön a szájába is vett, hogy megnyugtassa.

Fogatlan szó szerint flegma tekintettel nézett gazdájára, ezzel próbálta közölni vele, hogy most nincs igaza, és Asztrid csak a jót akarta, nem pedig esztelenül beleszaladni egy háborúba, s e mellett még ő maga is ellenezte, hogy Hablaty bármiféle bosszút is tervezzen őmiatta.

- Ne nézz már így rám, tudod, hogy igazam van... - próbálta még egyszer meggyőzni sárkányát, ám mikor látta, hogy ez nem lehetséges, inkább visszatért a munkához.

Fogatlan közben hosszú percekig azon tanakodott, hogy vajon hogyan mondja el Hablatynak, hogy most azonnal menjen Asztrid után és kérjen bocsánatot. Végül a mellett döntött, hogy orrával elkezdte bökdösni barátja oldalát.

- Nyugalom, pajti - szólt rá Hablaty, mire sárkánya öt percre feladta a műveletet, aztán megint nekilátott, hogy indulásra bírja. - Fogatlan mi ütött beléd?

Fogatlan elszántan nézett a szemébe, majd az aréna felé pillantott.

- Nem - szögezte le gazdája, s ezzel úgy döntött, hogy nem figyel most sárkányára. Bármit is akar, ráér később.

Hablaty még fél órát dolgozott, s ezek után kikerült a kezéből egy elég furcsa alakú tárgy, amivel odament a sarokban sértődötten gubbasztó sárkányához.

- Hé, nézd csak meg ezt - szólt neki, immár szelíden, mire sárkánya még jobban elfordult tőle. - Jó, ha megnézed ezt nekem, ígérem megteszem amire kérsz, bármi legyen is az... - darálta egyhangúan, mikor látta, hogy másra nem hallgat.

Fogatlan erre megfordult, s kérdőn nézett rá. Hablaty sóhajtás kíséretében az égre emelte tekintetét, majd felemelte az egyik kezét, s úgy mondta.

- A szavamat adom, Fogatlan.

A sárkány erre elismerően bólintott majd felkelt és szagolgatni kezdte a Hablaty kezében tartott furcsa alakú fémet. Gazdája hamar felemelte a fény felé, így megmutatva neki, s most látszott, hogy ez bizony egy fémsisak. Egy Éjfúriára formált fémsisak.

- Na, mit szólsz? - forgatta a sisakot Hablaty, elismerően szemlélve munkáját. - Azt mondták, védelemre van szükséged, hát ez mi, ha nem védelem?

Végül is, ötletes. Kissé más formában jelenítette meg az ötletet, mint a többiek azt elképzelték, de ez sem volt rossz megoldás, legalábbis Hablaty szerint.

Lassan megforgatta a sisakot, majd felpróbálta sárkányára. A két szemének két lyuk volt, a tetején fémtaraj futott végig, s valamennyire még a füleit is védte, mégsem fogta le, könnyen lehetett mozogni benne, főleg, hogy csak a feje felső részét fedte, az álla szabadon volt benne. Fogatlan egy kicsit furcsállta a viselését, de mikor érezte, hogy semmiféle mozgásban nem korlátozza, kezdte megszokni, s felnézett Hablatyra. Ő már akkor látta, hogy ez a sisak tökéletes.

***

Hablaty már vagy húsz perce a fák között mászkált. Asztridot kereste, hiszen megígérte Fogatlannak, hogy előkeríti és bocsánatot kér tőle, csakhogy ez nem volt olyan egyszerű. Azt sem tudta hová ment a lány, de ha meg is találja, vajon hallgatni fog rá?

Kizárt.

Azért nem adta fel. Ahogy gondolkodott, arra jutott, hogy Asztrid minden okkal tesz és mondd, szóval valószínűleg nem véletlenül ellenezte a döntését, s talán igaza lehet...

Ebben a pillanatban, ha nem látja meg a szeme sarkából a fém csillanását, biztos, hogy elveszíti még egy testrészét. Hiszen épp időben ugrott el egy, a mellette lévő fába csapódó szekerce elől.

- Hablaty! Elment az eszed?! Meg is ölhettelek volna! - jött egy mérges, de aggódó hang, nem messze tőle. Asztrid állt ott, s ő dobta a szekercét is a fába, csak nem számolt azzal, hogy kisétál elé az Éjfúria lovas. - Egyáltalán mit csinálsz itt?

- Öh, igazából téged kerestelek - vallotta be tömören a lényeget, de úgy, hogy még ő is meglepődött magán.

Asztrid erre kérdőn felvonta a szemöldökét, jelezve, hogy folytassa.

- Oké, szóval azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, amiért olyan tökfej voltam az arénában.

Asztrid szemei még jobban elkerekedtek, majd elismerően bólintott.

- Rendben, bocsánatkérés elfogadva.

- Jaj ugyan már Asztrid én csak... Várj, azt mondtad, elfogadva?

- Igen - mosolyodott el a lány. - Különben is, én is bunkó voltam, nem kellett volna a fejedhez vágnom azt az utolsó megjegyzést, ne haragudj.

- Ugyan - legyintett zavartan Hablaty, de érezte, ahogy lassan, de biztosan elvörösödik.

- Hát, akkor azt hiszem, ezt megbeszéltük - söpörte el a haját Asztrid, ahogy odaért Hablaty mellé, majd egy hirtelen jött ötlet következtében adott az arcára egy puszit, aztán kikapta szekercéjét a fából és elszakadt a falu felé.

Hablaty meg sem tudott szólalni. Csak lassan a fának dőlt, s szép lassan ülő pózba csúszott. El sem merte hinni, hogy annyi idő után Asztrid megint jelét adta annak, hogy több neki, mint egy puszta barát.