4. fejezet - Ádázok és Fúriák

Sziasztok!
Na elkészült az új rész, most nagyon igyekeztem vele :D
Hamarosan vége az idilli hangulatnak, azt hiszem ez a címből is jól látszik.
Jó olvasgatást!

4. fejezet:

Vér mosta partok

Vihar közeledett. Hatalmas, fekete felhőket hozott a szél északról. A fák nyikorogni kezdtek a közelgő vihar előszelétől. A szél pedig egyre erősebben fújt, az eddig ismeretlen sziget felé terelve a hatalmas felhőket.

A sziget felé, amin még nem járt viking, egy hajó közeledett. De az a hajó nem volt egyedül. A ködből hamarosan kibontakozott még néhány bárka, aztán már látszott, hogy több mint százan vannak. Tudták, mit találnak majd a közelgő szárazföldön.

Egy Éjfúria a sziget egyik szirtje tetején a tájat szemlélte, majd beleszagolt a levegőbe. Egyértelműen érezhető volt az eső szaga, de... volt még ott más is... Fémszagot érzett, azt is elhozta a szél.

A sárkány rémülten repült vissza az erdőbe, s egy tisztás közepén hegyet rengető üvöltést hallatott, majd ismét felreppent és alacsonyan szállva indult meg a fészke felé. Kicsinyei a kis barlang előtt játszottak, mikor megérkezett anyjuk, aki azonnal a szájába kapta a két éjfúria fiókát és berohant velük a barlangba. Ekkorra szinte már harapható volt a feszültség a szigeten. Az anya, miután elrejtette fiókáit a barlang mélyén, ismét elhagyta azt, majd szélsebesen megindult az erdő közepe felé, ahol már ott várakozott vagy húsz fajtársa.

Tudták, hogy most meg kell védeniük az otthonukat, bármi áron.

***

Dagur elégedetten kacagott, ahogy a hajó orrából figyelte a közeledő szigetet. Most nincsenek itt a sárkánylovasok, hogy megvédjék a drágalátos szabadon kószáló tűzokádóikat és valószínűleg még jó ideig nem is lesznek itt. Hablaty az éjfúriája nélkül nem megy sehova, és Hablatyék nélkül a sárkánylovasok sem mennek sehova, így szabad az út az Éjfúriák szigetéig Dagur és a flottája előtt.

Hogy honnan tudták, hogy merre kell menniük? Mikor Hablatyék útjára engedték Fogatlan fajtársát, Dagur egyik hajója, ami hazáig követte őket mikor a sérült Fogatlant menekítették Hibbantra egy vitorlában. Akkor az eddig ismeretlen Éjfúria után eredt a kémhajó, így pontosan feltérképezhette az utat Hibbanttól egész a fekete tűzokádók apró szigetéig, ami messze, a szigetvilág északi kijárata közelében helyezkedett el.

- Végül is, miért érném be egy röpképtelen sárkánnyal, ha válogathatok is? - mondogatta Dagur, ahogy arcán kiszélesedett az ádáz vigyor.

Hamarabb fedezte fel a helyet, mint Hablaty, ami igencsak ritkaszámba ment. A sziget minden bizonnyal hemzseg az Éjfúriáktól, ezektől a veszedelmes, mégis elegáns és hűséges lényektől, amit Dagur meg akart szerezni. Mégis ki tudna védekezni egy egész sereg Éjfúria ellen, ha már egy támadását sem tudják kezelni?

A viking bárkák tele voltak sárkányketrecekkel, s az ádáz vezér mindet meg szerette volna tölteni Éjfúriával, ami persze nem lesz egyszerű, de ezzel is tisztában volt. Akarata erősebb volt a félelménél, s nem véletlenül hajnalban, napkelte után támadott, hiszen a fekete tűzokádók éjjel vadásznak, így reggelre valószínűleg mind kimerültek és nem lesz erejük Éjfúriához méltón küzdeni.

A sziget egyre közeledett. A hajók nemsokára elérik. Dagur azonban hirtelen megálljt parancsolt a flottájának, s úgy döntött, először egy kicsit rájuk ijeszt, s a vezérhajóról három katapult lőtt a sziget felé hatalmas kőgolyókat. Miután hallották a becsapódást, hirtelen csend lett. Síri csend, mígnem a bárkák ismét nekilódultak, s lassan körbevették a szigetet. Mikor az ádázok partra szálltak, még mindig nem hallottak semmit, mintha a sziget üres lenne. De nem volt az, mind tudták, hogy az Éjfúriák ott vannak, de egyenlőre nem mutatják magukat.

Dagur megunta, hogy nem történik semmi, s kiadta a parancsot, hogy katonái gyújtsák fel az erdőt, arra majd előmerészkednek, ha akarnak, ha nem. Így is történt, s a kis sziget erdeje perceken belül lángra kapott.

***

Az éjfúria a kicsinyeit kereste az egyre növekvő füstben. Csapatuk felderítői jelezték, hogy támadóik túlerőben vannak, s ha nem hagyják ott a szigetet, a vikingek mindnyájukkal végeznek.

Égett az erdő. Égett minden, ami eddig zölden élt, ami színesben virágzott.

El kell tűnniük innen, vagy meghalnak.

Az éjfúriák egy kisebb csapatba gyűltek a sziget közepén, s az, amelyik a vezérnek tűnt, egyetlen üvöltéssel jelzett nekik, hogy szálljanak fel és meneküljenek, amerre csak tudnak. A sárkányok ösztönből segítették egymást, de ahogy szárnyra kaptak, már tudták, hogy ott sem jobb a helyzet. Nyilak, tüzes golyók, sziklák és hálók repkedtek közöttük, s sokukat eltalálták. Akik a földön próbáltak menekülni, szembetalálták magukat a vikingekkel, akik pöröllyel, dárdával, szekercével és karddal támadtak rájuk.

Esélyük sem volt.

***

- Asztrid, kérlek, kegyelmezz! - nyögte Hablaty a földön fekve, hátán egy zsák sóval, és már úgy érezte a lelkét is elhagyta valahol az erdőben.

A vikinglány különedzése kínszenvedés volt. Nem elég, hogy hajnali négykor nyakon öntötte Hablatyot és Fogatlant is egy-egy vödör jeges vízzel, de utána még ki is parancsolta őket és Hablaty azóta futotta a köröket egy egész zsáknyi sót cipelve.

- Máris feladtad, Hablaty? - lépett mellé Asztrid, aki egész eddig a levegőből figyelte őt.

- Ne csináld már, fáj a lábam, és szerintem van két repedt bordám is ettől a súlytól... - folytatta a panaszkodást Hablaty, mire Fogatlan "ellenszegült" Asztrid parancsának és levette barátja hátáról a zsákot.

- Ez neked súly? Ez semmi! - folytatta a fegyelmezést Asztrid, mikor lábával odébb lökte a zsákot. - Örülj, hogy nem Fogatlant cipeltetem veled!

Erre a félfarkú sárkány sértődötten felmordult, s úgy nézett a lányra, mintha az valami ocsmányságot mondott volna.

- Sajnálom Fogatlan, de ez az igazság, jóval súlyosabb vagy mint egy átlagos viking - szögezte le Asztrid, s közben szeme se rebbent, fel se vette a fekete sárkány sértődött nézését.

Hablaty és Fogatlan összenéztek. Mindketten fáradtak voltak, és legszívesebben ledőltek volna ott az erdő közepén a fűbe, csakhogy fél órácskát aludhassanak. Pedig a nap még csak most kezdődött. Előttük volt még a Sárkányakadémia gyakorlatozásai, segíteni otthon a házimunkában, és még ki tudja mik.

Fogatlan felmordult, ahogy a szenvedő arcú Hablatyra nézett.

- Tudom pajti, mint a használt mosogatórongy...

***

Hablaty - miután összekaparta magát Asztrid különedzése után és képes volt hazavánszorogni - átöltözött, s tekintettel a meglepően hamar érkezett melegre, egy zöld rövid ujjú felsőt vett föl, a szokásos nadrággal és csizmával, s úgy indult vissza a Sárkányiskolába, tűzokádó barátjával az oldalán.

Ezúttal nem repültek, mint ahogy mindig is szokták. Hablaty gondolkodni akart, amihez idő kellett. Egy fontos témát boncolgatott magában, pontosabban azt, hogy miként is adja elő barátainak.

Hiszen nem felejtette el, hogy barátjának miért, pontosabban ki miatt kellett két teljes héten át a házban sínylődnie. Dagur meg fog fizetni azért, amit Fogatlannal tett, ezt már biztosra elhatározta. Nem fogja sem szó, sem tett nélkül hagyni, hogy az az álnok, elvetemült ádáz aljas módon hátba támadta Fogatlant, akinek ez majdnem az életébe került. Tekintete sárkánya homlokára esett, egészen pontosan a hegre, ami tisztán látszott, s talán sosem tűnik majd el. Lassan végigsimított a fején, mire Fogatlan elmosolyodott és dorombolva dörgölte fejét Hablaty oldalának.

- Meg foglak védeni Fogatlan, a szavamat adom - kezdte Hablaty, ahogy belenézett a hatalmas zöld szemekbe. Látta bennük, hogy Fogatlan megértette.

Tíz perc múlva értek az Akadémiához, addigra már mindenki ott volt, s egy kisebb körben állva beszélgettek. 

- Sziasztok - lépett melléjük a főnök fia és a sárkánya. A többiek viszonozták a köszöntést, s első kérdésük volt, hogy mi lesz az aznapi teendő.

- Hát, igazából még nincs tervem, mert szeretnék megbeszélni veletek valamit. Valamit, amit két hét után újra fel kell hoznom, mint téma. - kezdte Hablaty komolyan.

Asztrid megingatta a fejét.

- Hablaty, azt hittem ezen már túl vagyunk...

- Nem, sajnos nem vagyunk túl rajta Asztrid, messze nem - szögezte le az Iskola vezetője - Megmondtam, hogy nem fogom szó nélkül hagyni azt, amit az az aljas, kötöznivaló bolond tett a legjobb barátommal.

- Hablaty, kérlek, gondold ezt át újra! - kérte finoman Asztrid. - Hiszen Fogatlan itt van, épen és egészségben, miért kéne ezt az egészet megint bolygatni?

- Nézd, Asztrid, nagyon sokszor átgondoltam, és mindig arra jutottam, hogy Dagur nyilván azt hiszi, ha egyszer sikerült leterítenie Fogatlant, akkor már bármit megtehet. De meg kell mutatnunk neki, hogy ez nem igaz, és jobb, ha meghúzza magát, mielőtt felgyújtjuk a flottáját - kezdett ideges lenni a főnök fia. Nem fért a fejébe, hogy a többiek miért nem tudják ezt megérteni. Hiszen melyikük hagyná szó nélkül, ha a sárkányát bárki is veszélyeztetné?

A sárkánylovasok összenéztek. Mind a másiktól várták, hogy megszólaljon és közölje Hablattyal, hogy teljesen felesleges lépés ez a vérbosszú. Végül Takonypóc vett egy nagy levegőt, mielőtt nekikezdett.

- Hablaty, most komolyan azt várod, hogy mi hatan, öt sárkány hátán támadjuk le Dagurt és a százhajós armadáját, csak mert egyszer a pasas sérülést okozott a csapat valamelyik tagján?

Hablaty ezen ledöbbent. Nem tudta elhinni, hogy a barátai tényleg ennyire semmibe veszik ezt a veszélyes őrültet és azt, amit tett.

- Takonypóc, ha most elkezdeném egy szekercével kergetni Kampót, te azt szó nélkül hagynád? Mert szerintem első dolgod lenne kitekerni a nyakam, nem pedig azt hajtogatni, hogy "ugyan, nem történt semmi, fátylat rá"! - kezdte félhangosan, de belül már tombolt a dühtől.

Kampó gazdája nem felelt. Most az egyszer elismerte, hogy Hablatynak igaza volt.

- Na jó, igaz, most ott a pont - mutatott Halvér Hablatyra. - De akkor most inkább nyugodjunk meg és próbáljuk ezt higgadtan megbeszélni, mert a veszekedésből nem lesz semmi.

- Igazad van Halvér - szólt közbe helyesőn Asztrid. - Viszont szerintem a vérbosszú-elméletek gyártása előtt miért nem gondolunk a védelemre is?

- Védelem? - kérdezett vissza Hablaty, a szemöldökét ráncolva.

- Hát, nem tudom Hablaty, én a helyedben nem tenném ki Fogatlant annak a veszélynek, hogy ismét lelövik - szólt vissza a lány, ugyan abban a hangnemben, mint Hablaty.

Az Éjfúria lovas karba tette a kezét. Már nem tudta, mit szóljon hozzá, inkább csak hagyta, hogy barátai összerakjanak valami tervféleséget. A végén úgyis ő dönt, felesleges hát most vitázni.

- Rendben, akkor első a védelem, aztán a furfangos visszavágás - összegezte az eddigieket Halvér. - Vagy, talán a visszavágás nem is olyan szükséges lépés...

A mondat végét már senki sem hallotta, mert mind tervezték, hogy miként is lehet biztosítani egy olyan sárkányt, aki amúgy nem tud repülni, viszont van olyan makacs, mint a gazdája.

- És mi lenne, ha elrejtenénk Fogatlant, amíg megmutatjuk Dagurnak, hogy hol is laknak az istenek? - tette fel az újabb ötletet meglepő módon Fafej, akinek itt meg is szakadt az értelmes gondolatmenete.

- Nem jó, Dagur a világ végéig is követné - ellenezte Asztrid. Halvér folytatta az ötletelést.

- Mi lenne, ha elhitetnénk Dagurral, hogy... Fogatlan "meghalt"?

- És az mégis mire lenne jó, Halfej? - csattant fel öntelt hangon Takonypóc.

- Arra, Takonyarc, hogy akkor többé nem üldözné - vágott vissza Halvér.

Hablatynak itt lett elege, nem akarta tovább hallgatni az efféle ötleteket, s mérgesen közbeszólt.

- Hát, ettől én még nem nyugszom meg.

A többiek mind elképedve hallgattak el. Élükön Asztriddal, meglepetten néztek Hablatyra.

- Nem nyugszol meg, Hablaty?! - csattant fel a lány. - Az, hogy a legjobb barátodat teljes biztonságban tudhatod, nem nyugtat meg?!

- Nem, Asztrid, mert ez nem csak erről szól. Az zavar, hogy neki eggyel több bábuja van fönn a táblán, mint nekem! - gondolt itt Dagurra.

Ekkor már csak Hablaty és Asztrid hangját lehetett hallani, de érezhető volt a feszültség. Senki nem mert közbeszólni. A lány folytatta:

- Értsd már meg te eszement: a barátod életével játszol mikor így arcoskodsz! Mintha bármit is tehetnénk Dagur ellen! Igaz, időről időre visszavertük, de legutóbb ő győzött, ami nem lehet véletlen.

- Ugyan, csak szerencséje volt, Fogatlan pedig rosszkor volt rossz helyen... - legyintett Hablaty, jelezve, hogy ez nem magyarázat.

- Igen? És ha ez megismétlődik, akkor is ezt fogod mondani?!

- NEM fog megismétlődni! Mert én nem fogom hagyni.

Fogatlan megunta, hogy róla vitatkoztak, hogy ő az oka annak, hogy ez a két fiatal, akik tiszta szívből szeretik egymást, most miatta kaptak hajba. Inkább fölkelt a többi sárkány mellől, s szándékosan Asztrid és Hablaty között ment el, hogy velük is érzékeltesse: miatta nem vesszen össze senki. Vissza se nézve elhagyta az arénát.

Hablaty és Asztrid megértették az Éjfúria üzenetét, s egyikük sem szólt, de még csak egymásra se néztek. Asztrid még egy darabig állt ott, majd elindult ő is ki az arénából, de még egyszer visszaszólt.

- Úgy látom, a sárkányodnak több esze van, mint neked, de ezen nem is csodálkozom - morogta sértődötten, aztán nem a falu, hanem a híd felé indult, ami az erdőbe vezet. Kezében szorongatta a szekercét is.

Hablaty megingatta a fejét, s ő is elhagyta az arénát, egyenesen a kovácsműhely felé. Félúton találkozott Fogatlannal, aki kérdőn ránézett, mire lovasa csak elfordult tőle, s megszaporázta lépteit. Tudta, hogy Éjfúriája válaszokat vár, de erről nem akart beszélni. Most nem.

Fogatlan kitartóan követte, s elhatározta, hogy akkor is kiszedi belőle, ha rá kell ülnie ezért Hablatyra.

- Fogatlan, nem akarok beszélni róla! - hajtotta el Hablaty a kovácsműhelybe érve, persze eredménytelenül, s megragadott egy érdekes formájú vaslemezt és elkezdte formálgatni a kalapáccsal. Két hét alatt volt ideje kitalálni egy meglepő megoldást Fogatlan védelmére, s a házfogság utolsó napjai alatt, mikor barátja aludt, ő elhagyta a házat és megpróbálta megvalósítani ötletét, ami már majdnem elkészült.

Fogatlan azonban kitartóbb volt, mint hitte. Sokszor elállta az útját miközben lovasa elkezdett dolgozni egy ötleten, s folyamatosan mérgesen ráncolta a szemöldöke helyét. Hablaty így nem sokáig tudta magában tartani, egyszer csak kifakadt.

- Komolyan mondom néha nem értem Asztridot! Egyszer aranyos, kedves, segítőkész, és támogat, most meg ott ellenezte az ötleteimet, ahol tudta, és milyen hangnemben! Totál össze vagyok zavarodva... Aú! - találta el véletlen az ujját a kalapáccsal, amit rögtön a szájába is vett, hogy megnyugtassa.

Fogatlan szó szerint flegma tekintettel nézett gazdájára, ezzel próbálta közölni vele, hogy most nincs igaza, és Asztrid csak a jót akarta, nem pedig esztelenül beleszaladni egy háborúba, s e mellett még ő maga is ellenezte, hogy Hablaty bármiféle bosszút is tervezzen őmiatta.

- Ne nézz már így rám, tudod, hogy igazam van... - próbálta még egyszer meggyőzni sárkányát, ám mikor látta, hogy ez nem lehetséges, inkább visszatért a munkához.

Fogatlan közben hosszú percekig azon tanakodott, hogy vajon hogyan mondja el Hablatynak, hogy most azonnal menjen Asztrid után és kérjen bocsánatot. Végül a mellett döntött, hogy orrával elkezdte bökdösni barátja oldalát.

- Nyugalom, pajti - szólt rá Hablaty, mire sárkánya öt percre feladta a műveletet, aztán megint nekilátott, hogy indulásra bírja. - Fogatlan mi ütött beléd?

Fogatlan elszántan nézett a szemébe, majd az aréna felé pillantott.

- Nem - szögezte le gazdája, s ezzel úgy döntött, hogy nem figyel most sárkányára. Bármit is akar, ráér később.

Hablaty még fél órát dolgozott, s ezek után kikerült a kezéből egy elég furcsa alakú tárgy, amivel odament a sarokban sértődötten gubbasztó sárkányához.

- Hé, nézd csak meg ezt - szólt neki, immár szelíden, mire sárkánya még jobban elfordult tőle. - Jó, ha megnézed ezt nekem, ígérem megteszem amire kérsz, bármi legyen is az... - darálta egyhangúan, mikor látta, hogy másra nem hallgat.

Fogatlan erre megfordult, s kérdőn nézett rá. Hablaty sóhajtás kíséretében az égre emelte tekintetét, majd felemelte az egyik kezét, s úgy mondta.

- A szavamat adom, Fogatlan.

A sárkány erre elismerően bólintott majd felkelt és szagolgatni kezdte a Hablaty kezében tartott furcsa alakú fémet. Gazdája hamar felemelte a fény felé, így megmutatva neki, s most látszott, hogy ez bizony egy fémsisak. Egy Éjfúriára formált fémsisak.

- Na, mit szólsz? - forgatta a sisakot Hablaty, elismerően szemlélve munkáját. - Azt mondták, védelemre van szükséged, hát ez mi, ha nem védelem?

Végül is, ötletes. Kissé más formában jelenítette meg az ötletet, mint a többiek azt elképzelték, de ez sem volt rossz megoldás, legalábbis Hablaty szerint.

Lassan megforgatta a sisakot, majd felpróbálta sárkányára. A két szemének két lyuk volt, a tetején fémtaraj futott végig, s valamennyire még a füleit is védte, mégsem fogta le, könnyen lehetett mozogni benne, főleg, hogy csak a feje felső részét fedte, az álla szabadon volt benne. Fogatlan egy kicsit furcsállta a viselését, de mikor érezte, hogy semmiféle mozgásban nem korlátozza, kezdte megszokni, s felnézett Hablatyra. Ő már akkor látta, hogy ez a sisak tökéletes.

***

Hablaty már vagy húsz perce a fák között mászkált. Asztridot kereste, hiszen megígérte Fogatlannak, hogy előkeríti és bocsánatot kér tőle, csakhogy ez nem volt olyan egyszerű. Azt sem tudta hová ment a lány, de ha meg is találja, vajon hallgatni fog rá?

Kizárt.

Azért nem adta fel. Ahogy gondolkodott, arra jutott, hogy Asztrid minden okkal tesz és mondd, szóval valószínűleg nem véletlenül ellenezte a döntését, s talán igaza lehet...

Ebben a pillanatban, ha nem látja meg a szeme sarkából a fém csillanását, biztos, hogy elveszíti még egy testrészét. Hiszen épp időben ugrott el egy, a mellette lévő fába csapódó szekerce elől.

- Hablaty! Elment az eszed?! Meg is ölhettelek volna! - jött egy mérges, de aggódó hang, nem messze tőle. Asztrid állt ott, s ő dobta a szekercét is a fába, csak nem számolt azzal, hogy kisétál elé az Éjfúria lovas. - Egyáltalán mit csinálsz itt?

- Öh, igazából téged kerestelek - vallotta be tömören a lényeget, de úgy, hogy még ő is meglepődött magán.

Asztrid erre kérdőn felvonta a szemöldökét, jelezve, hogy folytassa.

- Oké, szóval azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, amiért olyan tökfej voltam az arénában.

Asztrid szemei még jobban elkerekedtek, majd elismerően bólintott.

- Rendben, bocsánatkérés elfogadva.

- Jaj ugyan már Asztrid én csak... Várj, azt mondtad, elfogadva?

- Igen - mosolyodott el a lány. - Különben is, én is bunkó voltam, nem kellett volna a fejedhez vágnom azt az utolsó megjegyzést, ne haragudj.

- Ugyan - legyintett zavartan Hablaty, de érezte, ahogy lassan, de biztosan elvörösödik.

- Hát, akkor azt hiszem, ezt megbeszéltük - söpörte el a haját Asztrid, ahogy odaért Hablaty mellé, majd egy hirtelen jött ötlet következtében adott az arcára egy puszit, aztán kikapta szekercéjét a fából és elszakadt a falu felé.

Hablaty meg sem tudott szólalni. Csak lassan a fának dőlt, s szép lassan ülő pózba csúszott. El sem merte hinni, hogy annyi idő után Asztrid megint jelét adta annak, hogy több neki, mint egy puszta barát.