5. fejezet - Ádázok és Fúriák

Hát... elmúlt éjfél, üdv az Éjfúriáknak, és mindazoknak a bagolytípusú embereknek mint én, akik még ébren vannak és azoknak is, akik majd reggel látják ezt :D
Már... majdnem... kifojt... a szemem.... de befejeztem a fejezetet, mert már megint elkezdtem megcsúszni vele, amit nagyon nem akarok. Forgalmasabb a nyaram mint hittem, szóval itt az új fejezet, a dráma elkezdődik... :D (Kommentek! Kommentek! Légysziii :D)
("What a theater!" (micsoda színház!) ~Fafej, Race to the edge)

5. fejezet:

A becsapódott Éjfúria

Az Éjfúria csapkodott szárnyaival, ahogy csak tudott. Minél messzebb kell kerülnie a szigettől, jól tudta.

Az ádázok ellen semmi esélye, s Éjfúria büszkeség ide vagy oda, de el kell tűnnie innen, vagy még a halálnál is rosszabb vár rá. Azok a vikingek nem olyanok, mint a félfarkú fajtársa barátai. Azok ott lent vagy megölnék, vagy ketrecbe zárnák egy életre. Már így is sikerrel megsebesítették, s ezért most alig tud repülni, össze-vissza kacsázik az égen. Fajtársai, akik körülötte repülnek, gyorsítani kezdtek. Nem maradhat le tőlük, egy sérült sárkány az égen könnyű célpont.

A többiek északra tartottak, azt nem értette miért. Hiszen ott jóval hidegebb van, ami a sérülteknek komoly hátrány. Mégis mit várnak az északi szigetektől? Az ádázok oda is követni fogják őket, megvannak rá a módszereik. Ott sem lesznek biztonságban. Ő maga pedig nem biztos, hogy el tudna jutni odáig. Hiszen arra a szigetre, ahová az éjfúriák mennek, ha nagy a veszély, a szigetvilág ködfalán vezet át az út, s még rengeteg veszedelmes vidéken. Ő pedig megsérült. Egyre gyengül. Nem fog eljutni odáig.

Hirtelen felrémlett emlékezetében két név: Hablaty és Fogatlan. Ők az a furcsa páros arról a még furcsább szigetről... A szigetről, ahol a vikingek...

Már meg is volt az ötlet. Nem fog átvágni a ködfalon, hanem délnek fordul, és segítséget kér ettől a Hablatytól és Fogatlantól. Talán a fajtársait is el tudná vezeti oda. De vajon hogyan értesse meg velük, hogy hiába mennek egy viking szigetre, ott nem fogják őket bántani, ott menedéket és élelmet kapnának? Ő tudja, hogy Hablatyék nagylelkűek, ők nem hagynák, hogy egy csapat sárkány a vesztébe rohanjon.

Hirtelen nekiment a mellette repülő Éjfúriának, s morgással és egy fejintéssel próbálta elmagyarázni, hogy ne északra menjenek, hanem le délre, ahol biztos segítséget kapnak. A sárkányok nem értették. Pontosabban értették, de nem hitték el. Mindegyikük rámorgott, majd irányt változtattak észak felé. Fajtársuk nem adta fel, még hosszú percekig győzködte őket, minden ötletét bevetve. Semmi nem számított nekik. Semmi nem használt. A sárkányok mind északra mentek, s a sérült Éjfúria belátta, hogy nem tudja meggyőzni őket. Ha ő nem, de valaki más meg tudná, mielőtt komolyabb katasztrófa történne azzal a kevés Éjfúriával is, ami még maradt.

A sárkány lelassult, végül lecsatlakozott a vonuló hordától, kitárta hatalmas denevérszárnyait, s maradék erejét összeszedve indult délnek. El kell jutnia Hibbantra, csak ők segíthetnek rajta és a fajtársain, akik félő, hogy a vesztükbe rohannak.

***

Hablaty a műhelyben kalapált. Ez úttal is a Fogatlannak szánt fémsisakon dolgozott, tökéletesre formálva éleit. Tükörsimára akarta csiszolni, s szép viking rúnákkal díszíteni, amiknek elméletileg meg kéne védeniük a viselőjét.

Már vagy egy órája dolgozott rajta, mikor meghallotta, hogy nincs egyedül. Asztrid érkezett a kovácsműhelybe, kezében szekercéjével.

- Szia Asztrid - küldött neki egy szép mosolyt Hablaty. A lány erre odakapta a fejét, s neki is ellágyult a tekintete.

- Szia Hablaty - lépett oda mellé, majd lerakta fegyverét az egyik asztalra, s felült mellé, úgy figyelte a főnök fiának munkáját. - Hűha, nagyon szép darab - ámult el a fémsisakon.

- Köszi - nézett fel egy pillanatra a munkájából Hablaty. - Fogatlannak készítem.

- Felismertem a formáját - bólintott a vikinglány.

Hablaty egy kicsit zavartan folytatta a sisak fényesítését, s mosolya mögött kissé átkozta magát, amiért egy ennyire nyilvánvaló dolgot külön kihangsúlyozott.

- Nem szeretném, hogy megismétlődjön az, ami történt vele, amikor harcba szállunk az Ádázokkal. Én lelkileg, ő fizikailag nem bírná ki... - keseredett el hirtelen, ahogy átfutott az agyán egy rossz jövőkép.

Asztrid megingatta a fejét. Rögtön tudta, hogy a fiú mire gondolhat, látszott az arcán, szinte minden kicsi részlete.

- Nem fog megismétlődni. - jelentette ki magabiztosan, Hablaty szavaival élve. - Mert én nem fogom hagyni. Emlékszel? Ezt mondtad nekem még az arénában. Mi lett ezzel a hozzáállással Hablaty? Eddig olyan magabiztos voltál most meg...

- Igen, tudom - tette le a szerszámokat, s az asztalra támaszkodott. - De átgondoltam a dolgokat, épp ahogy kérted. És egyre biztosabb vagyok abban, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége. De most már felbuzdítottam a srácokat is, mind azt hiszik, hogy bosszút fogunk állni, és eredetileg így is akartam de... Túl nagy a kockázat. Mi hatan vagyunk, öt sárkánnyal. Ők egy több száz fős armadával. Nem akarom, hogy megint miattam történjen vele valami - nézett a mögötte alvó Fogatlanra, aki álmában mosolygott. - Ez az előbbi őrültségem majdnem az életébe került. S őt nem veszthetem el. Őt nem.

Asztrid elámult Hablaty őszinteségén, hogy így kiadta magából azt, amin valószínűleg már hosszú ideje rágódhatott. Kételyei voltak, de a Sárkányiskola vezetője cím nem engedte, hogy ezt bárkinek is az orrára kösse. Mert ha a vezér bizonytalan, a csapat is az.

- Figyelj Hablaty - szállt le az asztalról a lány, s Hablaty mellé lépett, ezzel egyidejűleg bíztatón a vállára tette a kezét. - Tudom, hogy aggódsz Fogatlanért, s azért is bosszút akarsz állni, amit az a gazember tett vele, de választanod kell. Vagy belerohansz egy csatába, vagy kikerülöd, de attól, hogyha kikerülöd, nem biztos, hogy az Ádázok is így fognak tenni. Előbb vagy utóbb, de Fogatlan után fognak jönni, és akkor már nem marad választás. Szóval szerintem mi lépjünk előbb, hogy a miénk legyen a meglepetés előnye.

Hablaty még egy pár pillanatig a sisakon pihentette a tekintetét, majd Asztridra nézett. Ebben bizony igaza lehet. Ha ők nem lépnek, akkor Dagur fog.

- Akkor viszont kőkemény edzésekre lesz szükségünk, felszerelésre, komoly megbeszéléseket kell tartanunk és kitalálni valahogy azt is, hogy miként is győzhetnénk - sorolt a fiú, s ezzel megpecsételte a háború közeledtét.

Asztrid elismerően bólintott, ahogy kisöpörte szeméből a haját.

- És - kezdte mosolyogva - gondolom, ahogy mindig, apád most sem tud semmit erről az egészről.

Hablaty ezen nem tudott nem nevetni.

- Hát persze hogy nem.

Asztrid a fejét csóválta. Ez általában így szokott lenni, hogy az, amit a Sárkányiskola végez, sosem jut a főnök fülébe, csak amikor már teljes a zűrzavar. Valószínű most sem lesz másképp, főleg, hogy megint egy őrült, elvetemült, és kimondottan életveszélyes dologra készülnek. Az ádázok ellen sosem volt egyszerű háborút vívni, most sem lesz ez másképp, s ott van még az gondolat is, ami mindenki fejében motoszkált, hogy legutóbb az ellenség nyert, s ez jelenthet valamit.

Asztrid vett egy nagy levegőt, ahogy közelebb húzódott Hablatyhoz és megfogta a kezét, mikor látta, hogy a fiú elbizonytalanodik az előbbi kijelentésében.

- Meg tudjuk csinálni, Hablaty - kezdte bíztatni. - Együtt erősek vagyunk, s a te eszeddel biztos kitalálsz valamit, amivel túljárhatunk Dagur eszén. Én tudom, hogy így lesz. - nyomott egy puszit az arcára végszóra.

Ekkor meghallottak egy nem is olyan halk, krákogásnak tűnő hangot. Fogatlan mindent tudóan nézett rájuk, azzal az utánozhatatlan mosolyával, ahogy felvonta a szemöldöke helyét. Ő az első pillanattól tudta, hogy Hablaty és Asztrid összeillenek, pedig aztán az Ő első találkozása a lánnyal nem épp egy békés piknik keretében történt. Ez mégsem változtatott a véleményén.

Hablaty az égre (vagyis, ez esetben a plafonra) emelte a tekintetét, s utána nézett csak sárkányára.

- Kösz pajti, remek időzítés, mint mindig.

***

Az Éjfúria szemei előtt elmosódott, majd újra kitisztult a kép, s ez ismétlődött már vagy fél órája. A sárkány kezdett kifogyni a tartalék erejéből is, ahogy kimerülten, de elszántan szelte az eget Hibbant felé. A megérzéseire hagyatkozott, nem a tájékozódási képességére, mert az ilyenkor már nem úgy működött, mint kellett volna.

Sérült volt, s ez nagyban nehezítette a haladását, minden egyes szárnycsapásnál érezte, hogy a seb a hátán újra és újra éles fájdalommal tudatja vele, hogy sürgős segítségre van szüksége.

Épp elhaladt a Sárkánysziget mellett, mikor rájött, hogy ismerős helyen jár. Hibbant sziget innen már nincs messze. Remélte, hogy eljut odáig, s nem csapódik előtte a vízbe.

***

- Akkor majd egy óra múlva a Sárkánysuliban, és akkor elmondom a részleteket - mondta Hablaty, ahogy elköszönt Asztridtól, s Halvértől, akivel a műhelyből kilépve találkoztak, s néhány dologról neki is beszámoltak.

- Hablaty, majd hozd el a térképet is, elkezdhetünk taktikákon gondolkodni - kérte a lány, mikor Fogatlan befurakodott hármójuk közé, s elkezdte "mondani" a magáét. - Fogatlan?!

A sárkány folyamatosan mormogott valamit, s közben tekintetét hol a három vikingre, hol az égre szegezte, s az arcáról tükröződött valami, ami leginkább a rémületre hasonlított.

- Mi baja? - furcsállta a helyzetet a lány, s hol Halvérre, hol Hablatyra nézett.

- Nem sok ilyet fogtok hallani tőlem, de fogalmam sincsen... - kerekedtek el Hablaty szemei értetlenségében, s egyre csak figyelte sárkányát, aki elkezdte őket taszigálni, el a kovácsműhelytől a főtér felé.

- Szerintem nagyon is mondani akar valamit - gondolkodott hangosan Halvér, de mikor látta, hogy amit mondott, túlzottan is nyilvánvaló volt (Asztrid arca legalábbis ezt tükrözte), gyorsan folytatta - Úgy értem, valami fontosat...

Hablaty a szemét forgatva hagyta, hogy sárkánya még néhány méteren át tolja az orrával a hátát, s ez által már nem takarta a kovácsműhely az eget, így látszott, hogy északról közeledik valami az égen. Valami fekete, valami...

- Thor szerelmére, ez... - motyogott a fiú, s mikor megértette, szinte leesett az álla. - Srácok, gyertek gyorsan, ezt látnotok kell!.

Mutatott az égre, ahol már tisztán látszott, hogy egy Éjfúria közelít feléjük, bár döbbenetesen lassan én imbolyogva. Ahogy közeledett, egyre inkább látszott, hogy kissé jobb oldalra csavarodva repül, s betegesen egyenetlenül csapkodott.

- Jó ég, mi történt vele? - motyogott Hablaty, de mozdulni sem tudott onnan, ahol állt. Csak figyelte a sárkányt, akiről már biztosra tudta, hogy Fogatlan azon fajtársa, akivel már volt szerencséjük találkozni.

- Fogalmam sincsen... - sápadt el Asztrid is. - Egyáltalán hogy kerül ide?

- Megmondtam neki... Megmondtam, hogy visszavárjuk... Élt a lehetőséggel... - felelte teljesen megrendülve Hablaty, de több magyarázatra nem maradt ideje.

Ugyanis a sárkány elérte a szigetet, s pont feléjük tartott. Támpontnak Fogatlan rikító piros farokszárnyát használta. Hamar ereszkedni kezdett, de rendesen földet érni már nem maradt ereje. Keményen a földhöz csapódott, s hosszú métereken át csúszott mire megállt, s fájdalmasan összeszorította a szemét. Szárnyai kicsavarodtak, teste elernyedt, ahogy ismét felszakadt a seb a hátán.

Hablaty egy pillanatra lefagyott, de utána azonnal kapcsolt. Odarohant az Éjfúriához, mögötte a barátaival, s óvatosan a homlokára helyezte tenyerét. Még lélegzett. Még magánál volt.

- Hé, hé, hallasz engem? Nézz rám! Én vagyok az, Hablaty! - kezdte sietve mondogatni neki, attól tartva, hogyha most az Éjfúria lehunyja a szemét, többé nem nyitja ki.

A sárkány pislogott párat, majd halványzöld szemét a fiúra emelte. El sem hitte, hogy ideért. Végre biztonságban.. Végre segítő kezek között...

Fogatlan is aggódva szaladt oda, s orrával figyelmeztetően megbökte Hablaty vállát. Azt akarta, hogy figyeljen rá. Lovasa rögtön ráemelte tekintetét, amire ráégett a tanácstalanság. Fogatlan orrával a fajtársa háta felé bökött, amiből.. két nyílvessző állt ki, s sebei erősen véreztek.

- Oh Thor... Halvér, Asztrid, hozzatok vizet és kötszert! Gyorsan! Szóljatok a többieknek elvisszük a Sárkányiskolába!

De még ki se mondta ezt, amikor meglepő módon Fogatlan ellökte onnan őt. Nem durván, de érezhetően odébb taszajtotta. Nem véletlenül persze. Most Ő érezte kötelességének, hogy segítsen az Éjfúrián. Egy ügyes mozdulattal a hátára kapta, és roskadozva ugyan a súly alatt, de elszántan és a lehető leggyorsabban célba vette az arénát.

Hablaty először közbe akart szólni, hogy ne erőltesse meg magát ennyire, de végül feladta, s csak futott utána, hogy ott legyen, ha segíteni kell valamiben.

Mindeközben Halvér először előkerítette Gronkeljét, Bütyköt, majd sietve indult Gothi kunyhójához, Aszrid pedig a sárkánylovasokhoz kopogtatott be sorjában, s mind egyszerre értek a Sárkányakadémiába, aminek egyik kisebb karámjába vitte Hablaty és Fogatlan a sérült Éjfúriát. A sárkány már alig volt magánál, csak Hablaty tartotta benne a lelket, hogy küzdjön és ne adja fel, mert segíteni fognak rajta.

Gothi - aki már úgy érkezett hozzájuk, hogy Halvér mindenről tájékoztatta - azonnal a sérülést kezdte vizsgálni, s néhány egyszerű jelet firkált a földet vékonyan fedő homokba.

- Hablaty, Gothi azt kéri, hogy... - kezdte Halvér, de már ő is remegett az ijedtségtől. - hogy fogjuk le, mert kiszedi a nyilakat, és nem szabad, hogy felugorjon vagy ilyesmi...

Hablaty és a többi sárkánylovas vonakodva bólintott. Mind elszörnyedtek a látványtól. Hiszen az életük kezdett épp visszazökkenni a rendes kerékvágásba, már majdnem mind megszokták, hogy Hibban békés, és a sárkányok biztonságban vannak, és most hirtelen lezuhan náluk ez az Éjfúria, aki első ránézésre közel halálos sebet kapott, s most mindjüknek az életéért kell küzdenie. 

Takonypóc, Kőfej, Fafej, Halvér és Asztrid mind odaszaladtak Hablatyhoz, és segítettek neki valahogy mozgásképtelenné tenni a sárkányt, ami még csak kimondva is lehetetlennek tűnt.

Gothi az ujjával visszaszámolt nekik, mielőtt megfogta volna az Éjfúria hátából kiálló egyik nyílvesszőt. Hablaty bólintására várt, s mikor azt megkapta, egy lassú és kimondottan gyötrelmes mozdulattal kihúzta a nyilat, mire a sárkány fájdalmasan ráordított Kőfejre, akinek leszállt a fejéről a sisak.

Az Éjfúria még pár pillanatig fújtatott és nyüszített, de végül feje Hablaty ölébe borult, s erőtlenül hunyta le a szemét.

- Még ne add fel, hallod? Meg fogsz gyógyulni, csak tart ki még egy kicsit... - suttogta neki a fiú, ahogy megnyugtatón simogatni kezdte a fejét.

A második nyílvessző eltávolítása már kissé könnyebb volt, a sárkánynak ugyanis elfogyott minden ereje, csak tűrte a fájdalmat, s a főnök fia bíztatására megpróbált ébren maradni. Közben Gothi kitisztította a sebeket, de mivel azok a sárkány hátán voltak, nem tudta bekötözni, így csak néhány nedves anyaggal lefedte, s figyelmeztette Hablatyot, hogy az Éjfúria nem kelhet fel.

A fiú válaszul csak bólintott, ahogy a többiek elengedték a sérült hüllőt, aki még mindig Hablaty ölében pihentette a fejét, még akkor is, amikor Gothi gyógyfőzetet itatott vele, ami persze nem volt valami egyszerű művelet.

- Rendben, most már nem eshet bajod, biztonságban vagy, és meg fogsz gyógyulni. Bízz bennem... - simogatta tovább a sárkány fejét Hablaty, egészen addig, míg az nyugtalan álomba nem zuhant.

***

 Az éjszaka mindenkinek nyugtalanul telt, így Hablaty és Fogatlan is egész hajnalig ébren voltak. Mindketten túlságosan feldúltak voltak ahhoz, hogy akár egy órát is pihenni tudjanak, így csak ültek egymás mellett Fogatlan fekvőhelyén.

Hablaty rengeteg elméletet felállított az agyában, hogy vajon mi történhetett sárkánya fajtársával. Talán sárkányvadászok járnak a környéken? Vagy pont egy csata színhelyén haladt át? Akárhogy is, komoly sérüléseket szerzett, s most is egymást váltják a sárkánylovasok mellette, ugyanis nem merték egyedül hagyni. Estig Halvér és Takonypóc váltották egymást, most épp Asztrid és Viharbogár volt vele, de még egy negyed óra és ők következnek Fogatlannal.

Hablaty belátta, hogy már nem volt értelme megkísérelni az alvást, így inkább felöltözött, és Fogatlannal kirepültek a tetőablakon, egyenesen a Sárkányiskolába. Hangtalanul landoltak, s elindultak a karám felé, ahol égtek a fáklyák.

- Sziasztok, korán jöttetek - köszöntötte őket egy álmos mosollyal Asztrid, amikor a hősi páros belépett a karámba.

- Egyikünk sem aludt egész éjjel - ült le mellé Hablaty, őmellé pedig Fogatlan, aki rögtön lovasa ölébe fektette fejét. A fiú vetett egy pillantást a sérült tűzokádóra, akinek látszott az arcán a nyugtalanság, s az is, hogy fájdalmai vannak. - Hogy van?

- Most egész nyugodt - felelte hamar Asztrid, de mindkettőjükre rátelepedett már a nyomottság. - De egy órája felébredt, alig tudtam rábírni, hogy ne keljen fel.

Hablaty erre csak a fejét ingatta.

- Még mindig nem értem, mi történhetett szegénnyel? Mit vétett, hogy ilyen sors jutott neki?

- Meg fogsz lepődni, de azt hiszem, tudom a választ - pattant fel mellőlük a vikinglány, majd odament a sárkány mellé, és felvette az egyik nyilat, amit Gothi kiügyeskedett a hátából, s Hablaty kezébe nyomta. - Nézd meg rajta a rúnákat és a szimbólumot.

A fiú a félhomályban vagy egy percig forgatta a fegyvert a kezében, mikor végre ki tudta venni villámot okádó Ölvészt rajta. Szemei elkerekedtek, s szinte még a száját is eltátotta, miközben Fogatlan kibújt a karja alól, s megszaglászta a nyílvesszőt és dühösen morogni kezdett. Az Éjfúria lovas arcán átvette a gyűlölet és a harag a döbbenet helyét.

- Dagur, te aljas, gonosz, szadista, lélektelen őrült! - morogta Hablaty, ahogy egyre nőtt a gyűlölet a szívében. Meg fogja bosszulni, amit Fogatlannak kellett elszenvednie. Meg fogja bosszulni, amit ennek a sárkánynak kellett elszenvednie. Csak egyszer kerüljön a keze közé az ádáz vezér, véget vet az életének, de előtte meg fogja érezni, hogy milyen az, mikor a vadászból vad lesz! - Véged lesz Dagur, az istenekre esküszöm, végzek veled!