Sajnálom srácok, megint késtem, tudom, nincs mentségem, nem is szaporítom ez esetben a szót, hoztam még egy novellát.
Emez az Álomháború világában játszódik, ám SEMMILYEN MÓDON nem befolyásolja annak jövőbeli történéseit, csak a világot helyezi át egy rövid, Halloweenos momentumra.
(röviden: a sárkányok itt is emberi alakjukban flangálnak)
Boldog Dreadfallt, drága Hablaty!
Hablaty Haddock nem hisz a rémmesékben. Hogy miért?
Szerinte mindenre van magyarázat, s az emberek csak azért félnek dolgoktól,
mert nem értik őket. Hisz itt van Fogatlan, ő az élő példa erre. Ki gondolta
volna, hogy a rettegett éjfúria-név mögött egy doromboló szárnyas macska
fogadja majd?
Főhősünk életének tizennyolcadik Dreadfallja
közeledett, s eddig mind egyforma volt. Sose tudták megijeszteni, mindig tudta,
hogy valamelyik viking áll a viccek és a kísértetjelmezek mögött.
Arra viszont nem számított, hogy ez a Dreadfall egészen
más lesz, mint a korábbiak. Sárkánylovas bandája és a sárkányok
vészhelyzetekben szoktak igazán összefogni. Az ikrek felfogása szerint pedig
Hablaty istenes megrémítése is egy ilyen vészhelyzet.
Nem is volt csoda, hogy egy nappal a levélhullás ünnepe
előtt elkéredzkedtek a főnöktől, hajóba szállították Hablatyot, s ők maguk
rengeteg táskával felszerelkezve pakoltak be mellé, amivel egy percig se
keltettek gyanút, persze. Ők és a sárkányok átcsacsogták az utat, Hablatynak
pedig ügyesen beadták, hogy mindössze egy rövid kirándulásra mennek,
megmutatják emberalakos sárkányaiknak, hogy is megy ez a viking halászósdi.
Hablaty Haddock pedig belement.
Még Fogatlan is tartotta a száját, ugyanis túl jó mulatságnak
tűnt, hogy kihagyja.
A hajó szürke partra siklott, a kis vikingek és
sárkányok kiugráltak belőle, és elég határozottan indultak el egy bizonyos
irányba. Az ikreket többször is le kellett csapni, hogy ne Hablaty előtt
tárgyalják ki az ugratást, s így értek oda egy emeletes, régi faházhoz. Csoda
volt, hogy még állt, hiszen az utolsó deszkáig korhadt volt, a lépcsőből
hiányzott egy darabka, az ajtó pedig rosszul zárt.
- Öhm… oké, megérkeztünk, meg minden – kezdte Hablaty –
most már elmondanátok, hogy mit keresünk itt srácok?
- Óh, semmit, semmit – legyintett Takonypóc, s elfordult,
hogy végre vigyoroghasson. A Haddock fiú ezért továbbfordult Asztrid felé.
- Ne izgasd magad Hablaty, majd mindent elmondunk
idővel – mosolygott a szőke lány.
Lepakoltak, s a csapat a naplementére való tekintettel
elkezdett megágyazni, s begyújthatóvá varázsolni a kéményes kandallót, anélkül,
hogy felgyújtanák a házat.
Mikor már igencsak sötét volt, Takonypóc, Halvér, Kampó
és Bütyök felszerelkeztek, hogy majd ők hoznak vacsorát. Persze eszükben sem
volt. Amint elszabadultak, első dolgukká vált felölteni az otthon készített
jelmezeiket, s elrejtőzni. Órákig képesek voltak rejtve maradni, csak a vicc
kedvéért.
Persze a távollétük Hablatynak is hamar feltűnt.
- Merre járhatnak Takonyék? Nem tetszik ez nekem,
szerintem utánuk kéne mennünk.
- Ki se mondd! Intézkedünk! – az ikrek és Böffék
pattantak, s kimasíroztak az ajtón. Túl hirtelen volt minden, és nagyon úgy
tűnt, szerveznek valamit.
Asztrid felkuncogott, mire Hablaty felvonta a
szemöldökét.
- Készülnek valamire… igaz?
- Oh, nem, dehogy!
- Dehogynem!
Ez a veszekedés nem is folytatódhatott volna, hiszen
odakintről féktelen visítás döngette meg az ajtót, amin az ikrek rohantak be,
holtra vált arccal. Hablaty azonnal talpra szökkent, elvetve előbbi teóriáját,
miszerint valami van a háttérben.
- Mi az? Mi történt? – Hablaty hiába ismételgette
ezeket a szavakat, nem jött válasz – Mondjatok már valamit Thor szerelmére!
- Ta-takonypóc… Kampó, Halvér és Bütyök… láttuk őket…
teljesen megvesztek! Nem önmaguk, meg akartak ölni minket! – sorolta hitelesen
rémült fejjel Fafej.
- Micsoda? Te meg miről hablatyolsz itt?! – Asztrid jelent
meg a Sárkányiskola vezetője mellett, majd finoman hozzátette – bocsi Hablaty…
- Lényegtelen, de Fafej, mondd már el, mi ez az egész?
Fa csak nézett rájuk egy darabig, aztán az erdő felé
pillantott.
- Egy pillanat – kapta fel a fejét – Hol van Böff és
Töff?
- Nem jutottak ki az erdőből! – fakadt ki Kőfej, mire
az ikrek sprintelve rontottak az erdő felé, a cipzárhát fiúk neveit kiabálva.
- Ez nem igaz, gyertek vissza! – Hablaty futott volna
utánuk, azonban Asztrid visszarántotta a házba, s egy hatalmas széllökés az
ajtót is becsapta. – Asztrid, mi a fenét művelsz, a vesztükbe rohannak!
- De ha engedlek, akkor te is! – kiabálta a lány, mikor
felhangzott a háttérből Viharbogár sikolya. – Vihar, ne!
Eltűnt. Ő is eltűnt. Mire odaértek, már se Fogatlan, se
Viharbogár nem voltak a hátsó ajtónál, ami nyitva volt, s némi vérfolt
csillogott a lépcsőn.
- Istenek, pajti! Fogatlan! – Hablaty pánikolt. Nem
tudta, mit tegyen, hiszen azzal sem volt tisztában, hogy mi történik körülötte.
Főleg mikor Asztrid is eltűnt a háta mögül.
Ő letérdelt a ház közepén, s a fejét fogta.
- Mi a fene folyik itt?! – kiáltotta a falaknak.
A meleg kandalló se világított már sokáig, ugyanis
valami furcsa folyós anyag csepegett a tűzbe, aztán egy egészen nagy adag is
érkezett, még a fapadlóra is kifolyt. Hablaty négykézláb kezdett hátrálni a
sűrű folyadék terjedése elől.
Ekkor azonban megérkezett a következő rémület. A
plafont egyenletes, dübögő léptek rázták meg, amik lassú tempóban haladtak át a
riadt tizenéves fölött. A láthatatlan talpak port vertek, Hablaty szaporán
pislogott, már alig látott. Aztán a hang hirtelen megszakadt. Csak a szél süvített
át a korhadt deszkák között, míg váratlanul be nem szakadt a tető egy
egyméteres körben, mire Hablaty ugrott egyet.
Dübögés a plafonon, utána már a ház falain is. Mint egy
őrült álom, egy lehetetlen szörnyűség, valami, ami kínoz és megfojt, amitől nem
tudsz menekülni…
Hablaty már majdnem összeroppant, mikor kicsapódott az
ajtó, s egy alak lépkedett fel a lépcsőn, hosszú, fekete köpenyben, csuklyával
a fején.
A célja az lett volna, hogy tökéletesen szerepében maradva
eljátssza, miközben a szellemek megszállják és megszólal valami túlvilági hangon,
de helyette ledobta a csuklyáját.
A barátság többet ért neki. Hablaty, sokkal többet
számított. Az elején még vicces volt, igen. De most már egy rémálmot okozott
annak, aki a leges legjobb barátja.
- Hablaty – és máris mellette térdelt, átkarolta,
magához húzta - hé, nyugodj meg, ez csak egy vicc volt, semmi sem volt valódi,
oké? Semmi sem, ezek csak mi voltunk, ne félj… Rossz vicc volt elismerem,
nagyon rossz…
- Fogatlan… - a féllábú csak ennyit tudott kinyögni,
mielőtt könnybe lábadt szemmel vissza nem ölelte barátját. Legszívesebben
ellökte volna magától ezért az őrültéségért, de valahogy most nem tudta
elengedni.
- Ti meg miről beszéltek? Remek poén volt! El se hiszem,
hogy Hablaty ilyen könnyen bedőlt neki! – ez Takonypóc röhögése volt, miközben
a többiekkel szép lassan beszállingóztak a házba. Ők voltak a zaj, a tócsa, a
művér, minden.
- Ez nem igaz! Hülyeség volt belemennem! – csattant fel
Fogatlan, s felpattanva Hablaty mellől farkasszemet nézett a Jorgerson fiúval.
- Higgy, amit akarsz, de ez esetben te is e csúnya
tréfa áldozata lettél volna – vihogta a másik.
- Inkább, mint hogy egy légtérben legyek veled!
Fogatlan elviharzott, egészen az ajtóig, amit be is
csapott maga mögött. Egy darabig mindenki csak nézett utána, aztán Asztrid
talpra állította Hablatyot.
- Bocsi, tényleg csak meg akartunk viccelni.
- Marhára vicces volt, hahaha, kacag a vakbelem… - Elég
szarkasztikus mondat volt ahhoz, hogy mindenki magába nézzen. Amíg Hablaty el
nem nevette magát. Elismerte, tényleg ügyes volt. – Jó, oké, meggyőztetek, ez
nem volt semmi. De legközelebb másra hozzuk a frászt. Mondjuk Takonypócra.
Ritka volt az ilyen pillanat, de mindenki szinte
teljesen egyszerre nézett az említettre, s így tíz ördögi vigyor szegeződött a
Jorgerson fiúra.
- Mi az? Ne nézzetek már így! Nem vicces!
- Oh nem, Takonypóc? Még mindig nem vicces? Pedig az
előbb jót nevettél – Hablaty hangja sejtelmesen gonosz volt, megütött egy olyan
hangszínt, amit még soha.
Egy darabig még ez is vicces volt. Aztán folytatódott a
plafon dübögése. A dolog teljesen lehetetlennek tűnt, ugyanis mindenki itt volt
a csapatból, aki elkövethette ezt. Ugyan Fafej benyögte, hogy talán Fogatlan
az, de amikor a falakon is végigpörgött a dobszó, elvetette ezt az ötletet.
No MOST aztán mindenki félt. Ezeket valóban a srácok
csinálták elsőként, de minden jel arra mutatott, hogy valami ellophatta az
ötletüket, és ellenük használta, ezzel a frászt hozva mindnyájukra.
- Öhm… valakinek van ötlete, hogy mi a fene folyik
itt?! – pánikolt immár szinte sírva Takonypóc, ám most a többiek is épp annyira
féltek.
- Én nem tudom, ne rám nézz! – Fafej alig tudta
kinyögni a szavait.
A szél erősödött, az ajtó kicsapódott, pont mint az
előbb.
Most is fellépkedett az alak a lépcsőn, s ezúttal is
hamar kiderült, hogy Fogatlan az. Egy pillanatig mindenki nagy levegőt vett,
aztán meglátták az éjfúria fiú vörös szemeit. S mikor az felemelte kezeit, a
dübögés erősödni kezdett, már majd’ szétverte a házat, a csapat pedig egy apró
körbe szűkült, szinte összenyomva egymást.
Fogatlan pedig valami túlvilági, homályos, kettős
hangzású módon szólalt meg.
- Boldog Dreadfallt! HAAAhahahahaaaaa!
Hátravetett
fejjel, hisztérikusan felnevetett, majd rájuk csapta az ajtót.
Hát ez igen nagy volt! XDD Nagyon tetszett.😃 Milyen kis tréfás ez a Fogatlan. XD Ó és értékeltem a hablatyolásos szóviccet.😂 Tetszik, hogy az előző novella hangulata sötét és szomorú, míg ez a másik pedig inkább viccesebb és vidámabb, feloldva ezzel az első hangulatát.😃 Annyira értesz az érzelmeim manipulásához a történeteiddel, hogy az nem igaz! (U.i.: Alig várom a fejezet folytatását is!😄)
VálaszTörlésKöszi Magdi :D Próbáltam egy kicsit vidámabb felé sodorni ezt, örülök, hogy sikerült :D
TörlésAwwwwww, Fogatlan, egyem meg, olyan kis ördögi *-* (XDDDD)
VálaszTörlésOké, elkönyvelem, imádlak, bár ezt eddig is tudtam ;D
Szegény Habit sajnálnám egy ilyen nap után, ha nem szeretném ennyire kínozni, szadista barátom XD
Nagyon nagyon siess a folytatással, különben... nem írom le újra, tudod te, elcsórhatom Ásit XD
Habi kínzós pacsi Kled! :D
TörlésIgen, mindig a kedvenc szereplőnket szeretjük tortúrák elé állítani...
Aténa, hihetetlen vagy XD Fogatlant megszállta valami. Ha Trixi lennél, azt hinném, Hally kopogtat, így azonban... Hátborzongató. És remek. Emiatt remek.
VálaszTörlésKöszönöm! ^^
TörlésFogatlan a végére valóban nem volt egészen Fogatlan, minden esetre a nevetése a fülemben csengett aznap este, mikor leírtam D: XD
Hát, nem tudom. Egy kicsit elsietted ezt, nagyon úgy érzem.
VálaszTörlésHablaty nagyon nehezen ijed meg. Most mégis túl hamar bepánikolt. Túl hirtelen tűnt el mindenki, aztán a vége fele....
Hát, őszintén túlságosan elsietted. (Talán nem Este 10-kor kellett volna írni. :P)
Szerintem újra írhatnád, és talán priviben hozzádobok 1-2 ötletet, persze ha benne vagy. :D
Nem, szegény már nem fog újraíródni, viszont egyetértek veled, nekem sem a kedvenc alkotásom, de hát ez van, vannak nálam is mélypontok, nem sikerülhet minden egyformán :D Talán majd jövő Halloweenkor egy kicsit jobb lesz ^^
TörlésHát ez...Klassz lett. Szegény Habi. Fogatlan meg áhhh. Nagyon jó lett.
VálaszTörlésVárom a fejezet folytatását! :)
Köszi! Ígérem, azért vigyázok rájuk annyira, hogy életképesek maradjanak :'D
TörlésHátborzongató lett!
VálaszTörlésMikor Fogatlan-t megszállta valami öhm vagy nem tom... akkor azt hittem hogy elő fog jönni pár sárkány vagy ember hibbant-ról :D
Nem, a vége tényleg már nem a viccük része volt :D Mikor a vadászból vad lesz ^^
Törlés