5. fejezet - Ádázok és Fúriák

Hát... elmúlt éjfél, üdv az Éjfúriáknak, és mindazoknak a bagolytípusú embereknek mint én, akik még ébren vannak és azoknak is, akik majd reggel látják ezt :D
Már... majdnem... kifojt... a szemem.... de befejeztem a fejezetet, mert már megint elkezdtem megcsúszni vele, amit nagyon nem akarok. Forgalmasabb a nyaram mint hittem, szóval itt az új fejezet, a dráma elkezdődik... :D (Kommentek! Kommentek! Légysziii :D)
("What a theater!" (micsoda színház!) ~Fafej, Race to the edge)

5. fejezet:

A becsapódott Éjfúria

Az Éjfúria csapkodott szárnyaival, ahogy csak tudott. Minél messzebb kell kerülnie a szigettől, jól tudta.

Az ádázok ellen semmi esélye, s Éjfúria büszkeség ide vagy oda, de el kell tűnnie innen, vagy még a halálnál is rosszabb vár rá. Azok a vikingek nem olyanok, mint a félfarkú fajtársa barátai. Azok ott lent vagy megölnék, vagy ketrecbe zárnák egy életre. Már így is sikerrel megsebesítették, s ezért most alig tud repülni, össze-vissza kacsázik az égen. Fajtársai, akik körülötte repülnek, gyorsítani kezdtek. Nem maradhat le tőlük, egy sérült sárkány az égen könnyű célpont.

A többiek északra tartottak, azt nem értette miért. Hiszen ott jóval hidegebb van, ami a sérülteknek komoly hátrány. Mégis mit várnak az északi szigetektől? Az ádázok oda is követni fogják őket, megvannak rá a módszereik. Ott sem lesznek biztonságban. Ő maga pedig nem biztos, hogy el tudna jutni odáig. Hiszen arra a szigetre, ahová az éjfúriák mennek, ha nagy a veszély, a szigetvilág ködfalán vezet át az út, s még rengeteg veszedelmes vidéken. Ő pedig megsérült. Egyre gyengül. Nem fog eljutni odáig.

Hirtelen felrémlett emlékezetében két név: Hablaty és Fogatlan. Ők az a furcsa páros arról a még furcsább szigetről... A szigetről, ahol a vikingek...

Már meg is volt az ötlet. Nem fog átvágni a ködfalon, hanem délnek fordul, és segítséget kér ettől a Hablatytól és Fogatlantól. Talán a fajtársait is el tudná vezeti oda. De vajon hogyan értesse meg velük, hogy hiába mennek egy viking szigetre, ott nem fogják őket bántani, ott menedéket és élelmet kapnának? Ő tudja, hogy Hablatyék nagylelkűek, ők nem hagynák, hogy egy csapat sárkány a vesztébe rohanjon.

Hirtelen nekiment a mellette repülő Éjfúriának, s morgással és egy fejintéssel próbálta elmagyarázni, hogy ne északra menjenek, hanem le délre, ahol biztos segítséget kapnak. A sárkányok nem értették. Pontosabban értették, de nem hitték el. Mindegyikük rámorgott, majd irányt változtattak észak felé. Fajtársuk nem adta fel, még hosszú percekig győzködte őket, minden ötletét bevetve. Semmi nem számított nekik. Semmi nem használt. A sárkányok mind északra mentek, s a sérült Éjfúria belátta, hogy nem tudja meggyőzni őket. Ha ő nem, de valaki más meg tudná, mielőtt komolyabb katasztrófa történne azzal a kevés Éjfúriával is, ami még maradt.

A sárkány lelassult, végül lecsatlakozott a vonuló hordától, kitárta hatalmas denevérszárnyait, s maradék erejét összeszedve indult délnek. El kell jutnia Hibbantra, csak ők segíthetnek rajta és a fajtársain, akik félő, hogy a vesztükbe rohannak.

***

Hablaty a műhelyben kalapált. Ez úttal is a Fogatlannak szánt fémsisakon dolgozott, tökéletesre formálva éleit. Tükörsimára akarta csiszolni, s szép viking rúnákkal díszíteni, amiknek elméletileg meg kéne védeniük a viselőjét.

Már vagy egy órája dolgozott rajta, mikor meghallotta, hogy nincs egyedül. Asztrid érkezett a kovácsműhelybe, kezében szekercéjével.

- Szia Asztrid - küldött neki egy szép mosolyt Hablaty. A lány erre odakapta a fejét, s neki is ellágyult a tekintete.

- Szia Hablaty - lépett oda mellé, majd lerakta fegyverét az egyik asztalra, s felült mellé, úgy figyelte a főnök fiának munkáját. - Hűha, nagyon szép darab - ámult el a fémsisakon.

- Köszi - nézett fel egy pillanatra a munkájából Hablaty. - Fogatlannak készítem.

- Felismertem a formáját - bólintott a vikinglány.

Hablaty egy kicsit zavartan folytatta a sisak fényesítését, s mosolya mögött kissé átkozta magát, amiért egy ennyire nyilvánvaló dolgot külön kihangsúlyozott.

- Nem szeretném, hogy megismétlődjön az, ami történt vele, amikor harcba szállunk az Ádázokkal. Én lelkileg, ő fizikailag nem bírná ki... - keseredett el hirtelen, ahogy átfutott az agyán egy rossz jövőkép.

Asztrid megingatta a fejét. Rögtön tudta, hogy a fiú mire gondolhat, látszott az arcán, szinte minden kicsi részlete.

- Nem fog megismétlődni. - jelentette ki magabiztosan, Hablaty szavaival élve. - Mert én nem fogom hagyni. Emlékszel? Ezt mondtad nekem még az arénában. Mi lett ezzel a hozzáállással Hablaty? Eddig olyan magabiztos voltál most meg...

- Igen, tudom - tette le a szerszámokat, s az asztalra támaszkodott. - De átgondoltam a dolgokat, épp ahogy kérted. És egyre biztosabb vagyok abban, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége. De most már felbuzdítottam a srácokat is, mind azt hiszik, hogy bosszút fogunk állni, és eredetileg így is akartam de... Túl nagy a kockázat. Mi hatan vagyunk, öt sárkánnyal. Ők egy több száz fős armadával. Nem akarom, hogy megint miattam történjen vele valami - nézett a mögötte alvó Fogatlanra, aki álmában mosolygott. - Ez az előbbi őrültségem majdnem az életébe került. S őt nem veszthetem el. Őt nem.

Asztrid elámult Hablaty őszinteségén, hogy így kiadta magából azt, amin valószínűleg már hosszú ideje rágódhatott. Kételyei voltak, de a Sárkányiskola vezetője cím nem engedte, hogy ezt bárkinek is az orrára kösse. Mert ha a vezér bizonytalan, a csapat is az.

- Figyelj Hablaty - szállt le az asztalról a lány, s Hablaty mellé lépett, ezzel egyidejűleg bíztatón a vállára tette a kezét. - Tudom, hogy aggódsz Fogatlanért, s azért is bosszút akarsz állni, amit az a gazember tett vele, de választanod kell. Vagy belerohansz egy csatába, vagy kikerülöd, de attól, hogyha kikerülöd, nem biztos, hogy az Ádázok is így fognak tenni. Előbb vagy utóbb, de Fogatlan után fognak jönni, és akkor már nem marad választás. Szóval szerintem mi lépjünk előbb, hogy a miénk legyen a meglepetés előnye.

Hablaty még egy pár pillanatig a sisakon pihentette a tekintetét, majd Asztridra nézett. Ebben bizony igaza lehet. Ha ők nem lépnek, akkor Dagur fog.

- Akkor viszont kőkemény edzésekre lesz szükségünk, felszerelésre, komoly megbeszéléseket kell tartanunk és kitalálni valahogy azt is, hogy miként is győzhetnénk - sorolt a fiú, s ezzel megpecsételte a háború közeledtét.

Asztrid elismerően bólintott, ahogy kisöpörte szeméből a haját.

- És - kezdte mosolyogva - gondolom, ahogy mindig, apád most sem tud semmit erről az egészről.

Hablaty ezen nem tudott nem nevetni.

- Hát persze hogy nem.

Asztrid a fejét csóválta. Ez általában így szokott lenni, hogy az, amit a Sárkányiskola végez, sosem jut a főnök fülébe, csak amikor már teljes a zűrzavar. Valószínű most sem lesz másképp, főleg, hogy megint egy őrült, elvetemült, és kimondottan életveszélyes dologra készülnek. Az ádázok ellen sosem volt egyszerű háborút vívni, most sem lesz ez másképp, s ott van még az gondolat is, ami mindenki fejében motoszkált, hogy legutóbb az ellenség nyert, s ez jelenthet valamit.

Asztrid vett egy nagy levegőt, ahogy közelebb húzódott Hablatyhoz és megfogta a kezét, mikor látta, hogy a fiú elbizonytalanodik az előbbi kijelentésében.

- Meg tudjuk csinálni, Hablaty - kezdte bíztatni. - Együtt erősek vagyunk, s a te eszeddel biztos kitalálsz valamit, amivel túljárhatunk Dagur eszén. Én tudom, hogy így lesz. - nyomott egy puszit az arcára végszóra.

Ekkor meghallottak egy nem is olyan halk, krákogásnak tűnő hangot. Fogatlan mindent tudóan nézett rájuk, azzal az utánozhatatlan mosolyával, ahogy felvonta a szemöldöke helyét. Ő az első pillanattól tudta, hogy Hablaty és Asztrid összeillenek, pedig aztán az Ő első találkozása a lánnyal nem épp egy békés piknik keretében történt. Ez mégsem változtatott a véleményén.

Hablaty az égre (vagyis, ez esetben a plafonra) emelte a tekintetét, s utána nézett csak sárkányára.

- Kösz pajti, remek időzítés, mint mindig.

***

Az Éjfúria szemei előtt elmosódott, majd újra kitisztult a kép, s ez ismétlődött már vagy fél órája. A sárkány kezdett kifogyni a tartalék erejéből is, ahogy kimerülten, de elszántan szelte az eget Hibbant felé. A megérzéseire hagyatkozott, nem a tájékozódási képességére, mert az ilyenkor már nem úgy működött, mint kellett volna.

Sérült volt, s ez nagyban nehezítette a haladását, minden egyes szárnycsapásnál érezte, hogy a seb a hátán újra és újra éles fájdalommal tudatja vele, hogy sürgős segítségre van szüksége.

Épp elhaladt a Sárkánysziget mellett, mikor rájött, hogy ismerős helyen jár. Hibbant sziget innen már nincs messze. Remélte, hogy eljut odáig, s nem csapódik előtte a vízbe.

***

- Akkor majd egy óra múlva a Sárkánysuliban, és akkor elmondom a részleteket - mondta Hablaty, ahogy elköszönt Asztridtól, s Halvértől, akivel a műhelyből kilépve találkoztak, s néhány dologról neki is beszámoltak.

- Hablaty, majd hozd el a térképet is, elkezdhetünk taktikákon gondolkodni - kérte a lány, mikor Fogatlan befurakodott hármójuk közé, s elkezdte "mondani" a magáét. - Fogatlan?!

A sárkány folyamatosan mormogott valamit, s közben tekintetét hol a három vikingre, hol az égre szegezte, s az arcáról tükröződött valami, ami leginkább a rémületre hasonlított.

- Mi baja? - furcsállta a helyzetet a lány, s hol Halvérre, hol Hablatyra nézett.

- Nem sok ilyet fogtok hallani tőlem, de fogalmam sincsen... - kerekedtek el Hablaty szemei értetlenségében, s egyre csak figyelte sárkányát, aki elkezdte őket taszigálni, el a kovácsműhelytől a főtér felé.

- Szerintem nagyon is mondani akar valamit - gondolkodott hangosan Halvér, de mikor látta, hogy amit mondott, túlzottan is nyilvánvaló volt (Asztrid arca legalábbis ezt tükrözte), gyorsan folytatta - Úgy értem, valami fontosat...

Hablaty a szemét forgatva hagyta, hogy sárkánya még néhány méteren át tolja az orrával a hátát, s ez által már nem takarta a kovácsműhely az eget, így látszott, hogy északról közeledik valami az égen. Valami fekete, valami...

- Thor szerelmére, ez... - motyogott a fiú, s mikor megértette, szinte leesett az álla. - Srácok, gyertek gyorsan, ezt látnotok kell!.

Mutatott az égre, ahol már tisztán látszott, hogy egy Éjfúria közelít feléjük, bár döbbenetesen lassan én imbolyogva. Ahogy közeledett, egyre inkább látszott, hogy kissé jobb oldalra csavarodva repül, s betegesen egyenetlenül csapkodott.

- Jó ég, mi történt vele? - motyogott Hablaty, de mozdulni sem tudott onnan, ahol állt. Csak figyelte a sárkányt, akiről már biztosra tudta, hogy Fogatlan azon fajtársa, akivel már volt szerencséjük találkozni.

- Fogalmam sincsen... - sápadt el Asztrid is. - Egyáltalán hogy kerül ide?

- Megmondtam neki... Megmondtam, hogy visszavárjuk... Élt a lehetőséggel... - felelte teljesen megrendülve Hablaty, de több magyarázatra nem maradt ideje.

Ugyanis a sárkány elérte a szigetet, s pont feléjük tartott. Támpontnak Fogatlan rikító piros farokszárnyát használta. Hamar ereszkedni kezdett, de rendesen földet érni már nem maradt ereje. Keményen a földhöz csapódott, s hosszú métereken át csúszott mire megállt, s fájdalmasan összeszorította a szemét. Szárnyai kicsavarodtak, teste elernyedt, ahogy ismét felszakadt a seb a hátán.

Hablaty egy pillanatra lefagyott, de utána azonnal kapcsolt. Odarohant az Éjfúriához, mögötte a barátaival, s óvatosan a homlokára helyezte tenyerét. Még lélegzett. Még magánál volt.

- Hé, hé, hallasz engem? Nézz rám! Én vagyok az, Hablaty! - kezdte sietve mondogatni neki, attól tartva, hogyha most az Éjfúria lehunyja a szemét, többé nem nyitja ki.

A sárkány pislogott párat, majd halványzöld szemét a fiúra emelte. El sem hitte, hogy ideért. Végre biztonságban.. Végre segítő kezek között...

Fogatlan is aggódva szaladt oda, s orrával figyelmeztetően megbökte Hablaty vállát. Azt akarta, hogy figyeljen rá. Lovasa rögtön ráemelte tekintetét, amire ráégett a tanácstalanság. Fogatlan orrával a fajtársa háta felé bökött, amiből.. két nyílvessző állt ki, s sebei erősen véreztek.

- Oh Thor... Halvér, Asztrid, hozzatok vizet és kötszert! Gyorsan! Szóljatok a többieknek elvisszük a Sárkányiskolába!

De még ki se mondta ezt, amikor meglepő módon Fogatlan ellökte onnan őt. Nem durván, de érezhetően odébb taszajtotta. Nem véletlenül persze. Most Ő érezte kötelességének, hogy segítsen az Éjfúrián. Egy ügyes mozdulattal a hátára kapta, és roskadozva ugyan a súly alatt, de elszántan és a lehető leggyorsabban célba vette az arénát.

Hablaty először közbe akart szólni, hogy ne erőltesse meg magát ennyire, de végül feladta, s csak futott utána, hogy ott legyen, ha segíteni kell valamiben.

Mindeközben Halvér először előkerítette Gronkeljét, Bütyköt, majd sietve indult Gothi kunyhójához, Aszrid pedig a sárkánylovasokhoz kopogtatott be sorjában, s mind egyszerre értek a Sárkányakadémiába, aminek egyik kisebb karámjába vitte Hablaty és Fogatlan a sérült Éjfúriát. A sárkány már alig volt magánál, csak Hablaty tartotta benne a lelket, hogy küzdjön és ne adja fel, mert segíteni fognak rajta.

Gothi - aki már úgy érkezett hozzájuk, hogy Halvér mindenről tájékoztatta - azonnal a sérülést kezdte vizsgálni, s néhány egyszerű jelet firkált a földet vékonyan fedő homokba.

- Hablaty, Gothi azt kéri, hogy... - kezdte Halvér, de már ő is remegett az ijedtségtől. - hogy fogjuk le, mert kiszedi a nyilakat, és nem szabad, hogy felugorjon vagy ilyesmi...

Hablaty és a többi sárkánylovas vonakodva bólintott. Mind elszörnyedtek a látványtól. Hiszen az életük kezdett épp visszazökkenni a rendes kerékvágásba, már majdnem mind megszokták, hogy Hibban békés, és a sárkányok biztonságban vannak, és most hirtelen lezuhan náluk ez az Éjfúria, aki első ránézésre közel halálos sebet kapott, s most mindjüknek az életéért kell küzdenie. 

Takonypóc, Kőfej, Fafej, Halvér és Asztrid mind odaszaladtak Hablatyhoz, és segítettek neki valahogy mozgásképtelenné tenni a sárkányt, ami még csak kimondva is lehetetlennek tűnt.

Gothi az ujjával visszaszámolt nekik, mielőtt megfogta volna az Éjfúria hátából kiálló egyik nyílvesszőt. Hablaty bólintására várt, s mikor azt megkapta, egy lassú és kimondottan gyötrelmes mozdulattal kihúzta a nyilat, mire a sárkány fájdalmasan ráordított Kőfejre, akinek leszállt a fejéről a sisak.

Az Éjfúria még pár pillanatig fújtatott és nyüszített, de végül feje Hablaty ölébe borult, s erőtlenül hunyta le a szemét.

- Még ne add fel, hallod? Meg fogsz gyógyulni, csak tart ki még egy kicsit... - suttogta neki a fiú, ahogy megnyugtatón simogatni kezdte a fejét.

A második nyílvessző eltávolítása már kissé könnyebb volt, a sárkánynak ugyanis elfogyott minden ereje, csak tűrte a fájdalmat, s a főnök fia bíztatására megpróbált ébren maradni. Közben Gothi kitisztította a sebeket, de mivel azok a sárkány hátán voltak, nem tudta bekötözni, így csak néhány nedves anyaggal lefedte, s figyelmeztette Hablatyot, hogy az Éjfúria nem kelhet fel.

A fiú válaszul csak bólintott, ahogy a többiek elengedték a sérült hüllőt, aki még mindig Hablaty ölében pihentette a fejét, még akkor is, amikor Gothi gyógyfőzetet itatott vele, ami persze nem volt valami egyszerű művelet.

- Rendben, most már nem eshet bajod, biztonságban vagy, és meg fogsz gyógyulni. Bízz bennem... - simogatta tovább a sárkány fejét Hablaty, egészen addig, míg az nyugtalan álomba nem zuhant.

***

 Az éjszaka mindenkinek nyugtalanul telt, így Hablaty és Fogatlan is egész hajnalig ébren voltak. Mindketten túlságosan feldúltak voltak ahhoz, hogy akár egy órát is pihenni tudjanak, így csak ültek egymás mellett Fogatlan fekvőhelyén.

Hablaty rengeteg elméletet felállított az agyában, hogy vajon mi történhetett sárkánya fajtársával. Talán sárkányvadászok járnak a környéken? Vagy pont egy csata színhelyén haladt át? Akárhogy is, komoly sérüléseket szerzett, s most is egymást váltják a sárkánylovasok mellette, ugyanis nem merték egyedül hagyni. Estig Halvér és Takonypóc váltották egymást, most épp Asztrid és Viharbogár volt vele, de még egy negyed óra és ők következnek Fogatlannal.

Hablaty belátta, hogy már nem volt értelme megkísérelni az alvást, így inkább felöltözött, és Fogatlannal kirepültek a tetőablakon, egyenesen a Sárkányiskolába. Hangtalanul landoltak, s elindultak a karám felé, ahol égtek a fáklyák.

- Sziasztok, korán jöttetek - köszöntötte őket egy álmos mosollyal Asztrid, amikor a hősi páros belépett a karámba.

- Egyikünk sem aludt egész éjjel - ült le mellé Hablaty, őmellé pedig Fogatlan, aki rögtön lovasa ölébe fektette fejét. A fiú vetett egy pillantást a sérült tűzokádóra, akinek látszott az arcán a nyugtalanság, s az is, hogy fájdalmai vannak. - Hogy van?

- Most egész nyugodt - felelte hamar Asztrid, de mindkettőjükre rátelepedett már a nyomottság. - De egy órája felébredt, alig tudtam rábírni, hogy ne keljen fel.

Hablaty erre csak a fejét ingatta.

- Még mindig nem értem, mi történhetett szegénnyel? Mit vétett, hogy ilyen sors jutott neki?

- Meg fogsz lepődni, de azt hiszem, tudom a választ - pattant fel mellőlük a vikinglány, majd odament a sárkány mellé, és felvette az egyik nyilat, amit Gothi kiügyeskedett a hátából, s Hablaty kezébe nyomta. - Nézd meg rajta a rúnákat és a szimbólumot.

A fiú a félhomályban vagy egy percig forgatta a fegyvert a kezében, mikor végre ki tudta venni villámot okádó Ölvészt rajta. Szemei elkerekedtek, s szinte még a száját is eltátotta, miközben Fogatlan kibújt a karja alól, s megszaglászta a nyílvesszőt és dühösen morogni kezdett. Az Éjfúria lovas arcán átvette a gyűlölet és a harag a döbbenet helyét.

- Dagur, te aljas, gonosz, szadista, lélektelen őrült! - morogta Hablaty, ahogy egyre nőtt a gyűlölet a szívében. Meg fogja bosszulni, amit Fogatlannak kellett elszenvednie. Meg fogja bosszulni, amit ennek a sárkánynak kellett elszenvednie. Csak egyszer kerüljön a keze közé az ádáz vezér, véget vet az életének, de előtte meg fogja érezni, hogy milyen az, mikor a vadászból vad lesz! - Véged lesz Dagur, az istenekre esküszöm, végzek veled!

Chat (szerkesztve)

Sziasztok sárkánylovasok és sárkányok!

Csak egy kis közlemény:
Mint látjátok, küzdelmek árán sikerült chatet varázsolni, de nem én csináltam, a köszönet Fanni HTTYDFan -t illeti, egy pici hiba becsúszott, abban a pillanatban ahogy kirakta, rögtön meg is jelenített két üzenetet O.o nem értjük miért, eltüntetni nem lehet, szóval mindegy :D NINCS HIBA, VÉGE ANNYI, MŰKÖDIK :D

Még egy fontos dolog: még ma érkezik a következő fejezet "Becsapódott Éjfúria" címmel, szóval akik szeretnek este olvasni, szeretettel várom őket az 5. fejezettel (mindjárt mindjárt mindjárt, sietek, mindjárt)

 És bátran használjátok a chatet, csak arra kérek mindenkit, hogy NE KÁROMKODJUNK, NE SÉRTEGESSÜK A MÁSIKAT, NE KRITIZÁLJUK A BLOGOT CSÚNYÁN, véleményt nyilvánítani értelem szerűen lehet, építő jellegű kritikát is szívesen fogadok, csak kulturált módon!

Addig is puszi, ölelés, sárkányfű mindenkinek! :D 

4. fejezet - Ádázok és Fúriák

Sziasztok!
Na elkészült az új rész, most nagyon igyekeztem vele :D
Hamarosan vége az idilli hangulatnak, azt hiszem ez a címből is jól látszik.
Jó olvasgatást!

4. fejezet:

Vér mosta partok

Vihar közeledett. Hatalmas, fekete felhőket hozott a szél északról. A fák nyikorogni kezdtek a közelgő vihar előszelétől. A szél pedig egyre erősebben fújt, az eddig ismeretlen sziget felé terelve a hatalmas felhőket.

A sziget felé, amin még nem járt viking, egy hajó közeledett. De az a hajó nem volt egyedül. A ködből hamarosan kibontakozott még néhány bárka, aztán már látszott, hogy több mint százan vannak. Tudták, mit találnak majd a közelgő szárazföldön.

Egy Éjfúria a sziget egyik szirtje tetején a tájat szemlélte, majd beleszagolt a levegőbe. Egyértelműen érezhető volt az eső szaga, de... volt még ott más is... Fémszagot érzett, azt is elhozta a szél.

A sárkány rémülten repült vissza az erdőbe, s egy tisztás közepén hegyet rengető üvöltést hallatott, majd ismét felreppent és alacsonyan szállva indult meg a fészke felé. Kicsinyei a kis barlang előtt játszottak, mikor megérkezett anyjuk, aki azonnal a szájába kapta a két éjfúria fiókát és berohant velük a barlangba. Ekkorra szinte már harapható volt a feszültség a szigeten. Az anya, miután elrejtette fiókáit a barlang mélyén, ismét elhagyta azt, majd szélsebesen megindult az erdő közepe felé, ahol már ott várakozott vagy húsz fajtársa.

Tudták, hogy most meg kell védeniük az otthonukat, bármi áron.

***

Dagur elégedetten kacagott, ahogy a hajó orrából figyelte a közeledő szigetet. Most nincsenek itt a sárkánylovasok, hogy megvédjék a drágalátos szabadon kószáló tűzokádóikat és valószínűleg még jó ideig nem is lesznek itt. Hablaty az éjfúriája nélkül nem megy sehova, és Hablatyék nélkül a sárkánylovasok sem mennek sehova, így szabad az út az Éjfúriák szigetéig Dagur és a flottája előtt.

Hogy honnan tudták, hogy merre kell menniük? Mikor Hablatyék útjára engedték Fogatlan fajtársát, Dagur egyik hajója, ami hazáig követte őket mikor a sérült Fogatlant menekítették Hibbantra egy vitorlában. Akkor az eddig ismeretlen Éjfúria után eredt a kémhajó, így pontosan feltérképezhette az utat Hibbanttól egész a fekete tűzokádók apró szigetéig, ami messze, a szigetvilág északi kijárata közelében helyezkedett el.

- Végül is, miért érném be egy röpképtelen sárkánnyal, ha válogathatok is? - mondogatta Dagur, ahogy arcán kiszélesedett az ádáz vigyor.

Hamarabb fedezte fel a helyet, mint Hablaty, ami igencsak ritkaszámba ment. A sziget minden bizonnyal hemzseg az Éjfúriáktól, ezektől a veszedelmes, mégis elegáns és hűséges lényektől, amit Dagur meg akart szerezni. Mégis ki tudna védekezni egy egész sereg Éjfúria ellen, ha már egy támadását sem tudják kezelni?

A viking bárkák tele voltak sárkányketrecekkel, s az ádáz vezér mindet meg szerette volna tölteni Éjfúriával, ami persze nem lesz egyszerű, de ezzel is tisztában volt. Akarata erősebb volt a félelménél, s nem véletlenül hajnalban, napkelte után támadott, hiszen a fekete tűzokádók éjjel vadásznak, így reggelre valószínűleg mind kimerültek és nem lesz erejük Éjfúriához méltón küzdeni.

A sziget egyre közeledett. A hajók nemsokára elérik. Dagur azonban hirtelen megálljt parancsolt a flottájának, s úgy döntött, először egy kicsit rájuk ijeszt, s a vezérhajóról három katapult lőtt a sziget felé hatalmas kőgolyókat. Miután hallották a becsapódást, hirtelen csend lett. Síri csend, mígnem a bárkák ismét nekilódultak, s lassan körbevették a szigetet. Mikor az ádázok partra szálltak, még mindig nem hallottak semmit, mintha a sziget üres lenne. De nem volt az, mind tudták, hogy az Éjfúriák ott vannak, de egyenlőre nem mutatják magukat.

Dagur megunta, hogy nem történik semmi, s kiadta a parancsot, hogy katonái gyújtsák fel az erdőt, arra majd előmerészkednek, ha akarnak, ha nem. Így is történt, s a kis sziget erdeje perceken belül lángra kapott.

***

Az éjfúria a kicsinyeit kereste az egyre növekvő füstben. Csapatuk felderítői jelezték, hogy támadóik túlerőben vannak, s ha nem hagyják ott a szigetet, a vikingek mindnyájukkal végeznek.

Égett az erdő. Égett minden, ami eddig zölden élt, ami színesben virágzott.

El kell tűnniük innen, vagy meghalnak.

Az éjfúriák egy kisebb csapatba gyűltek a sziget közepén, s az, amelyik a vezérnek tűnt, egyetlen üvöltéssel jelzett nekik, hogy szálljanak fel és meneküljenek, amerre csak tudnak. A sárkányok ösztönből segítették egymást, de ahogy szárnyra kaptak, már tudták, hogy ott sem jobb a helyzet. Nyilak, tüzes golyók, sziklák és hálók repkedtek közöttük, s sokukat eltalálták. Akik a földön próbáltak menekülni, szembetalálták magukat a vikingekkel, akik pöröllyel, dárdával, szekercével és karddal támadtak rájuk.

Esélyük sem volt.

***

- Asztrid, kérlek, kegyelmezz! - nyögte Hablaty a földön fekve, hátán egy zsák sóval, és már úgy érezte a lelkét is elhagyta valahol az erdőben.

A vikinglány különedzése kínszenvedés volt. Nem elég, hogy hajnali négykor nyakon öntötte Hablatyot és Fogatlant is egy-egy vödör jeges vízzel, de utána még ki is parancsolta őket és Hablaty azóta futotta a köröket egy egész zsáknyi sót cipelve.

- Máris feladtad, Hablaty? - lépett mellé Asztrid, aki egész eddig a levegőből figyelte őt.

- Ne csináld már, fáj a lábam, és szerintem van két repedt bordám is ettől a súlytól... - folytatta a panaszkodást Hablaty, mire Fogatlan "ellenszegült" Asztrid parancsának és levette barátja hátáról a zsákot.

- Ez neked súly? Ez semmi! - folytatta a fegyelmezést Asztrid, mikor lábával odébb lökte a zsákot. - Örülj, hogy nem Fogatlant cipeltetem veled!

Erre a félfarkú sárkány sértődötten felmordult, s úgy nézett a lányra, mintha az valami ocsmányságot mondott volna.

- Sajnálom Fogatlan, de ez az igazság, jóval súlyosabb vagy mint egy átlagos viking - szögezte le Asztrid, s közben szeme se rebbent, fel se vette a fekete sárkány sértődött nézését.

Hablaty és Fogatlan összenéztek. Mindketten fáradtak voltak, és legszívesebben ledőltek volna ott az erdő közepén a fűbe, csakhogy fél órácskát aludhassanak. Pedig a nap még csak most kezdődött. Előttük volt még a Sárkányakadémia gyakorlatozásai, segíteni otthon a házimunkában, és még ki tudja mik.

Fogatlan felmordult, ahogy a szenvedő arcú Hablatyra nézett.

- Tudom pajti, mint a használt mosogatórongy...

***

Hablaty - miután összekaparta magát Asztrid különedzése után és képes volt hazavánszorogni - átöltözött, s tekintettel a meglepően hamar érkezett melegre, egy zöld rövid ujjú felsőt vett föl, a szokásos nadrággal és csizmával, s úgy indult vissza a Sárkányiskolába, tűzokádó barátjával az oldalán.

Ezúttal nem repültek, mint ahogy mindig is szokták. Hablaty gondolkodni akart, amihez idő kellett. Egy fontos témát boncolgatott magában, pontosabban azt, hogy miként is adja elő barátainak.

Hiszen nem felejtette el, hogy barátjának miért, pontosabban ki miatt kellett két teljes héten át a házban sínylődnie. Dagur meg fog fizetni azért, amit Fogatlannal tett, ezt már biztosra elhatározta. Nem fogja sem szó, sem tett nélkül hagyni, hogy az az álnok, elvetemült ádáz aljas módon hátba támadta Fogatlant, akinek ez majdnem az életébe került. Tekintete sárkánya homlokára esett, egészen pontosan a hegre, ami tisztán látszott, s talán sosem tűnik majd el. Lassan végigsimított a fején, mire Fogatlan elmosolyodott és dorombolva dörgölte fejét Hablaty oldalának.

- Meg foglak védeni Fogatlan, a szavamat adom - kezdte Hablaty, ahogy belenézett a hatalmas zöld szemekbe. Látta bennük, hogy Fogatlan megértette.

Tíz perc múlva értek az Akadémiához, addigra már mindenki ott volt, s egy kisebb körben állva beszélgettek. 

- Sziasztok - lépett melléjük a főnök fia és a sárkánya. A többiek viszonozták a köszöntést, s első kérdésük volt, hogy mi lesz az aznapi teendő.

- Hát, igazából még nincs tervem, mert szeretnék megbeszélni veletek valamit. Valamit, amit két hét után újra fel kell hoznom, mint téma. - kezdte Hablaty komolyan.

Asztrid megingatta a fejét.

- Hablaty, azt hittem ezen már túl vagyunk...

- Nem, sajnos nem vagyunk túl rajta Asztrid, messze nem - szögezte le az Iskola vezetője - Megmondtam, hogy nem fogom szó nélkül hagyni azt, amit az az aljas, kötöznivaló bolond tett a legjobb barátommal.

- Hablaty, kérlek, gondold ezt át újra! - kérte finoman Asztrid. - Hiszen Fogatlan itt van, épen és egészségben, miért kéne ezt az egészet megint bolygatni?

- Nézd, Asztrid, nagyon sokszor átgondoltam, és mindig arra jutottam, hogy Dagur nyilván azt hiszi, ha egyszer sikerült leterítenie Fogatlant, akkor már bármit megtehet. De meg kell mutatnunk neki, hogy ez nem igaz, és jobb, ha meghúzza magát, mielőtt felgyújtjuk a flottáját - kezdett ideges lenni a főnök fia. Nem fért a fejébe, hogy a többiek miért nem tudják ezt megérteni. Hiszen melyikük hagyná szó nélkül, ha a sárkányát bárki is veszélyeztetné?

A sárkánylovasok összenéztek. Mind a másiktól várták, hogy megszólaljon és közölje Hablattyal, hogy teljesen felesleges lépés ez a vérbosszú. Végül Takonypóc vett egy nagy levegőt, mielőtt nekikezdett.

- Hablaty, most komolyan azt várod, hogy mi hatan, öt sárkány hátán támadjuk le Dagurt és a százhajós armadáját, csak mert egyszer a pasas sérülést okozott a csapat valamelyik tagján?

Hablaty ezen ledöbbent. Nem tudta elhinni, hogy a barátai tényleg ennyire semmibe veszik ezt a veszélyes őrültet és azt, amit tett.

- Takonypóc, ha most elkezdeném egy szekercével kergetni Kampót, te azt szó nélkül hagynád? Mert szerintem első dolgod lenne kitekerni a nyakam, nem pedig azt hajtogatni, hogy "ugyan, nem történt semmi, fátylat rá"! - kezdte félhangosan, de belül már tombolt a dühtől.

Kampó gazdája nem felelt. Most az egyszer elismerte, hogy Hablatynak igaza volt.

- Na jó, igaz, most ott a pont - mutatott Halvér Hablatyra. - De akkor most inkább nyugodjunk meg és próbáljuk ezt higgadtan megbeszélni, mert a veszekedésből nem lesz semmi.

- Igazad van Halvér - szólt közbe helyesőn Asztrid. - Viszont szerintem a vérbosszú-elméletek gyártása előtt miért nem gondolunk a védelemre is?

- Védelem? - kérdezett vissza Hablaty, a szemöldökét ráncolva.

- Hát, nem tudom Hablaty, én a helyedben nem tenném ki Fogatlant annak a veszélynek, hogy ismét lelövik - szólt vissza a lány, ugyan abban a hangnemben, mint Hablaty.

Az Éjfúria lovas karba tette a kezét. Már nem tudta, mit szóljon hozzá, inkább csak hagyta, hogy barátai összerakjanak valami tervféleséget. A végén úgyis ő dönt, felesleges hát most vitázni.

- Rendben, akkor első a védelem, aztán a furfangos visszavágás - összegezte az eddigieket Halvér. - Vagy, talán a visszavágás nem is olyan szükséges lépés...

A mondat végét már senki sem hallotta, mert mind tervezték, hogy miként is lehet biztosítani egy olyan sárkányt, aki amúgy nem tud repülni, viszont van olyan makacs, mint a gazdája.

- És mi lenne, ha elrejtenénk Fogatlant, amíg megmutatjuk Dagurnak, hogy hol is laknak az istenek? - tette fel az újabb ötletet meglepő módon Fafej, akinek itt meg is szakadt az értelmes gondolatmenete.

- Nem jó, Dagur a világ végéig is követné - ellenezte Asztrid. Halvér folytatta az ötletelést.

- Mi lenne, ha elhitetnénk Dagurral, hogy... Fogatlan "meghalt"?

- És az mégis mire lenne jó, Halfej? - csattant fel öntelt hangon Takonypóc.

- Arra, Takonyarc, hogy akkor többé nem üldözné - vágott vissza Halvér.

Hablatynak itt lett elege, nem akarta tovább hallgatni az efféle ötleteket, s mérgesen közbeszólt.

- Hát, ettől én még nem nyugszom meg.

A többiek mind elképedve hallgattak el. Élükön Asztriddal, meglepetten néztek Hablatyra.

- Nem nyugszol meg, Hablaty?! - csattant fel a lány. - Az, hogy a legjobb barátodat teljes biztonságban tudhatod, nem nyugtat meg?!

- Nem, Asztrid, mert ez nem csak erről szól. Az zavar, hogy neki eggyel több bábuja van fönn a táblán, mint nekem! - gondolt itt Dagurra.

Ekkor már csak Hablaty és Asztrid hangját lehetett hallani, de érezhető volt a feszültség. Senki nem mert közbeszólni. A lány folytatta:

- Értsd már meg te eszement: a barátod életével játszol mikor így arcoskodsz! Mintha bármit is tehetnénk Dagur ellen! Igaz, időről időre visszavertük, de legutóbb ő győzött, ami nem lehet véletlen.

- Ugyan, csak szerencséje volt, Fogatlan pedig rosszkor volt rossz helyen... - legyintett Hablaty, jelezve, hogy ez nem magyarázat.

- Igen? És ha ez megismétlődik, akkor is ezt fogod mondani?!

- NEM fog megismétlődni! Mert én nem fogom hagyni.

Fogatlan megunta, hogy róla vitatkoztak, hogy ő az oka annak, hogy ez a két fiatal, akik tiszta szívből szeretik egymást, most miatta kaptak hajba. Inkább fölkelt a többi sárkány mellől, s szándékosan Asztrid és Hablaty között ment el, hogy velük is érzékeltesse: miatta nem vesszen össze senki. Vissza se nézve elhagyta az arénát.

Hablaty és Asztrid megértették az Éjfúria üzenetét, s egyikük sem szólt, de még csak egymásra se néztek. Asztrid még egy darabig állt ott, majd elindult ő is ki az arénából, de még egyszer visszaszólt.

- Úgy látom, a sárkányodnak több esze van, mint neked, de ezen nem is csodálkozom - morogta sértődötten, aztán nem a falu, hanem a híd felé indult, ami az erdőbe vezet. Kezében szorongatta a szekercét is.

Hablaty megingatta a fejét, s ő is elhagyta az arénát, egyenesen a kovácsműhely felé. Félúton találkozott Fogatlannal, aki kérdőn ránézett, mire lovasa csak elfordult tőle, s megszaporázta lépteit. Tudta, hogy Éjfúriája válaszokat vár, de erről nem akart beszélni. Most nem.

Fogatlan kitartóan követte, s elhatározta, hogy akkor is kiszedi belőle, ha rá kell ülnie ezért Hablatyra.

- Fogatlan, nem akarok beszélni róla! - hajtotta el Hablaty a kovácsműhelybe érve, persze eredménytelenül, s megragadott egy érdekes formájú vaslemezt és elkezdte formálgatni a kalapáccsal. Két hét alatt volt ideje kitalálni egy meglepő megoldást Fogatlan védelmére, s a házfogság utolsó napjai alatt, mikor barátja aludt, ő elhagyta a házat és megpróbálta megvalósítani ötletét, ami már majdnem elkészült.

Fogatlan azonban kitartóbb volt, mint hitte. Sokszor elállta az útját miközben lovasa elkezdett dolgozni egy ötleten, s folyamatosan mérgesen ráncolta a szemöldöke helyét. Hablaty így nem sokáig tudta magában tartani, egyszer csak kifakadt.

- Komolyan mondom néha nem értem Asztridot! Egyszer aranyos, kedves, segítőkész, és támogat, most meg ott ellenezte az ötleteimet, ahol tudta, és milyen hangnemben! Totál össze vagyok zavarodva... Aú! - találta el véletlen az ujját a kalapáccsal, amit rögtön a szájába is vett, hogy megnyugtassa.

Fogatlan szó szerint flegma tekintettel nézett gazdájára, ezzel próbálta közölni vele, hogy most nincs igaza, és Asztrid csak a jót akarta, nem pedig esztelenül beleszaladni egy háborúba, s e mellett még ő maga is ellenezte, hogy Hablaty bármiféle bosszút is tervezzen őmiatta.

- Ne nézz már így rám, tudod, hogy igazam van... - próbálta még egyszer meggyőzni sárkányát, ám mikor látta, hogy ez nem lehetséges, inkább visszatért a munkához.

Fogatlan közben hosszú percekig azon tanakodott, hogy vajon hogyan mondja el Hablatynak, hogy most azonnal menjen Asztrid után és kérjen bocsánatot. Végül a mellett döntött, hogy orrával elkezdte bökdösni barátja oldalát.

- Nyugalom, pajti - szólt rá Hablaty, mire sárkánya öt percre feladta a műveletet, aztán megint nekilátott, hogy indulásra bírja. - Fogatlan mi ütött beléd?

Fogatlan elszántan nézett a szemébe, majd az aréna felé pillantott.

- Nem - szögezte le gazdája, s ezzel úgy döntött, hogy nem figyel most sárkányára. Bármit is akar, ráér később.

Hablaty még fél órát dolgozott, s ezek után kikerült a kezéből egy elég furcsa alakú tárgy, amivel odament a sarokban sértődötten gubbasztó sárkányához.

- Hé, nézd csak meg ezt - szólt neki, immár szelíden, mire sárkánya még jobban elfordult tőle. - Jó, ha megnézed ezt nekem, ígérem megteszem amire kérsz, bármi legyen is az... - darálta egyhangúan, mikor látta, hogy másra nem hallgat.

Fogatlan erre megfordult, s kérdőn nézett rá. Hablaty sóhajtás kíséretében az égre emelte tekintetét, majd felemelte az egyik kezét, s úgy mondta.

- A szavamat adom, Fogatlan.

A sárkány erre elismerően bólintott majd felkelt és szagolgatni kezdte a Hablaty kezében tartott furcsa alakú fémet. Gazdája hamar felemelte a fény felé, így megmutatva neki, s most látszott, hogy ez bizony egy fémsisak. Egy Éjfúriára formált fémsisak.

- Na, mit szólsz? - forgatta a sisakot Hablaty, elismerően szemlélve munkáját. - Azt mondták, védelemre van szükséged, hát ez mi, ha nem védelem?

Végül is, ötletes. Kissé más formában jelenítette meg az ötletet, mint a többiek azt elképzelték, de ez sem volt rossz megoldás, legalábbis Hablaty szerint.

Lassan megforgatta a sisakot, majd felpróbálta sárkányára. A két szemének két lyuk volt, a tetején fémtaraj futott végig, s valamennyire még a füleit is védte, mégsem fogta le, könnyen lehetett mozogni benne, főleg, hogy csak a feje felső részét fedte, az álla szabadon volt benne. Fogatlan egy kicsit furcsállta a viselését, de mikor érezte, hogy semmiféle mozgásban nem korlátozza, kezdte megszokni, s felnézett Hablatyra. Ő már akkor látta, hogy ez a sisak tökéletes.

***

Hablaty már vagy húsz perce a fák között mászkált. Asztridot kereste, hiszen megígérte Fogatlannak, hogy előkeríti és bocsánatot kér tőle, csakhogy ez nem volt olyan egyszerű. Azt sem tudta hová ment a lány, de ha meg is találja, vajon hallgatni fog rá?

Kizárt.

Azért nem adta fel. Ahogy gondolkodott, arra jutott, hogy Asztrid minden okkal tesz és mondd, szóval valószínűleg nem véletlenül ellenezte a döntését, s talán igaza lehet...

Ebben a pillanatban, ha nem látja meg a szeme sarkából a fém csillanását, biztos, hogy elveszíti még egy testrészét. Hiszen épp időben ugrott el egy, a mellette lévő fába csapódó szekerce elől.

- Hablaty! Elment az eszed?! Meg is ölhettelek volna! - jött egy mérges, de aggódó hang, nem messze tőle. Asztrid állt ott, s ő dobta a szekercét is a fába, csak nem számolt azzal, hogy kisétál elé az Éjfúria lovas. - Egyáltalán mit csinálsz itt?

- Öh, igazából téged kerestelek - vallotta be tömören a lényeget, de úgy, hogy még ő is meglepődött magán.

Asztrid erre kérdőn felvonta a szemöldökét, jelezve, hogy folytassa.

- Oké, szóval azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, amiért olyan tökfej voltam az arénában.

Asztrid szemei még jobban elkerekedtek, majd elismerően bólintott.

- Rendben, bocsánatkérés elfogadva.

- Jaj ugyan már Asztrid én csak... Várj, azt mondtad, elfogadva?

- Igen - mosolyodott el a lány. - Különben is, én is bunkó voltam, nem kellett volna a fejedhez vágnom azt az utolsó megjegyzést, ne haragudj.

- Ugyan - legyintett zavartan Hablaty, de érezte, ahogy lassan, de biztosan elvörösödik.

- Hát, akkor azt hiszem, ezt megbeszéltük - söpörte el a haját Asztrid, ahogy odaért Hablaty mellé, majd egy hirtelen jött ötlet következtében adott az arcára egy puszit, aztán kikapta szekercéjét a fából és elszakadt a falu felé.

Hablaty meg sem tudott szólalni. Csak lassan a fának dőlt, s szép lassan ülő pózba csúszott. El sem merte hinni, hogy annyi idő után Asztrid megint jelét adta annak, hogy több neki, mint egy puszta barát.

3. fejezet - Ádázok és Fúriák

Sziasztok!

Nagyon sajnálom hogy ennyit késett megint a fejezet, csak megérkezett az unokahúgom külföldről, akit már két éve nem láttam, ezért nem volt időm a történetet írni, pedig az előbb azt mondtam, hogy sietni fogok. Szóval tényleg bocsi, ezentúl igyekezni fogok.

Jó olvasgatást!

3. fejezet:

A felhők között

Hét nap telt el azóta, hogy Hablaty és Fogatlan sikertelenül vágtak neki a troll-vadászatnak, s majdnem megint hatalmas galibát csináltak.

Szép este volt. Pontosabban, ez inkább volt már hajnal, mint este. A Nap a felkeléstől még messze járt, viszont az éjfél is elmúlt már négy órája. A hibbanti falu csendes volt, akárcsak az azt körülölelő, végtelen óceán.

Mégis volt valaki Hibbanton, akinek hajnali négykor úgy pattantak fel a szempillái, mint akit felráztak. Ám Fogatlant senki sem ébresztette fel, s ha lehet ilyet mondani: ő saját magát keltette fel. A fejében motoszkáló, előző este elhangzott mondat nem engedte aludni. "aludj pajti, holnap pedig mehetünk..." REPÜLNI. Bizony, repülni. Ki a végtelen ég mezeire, végigszántani a felhőket, szaltókat lejteni, nevetni, kiáltozni, ordítani a határtalan világnak... Két hete csak erre várt! Ó, milyen pocsék volt ez a tizennégy nap, minden reggel, délben és este azt látni, hogy a sárkánytársai egymást kergetik a levegőben. No de majd most! Most nézzenek, most nevessenek! Ő gyorsabb és ügyesebb lesz mindenkinél! Ma, ha felszállnak, nem is fog landolni éjfélig se!

***

Hablaty arra ébredt, hogy valaki (vagy valami) a hátát böködi. Bosszúsan felmordult, majd még jobban összehúzta magát, fejére rántva a takarót. Ám a "támadó" nem tágított. Egyre erősebb lökéseket intézett a viking fiú háta ellen.

- Jól van na, csak még öt percet... - motyogta Hablaty, de szinte abban a pillanatban a valaki lerántotta róla a takarót, mire összerándult a hirtelen hidegtől. Morcosan felemelte a fejét, és kidörzsölte az álmot a szeméből.

Fogatlan az ágya végénél ült, szájában a takaróval. A sötétből Hablaty megállapította, hogy még messze nincs reggel.

- Hé, add vissza a takarómat, tiszta nyál lesz! - kúszott az ágya végébe Hablaty, majd megpróbálta visszaszerezni az ágyneműjét... - Jaj, ne már! - ... Sikertelenül.

- Jó, ki vele, mi akarsz? - adta meg magát. Már amúgy sem tudott volna visszaaludni. Fogatlan kérlelően ránézett, majd a Hablaty ágya fölött nyíló hatalmas ablakra.

Ó, hát persze... Ma van az első nap, hogy repülhet. És természetesen ezt az első napsugarak felkelése előtt kell...

- Jaj, kérlek, had aludjak még egy kicsit...

Á, dehogy. Senki sem tud úgy visszaaludni, ha a sárkánya hatalmas boci szemekkel könyörög a szárnyalásért...

- Na jó... Jó, meggyőztél, csak ne nézz így rám... De figyelmeztetlek: nem rajtam múlik...

S ezzel nehézkesen talpra állt, majd eszébe jutott, hogy apja nemrég titkon elkobozta, és valószínűleg el is rejtette a mű farokszárnyat és vele együtt a nyerget is. Sóhajtott, majd elindult le a lépcsőn, hátha ébren találja már Pléhpofát.

Nagy meglepetésére a főnök sürgött forgott a konyhában. Hablatynak elképzelése sem volt, hogy mióta lehetett fent, de nagyon ébernek tűnt. A fiú sarkában jött Fogatlan is, s mikor meglátta, hogy Pléhpofa ébren van, majd kiugrott a bőréből, annyira boldog volt.

- Jó reggelt Hablaty - köszöntötte kedvesen. - Hát te ilyenkor még aludni szoktál.

- Igen, de ma különleges nap van... - dörzsölte a szemét, és összeszedte magát, hogy hangja kevésbé legyen álmos és nyúzott.

- Óh, valóban - kacagott. - Ez esetben ne várakoztasd a légi akrobatát. - tette hozzá, majd elcammogott egy, a lépcső alatti ládához, amiből elővette a vadonatúj nyerget és a farokszárnyat, s ünnepélyesen átnyújtotta Hablatynak, miközben Fogatlan izgatottan körbeugrálta a szobát.

- Hékás, nyugi pajti, még a végén összetörsz... - s itt hullott az egyik sóval teli edény a földre, s tört darabokra, Fogatlan fél farokszárnya jóvoltából - ... valamit.

***

Hablaty már vagy tíz perce Fogatlant kergette a deres fűben, amitől tiszta víz lett a csizmája, s amiben csúszkált a vaslába. Sárkánya annyira izgatott volt, hogy fel s alá ugrált, szaladgált, s rosszabb esetben még a dombról is nevetve legurult, annyira élvezte a szabadságot. Most először hagyhatta el a házat engedéllyel, s minden pillanatát kiélvezte a reggeli hideg levegőnek.

Pléhpofa az ajtóból figyelte őket, s nagyokat kacagott a két legjobb baráton, főleg mikor Hablaty majdnem elérte Fogatlant, hogy végre valahára rárakja a nyerget a hátára (a farokszárny ekkor még sehol se volt), mire az gondolt egyet, hanyatt vágta magát, és nyelvét lógatva legurult a házuk melletti domboldalon.

- Ne már pajti, gyere vissza! - szaladt utána Hablaty, de mivel nem tudott lefékezni, a domb aljára érve egyenesen ráesett Fogatlanra, aki ezt szívmelengető sárkánykacajjal nyugtázta.

- Felveritek az egész falut - ingatta a fejét nevetve a főnök, majd odasétált a nyereghez, amit Hablaty a domb tetején hagyott, s elindult, hogy odavigye fiának. Mire leért a domb aljára, Hablaty és Fogatlan már játékosan birkóztak, s a fiú kézzel-lábbal küzdött az Éjfúria egyetlen mancsa ellen, közben mindketten mondták a magukét.

- Elég lesz fiúk, nyugalom - szólt rájuk Pléhpofa, majd Hablaty kezébe nyomta a nyerget, aki miután sikerrel leszenvedte magát sárkányáról, feltette rá azt.

A farokszárny felhelyezéséért újabb két kört futottak, de végül ott állt Fogatlan, teljes felszerelésben, s izgatottabb már nem is lehetett volna. Még háromszor körbejárta Pléhpofát és Hablatyot, majd letelepedett barátja előtt s kérlelőn nézett rá, majd az égre, ami kezdett halvány rózsaszínes lenni. A Nap hamarosan felkel.

- Na akkor, indulás... - szólt Hablaty nagy levegőt véve, s máris felült sárkánya hátára, beakasztotta vaslábát a nyereg oldalán elhelyezkedő kallantyúba, majd végignézett a szerkezeten. Többször is átvizsgálta már, s most is arra a megállapításra jutott, hogy szerencsére tökéletesen működik. A sárkánylovas csapat hibátlan munkát alkotott. - Nos Fogatlan? Készen állsz? - hajolt oldalra, hogy láthassa sárkánya arcát, aki zöld szemeinek villanásával jelezte, hogy ennél készebb már nem is lehetne.

- Vigyázzatok magatokra! - szólt még egyszer a főnök, ahogy hátrébb lépett párat.

Hablaty és Fogatlan egyszerre bólintottak, majd az égre tekintettek. Itt az idő, a lehetőség, a szabadság...

Hablaty egy pillanatra behunyta a szemét, majd használva a váltót, kifeszítette a piros farokszárnyat.

- Gyerünk pajti!

Fogatlan egy pillanatos se várt, kitátotta hatalmas szárnyait s szinte szó szerint kilőtt az ég felé. Egyre csak csapkodott, tört felfelé, meg sem állt volna. Hablaty a hátán nevetve tárta szét a karjait, ahogy egyenesbe álltak, s egyre csak gyorsítottak.

- Ez az! Hajrá Fogatlan! Igen! Gyorsabban!

Nem kellett kétszer mondania, Éjfúriája egy hirtelen sebességugrással iszonyú gyorsan tört a tenger felé, majd egy szárnyfékkel szinte megállt a levegőben és elindult visszafelé. Kicsit magasabbra emelkedtek, átszelve a felhőket, s Fogatlan menten három szaltót csinált, aztán pörögve hajtott végre egy zuhanórepülést, Hablaty pedig önfeledt boldogsággal és felvillanyozva kiáltozott a határtalan víztömeg felé közeledve.

Sárkánya az utolsó pillanatban fékezett le, s úgy tűnt átmennek egy hullám alatt - ha nem a sziget leggyorsabb sárkányáról beszélnénk, akkor biztosan így lett volna, csakhogy Fogatlan egy pörgéssel kombinált mozdulatsorral könnyedén kikerülte a hullámot, így csak a vízpárát kapták az arcukba. Hablatynak be kellett ismernie; már biztosan nem fog elaludni, főleg hogy a következő pillanatban felkelt a Nap, s az első sugarak végigszántották a mellettük magasló Hibbant szigetet, aranyszínbe burkolták az égbetörő sziklákat, gyöngysorrá varázsolták a kristályos vizet. S végül, de nem utolsó sorban elkezdték megszárítani a sárkánylovas elázott haját.

Még hosszú órák teltek el az égen, s Fogatlan egyáltalán nem érzett fáradtságot. Már vagy húsz kört csaptak a Hibbant fölötti sziklák között, átmentek az erdei gyakorló utakon, végigszlalomoztak a sziklaútvesztőn, s elszáguldottak a nem messze található Kalibán barlangokhoz, s vissza.

A sárkány bírta, a sárkánylovas már kevésbé. Hablaty a hátát fájlalta, időnként az ujjait ropogtatta, s a nyakát masszírozta. Kezdett teljesen elzsibbadni a nyeregben ülve.

- Hé pajti, nem zuhanunk egyet? - kérdezte végül barátját, aki erre egy mosollyal válaszolt, amit határozott igennek lehetett venni. - Rendben, akkor emelkedjünk magasabbra!

Fogatlan ismét átszelte a felhőket, s Hibbant fölé tört. Hablaty, mikor kellő magasnak ítélte, megsimogatta sárkánya fejét, majd kifeszítette a farokszárnyat. Egy pillanatra úgy tűnt, megállak a levegőben, majd Hablaty kiakasztotta bal lábát a váltóból, ezzel néhány másodperc múlva kettéváltak, s zuhanni kezdek egymás mellett, fejjel lefelé.

A viking fiú ránézett Éjfúriájára. Fogatlan arcán olyan mosoly volt, ami minden pénzt megért. Látta rajta, hogy határtalanul boldog, s barátja boldogsága mindennél többet jelentett neki. Megfogadta, hogy nem fog fáradtságra panaszkodni, még akkor sem, ha már úgy érzi, teljesen elzsibbadt a nyeregben ülve. Nem, Fogatlan öröme most fontosabb ennél, és ma annyit repülnek, amennyit csak szeretne, olyan messze, amennyire csak szeretne. Ez az ő napja, s Hablaty azt akarta, hogy tökéletes legyen számára.

Mikor már közeledett a föld, Fogatlan megfordult, s Hablaty ismét felkapaszkodott a hátára, majd egy ügyes manőverrel pont a fák fölött suhantak el, s néhány óra múlva, délután felé szálltak csak le a falu melletti mezőn.

Hablaty nagyot nyújtózkodott mikor leszállt barátja hátáról, majd végigjáratta tekintetét a falun. Már mindenki javában dolgozott, s talán fel sem tűnt nekik, hogy egy fekete árny számtalanszor elsuhant a sziget fölött. A fiú lassan barátjára nézett, akin látszott, hogy repked a boldogságtól. Hablaty még mindig elcsodálkozott azon, ahogy mosolyog. Tudta, hogy nagyon várta ezt a napot, de hogy ekkora örömöt okoz majd neki, azt még csak nem is sejtette.

Pléhpofa, aki végignézte a légi mutatványozást, most odacammogott hozzájuk, vállon veregette fiát majd megsimogatta a vigyorgó Fogatlan orrát.

- Nagyon szépen repültél - dicsérte meg.

Hablaty büszkén nézett az apjára, mikor feltűnt neki, mekkora örömöt okozott Fogatlannak ezzel a kijelentésével.

- Kösz apa, ez most nagyon sokat jelentett neki - mondta mosolyogva a főnöknek, mikor barátja ismét elszaladt örömében, s hemperegni kezdett a mezőn.

- Tudom, és örülök is neki - veregette meg fia vállát ismét, majd elindult vissza a házba.

Hablaty még elnézte egy ideig, végül aztán ismét odament barátjához, mikor eszébe jutott valami.

- Gyere pajti - kezdte el simogatni a fejét - ideje meglátogatni a Sárkányakadémiát.

***

- Ezt nem hiszem el, már megint?! - méltatlankodott Takonypóc, mikor Asztrid sóval teli zsákokat osztott szét köztük, ami alatt Fafej már igencsak megrogyott.

- Ha edzett akarsz maradni, akkor nem elég cipeltetni magad a sárkánnyal, te magadnak is fittnek kell maradnod és erre a legjobb tevékenység a súlycipelős futás - magyarázta sokatmondóan villogtatva szemét Asztrid, ahogy Takonypóc kezébe nyomta a súlyos zsákot. - A futás minden testrészünket megmozgatja - folytatta a szónoklást a többiekhez fordulva.

- Már ha túléljük ezt a kínzást, amit ő edzésnek nevez... - morogta Fafej az ikertestvérének.

Amióta Hablaty Fogatlannal töltötte az ágyfogság napjait, Asztrid volt az Akadémia helyettes vezetője, amit ki is használt, s az ő módszerével tanította és tartotta edzésben a sárkánylovasokat, amit ők inkább "a viking társadalom ellen elkövetett merényletként" emlegettek. Asztrid edzései kemények voltak. Minden hajnalban odarendelte a csapatot, és máris azzal kezdte, hogy fussanak el a hollószirti medencéhez és vissza, amíg ő felettük repült Viharbogárral és fenyegette őket, ha lazsálni mertek. Ezek után jött egy óra gyakorlatozás, ahol a sárkányokat hajtotta halálra - persze a sajátját kivéve - aztán megint a lovasokra járt rá a rúd, és ez így ment minden egyes nap, két hosszú héten keresztül.

Így érthető, hogy hatalmas felüdülés volt a kis csapat részéről, mikor Hablaty és Fogatlan egymás mellett léptek be az arénába, s mosolyogva tekintettek körbe.

- Hablaty! - kiáltották mind, ahogy eldobták a "kínzóeszköz" néven emlegetett sóval teli zsákokat, s odarohantak, hogy köszöntsék visszatért vezetőjüket.

Hablaty alig győzött kezet rázni mindnyájukkal és lefejteni Halvér és Kőfej karját a nyakáról, akik még meg is szorongatták örömükben. Mikor végre leszálltak róla, Fogatlant támadták le, aki sosem kapott még annyi jutalomhalat a puszta jelenlétéért, mint akkor, s olyan agyonsimogatást. Mikor az Éjfúria is kiszabadította magát a négy fiatal viking karjai közül, azonnal letámadta sárkánytársait, s játékos kergetőzésbe kezdtek az arénában.

Hablaty felnevetett ezt látva, majd barátaihoz fordult.

- Na, hogy telt az idő, amíg távol voltunk? - kérdezte boldogan, hiszen valójában repdesett az örömtől, hogy újra itt lehet, és a napok ismét eseménydúsak lesznek.

- Ne is kérdezd - sutyorogta Takonypóc és az ikrek egymás szavába vágva.

- Szörnyű volt!

- Futás minden reggel!

- A sárkányok is rettegtek!

- Egész napos edzések!

Hablaty kicsit megzavarodott, ahogy barátai elárasztották panaszáradatukkal. Sejtette, hogy Asztrid egy fokkal keményebb nála, de hogy ennyire kiakasztotta a sárkánylovasokat, azon kissé meglepődött.

- Hé, hé, srácok, nyugi! - csitította őket. - Biztos nem volt olyan rossz...

- Óóó, te nem tudsz semmit! - csattant fel ismét Takonypóc, de nem tudta folytatni, mivel megérezte magán Asztrid gyilkos pillantását.

A Sárkányiskola Vezetője kérdőn nézett a vikinglányra.

- Mi van? Én csak edzésben tartottam őket, amíg te nem tudtál itt lenni - vonta meg a vállát Asztrid kissé sunyin mosolyogva, mire Hablaty megingatta a fejét. 

- Na jól van srácok, bejelentenivalóm van - kezdte Hablaty, ahogy kiállt barátai elé, akik mind rászegezték a tekintetüket. - Örömmel tudatom veletek, hogy Gothi most már hivatalosan is bejelentette nekem Fogatlan gyógyulását, szóval ezennel felmentem Asztridot a helyettesi feladatai alól, amit nem mellesleg nagyon köszönök. Ami azt jelenti, hogy Fogatlan és én ezennel visszatérünk az arénába.

A srácok erre ujjongani kezdtek, hiszen nem voltak benne biztosak, hogy kibírtak volna még egy napot Asztrid kőkemény edzéseivel.

A nap további része nyugalomban telt, a sárkánylovasok - persze Asztridot kivéve - mind egyként hangoztatták, hogy ezen a napon ne essenek túlzásokba, mondván ne hajtsák túl Fogatlant rögtön az első napján, két teljes hét kihagyás után. Hablaty tudta, hogy e mögött van még valami más is, s a banda nem csak puszta jóindulatból akarja kímélni sárkányát, de nem törődött most ezzel, mosolyogva ment bele az ötletbe, miszerint csináljanak egy közös sétarepülést a környéken.

- Addig oké, hogy ma sétarepülünk - kezdte Asztrid (a többiek nagy rémületére) -, de holnaptól komolyan vesszük a dolgot, hiszen jól mondják a többiek, Hablaty, neked és Fogatlannak két teljes hét kihagyásotok van, ami egyet jelent azzal, hogy kiestetek a ritmusból, és ideje visszarázódni. Ha gondoljátok, van egy-két letesztelt és remekül bevált edzéstervem. - mosolygott, majd kérdőn felvonta a szemöldökét.

Hablaty egy pillanatig tétován nézett a mellette repülő Asztridra, de amint meglátta a lány mögött integető és mutogató barátait, akik egyértelműen a biztos halált akarták némán elmutogatni, inkább udvariasan visszautasította, mire Asztrid arcán megjelent egy alig észrevehető elkeseredettség-foszlány, majd fufruja ismét eltakarta az arcát.

***

-Hé, Asztrid, várj egy percet kérlek! - szaladt a lány után Hablaty, mikor este földet értek az arénában. Asztrid már az aréna kapujában járt, maga mellett Viharbogárral, mikor Hablaty hangjára megfordult. - Figyelj, gondolkoztam és... Örülnék neki, ha mégiscsak te edzenél minket holnaptól, hogy... hogy egy kicsit visszazökkenjünk, tudod.

A lány, ha akarta volna se tudta volna elrejteni azt az örömteli mosolyt, ami a másodperc törtrésze alatt jelent meg az arcán.

- Ezer örömmel - szólt hirtelen, majd egy hirtelen jött ötlettől vezérelve megölelte Hablatyot. Talán percek is elteltek, mire nagy nehezen elengedte. - Akkor... Akkor viszont menjetek pihenni, holnap napkeltekor várjak titeket az arénában és amíg nem jönnek a többiek, különedzést kaptok, mit szólsz?

- Rendben, számíthatsz ránk, igaz pajti? - nézett barátjára Hablaty, majd még egyszer rámosolygott Aszridra, mielőtt az felpattant volna Viharbogárra. De abban a mosolyban viszont több volt, mint egy puszta kedves gesztus.