Ádázok és Fúriák - 8. fejezet

Sziasztok!

Húha, hát azt se tudom, hol kezdjem... Most jöhetne az a mondat, hogy "inkább hallgassak és ide a fejezettel!", de előtte még szólnék pár szót...
Nos, mint látjátok, elkezdődött utolsó gimis évem, ami elég brutálisra sikerült.... Ha nem nyolc órám van, akkor délutáni keringőpróbám, vagy dolgozatírás, ami sosem engedte, hogy a nyugodtan átgondoljam a történet eseményeit, és írjak, azért csak nagy néha nyitottam meg a "Troublemaker egg 2." névre hallgató dokumentumot, de nagy nehezen befejeztem az új fejezetet, és most nem is húzom tovább a szót:
- komi, komi, komi, tudom követelőzős vagyok, meg még kések is, de komi, légyszi :33-

8. fejezet:

Belső tűz

Hablaty egy kis szikla tetején ült, és dobálta a kavicsokat a tengerbe. Már vagy egy órája mást se csinált. Egyszerűen úgy érezte, elment a kedve még az élettől is. Nem tudta felfogni, hogy az a sárkány a karjai közt halt meg, hogy a keze vörös lett a vérétől, hogy az utolsó dolog, amit látott, az Hablaty arca volt. Nem tudta megmenteni. Nem tehetett semmit, csak végignézte a halálát... egy Éjfúriának. Egy nőstény Éjfúriának, akinek lehet, hogy családja, fiókái voltak... Egyszer megfordult a fejében, hogy elindul megkeresni, hátha a sárkánynak voltak kicsinyei, de végül lebeszélte magát erről. Ha voltak is itt Éjfúria fiókák, vagy elpusztultak a harcban, vagy egy ádáz hajó egyik ketrecében ülnek.

Szívében egyre nőtt a gyűlölet az ádázok, és legfőképpen Dagur iránt. Először Fogatlan, aztán Suhanó, most a nőstény és lehet, hogy egy egész Éjfúria horda... Hogy lehet valaki ilyen szívtelen? Hogy ölhet, kínozhat sárkányokat? Ráadásul ezek a lények többet érnek, mint egy ember, mert képesek megbocsátani, és önzetlenül segíteni... Nem várják el a jutalmat, csupán a szeretetet. És neki mindez saját tapasztalat. Dagur hogy nem látja ezeket a jeleket? Hiszen annyiszor álltak már egymással szemben, hogy nem tűnt fel neki az, ami közte és Fogatlan között van? Vagy talán pont ezt a köteléket irigyli, ezért gyilkol?

Fogatlan, mint aki megérezte, hogy Hablaty túlságosan elmerült a gondolataiban, most odasietett lovasához és hamar lefeküdt mellé, fejét a fiúnak dörgölve.

- Szia pajti, hát te? - nézett rá kedvesen Hablaty, ahogy kizökkent az elmélkedésből. Fogatlan a maga módján válaszolt neki, amivel mosolyt csalt a fiú arcára. Pont ez volt a szándéka. - Ezek szerint nagyon magam alatt voltam, ugye?

Fogatlan bólintott.

- Nagyszerű...

Sárkánya megvonta a szárnyait, majd megint nekidörgölte a fejét. Hablatynak már az is megfordult a fejében, hogy Fogatlan talán ismerhette ezt az Éjfúriát. Lehet, hogy ők voltak a régi csapata? Lehet, hogy ez volt az otthona a Vörös Halál előtt? Lehet, hogy köztük van a családja? És ha Dagur elfogta őket?

- Fogatlan, te... Neked ez volt az otthonod? - nézett hátra a szinte porig égett erdőre. Előre félt a választól, attól, hogy lehet, a lelkébe gázolt legjobb barátjának. Fogatlan viszont határozottan a fejét rázta, s lovasának ezzel hatalmas kő esett le a szívéről. - És... Akkor ezt a sárkányt sem ismerted, igaz?

Újabb fejingatás következett.

- Rendben, pajti - ölelte meg sárkánya fejét Hablaty, ahogy feltört belőle egy megkönnyebbült sóhaj, majd felkelt a szikláról.

Nem ülhet itt egész nap magába roskadva. Hiszen az ádáz flotta talán már rég visszaért az Ádáz-szigetre. Ők pedig itt ücsörögnek, és nem történik semmi, csak megy az idő. Sürgősen vissza kell érniük Hibbantra, megállítani az ádázokat, majd megkeresni a csata elől elmenekült sárkányokat. Hablaty fejében már kész volt a terv, mire visszaért a többiekhez, akik a parton vertek tábort, s halat sütögettek a tábortűznél, s csak keveset beszélgettek. A Sárkányakadémia Vezetőjének megjelenésére azonban mind felkapták a fejüket, s várakozón pillantottak rá.

- Srácok, tudom, hogy nagyon rossz a helyzet. Mégis... Szeretnék kérni tőletek valamit. Nem kötelezhetem, mert életveszélyes, ezért szánom kérésnek. - kezdte Hablaty.

- Te most viccelsz velünk? - vonta fel a szemöldökét Asztrid. - Ebben már mind nyakig benne vagyunk, nem most fogunk meghátrálni.

A lány szavaira mindenki némán bólogatott.

Hablaty felsóhajtott.

- Rendben. De előre szólok, hogy...

- Hogy veszélyes lesz. - fejezte be helyette Takonypóc, meglepő módon mosolyogva, mint aki egy betanult szöveget mond.

- És vakmerő - toldotta meg Asztrid.

- És őrült - lengette a kezeit drámaian Halvér.

- És király! - ugrott egyet ültében Fafej, ahogy a levegőbe bokszolt.

Hablaty ámulattal nézett végig a barátain. Úgy ismerik már az terveit, mint a rosszpénzt. Tudják, hogy az ötletei elvetemültek, őrültek, veszélyesek, kockázatosak, de mindig kisül belőle valami, és nem mellesleg ők vikingek, akik élnek-halnak a veszélyért.

***

Miután Hablaty felvázolta a tervet a társainak, mind hamar szedelőzködni kezdtek, hogy elinduljanak Hibbantra, mielőtt besötétedne. Eloltották a tábortüzet, összeszedték a táskáikat, visszahívták az idő közben halászni ment sárkányokat, s miután mindjükre ráadták a nyerget hamar a hátukra pattantak, s Hablaty kérésére tettek még egy tiszteletkört a sziget felett, az elesett sárkányok emlékére, és hogy Suhanó még láthassa egyszer az otthonát.

A gazdátlan sárkány elhúzta a száját, ahogy végigjáratta tekintetét a megsemmisült szigeten. Fájt neki így látnia, már hogyne fájt volna, bárki összetörne, ha lerombolják az otthonát. Suhanó végül felszegte a fejét, és délre fordult, úgy, mint egy hete, mikor sérülten menekült Hibbantra. Most azonban más hajtotta előre, nem a segítség tudata, hanem hogy bosszút állhat azokon, akik tönkretették az életét és feldúlták az otthonát.

***

A hazaút eleinte unalmasan telt, azonban fél óra elteltével kezdett elvadulni az időjárás, nem kedvezve a sárkányok repülésének. Úgy tíz percig még nagyjából tűrhetően egy vonalban voltak képesek repülni, aztán egy-két durvább széllökés kimondottan veszélyes helyzetbe sodorta őket. Hiszen a nagyobb szárnyú, könnyebb testű Éjfúriákat jobban dobálta a szél, aminek az lett a következménye, hogy a következő levegőáramlat szó szerint megpördítette Fogatlant, és kis híján nekirepítette Viharbogárnak, ha Asztrid nem reagált volna időben, így épp, hogy elkerülték az ütközést.

- Na, még egy ilyen, és komoly bajok lesznek - jegyezte meg a vikinglány, ahogy féltőn Hablatyék felé nézett, akik alig tudtak egyenesben maradni, és ekkor még meg sem említettük a félfarkú Éjfúria mű farokszárnyának mozgását, amit néha olyan szinten kicsavart a szél, hogy Fogatlan komolyan megingott, és félő volt, hogy a bőr nem fogja sokáig bírni az oldalirányú terhelést.

- Tudom, Asztrid! - felelte idegesen Hablaty, akinek szinte hallani lehetett, ahogy kattognak az agyában a fogaskerekek, annyira gondolkozott, hogy mihez kezdjenek. Maga elé nézett, ahol egy hatalmas szürke felhőt látott kavarogni, s már azonnal tudta, hogy annak az előszelét érzik, s ha belerepülnek, a helyzet sokkal rosszabb lesz. Végül a mellett döntött, hogy kerülőt tesznek. - Mindenki forduljon keletnek, most! - állított egyet a farokszányon, ami elsőre nem is akart megmozdulni, s Hablaty egy perc után tudta csak működésre bírni.

Így, hogy kelete tartottak - Hablaty nem merte nyugat felé vezetni a csapatot, hiszen akkor vészesen közel kerültek volna az Ádáz-szigethez, amire még nem voltak felkészülve -, a szél szemből érte őket, ami szintén nem volt a legjobb, de még mindig kevésbé terhelte a szerkezetet Fogatlan farkán, mint amikor oldalról kapta a széllökéseket.

Hablaty fáradtan nyújtózott egyet, majd elővette a füzetét, benne a térképpel. Ujját végighúzta a Hibbant és az eredeti úticéljuk légvonalán, majd megpróbálta megállapítani, hogy hol tértek le az útról. Nem volt a legegyszerűbb behatárolni, hiszen az ujja lefutott a térképről, ahogy kereste a jelenlegi tartózkodási helyüket.

- Na klassz... - morogta az orra alá, s csak ekkor tűnt fel neki, hogy vízcseppek jelentek meg a térképen... - Mi a... - emelte meg a fejét.

Hamarosan mindnyájuk arcába csapott a vizes hó, ami a felettük lévő felhőből hullott, s néhány perc múlva a latyakot felcserélte az igazi hó, ami néhány erős széllökéssel vágódott az arcukba.

- És még klasszabb... - forgatta a szemét Hablaty, ahogy összehúzta magán a mellényét, s a többieken is látszott, hogy elkezdtek fagyoskodni.

Mivel nem akartak viking-jégszobrokká válni a magas égben, kicsit megszaporázták sárkányuk röptét, a szél ellenére is, abban reménykedve, hogy talán hamarabb átérnek a felhő alatt.

Öreg hiba volt.

Nem véletlenül repültek lassabban szeles időben, hiszen nem csak Fogatlant tudja megpördíteni a szél, de egy kegyetlenebb időjárás még Kampót, vagy Viharbogarat is kitéríti az útjából. Ennek az előjelei már most látszottak, hiszen mindenki alatt imbolyogni kezdett a sárkánya, hiszen ahogy haladtak előre, az időjárás egyre csak eldurvult, s valódi hóviharrá magasodott a hószállingózás.

- Hablaty, le kell szállnunk! - kiabált előre kétségbeesetten Asztrid, hiszen alig tudott Siklója hátán maradni.

- Tudom, de nem látok semmit! - felelte Hablaty, ahogy próbált lefelé nézni, hátha meglát egy szigetet.

- Igen, te nem látsz! Na és Fogatlan? - adta az újabb ötletet Halvér, aki szintén nem ült valami biztosan Bütyök nyergében.

- Remek ötlet Halvér! - kiáltott vissza Hablaty, majd sárkányához fordult, akinek megsimogatta a fejét. Látta rajta, hogy nagyon küzd a fennmaradásért, ő viszont már nem érezte ujjaival Fogatlan pikkelyeit, keze annyira elfagyott. - Pajti, hallottad Halvért és Asztridot, nézzük meg mi van előttünk - kérte.

Fogatlan erre nagy levegőt vett, majd elordította magát, s a lila plazma azonnal elárulta neki, hogy merre járnak épp. Még talán egy szigetet is sejtett valahol, enyhén jobbra tőlük... Tekintetét abba az irányba fordította, s néhány morgással tudatta legjobb barátjával, hogy mit talált.

Hablaty válaszul megint megsimogatta a fejét, majd hátrafordult a nyeregben.

- Srácok, találtunk valamit, és most a legjobb lenne ha... Áh! - de a mondatot nem tudta befejezni. Teljesen váratlanul érte a sárkányt, és lovasát is egy kósza, de nagyon erős légáramlat, ami megint megpördítette őket, s fékezhetetlenül az ellentétes irányba csavarta a röptüket, egyenesen a csapat felé.

Most nem lehetett elkerülni az ütközést, s  Fogatlan először Kampónak, majd Viharbogárnak csapódott neki, s hiába próbálta meg mindkét sárkány megtartani, hogy ne forogjon tovább, az Éjfúria a következő pillanatban zuhanni kezdett, a kiáltozó barátjával együtt.

Senki nem indult utánuk, mert senki nem tudott. Kampó, hátán Takonypóccal összeütközött a cipzárháttal, Viharbogár Asztriddal pedig Halvért és Bütyköt találták el és Suhanó sem maradt sértetlenül.

Bár egyikük sem zuhant le, nem tudtak a főnök fia és sárkánya után menni, hiszen mire feleszméltek, azok már eltűntek a hóviharban...

***

- Fogatlaaan! - kiabált kétségbeesve Hablaty, amikor elhagyta a nyerget, persze nem önszántából. Fogalma sem volt, hogy milyen messze lehetnek a háborgó tengertől, de már rossz jelnek tartotta, hogy barátját sehol sem látja. El nem repült, hiszen nem képes rá, de nem is zuhanhatott le előtte. Pár pillanatig járhatott ezen az esze, mikor érezte, hogy valami nekimegy, és megragadja a karját. Fogatlan fél manccsal elkapta Hablatyot, hogy legalább ne szakadjanak el egymástól újra. Lovasa hamar belekapaszkodott a mancsába, majd valahogy megragadta a nyereg pántját, és azon volt, hogy visszaszenvedje magát barátja hátára.

Ám amikor látta, hogy nincs annyi ideje, félig a nyeregben ülve, pontosabban csak az oldalába kapaszkodva, vaslábával kifeszítette a piros farokszárnyat, így felrántva magukat, elkerülve a jeges fürdőt, ami várta őket odalent. A szél viszont továbbra is ostorozta őket kíméletlenül, s Hablaty egyszerűen képtelen volt felszállni barátja hátára, főleg, hogy ismét pörögni kezdtek a helytelen súlyelosztásból fakadóan.

A helyzet menthetetlen volt.

Hablaty már látta, hogy képtelenség épen és egy darabban kikerülni ebből a helyzetből, de mindent megtett, hogy legalább valamennyire elkerüljék a biztos halált. Hatalmas szerencséje volt, hogy rendelkezett egy olyan adottsággal, miszerint képes volt még vészhelyzetben is ép ésszel gondolkozni, s eszébe jutott, hogy Fogatlan érzett egy szigetet a környéken.

- Fogatlan, a sziget! A szigetre még eljutunk! - mondta ki a lehető legérthetőbben és lényegre törőbben ezt a pár szót.

Fogatlan rájött mire céloz Hablaty, s azonnal irányba fordult, már amennyire tudott. S oldalra dőlve indult meg egy bizonyos irányba. Útjából sokszor kitérítette a hó- és szélvihar, viszont tekintetében ott ült az elszántság, hogy bármi áron eljuttatja a szilárd talajra Hablatyot.

A jeges égiháború azonban nem így vélte. A hó lassan lerakódott, majd odafagyott a fém farokszárnyra, ezzel használhatatlanná téve. Ez az Éjfúria lovasnak is feltűnt, mikor hiába rángatta bal lábát, a kallantyú bizony nem mozdult, így mivel félig volt csak kitárva a piros bőrdarab-pótló, Fogatlan azzal, hogy kitárta a jobb oldalát, saját magával szúrt ki, ugyanis megpördült a saját tengelye körül, s ha ez még nem volna elég: vészesen ereszkedni kezdett, a sziget viszont még messze volt ahhoz, hogy leszállhassanak. A szigetet, amit igazából csak sejtettek, hogy ott van, szirtek szegélyeztek, amik még a földrésztől külön, a tengerből emelkedtek ki, mint egy vár védőfala. Épp e felé a fal felé tartott a zuhanó sárkány és kétségbeesett gazdája.

Fogatlan látta, hogy elkerülhetetlen az ütközés, ezért hamar három plazmabombát lőtt a kemény sziklának, ami omladozott ugyan, de még mindig az útjukban állt. Fogatlan arcán látszott a düh, és a pillanatnyi elkeseredettség, ahogy lőtt még két plazmabombát, amik viszont már könnyűszerrel lebontották előttük a sziklát. A sárkánynak nem volt ínyére, hogy lövedékei nagy részét felhasználta, hiszen mindössze csak hatot tudott tüzelni, utána órák kellettek, mire helyreállt a belső tüze, ami biztosította a tűzokádást és a fagytűrő testhőjét. A kegyetlen hóviharban pedig valahogy meg kell védenie Hablatyot a halálra fagyástól, de ez nem fog menni, ha nem marad egy minimális belső tüze sem.

Ekkor sikerrel átszáguldottak ott, ahol egy pillanattal ezelőtt még egy sziklafal állt, s csak utána látták, hogy pont a szirtek és a sziget között fognak érkezni... a jeges vízbe.

A legrosszabb az volt az egészben, hogy Fogatlan a szárnyai közé akarta zárni lovasát, hogy védje a vízbe csapódás pillanatában, viszont egy újabb széllökés következtében rossz irányba fordultak, Hablaty pedig végleg lefordult a hátáról, s kiáltás kíséretében zuhant a jéghideg habok közé... Fogatlan pedig utána, egyenesen ráesve, amivel még lejjebb lökte barátját  a vízben.

Hablaty levegőért kapkodott, ahogy minden erejével azon volt, hogy a felszínre jusson. A jeges víz összeszorította mellkasát, lefagyasztotta karjait és lábait, amik egyre kevésbé akartak engedelmeskedni. Meg is fulladt volna, három méterrel a vízfelszín alatt ha Fogatlan nem úszott volna alá, ezzel a hátára kapva, s úgy bukkanva ki a vízből. Felszállni viszont nem tudott, így tempósan úszni kezdett egy irányba, egyenesen a sziget partjai felé.

Lovasa vacogott a hátán, ahogy lassan felemelte a fejét, s megnyugodott egy kicsit, mikor meglátta, hogy a szárazföld egyre közeledik feléjük.

 - Fo-fo-fo-fogatlan... Me-me-megfagyok... - motyogta lila ajkakkal a fiú, s csak abban reménykedett, hogy élve eljutnak a szilárd talajig. Idő közben többször is átcsapott a fejük felett egy-egy hullám, ami csak rontott a helyzeten, hiszen Hablatyot egyre többször érte a jéghideg víz.

Fogatlan megszaporázta magát, hogy minél hamarabb érjen partot, ami végül sikerült is, s hamar kiszaladt a vízből, s meg se állt az erdőig, ami a sziget egészét borította. Ott aztán finoman lecsúsztatta Hablatyot a hátáról, aki így háttal dőlt egy fa törzsének, majd sárkánya elszaladt, s hozott néhány faágat, amit az emberektől eltanulva egy kupacba dobált, s utolsó plazmalövésével tábortüzet készített Hablatynak, aki azonnal közelebb mászott a tűzköz, s elkezdte melengetni kezeit.

- Kösz pajti - remegte Hablaty, mikor odakúszott a félfarkú Éjfúriához, s hálásan megsimogatta a fejét. - Na ezt nevezem életmentésnek. És milyen gyorsan tanulsz. - pillantott vissza a tűzre. Fogatlan csak megvonta a szárnyait, jelezve, hogy neki teljesen természetes, hogy segítsen Hablatyon. Hiszen annyi mindent köszönhette egymásnak, hogy felsorolni is sok lenne.

A sárkányon ekkor azonban átfutott egy kellemetlen borzongás. Utolsó plazmalövése ott pattogott tűz formájában az orruk előtt, ami egyet jelentett azzal, hogy az Éjfúria belső tüze igencsak fogytán volt, ami a testhője rendes fenntartására sem volt már elég. Fogatlan fázott.

***

Hablaty nem ült öt percnél többet a tűz mellett, hiszen amit rájött, hogy most már sárkánya is épp annyira fázik, mint ő, úgy döntött, keresniük kell egy fedezéket, hogy egyikük se fagyjon meg.

Mindketten felpattantak, s a közel térdig érő hóban nekiindultak, hogy kerítsenek egy barlangot.

A vihar közben kegyetlenül eldurvult, s olyan hófúvás vette kezdetét, amitől mindössze néhány méterig lehetett ellátni magunk előtt, s ráadásul az egyensúlyozásban sem segített túl sokat, hogy nem lehetett tudni, szilárd talaj, vagy épp valami más van a hó alatt. Hablaty ezért többször is megbotlott, de nem szállt fel Fogatlan nyergébe, mert barátja csak így tudta takarni szárnyával a tomboló időjárás ellen, ami ugyan nem ért sokat, de legalább lépésben tudtak haladni.

Előre bárki megmondta volna, hogy nem fognak messze jutni. A sárkánylovas teljesen át volt ázva, ruhája szinte átfagyott, így nem kellett hozzá sok, hogy végül erőtlenül térdre essen. Úgy érezte, nem tud tovább menni, képtelen elszenvedni magát egy barlangig.

- Jaj Fogatlan, annyira sajnálom... - motyogta megbánóan legjobb barátjának, aki hasonló tekintettel nézett vissza rá. Neki se volt már elég ereje, hogy tovább menjen, hiszen kezdett teljesen átfagyni ő is.

Hablaty lassan lehajtotta a fejét, ahogy átkarolta magát. Érezte, hogy feje egyre nehezebb, karjai és lábai már átfagytak, meg sem mozdultak, arca is szinte megdermedni látszott. Hát így ér véget ez az utazás? Halálra fagynak egy ismeretlen szigeten?...

Fogatlan végső megoldásként az oldalára feküdt, s szárnyaival, mancsaival, magához húzta, ölelte Hablatyot. Fekete denevérszárnyai alatt a lovasa teljesen eltűnt. Érezte, ahogy legjobb barátját gyöngéden a mellkasához szorította, hogy mintha egy jégdarab feküdne a mancsai között. Védelmező ösztöne azonban erősebb volt bármi másnál.

Maradék belső tüzét arra áldozta, hogy felmelegítse szárnyai belső részét s mancsait (a sárkányok ugyanis képesek külön-külön felmelegíteni testrészeiket), hogy Hablatyot megóvja a halálra fagyástól.

Saját élete megóvására azonban már nem hagyott semmit. Csak remélte, hogy kitart addig, míg valaki rájuk talál, amire ilyen hóviharban vajmi kevés esély volt...

Ádázok és Fúriák - 7.fejezet

Sziasztok!
Jó későn (és mindezt két értelemben) hoztam nektek az új részt, így a nyári szünet végére, és ha minden jól megy, a suli előtt jön még a 8. fejezet is, hiszen ezzel is nagyon sokat csúsztam.
Oh, és egy kis érdekesség: nekem nagy valószínűséggel ez volt az utolsó sulis nyári szünetem, ugyanis szeptembertől 12.-be megyek, azaz utolsó gimis évemet kezdem :) Nem tudom, hogy év közben hogy rakom fel a részeket, hiszen érettségiév lesz, amire nagyon kell majd készülnöm, de megteszek mindent, hogy abban a kevés szabadidőmben tudjam írni a folytatásokat, és NEM fogom félbehagyni emiatt a történetet, mielőtt valaki megijedne. :)
De nem is hablatyolok (:'D) tovább, kezdődjön a kaland :D

7. fejezet:

Egy halott sárkány dala

- Na banda, készen vagyunk? Minden megvan? - nézett társaira Hablaty.

Miután szétterjedt a hír, hogy a főnök elengedte őket a nagy kalandra, a kis csapat tagjai alig tudtak aludni - egyrészt, mert még éjjel összepakoltak mindent, amire szükségük lehet, másrészt pedig hol idegeskedtek, hol izgatottak voltak. E kettő között nem lehetett dönteni, hiszen egy újabb utazás előtt álltak, viszont nem lehetett tudni, hogy pontosan mit fognak találni az út végén. 

Hablaty kérdésére bólogatás volt a felelet, s az ifjú vikingek egymás után sárkányhátra szálltak. Ám mielőtt kilőhettek volna az ég felé, megjelent közöttük Suhanó.

- Ő meg mit keres itt? - kérdezte azonnal Asztrid, a sárkányra mutatva. - Nem arról volt szó, hogy még pihennie kell?

- Tudom, de ragaszkodott hozzá - vonta meg a vállát Hablaty. Egyetértett Asztriddal, de nem tehetett mást. Ezen a reggelen vagy két óráig a sárkánnyal veszekedett, aki nem volt hajlandó visszamenni a karámba, makacsul követte a fiú minden lépését. Nagyon, de nagyon velük akart menni, és nem tágított attól, amit a fejébe vett.

- Hát... - kezdte Halvér a kezét tördelve - nem hiszem, hogy még elég erős lenne ahhoz, hogy kibírjon egy ilyen hosszú utat, sőt, az igazság az, hogy én még Fogatlanban sem vagyok biztos...

Mielőtt bárki is válaszolhatott volna erre, Suhanó és Fogatlan egyszerre vágtak sértődött fejet, s makacsul kihúzták magukat.

- Azt hiszem a vita ezzel eldöntve - tette fel a kezeit Hablaty, majd felszállt sárkánya hátára. Táskájából elővette a füzetét, s megnézte a térképet, amin idő közben jelölte a szigetet, ahová tartottak. Vetett rá még egy pillantást, majd elpakolta, s megsimogatta Fogatlan fejét - Rendben pajti, induljunk.

***

Több órás repülés után sem Hablaty, sem Fogatlan nem tudta visszatartani az egyszerre feltörő ásítást. Már nagyon régóta repültek, ennek tetejébe még a köd is leszállt, így alig láttak el néhány méterig, s maguk mögött hagyták azt a szigetet is, ahol először látták Suhanót, s ahonnan üldözni kezdték. A sárkány most is ott repült mellettük, Fogatlannal egyvonalban, s meglepő módon az ő arcán nem látszott a fáradtságnak akár csak a morzsája sem. Ellentétben a többi sárkánnyal, kimondottan jól bírta az utat, mindenféle sebhely ellenére is.

Hablaty vetett egy pillantást a mögötte repülő csapatra, s beigazolódott a gyanúja: fáradnak. Rohamosan fáradnak. A szigetnek már itt kéne lennie, ha nem tértek le az útról, viszont előttük nem volt más, csak a kéklő tenger. Ha nem érkeznek meg hamarosan, kénytelenek lesznek keresni egy pihenőhelyet, mert nem akarta agyonhajtani a sárkányokat, főleg nem Fogatlant, akin már látta, hogy egyre gyakrabban törölgeti a szemét. Elfáradt ő is. Halvérnek és az apjának igaza volt, nem bírja úgy az utat, mint eddig, hiszen ez az első ilyen hosszú útja a sérülése után, nem is csoda, hogy kezd elfogyni az ereje. Nem fogja megkockáztatni, hogy lezuhanjon. Már épp intett volna a csapatnak, hogy forduljanak keletre, ahol tőlük nem messze egy kisebb sziklacsoport emelkedett ki a vízből a térkép szerint, mikor Suhanó hirtelen levált a csapattól.

- Mi a... - kezdett volna rácsodálkozni Hablaty, mikor váratlanul az összes sárkány Suhanó után fordult. Hát igen, ez nagyon is várható volt, annyira jellemző...

- Na jó, most tegyek úgy, mint aki meglepődik ezen, vagy kezdjek neki rögtön a  reklamálásnak? - morogta Takonypóc, ahogy már meg se próbálta megfékezni sárkányát, hiszen tudta: úgyis arra megy, amerre ő akar.

Hablaty a szemét forgatta.

- A bajkeverés és balhézás helyett inkább azon törd a fejed, hogy vajon Kampó mekkora utat bír még ki, mielőtt teljesen kifáradna? - kezdte csípősen.

- Hah, csak utánad Hablaty, mert nem az én sárkányom kezdett el ereszkedni a semmi közepén... - felelte, úgy "mellesleg" megjegyezve azt a tényt, hogy Fogatlan tényleg egyre egyeletlenebbül csapkodott, s valóban süllyedni kezdett.

- Fogatlan? Pajti, mi a baj, rosszul vagy? - hajolt előre Hablaty, hogy a szemébe tudjon nézni. Egyre laposabbakat pislogott - Jaj ne... pajti ne csináld ezt, hallod? Maradj ébren, kérlek, ne most találd ki, hogy elájulsz vagy hasonlók, nem a legjobb időpont... - kezdte el bíztatni, nem sok eredménnyel.

Asztrid nem nézte tétlenül tovább a jelenetet, Viharbogárral hamar alájuk repültek, ha esetleg zuhanni kezdenének. Meglepő módon, Az ikrek és Cipzárhátuk pontosan ugyan ezt tették.

- A fenébe is, Suhanó, hová igyekszel? - morogta idegesen Hablaty, ahogy sárkánya fejét simogatta. Fogalma sem volt, hogy miként változtathatna most a helyzeten. Sebtében előkapta táskájából a füzetét, és széthajtotta belőle a térképet, amin látta, hogy réges-rég letértek a helyes útról, sőt, magáról a térképről is. Ötlete sem volt, hogy most mit csináljon. Még azt se mondhatja, hogy átszáll valaki mögé, hiszen legjobb barátja nem tud egyedül repülni. Most pedig nem elég, hogy minden jel szerint rosszul van, még súly is van a hátán. - Fogatlan, pajti, kérlek, bírd ki még egy kicsit... Csak egy kicsit...

Asztrid újra és újra felpillantott. Érezte, hogy Fogatlan még mindig süllyed, ahogy Viharbogár is ereszkedett vele.

- Hablaty, ebből nagy baj lesz! - figyelmeztette a fiút, ahogy az alattuk lévő sziklákra mutatott, amik egyre sűrűbben emelkedtek ki a vízből, s meredtek az ég felé, mint megannyi gyilkos dárda.

A fiú a fejét ingatta. Tudta, hogy veszélyes vizek felett repülhetnek, hiszen sem a köd, sem a sziklák nem voltak valami bíztatóak.

- Várjunk csak... - motyogta hirtelen Hablaty, ahogy kezdett összeállni a fejében egy elmélet. - Srácok ez nem akármilyen köd! Ez már a szigetvilág ködfala, és alattunk pedig...

- Szárazföld! - kiáltotta Halvér, a főnök fiának szavába vágva.

Igaza volt. Szinte váratlanul jöttek szembe az egyre magasabb sziklák, majd egy homokos tengerpart. Ami azt illeti, nem a legszebb sziget volt, a fák csupaszok voltak, mint a fejfák, zöld növényzetnek a part környékén semmi nyoma nem volt, csak a sziget belseje felé, már ameddig elláttak a ködtől.

Suhanó végre ereszkedni kezdett, mintha ide tartott volna. Mert így is volt. Hamar landolt a homokos parton, majd az égre tekintett, hogy bevárja a vészesen lelassult csapatot, akik csak azon voltak, hogy valahogy eljuttassák a félfarkú éjfúriát a szigetig.

Fogatlan keményen érkezett a földre, nem úgy, ahogy szokott. Leszállt, s néhány lépés után elterült a homokban.

- Jó ég... - rémült meg Asztrid, ahogy hamar leugrott Siklója hátáról és Halvérrel együtt Fogatlanhoz szaladt, mikor Hablaty már rég ott térdelt mellette.

A féllábú fiú azonnal felemelte sárkánya fejét, hogy a szemébe nézhessen, s elkezdte vizsgálni. Hamar megnyugodott, mikor csak a kimerültség jeleit látta rajta, semmi többet.

- Oké srácok, semmi baj, csak egy kicsit elfáradt. - nyugtatta meg a többieket, miközben Asztridtól átvett egy halat, amit hamar meg is etetett Fogatlannal, remélve, hogy egy kicsit új erőre kap majd tőle.

Míg a csapat nagy része az Éjfúriával volt elfoglalva, addig Takonypóc és Fafej a szigetet kémelték. Gyanúsan nagy volt a csend. Suhanó, aki ott ült tőlük nem messze, s mereven nézte a puszta, szürke tájat, halkan nyüszíteni kezdett.

- Nahát, olyan mintha a sziklából lennének a fák is, meg minden - jegyezte meg Fafej, ahogy a feketés-szürkés csonka erdőt nézte.

- Ez nem szikla... - ment közelebb az erdőhöz Takonypóc, ahogy letérdelt és végighúzta a tenyerét a fekete talajon, ami ezer darabban végigpergett az ujjain, s szállt, mint a tollpihe. - Ez hamu... Ez az erdő leégett.

***

Miután a két fiú visszament a tengerparton maradt csapathoz, Suhanó továbbra sem mozdult, csak egyhelyben ült és bámulta a szomorú tájat.

- Hablaty - lépett a főnök fia mellé Takonypóc, ahogy Fafejjel együtt leült az idő közben gyújtott tábortűz mellé. - Azt hiszem, ezt látnod kéne - mutatott az erdő felé az enyhén nagydarab fiú.

- Mit találtatok? - kérdezett vissza a Sárkányiskola Vezetője, ahogy lassan simogatta éledező sárkánya homlokát, akinek feje az ölében feküdt.

- Hát ez az, hogy mi sem értjük - folytatta a Jorgerson fiú - Az erdő azért ilyen fekete és kopár, mert szerintem az egész leégett. A talaj hamuból van, a fák teljesen elkorhadtak... Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, de valahogy sárkányszaga van a dolognak.

- Jól gondolod - szólt közbe Halvér. - Nem volt akkora szárazság mostanában, hogy egy véletlen folytán kitörjön az erdőtűz.

- De akkor mi történt? - tárta szét a karjait tanácstalanul Asztrid. - Sárkányháború? - találgatott hasraütésszerűen.

- Olyasmi... - bólintott keserűen Hablaty.

A lány ezen teljesen ledöbbent

- De... Én ezt nem gondoltam komolyan...

- Viszont valószínű erről van szó. Nem tudok mi mást elképzelni. - nézett a féllábú az erdő felé, ahol Suhanó még mindig szoborszerűen ült.

Mindenki követte a tekintetét, s végül Kőfej tette szóvá a dolgot.

- Neki meg mi baja?

Hablaty nem válaszolt azonnal. Eszébe jutott, hogy mi van, ha Suhanó nem is arról a szigetről menekült el, ahol a tojást találták? Mi van, ha valójában ez az otthona, és azért égett le az erdő, mert az ádázok ezt a helyet támadták meg? Végül is, mi másért nézné ilyen kétségbeesetten ezt az üres erdőt? Ha csak egy puszta sárkányösztön lenne, már mind a hat tűzokádó üveges tekintettel bámulná a helyet, de nem teszik.

- Egész végig rosszul gondoltuk - szólalt meg végül Hablaty, mire Fogatlan is felemelte a fejét, így barátja fel tudott állni mellőle. - Suhanó nem ott élt, ahová engem vitt és ahol a tojást találtuk... Az is egy fészkelő hely volt, nem egy lakott sziget. Ez az a hely, ahonnan ő jött és ezt a szigetet rohanták le az ádázok. - jelentette ki magabiztosan. Tudta, hogy igaza van, hiszen minden jel erre utalt. - Szedjétek össze a cuccotokat, szétnézünk! Hátha maradt még itt valaki, aki segítségre szorul.

***

Fél óra múlva a csapat összeszedte magát, s felkészültek arra, hogy felderítsék a helyet. Hablaty épp azon volt, hogy kisebb csapatokra ossza fel őket, amihez rögtön kiderült, hogy kevesen vannak. Így mindössze annyi történt, hogy Halvért beosztotta Takonypóc mellé, akiket a sziget déli oldala felé küldött, az ikreket a sziget északi oldalának átvizsgálásával bízott meg, ő maga pedig kijelentette, hogy keletre indul.

- Hé, hé, hé, és én? - méltatlankodott Asztrid.

- Asztrid - térdelt le mellé - kérlek te maradj itt Fogatlannal és Viharbogárral. Először is azért, mert szeretném, ha a sárkányom összeszedné magát indulásig, másodszor pedig, figyelnie kell valakinek a tengert is, mert ha itt betoppannak az ádázok, nekünk végünk, ahogy a sárkányainknak is.

A lány vonakodva bár, de bólintott.

Hablaty megértőn a vállára tette a kezét, majd Fogatlanhoz guggolt.

- Szedd össze magad pajti, hallod? - nézett a szemébe aggódón, mire Fogatlan megnyalta az arcát. - Nemsokára visszajövök, addig maradj itt Asztriddal és Viharbogárral.

Fogatlan vonakodva bár, de bólintott. Gyűlölte, mikor Hablaty nem volt a szeme előtt, főleg mikor ki tudja, hogy mi lehet abban az erdőben, de ez úttal nem ellenkezhetett.

Hablaty megsimogatta a fejét, majd miután a csapat felszállt, s mindenki a rá szabott irányba indult, a fiú Suhanó mellé lépkedett, és megsimogatta a nyakát.

- Suhanó, mondd csak, eljönnél velem? Körülnézünk egy kicsit, hátha tudnánk még segíteni itt valakin. - a sárkány erre válaszként félig lefeküdt, s intett Hablatynak a fejével, hogy szálljon fel a hátára.

A fiú azonnal feltornázta magát rá, és megpróbált megkapaszkodni, amiről már az első pillanatban tudta, hogy nem lesz egy egyszerű feladat. Suhanó a levegőbe szimatolt, s szinte abban a minutumban felszállt, s Hablaty megdöbbent kiáltása közepette elindult, de persze nem arra, amerre a fiú kérte, természetesen arra, amerre ő akart.

Hablaty pedig jobb ötlete híján hagyta neki, meg is lepődött, hogy a sárkány ennyire céltudatosan indult el, s csak akkor fordult le majdnem a hátáról, mikor Suhanó felüvöltött. Nem véletlenül. A sárkánysikolyt meghallotta Böff és Töff, Kampó, és Bütyök is, akik mind követni kezdték a hangot, s hallatszottak a válaszok is, amiket visszakiáltottak.

- Mi a fene folyik itt, Suhanó?! - kérdezte Hablaty, enyhén kétségbeesve.

A sárkány felmordult, aztán ereszkedni kezdett, s hangtalanul lépett a hamuba, majd gyalog folytatta útját. Hablaty egy szót sem tudott szólni már. Ahogy látta a leégett erdőt, szinte hallotta a harc zaját a fülében, ahogy az ádázok, vagy maguk a sárkányok felgyújtják ezt a helyet.

Ahogy egyre haladtak befelé, kezdett egy-két, még félig-meddig ép növény feltűnni, s zölden rikítottak a szürkeségben. Hablaty utólag már azt kívánta, bár ne nézett volna körül. A fekete és szürke hamut és a fákat sötétvörös foltok tarkították... Sárkány, s talán ember vér. Elhagyott fegyverek, sisakok. Az már teljesen biztos volt, hogy itt szörnyű háború volt, nem is olyan régen. A fiú egy kicsit előre hajolt, s nyugtatón megsimogatta Suhanó fejét. Tudta, hogy mit érezhet most. Hiszen elpusztították az otthonát.

Egyszer csak aztán hangokra lettek figyelmesek. Léptek? De ki járkál itt? Ember egyáltalán? Vagy sárkány? A szigetről valaki? Vagy csak a banda egyik tagja? De mind párban vannak, már hallanák a beszédhangot...

Hablaty lassan leszállt Suhanó hátáról, s a sárkánnyal együtt lelapult a földre. Bármi is kóborol erre, nem kéne, hogy előbb észrevegye őket, jobb hát elrejtőzni.

A fiú akkor riadt halálra, és sikoltott fel majdnem, mikor valami elkezdett szuszogni közvetlen a bal füle mellett, mikor Suhanó egyértelműen a jobb oldalán feküdt. Mire kiderült, hogy Fogatlan ártatlan szemei fürkészik és nem egy fenevadé, Hablaty már közel járt ahhoz, hogy elkáromkodja magát. Néhány másodperccel később Asztrid kúszott elő Fogatlan mögött, akit Viharbogár követett. Mind a hárman követték Hablatyék földre lapulós taktikáját.

- Ti meg mit kerestek itt? A parton kellett volna maradnotok! - sutyorogta Hablaty, annyira halkan, hogy szinte csak tátogott, ahogy Fogatlanon keresztül, pontosabban az orra előtt pillantott át, hogy Asztridhoz szóljon.

- Hidd el, nem az én ötletem volt követni titeket! - suttogta vissza a lány, ahogy egyik kezével Fogatlanra, a másikkal meg Viharbogárra mutatott, mire a két sárkány ártatlan szemekkel összenézett.

Hablaty a szemét forgatta. Remek... Ez egyre jobb és jobb...

Ekkor újra felhangzott a léptek zaja, mire mind az öten elhallgattak és mereven nézték az előttük megmaradt zöldes-szürkés növényzetet. Valami van ott. Valami nagy... Valami, ami nehézkesen jár, hiszen idáig hallatszódott, hogy húzza az egyik lábát. Tehát sérült. És aki sérült, az nem fog támadni.

Hablaty talán kicsit túl bátran állt fel, amin az összes sárkány és Asztrid is ledöbbent. "Elment az eszed?", mind így néztek rá. El hát, az már rég.

Végül csak vállat volt, majd elindult a hang felé. Fogatlan a szemét forgatva követte. Ha megint valami őrültségre készül, legalább ott legyen mellette.

Néhány lépés után azonban mindketten lehajoltak, mikor hallották, hogy az a valami rálép egy faágra, nem is olyan messze tőlük, majd egy hangos puffanás következett. Nagy valószínűséggel elesett.

- Gyertek! - intett hátra Asztridnak és a két sárkánynak.

Mind az öten kimasíroztak a tisztásra, ahonnan a zajt hallották.

Szíven ütötte őket, amit találtak.

Egy újabb Éjfúria volt az, aki az oldalára borulva nehezen lélegezve épp lehunyta a szemeit. Nem egy seb tarkította a testét, s mindegyiken látszott, hogy próbálta őket gyógyítani a nyálával, de nem sokat ért el vele. Most fogyott el az ereje életben maradni.

- Ne... Ne! - rohant oda hozzá Hablaty, mikor látta, hogy a sárkány készül feladni a harcot. Gondolkodás nélkül az orrára tette a kezét, s másodpercek alatt felmérte a helyzetet. Komoly sérülései voltak, amikkel valahogy húzta eddig, Hablaty sem tudta, hogyan. Ez a sárkány viszont kisebb volt, mint Fogatlan vagy Suhanó... Hablaty hamar megvizsgálta Asztrid segítségével és egyszerre szólaltak meg.

- Ő... nőstény...

A felismeréstől meglepett arccal egymásra néztek, majd tekintetüket újra az Éjfúriára emelték. Nem is vették észre, hogy idő közben megérkezett hozzájuk a csapat többi tagja és mind döbbenten figyelték a jelenetet. Egyikük sem tudott hozzászólni, hiszen tudták: annak a sárkánynak már csak percei vannak hátra.

- Jaj ne... - motyogta Hablaty, ahogy ő is rádöbbent erre a tényre. Nem... Nem engedheti, hogy ez megtörténjen... - Asztrid, Halvér, segítsetek! Hozzatok kötést, gyógynövényeket és egy kést!

A két említett csak állt és nézett egymásra. tudták, hogy mire ők visszaérnek, ez a sárkány már halott lesz.

- Hablaty... - kezdte finoman Asztrid.

- Nem! Ki se mondd! Meg tudjuk menteni! Siessetek már! - intett neki kétségbeesetten, ahogy a sárkány egyik felszaladt sebét fogta, amitől már a könyökéig véres volt a keze, de nem érdekelte.

- Hablaty, rajta már nem tudunk segíteni...

- Dehogynem, csak siessetek, siessetek már...

Hablaty eddig bírta idegekkel és könnyezni kezdett, ahogy felemelte a sárkány fejét, aki hálásan nézett vissza rá. Tudta, hogy segíteni akart rajta. Megérezte a jóságot a szívében. Nyugodt, fog nélküli mosoly szökött az arcára, ahogy Hablatyra nézett, ezzel tudatva vele, hogy elfogadta a sorsát.

- Ne, kérlek ne... Ne add fel még, könyörgöm... - kezdett sírni a fiú, ahogy a nőstény Éjfúria fejét simogatta. Nem tudta elfogadni azt a tényt, hogy nem tud rajta segíteni.

Fogatlan szemében ekkor láttak először könnycseppet. Sajnálta a fajtársát, és bántotta a tudat, hogy Hablatyot sírni látja, hogy ennyire elkeseredett... Lassan lefeküdt legjobb barátja mögé, s fejét a nőstény feje alá tolta, ezzel kicsit megemelve azt, ezzel is próbálta őt megnyugtatni, éreztetni vele, hogy nincs egyedül.

A nőstény még egyszer hálásan rápillantott Hablatyra, mielőtt végleg lehunyta volna a szemeit.

- Ne... Ne, kérlek! - rázta meg egy kicsit Hablaty, de már nem reagált. - Könyörgök ne! Ne add fel! Ne add fel, hallod?! Ne add fel... - kezdett el zokogni Hablaty, ahogy a véres tenyerére nézett, majd ráborult a sárkányra.

Nem tudta elhinni, hogy ez történt...

6. fejezet - Ádázok és Fúriák

Sziasztok sárkánylovasok és sárkányok!
Kicsit későn ugyan, de meghoztam az új részt, jó olvasgatást! :D
(komment, komment, komment, plsss :D)

6. fejezet:

Suhanó

A sérült Éjfúria öt napon keresztül fel se kelt. Ez idő alatt a Sárkányiskola csak rá összpontosított, hogy megmentsék az életét. Hablaty nem adta fel, képes volt hosszú órákig mellette ülni, s olykor-olykor a barátjától szerzett Éjfúria nyállal átáztatott kendővel kenegetni a sebeit, hogy legalább valamelyest enyhítse a fájdalmát. A sárkány nagyon elgyengült volt még az elején, aztán öt nap után lassan kezdett megerősödni. Ez persze még csak annyiból állt, hogy hosszabb ideig volt ébren, felemelte a fejét a hangokra, s lassan már fel is kelt a folyamatos fekvésből.

Kegyetlenül lesoványodott, ami egyre jobban aggasztotta Hablatyot. Sem halat, sem kenyeret, sem húst nem fogadott el, csak kelletlenül fintorgott mindre, ahogy elfordult az ételtől.

Hablaty őrködött és virrasztott a legtöbbet mellette, talán egy kicsit túl sokat is, hiszen Asztrid nem egyszer kapta azon, hogy Fogatlan ügyetlenkedve a hátára vette az alvó Hablatyot, s nagy óvatossággal hazáig vitte, ahol Pléhpofa segítségével ágyba helyezték. Aztán másnap reggel - vagy épp amikor felébredt - mindig kiült a döbbenet az arcára, hogy miként is került ő haza, és nem mellesleg ki van épp az Éjfúriával?

Asztrid ilyenkor mindig ráparancsolt Hablatyra, hogy pihenjen, és átvette tőle a virrasztást az egyre makacsabb sárkány mellett.

Rá néhány napra, ahogy az Éjfúria elkezdett felkelni és ide-oda járkálni a karámban, már hajlandó volt néhány falat halat elfogyasztani, s meglepő módon tűrte a folyamatos vizsgálatokat - nem úgy, mint nem sokkal ezelőtt Fogatlan.

Hablaty és a sárkánylovasok hálát adtak az összes istenüknek, hogy a sárkány sikerrel túlélte ezt a nehéz időszakot, s lassan már a karámot is elhagyhatta.

Eljutott Hibbantra, és életben maradt.

***

Pár nap múltán Hablaty kiengedte a sárkányt a karámból, ahol eddig volt. Az Éjfúria hunyorítva lépkedett ki a nyílt arénába. Hosszú napok óta nem látott napfényt, így most nehezen szokott hozzá a szeme. Tett néhány kört az arénában, megszaglászta a sárkánylovasokat, aztán szinte azonnal őrült kergetőzésbe kezdett a sárkányokkal.

- Csak óvatosan! Ne hagyjátok el az arénát! - szólt rájuk Hablaty, majd a fejét ingatva ült le a többiek mellé.

- Hagyd őket, hadd szórakozzanak - kérte Asztrid, miközben azt figyelte, ahogy a másik Éjfúria épp Kampót kergeti az őrületbe, amin Fogatlan és Viharbogár jót nevettek sárkánykacajukkal.

- Persze, játszanak csak, de nem akarom, hogy megerőltesse magát az a sárkány, hiszen nem is olyan rég lelőtték, és ki tudja, hogy honnan jött el sérülten egészen idáig. Még csak most gyógyult meg, nem örülnék neki, ha megint lesérülne vagy ilyesmi. - felelte Hablaty, mire Asztrid a fejét ingatta. - Most mi van? - kérdezte megzavarodva.

- Semmi, csak az jutott az eszembe, hogy nem hívhatjuk folyton sárkánynak vagy Éjfúriának, hiszen már egy ideje itt van köztünk, és ki tudja, hogy visszatér e valaha az otthonába? Kéne neki egy név - jelentette ki a lány.

Logikus. Gondolta Hablaty. Furcsa, hogy nekem eszembe sem jutott, hogy nevet adjak neki... De mi lehetne? Hogyan lehetne elnevezni egy Éjfúriát? A fiú gondolkozott még néhány percig, miközben elmélázva nézte a kergetőző tűzokádókat, aztán már nyitotta is a száját...

- Talán lehetne...

- Suhanó - vágott közbe hirtelen Fafej.

Az összes fiatal viking elkerekedett szemmel emelte lassan tekintetét Fafejre.

- Mi az? - vonta meg a vállát a szőke iker. Látszott rajta, hogy nem zavartatja magát, még akkor sem, amikor mind úgy néztek rá, mintha növesztett volna még egy fejet (akárcsak sárkánya). - Azt mondtátok kell egy név. Ez ugrott be először.

- Hát... nem fogtok tőlem ilyet sokszor hallani, de Fafej, azt hiszem megtaláltad az tökéletes nevet neki - bólintott elismerően Hablaty, majd álló helyzetbe szenvedte magát, és a sárkányokhoz sétált. Megvárta, míg legjobb barátja felfigyel a jelenlétére, s szólt is a társainak, hogy álljanak meg.

- Kösz pajti - simogatta meg Fogatlan orrát, mikor elhaladt mellette és lassan megközelítette sárkánya fajtársát, s kinyújtotta fejé a kezét. Az Éjfúria orra egy pillanat múlva már Hablaty tenyerében nyugodott, s halk dorombolással jelezte, hogy mennyire jól érzi itt magát. - Hé pajtás - guggolt le elé, hogy a szemébe tudjon nézni. Most, hogy így jobban megfigyelte, ennek az Éjfúriának jóval sötétebb zöld volt a szeme, mint Fogatlannak. - Mit szólnál ahhoz, ha neked is lenne egy neved, hm? - a sárkány erre még jobban dorombolt. - Mit szólnál mondjuk a Suhanóhoz? Na? Tetszik?

Suhanó válaszképp arcon nyalta Hablatyot. Persze, hogy tetszett neki.

Mindeközben észre se vették a többiek, hogy Asztrid sietve elhagyta az arénát Viharbogár hátán, de amilyen gyorsan távozott, olyan hamar vissza is tért, az ölében egy kosárkával. Nem messze Hablatyéktól lerakta a kosarat, s megvárta, míg a vikingek és a sárkányok is rá figyelnek, amit néhány köhintéssel ért el.

- Na jó, figyeljetek egy kicsit, ez...

- Ez mozog! - vágott közbe Takonypóc, ahogy a kosárra bökött.

- Igen, gratulálok Takonyka, remek megállapítás... - forgatta a szemét Asztrid, majd hangnemet váltott - Szóval, most, hogy mind így együtt vagyunk, szeretnék nektek bemutatni valakit, akit ugye mind ismerünk, de mégis... Változott azóta, amióta megismertük. Szóval, nem is húzom tovább az időt... - emelte le a vékony leplet a kosárról, ami szinte azon nyomban felborult, magától.

S mindemellett még kigurult belőle, egy lepedőbe csavarodott, izgő-mozgó valami, s látszott rajta, hogy magától nem igazán tud kiszabadulni a makacs anyagból.

- Biztos, hogy mi akarjuk, hogy kiszabaduljon?... - rémüldözött Halvér, akinek a jajgatását megint csak nem hallotta senki.

- Agh... - emelte égre a tekintetét Asztrid, majd lehajolt, hogy segítsen a kis valaminek. - Ugyan már Fúria, ne csináld.... - gügyögött neki, s a mondat elhangzásával a lepedőből elődugta a fejét egy kis, sötétlila siklósárkány.

Ő volt az, akiről még tojás korában Hablatyék több mint egy héten keresztül azt hitték, hogy egy Éjfúria, s csak a kikelése pillanatában - ami szintén nem volt valami zökkenőmentes - derült ki róla, hogy valójában egy Siklósárkány.

- Fúria, komolyan? - nézett Asztridra hitetlenkedve Hablaty. Kissé furcsállta a névválasztást, főleg, hogy egy siklóról beszéltek, ami elég távol áll az Éjfúriától.

- Igen - felelte határozottan a lány, s alátámasztotta egy magyarázattal. -, hiszen egész végig azt hittük, hogy az lesz belőle, aztán, végül is megtréfált minket. És, gondoltam, Suhanó örülne neki, ha viszontláthatná, így hát elhoztam ide.

- Oké, oké, nem vitatkozom...

Asztrid volt az, aki Viharbogárral az oldalán a szárnyai alá vette a kis Siklót, s egészen idáig ő gondozta, adott neki otthont, s megfigyelése szerint sárkánya már a saját fiókájaként törődött a kis Fúriával, aki így igazi családra lelt, kalandos tojáskora után.

Suhanó, aki viszont végig azt hitte, hogy az ő fiókája lapul a tojásban, most lassan közelíteni kezdett Fúria felé. Szerette ezt a kis fiókát, hiszen valójában neki köszönhette, hogy így megbékélt az emberekkel, és összebarátkozott Hablattyal és a csapatával. Fúria először kíváncsian közelített a számára ismerős Éjfúria felé. Megismerte őt, akármilyen furcsa is, de megismerte, emlékezett rá. A következő pillanatban pedig - Suhanó nagy döbbenetére - a kis Sikló ráugrott a hátára, onnan pici szárnyai segítségével továbbugrott Fogatlan fejére, utána pedig lelkesen visítva elszaladt.

Ám sem Suhanó, sem Fogatlan nem szaladtak utána, hiszen az egyik a hátát, a másik a fejét fájlalta. A kis sikló mindkettejüknek pont a fájós részét találta el.

***

- Min gondolkozol? - kérdezte Asztrid Hablatyot, aki elmélyülten kalapált valamit a műhelyben. Ezúttal nem a Sisakot, hanem valami kisebb fémlappal ügyködött.

- Hm? - nézett fel a fiú a munkájából. Észre se vette, hogy Asztrid bejött a műhelybe. - Miből gondolod, hogy gondolkozom?

A lány felnevetett.

- Mert egy ideje az asztalt kalapálod, nem a fémet.

- Oh - kapott észbe Hablaty, ahogy lassan elvörösödve próbált úgy tenni, mint akit ez egyáltalán nem zavart.

- Szóóóval? - nyújtotta el a szót Asztrid, majd karba tette a kezét, s úgy emelte meg a szemöldökét. Ha kell, csípőfogóval szedi ki a fiúból a választ, hiszen jól sejtette, hogy megint valami őrültségen gondolkodik. Valami veszedelmes őrültségen, amivel megint veszélybe sodorja mindnyájukat.

- Tudod, csak azon járt az eszem, hogy vajon hol járhatott a  mi Éjfúriánk, mikor ezt a sérülést szerezte. Hiszen, nem a környéken él, és még az ádázok szigetétől is messze van az a sziget, ahol először láttuk - tette le a kalapácsot, majd lapozni kezdett a füzetében, amit eddig a munkájához használt. Végül egy elég vastag oldalnál állt meg, és széthajtotta a lapot, ami valójában egy kicsire összehajtogatott térkép volt. Ujjával megkereste az Ádáz-szigetet, tőlük északnyugatra, majd ujját tovább húzta észak felé, ahol azt a szigetet sejtette, ahonnan Suhanó jött. Még nem volt bejelölve a térképen, így csak a kék óceánt látta, de tudta, hogy ott van az a hely. Hirtelen eszébe jutott egy lehetőség, s úgy vélte, most szinte villámként hasított belé saját feltett kérdésének megoldása. - Asztrid... Hívd a sárkánylovasokat, gyűlés az arénában, most!

Csukta be hamar a térképet, s mielőtt a lány bármit is szólhatott volna, Hablaty, hóna alatt a füzetével kiszaladt a kovácsműhelyből, felpattant Fogatlanra és célba vette a Sárkányakadémiát.

Közel fél óra kellett ahhoz, hogy Halvér, Takonypóc, az ikrek és persze Asztrid is mind megérkezzenek a Sárkányiskolába. Hablaty addigra már nem is számolta, hányszor járta körbe a helyet türelmetlenségében.

- Srácok, amikor azt mondtam, gyűlés az arénában, MOST, az nem azt jelenti, hogy fél óra múlva! - füstölgött.

A többiek csak az orruk alatt morogtak. Egyikőjük sem akart vitát szítani egy feleseléssel, viszont nem vették jó néven a kioktatást. Hablaty csak a fejét ingatva hívta őket közelebb egy asztalhoz, ahol kiterítette a térképét. Mikor mind körbeállták magyarázni kezdett.

 - Nos, szóval régóta gondolkoztam azon, hogy vajon hol járhatott Suhanó, amikor megsérült. Hiszen nem a környékünkön él, hanem itt fent északon - mutatta a térképen - és azt még nem említettem, hogy mit fedezett fel Asztrid. - nézett a lányra, aki pontosan tudta mire gondol, így már oda is hozta a nyilak ennyikét, amik az Éjfúria sérüléseit okozták, s lerakta a térképre.

- Az ádázok jele van a nyíl hegyébe faragva, így már azt is tudjuk, ki a felelős mindezért - magyarázta Asztrid, mikor meglátta az ikrek értetlenkedő arcát.

- Pontosan. És attól félek, hogy ezek szerint az ádázok megtalálták a szigetet, ahonnan Suhanó jött.

- Várj, mi az, hogy az ádázok megtalálták Suhanó szigetét? - szólt közbe hirtelen Halvér, akinek most állt össze az agyában a kép és a felismerés.

- Igen, pontosan azt. És ha ez így van, akkor valamiért úgy érzem, hogy valami szörnyűség történt... Ez a nyíl rá a bizonyíték, hogy csata volt. - felelte keserűen Hablaty. - Dagur, el sem tudom képzelni hogyan, de elvezette az armadáját az otthonáig  - bökött fejével Suhanó felé - és megtámadta őket... De ha ez így történt, akkor...

- Akkor nagyobb a baj, mint hittük - fejezte be a mondatot helyette Asztrid.

- Veszélyben vannak az északi sárkányok... - motyogta rémülten Halvér.

- Nem - ingatta a fejét Hablaty, ahogy elgondolkozva felvette az egyik nyilat. Elképzelte, ahogy egy szigetet megostromol egy armada, a sárkányok menekülnek, s minden lángol. Suhanó ügyesen kerülgetni a nyílzáporokat, de végül belé is fúródik két nyíl, így kicsavarodva, fájdalmas kiáltásokkal menekülni próbál és délnek fordul... - A sárkányokat már elérte a támadás, és csak remélni tudjuk, hogy legalább néhányan megmenekültek. De az biztos, hogy segítségre van szükségük.

Takonypóc, aki eddig meglepően csendben hallgatta a beszélgetést, most megszólalt.

- Várj, mire akarsz kilyukadni?

Hablaty tekintete elszánt lett. Már tudta is a következő lépését.

- Arra, hogy elmegyünk a szigetükre, és mentjük a menthetőt. Felmérjük, hogy mekkora a kár, és tervet kovácsolunk Dagur ellen.

Takonypóc az égre emelte a tekintetét az ikrekkel együtt.

- Oh, klassz, ettől féltem...

***

Beesteledett. A hibbanti falu lassan elcsendesült. Csak öt ház volt, ahol még égtek a fények. A főnöki ház, ami szintén köztük volt, most Pléhpofa hangjától zengett.

- Nem, nem, nem és nem, Hablaty!

A főnök nem véletlenül volt feldúlt. Hablaty épp az előbb adta elő neki, hogy másnap reggel a sárkánylovasokkal együtt elutazik egy olyan szigetre, ami nagy valószínűséggel tele van vad sárkányokkal, megtámadták az ádázok, és nem mellesleg több mint félnapi járásra van tőlük, ha nem több.

- Jaj ugyan már apa, hiszen nem először mennénk ilyen hosszú küldetésre! - magyarázkodott Hablaty, viszont mindketten tudták, hogy ez nem így van.

- Ide figyelj Hablaty, mert nem mondom el többször: nem engedem, hogy te és a sárkánylovasok elmenjetek arra a helyre! Ha az történt, amit állítasz, akkor meg főleg nem.

- De apa, sérült sárkányok lehetnek ott! Ki tudja, hogy mi történhetett, lehet, hogy segítségre várnak! - sorakoztatta fel újabb érveit a főnök fia.

- Igen, de nem csak azok, hanem Dagur is! - csapott az asztalra Pléhpofa, mire a tűz előtt szundikáló Fogatlan értetlenkedve felkapta a fejét. - És mondd csak: kire is vadászik Dagur? - a főnök várt pár pillanatot, s mikor látta, hogy fia vonakodik a választól, nyomatékosított - Halljam!

- Fogatlanra... - motyogta kelletlenül Hablaty. Úgy érezte magát, mint az óvodában.

- Igen Fogatlanra! - mutatott a félfarkú Éjfúriára - Ráadásul egy armadával felszerelkezve, ami ellen ti öten, a sárkányaitokkal együtt sem tudjátok felvenni a harcot. - Magyarázta, de hangjában több volt az aggódás, mint a harag. - Arról nem is beszélve, hogy Fogatlan a sérülése óta még nem volt ilyen hosszú úton. Nem a tenger fölött kéne kiderülnie, hogy nem szabadott volna vele útra kelni. Értsd meg Hablaty, hogy nem kockáztathatod a tied, vagy a barátaid életét, holmi bosszúvágy és sárkányszeretet miatt. Az ott - mutatott nagyjából észak felé - valaki másnak a háborúja.

Hablaty csak elhúzta a száját és lehajtotta a fejét. A következő érvén gondolkodott, miközben értelmezte apja szavait, amik valamiért azt súgták, hogy ez úttal Pléhpofának van igaza.

- Nézd apa - kezdte a fia, immár nyugodt hangon. - Tudom, hogy féltesz, de Fogatlan felkészült és meggyógyult, ki fogja bírni az utat. És tudom, hogy az ádázokkal mi nem bírunk el, épp ezért megyünk oda, és nagyon óvatosak leszünk, kerülni fogjuk a harcot. Jártunk már ott, tudjuk, hogy merre lehet kerülni, ha arra lenne szükség. 

Pléhpofa fújtatott egyet, majd elkezdte a szakállát tépkedni.

- Akármit is mondok, nekivágsz az útnak, jól mondom? - kezdte végül, de hangjában már hallatszott, hogy megadta magát.

Hablaty lassan elmosolyodott és bólintott párat.

- Rendben. Akkor szaladj csomagolni, hosszú út áll előtted fiam.

Videó 2 - avagy mindjárt jön az új fejezet

Sziasztok!

Most így éjnek évadján vetemedtem arra, hogy megosszam veletek egy újabb videómat, remélem tetszeni fog :D
És hamarosan kész az új fejezet is, ha minden igaz, holnap valamikor fent is lesz (vagyis hát, már ma, mivel ezt is éjfél után írtam) :D

5. fejezet - Ádázok és Fúriák

Hát... elmúlt éjfél, üdv az Éjfúriáknak, és mindazoknak a bagolytípusú embereknek mint én, akik még ébren vannak és azoknak is, akik majd reggel látják ezt :D
Már... majdnem... kifojt... a szemem.... de befejeztem a fejezetet, mert már megint elkezdtem megcsúszni vele, amit nagyon nem akarok. Forgalmasabb a nyaram mint hittem, szóval itt az új fejezet, a dráma elkezdődik... :D (Kommentek! Kommentek! Légysziii :D)
("What a theater!" (micsoda színház!) ~Fafej, Race to the edge)

5. fejezet:

A becsapódott Éjfúria

Az Éjfúria csapkodott szárnyaival, ahogy csak tudott. Minél messzebb kell kerülnie a szigettől, jól tudta.

Az ádázok ellen semmi esélye, s Éjfúria büszkeség ide vagy oda, de el kell tűnnie innen, vagy még a halálnál is rosszabb vár rá. Azok a vikingek nem olyanok, mint a félfarkú fajtársa barátai. Azok ott lent vagy megölnék, vagy ketrecbe zárnák egy életre. Már így is sikerrel megsebesítették, s ezért most alig tud repülni, össze-vissza kacsázik az égen. Fajtársai, akik körülötte repülnek, gyorsítani kezdtek. Nem maradhat le tőlük, egy sérült sárkány az égen könnyű célpont.

A többiek északra tartottak, azt nem értette miért. Hiszen ott jóval hidegebb van, ami a sérülteknek komoly hátrány. Mégis mit várnak az északi szigetektől? Az ádázok oda is követni fogják őket, megvannak rá a módszereik. Ott sem lesznek biztonságban. Ő maga pedig nem biztos, hogy el tudna jutni odáig. Hiszen arra a szigetre, ahová az éjfúriák mennek, ha nagy a veszély, a szigetvilág ködfalán vezet át az út, s még rengeteg veszedelmes vidéken. Ő pedig megsérült. Egyre gyengül. Nem fog eljutni odáig.

Hirtelen felrémlett emlékezetében két név: Hablaty és Fogatlan. Ők az a furcsa páros arról a még furcsább szigetről... A szigetről, ahol a vikingek...

Már meg is volt az ötlet. Nem fog átvágni a ködfalon, hanem délnek fordul, és segítséget kér ettől a Hablatytól és Fogatlantól. Talán a fajtársait is el tudná vezeti oda. De vajon hogyan értesse meg velük, hogy hiába mennek egy viking szigetre, ott nem fogják őket bántani, ott menedéket és élelmet kapnának? Ő tudja, hogy Hablatyék nagylelkűek, ők nem hagynák, hogy egy csapat sárkány a vesztébe rohanjon.

Hirtelen nekiment a mellette repülő Éjfúriának, s morgással és egy fejintéssel próbálta elmagyarázni, hogy ne északra menjenek, hanem le délre, ahol biztos segítséget kapnak. A sárkányok nem értették. Pontosabban értették, de nem hitték el. Mindegyikük rámorgott, majd irányt változtattak észak felé. Fajtársuk nem adta fel, még hosszú percekig győzködte őket, minden ötletét bevetve. Semmi nem számított nekik. Semmi nem használt. A sárkányok mind északra mentek, s a sérült Éjfúria belátta, hogy nem tudja meggyőzni őket. Ha ő nem, de valaki más meg tudná, mielőtt komolyabb katasztrófa történne azzal a kevés Éjfúriával is, ami még maradt.

A sárkány lelassult, végül lecsatlakozott a vonuló hordától, kitárta hatalmas denevérszárnyait, s maradék erejét összeszedve indult délnek. El kell jutnia Hibbantra, csak ők segíthetnek rajta és a fajtársain, akik félő, hogy a vesztükbe rohannak.

***

Hablaty a műhelyben kalapált. Ez úttal is a Fogatlannak szánt fémsisakon dolgozott, tökéletesre formálva éleit. Tükörsimára akarta csiszolni, s szép viking rúnákkal díszíteni, amiknek elméletileg meg kéne védeniük a viselőjét.

Már vagy egy órája dolgozott rajta, mikor meghallotta, hogy nincs egyedül. Asztrid érkezett a kovácsműhelybe, kezében szekercéjével.

- Szia Asztrid - küldött neki egy szép mosolyt Hablaty. A lány erre odakapta a fejét, s neki is ellágyult a tekintete.

- Szia Hablaty - lépett oda mellé, majd lerakta fegyverét az egyik asztalra, s felült mellé, úgy figyelte a főnök fiának munkáját. - Hűha, nagyon szép darab - ámult el a fémsisakon.

- Köszi - nézett fel egy pillanatra a munkájából Hablaty. - Fogatlannak készítem.

- Felismertem a formáját - bólintott a vikinglány.

Hablaty egy kicsit zavartan folytatta a sisak fényesítését, s mosolya mögött kissé átkozta magát, amiért egy ennyire nyilvánvaló dolgot külön kihangsúlyozott.

- Nem szeretném, hogy megismétlődjön az, ami történt vele, amikor harcba szállunk az Ádázokkal. Én lelkileg, ő fizikailag nem bírná ki... - keseredett el hirtelen, ahogy átfutott az agyán egy rossz jövőkép.

Asztrid megingatta a fejét. Rögtön tudta, hogy a fiú mire gondolhat, látszott az arcán, szinte minden kicsi részlete.

- Nem fog megismétlődni. - jelentette ki magabiztosan, Hablaty szavaival élve. - Mert én nem fogom hagyni. Emlékszel? Ezt mondtad nekem még az arénában. Mi lett ezzel a hozzáállással Hablaty? Eddig olyan magabiztos voltál most meg...

- Igen, tudom - tette le a szerszámokat, s az asztalra támaszkodott. - De átgondoltam a dolgokat, épp ahogy kérted. És egyre biztosabb vagyok abban, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége. De most már felbuzdítottam a srácokat is, mind azt hiszik, hogy bosszút fogunk állni, és eredetileg így is akartam de... Túl nagy a kockázat. Mi hatan vagyunk, öt sárkánnyal. Ők egy több száz fős armadával. Nem akarom, hogy megint miattam történjen vele valami - nézett a mögötte alvó Fogatlanra, aki álmában mosolygott. - Ez az előbbi őrültségem majdnem az életébe került. S őt nem veszthetem el. Őt nem.

Asztrid elámult Hablaty őszinteségén, hogy így kiadta magából azt, amin valószínűleg már hosszú ideje rágódhatott. Kételyei voltak, de a Sárkányiskola vezetője cím nem engedte, hogy ezt bárkinek is az orrára kösse. Mert ha a vezér bizonytalan, a csapat is az.

- Figyelj Hablaty - szállt le az asztalról a lány, s Hablaty mellé lépett, ezzel egyidejűleg bíztatón a vállára tette a kezét. - Tudom, hogy aggódsz Fogatlanért, s azért is bosszút akarsz állni, amit az a gazember tett vele, de választanod kell. Vagy belerohansz egy csatába, vagy kikerülöd, de attól, hogyha kikerülöd, nem biztos, hogy az Ádázok is így fognak tenni. Előbb vagy utóbb, de Fogatlan után fognak jönni, és akkor már nem marad választás. Szóval szerintem mi lépjünk előbb, hogy a miénk legyen a meglepetés előnye.

Hablaty még egy pár pillanatig a sisakon pihentette a tekintetét, majd Asztridra nézett. Ebben bizony igaza lehet. Ha ők nem lépnek, akkor Dagur fog.

- Akkor viszont kőkemény edzésekre lesz szükségünk, felszerelésre, komoly megbeszéléseket kell tartanunk és kitalálni valahogy azt is, hogy miként is győzhetnénk - sorolt a fiú, s ezzel megpecsételte a háború közeledtét.

Asztrid elismerően bólintott, ahogy kisöpörte szeméből a haját.

- És - kezdte mosolyogva - gondolom, ahogy mindig, apád most sem tud semmit erről az egészről.

Hablaty ezen nem tudott nem nevetni.

- Hát persze hogy nem.

Asztrid a fejét csóválta. Ez általában így szokott lenni, hogy az, amit a Sárkányiskola végez, sosem jut a főnök fülébe, csak amikor már teljes a zűrzavar. Valószínű most sem lesz másképp, főleg, hogy megint egy őrült, elvetemült, és kimondottan életveszélyes dologra készülnek. Az ádázok ellen sosem volt egyszerű háborút vívni, most sem lesz ez másképp, s ott van még az gondolat is, ami mindenki fejében motoszkált, hogy legutóbb az ellenség nyert, s ez jelenthet valamit.

Asztrid vett egy nagy levegőt, ahogy közelebb húzódott Hablatyhoz és megfogta a kezét, mikor látta, hogy a fiú elbizonytalanodik az előbbi kijelentésében.

- Meg tudjuk csinálni, Hablaty - kezdte bíztatni. - Együtt erősek vagyunk, s a te eszeddel biztos kitalálsz valamit, amivel túljárhatunk Dagur eszén. Én tudom, hogy így lesz. - nyomott egy puszit az arcára végszóra.

Ekkor meghallottak egy nem is olyan halk, krákogásnak tűnő hangot. Fogatlan mindent tudóan nézett rájuk, azzal az utánozhatatlan mosolyával, ahogy felvonta a szemöldöke helyét. Ő az első pillanattól tudta, hogy Hablaty és Asztrid összeillenek, pedig aztán az Ő első találkozása a lánnyal nem épp egy békés piknik keretében történt. Ez mégsem változtatott a véleményén.

Hablaty az égre (vagyis, ez esetben a plafonra) emelte a tekintetét, s utána nézett csak sárkányára.

- Kösz pajti, remek időzítés, mint mindig.

***

Az Éjfúria szemei előtt elmosódott, majd újra kitisztult a kép, s ez ismétlődött már vagy fél órája. A sárkány kezdett kifogyni a tartalék erejéből is, ahogy kimerülten, de elszántan szelte az eget Hibbant felé. A megérzéseire hagyatkozott, nem a tájékozódási képességére, mert az ilyenkor már nem úgy működött, mint kellett volna.

Sérült volt, s ez nagyban nehezítette a haladását, minden egyes szárnycsapásnál érezte, hogy a seb a hátán újra és újra éles fájdalommal tudatja vele, hogy sürgős segítségre van szüksége.

Épp elhaladt a Sárkánysziget mellett, mikor rájött, hogy ismerős helyen jár. Hibbant sziget innen már nincs messze. Remélte, hogy eljut odáig, s nem csapódik előtte a vízbe.

***

- Akkor majd egy óra múlva a Sárkánysuliban, és akkor elmondom a részleteket - mondta Hablaty, ahogy elköszönt Asztridtól, s Halvértől, akivel a műhelyből kilépve találkoztak, s néhány dologról neki is beszámoltak.

- Hablaty, majd hozd el a térképet is, elkezdhetünk taktikákon gondolkodni - kérte a lány, mikor Fogatlan befurakodott hármójuk közé, s elkezdte "mondani" a magáét. - Fogatlan?!

A sárkány folyamatosan mormogott valamit, s közben tekintetét hol a három vikingre, hol az égre szegezte, s az arcáról tükröződött valami, ami leginkább a rémületre hasonlított.

- Mi baja? - furcsállta a helyzetet a lány, s hol Halvérre, hol Hablatyra nézett.

- Nem sok ilyet fogtok hallani tőlem, de fogalmam sincsen... - kerekedtek el Hablaty szemei értetlenségében, s egyre csak figyelte sárkányát, aki elkezdte őket taszigálni, el a kovácsműhelytől a főtér felé.

- Szerintem nagyon is mondani akar valamit - gondolkodott hangosan Halvér, de mikor látta, hogy amit mondott, túlzottan is nyilvánvaló volt (Asztrid arca legalábbis ezt tükrözte), gyorsan folytatta - Úgy értem, valami fontosat...

Hablaty a szemét forgatva hagyta, hogy sárkánya még néhány méteren át tolja az orrával a hátát, s ez által már nem takarta a kovácsműhely az eget, így látszott, hogy északról közeledik valami az égen. Valami fekete, valami...

- Thor szerelmére, ez... - motyogott a fiú, s mikor megértette, szinte leesett az álla. - Srácok, gyertek gyorsan, ezt látnotok kell!.

Mutatott az égre, ahol már tisztán látszott, hogy egy Éjfúria közelít feléjük, bár döbbenetesen lassan én imbolyogva. Ahogy közeledett, egyre inkább látszott, hogy kissé jobb oldalra csavarodva repül, s betegesen egyenetlenül csapkodott.

- Jó ég, mi történt vele? - motyogott Hablaty, de mozdulni sem tudott onnan, ahol állt. Csak figyelte a sárkányt, akiről már biztosra tudta, hogy Fogatlan azon fajtársa, akivel már volt szerencséjük találkozni.

- Fogalmam sincsen... - sápadt el Asztrid is. - Egyáltalán hogy kerül ide?

- Megmondtam neki... Megmondtam, hogy visszavárjuk... Élt a lehetőséggel... - felelte teljesen megrendülve Hablaty, de több magyarázatra nem maradt ideje.

Ugyanis a sárkány elérte a szigetet, s pont feléjük tartott. Támpontnak Fogatlan rikító piros farokszárnyát használta. Hamar ereszkedni kezdett, de rendesen földet érni már nem maradt ereje. Keményen a földhöz csapódott, s hosszú métereken át csúszott mire megállt, s fájdalmasan összeszorította a szemét. Szárnyai kicsavarodtak, teste elernyedt, ahogy ismét felszakadt a seb a hátán.

Hablaty egy pillanatra lefagyott, de utána azonnal kapcsolt. Odarohant az Éjfúriához, mögötte a barátaival, s óvatosan a homlokára helyezte tenyerét. Még lélegzett. Még magánál volt.

- Hé, hé, hallasz engem? Nézz rám! Én vagyok az, Hablaty! - kezdte sietve mondogatni neki, attól tartva, hogyha most az Éjfúria lehunyja a szemét, többé nem nyitja ki.

A sárkány pislogott párat, majd halványzöld szemét a fiúra emelte. El sem hitte, hogy ideért. Végre biztonságban.. Végre segítő kezek között...

Fogatlan is aggódva szaladt oda, s orrával figyelmeztetően megbökte Hablaty vállát. Azt akarta, hogy figyeljen rá. Lovasa rögtön ráemelte tekintetét, amire ráégett a tanácstalanság. Fogatlan orrával a fajtársa háta felé bökött, amiből.. két nyílvessző állt ki, s sebei erősen véreztek.

- Oh Thor... Halvér, Asztrid, hozzatok vizet és kötszert! Gyorsan! Szóljatok a többieknek elvisszük a Sárkányiskolába!

De még ki se mondta ezt, amikor meglepő módon Fogatlan ellökte onnan őt. Nem durván, de érezhetően odébb taszajtotta. Nem véletlenül persze. Most Ő érezte kötelességének, hogy segítsen az Éjfúrián. Egy ügyes mozdulattal a hátára kapta, és roskadozva ugyan a súly alatt, de elszántan és a lehető leggyorsabban célba vette az arénát.

Hablaty először közbe akart szólni, hogy ne erőltesse meg magát ennyire, de végül feladta, s csak futott utána, hogy ott legyen, ha segíteni kell valamiben.

Mindeközben Halvér először előkerítette Gronkeljét, Bütyköt, majd sietve indult Gothi kunyhójához, Aszrid pedig a sárkánylovasokhoz kopogtatott be sorjában, s mind egyszerre értek a Sárkányakadémiába, aminek egyik kisebb karámjába vitte Hablaty és Fogatlan a sérült Éjfúriát. A sárkány már alig volt magánál, csak Hablaty tartotta benne a lelket, hogy küzdjön és ne adja fel, mert segíteni fognak rajta.

Gothi - aki már úgy érkezett hozzájuk, hogy Halvér mindenről tájékoztatta - azonnal a sérülést kezdte vizsgálni, s néhány egyszerű jelet firkált a földet vékonyan fedő homokba.

- Hablaty, Gothi azt kéri, hogy... - kezdte Halvér, de már ő is remegett az ijedtségtől. - hogy fogjuk le, mert kiszedi a nyilakat, és nem szabad, hogy felugorjon vagy ilyesmi...

Hablaty és a többi sárkánylovas vonakodva bólintott. Mind elszörnyedtek a látványtól. Hiszen az életük kezdett épp visszazökkenni a rendes kerékvágásba, már majdnem mind megszokták, hogy Hibban békés, és a sárkányok biztonságban vannak, és most hirtelen lezuhan náluk ez az Éjfúria, aki első ránézésre közel halálos sebet kapott, s most mindjüknek az életéért kell küzdenie. 

Takonypóc, Kőfej, Fafej, Halvér és Asztrid mind odaszaladtak Hablatyhoz, és segítettek neki valahogy mozgásképtelenné tenni a sárkányt, ami még csak kimondva is lehetetlennek tűnt.

Gothi az ujjával visszaszámolt nekik, mielőtt megfogta volna az Éjfúria hátából kiálló egyik nyílvesszőt. Hablaty bólintására várt, s mikor azt megkapta, egy lassú és kimondottan gyötrelmes mozdulattal kihúzta a nyilat, mire a sárkány fájdalmasan ráordított Kőfejre, akinek leszállt a fejéről a sisak.

Az Éjfúria még pár pillanatig fújtatott és nyüszített, de végül feje Hablaty ölébe borult, s erőtlenül hunyta le a szemét.

- Még ne add fel, hallod? Meg fogsz gyógyulni, csak tart ki még egy kicsit... - suttogta neki a fiú, ahogy megnyugtatón simogatni kezdte a fejét.

A második nyílvessző eltávolítása már kissé könnyebb volt, a sárkánynak ugyanis elfogyott minden ereje, csak tűrte a fájdalmat, s a főnök fia bíztatására megpróbált ébren maradni. Közben Gothi kitisztította a sebeket, de mivel azok a sárkány hátán voltak, nem tudta bekötözni, így csak néhány nedves anyaggal lefedte, s figyelmeztette Hablatyot, hogy az Éjfúria nem kelhet fel.

A fiú válaszul csak bólintott, ahogy a többiek elengedték a sérült hüllőt, aki még mindig Hablaty ölében pihentette a fejét, még akkor is, amikor Gothi gyógyfőzetet itatott vele, ami persze nem volt valami egyszerű művelet.

- Rendben, most már nem eshet bajod, biztonságban vagy, és meg fogsz gyógyulni. Bízz bennem... - simogatta tovább a sárkány fejét Hablaty, egészen addig, míg az nyugtalan álomba nem zuhant.

***

 Az éjszaka mindenkinek nyugtalanul telt, így Hablaty és Fogatlan is egész hajnalig ébren voltak. Mindketten túlságosan feldúltak voltak ahhoz, hogy akár egy órát is pihenni tudjanak, így csak ültek egymás mellett Fogatlan fekvőhelyén.

Hablaty rengeteg elméletet felállított az agyában, hogy vajon mi történhetett sárkánya fajtársával. Talán sárkányvadászok járnak a környéken? Vagy pont egy csata színhelyén haladt át? Akárhogy is, komoly sérüléseket szerzett, s most is egymást váltják a sárkánylovasok mellette, ugyanis nem merték egyedül hagyni. Estig Halvér és Takonypóc váltották egymást, most épp Asztrid és Viharbogár volt vele, de még egy negyed óra és ők következnek Fogatlannal.

Hablaty belátta, hogy már nem volt értelme megkísérelni az alvást, így inkább felöltözött, és Fogatlannal kirepültek a tetőablakon, egyenesen a Sárkányiskolába. Hangtalanul landoltak, s elindultak a karám felé, ahol égtek a fáklyák.

- Sziasztok, korán jöttetek - köszöntötte őket egy álmos mosollyal Asztrid, amikor a hősi páros belépett a karámba.

- Egyikünk sem aludt egész éjjel - ült le mellé Hablaty, őmellé pedig Fogatlan, aki rögtön lovasa ölébe fektette fejét. A fiú vetett egy pillantást a sérült tűzokádóra, akinek látszott az arcán a nyugtalanság, s az is, hogy fájdalmai vannak. - Hogy van?

- Most egész nyugodt - felelte hamar Asztrid, de mindkettőjükre rátelepedett már a nyomottság. - De egy órája felébredt, alig tudtam rábírni, hogy ne keljen fel.

Hablaty erre csak a fejét ingatta.

- Még mindig nem értem, mi történhetett szegénnyel? Mit vétett, hogy ilyen sors jutott neki?

- Meg fogsz lepődni, de azt hiszem, tudom a választ - pattant fel mellőlük a vikinglány, majd odament a sárkány mellé, és felvette az egyik nyilat, amit Gothi kiügyeskedett a hátából, s Hablaty kezébe nyomta. - Nézd meg rajta a rúnákat és a szimbólumot.

A fiú a félhomályban vagy egy percig forgatta a fegyvert a kezében, mikor végre ki tudta venni villámot okádó Ölvészt rajta. Szemei elkerekedtek, s szinte még a száját is eltátotta, miközben Fogatlan kibújt a karja alól, s megszaglászta a nyílvesszőt és dühösen morogni kezdett. Az Éjfúria lovas arcán átvette a gyűlölet és a harag a döbbenet helyét.

- Dagur, te aljas, gonosz, szadista, lélektelen őrült! - morogta Hablaty, ahogy egyre nőtt a gyűlölet a szívében. Meg fogja bosszulni, amit Fogatlannak kellett elszenvednie. Meg fogja bosszulni, amit ennek a sárkánynak kellett elszenvednie. Csak egyszer kerüljön a keze közé az ádáz vezér, véget vet az életének, de előtte meg fogja érezni, hogy milyen az, mikor a vadászból vad lesz! - Véged lesz Dagur, az istenekre esküszöm, végzek veled!