Ádázok és Fúriák - 11. fejezet

Hali mindenki!

Srácok most időben jöttem, és sajna ez egy rövidebb rész lett, és akárhogy centiztem, mégsem írtam bele azt, amit még szerettem volna. Egyszerűen azért, mert az már nem illett volna oda, és így jobban kijön az egész. Az eddigi részek mind 10 oldalra jöttek ki word-ben ez csak nyolc lett, de remélem, hogy így is tetszik, mert kétszer annyi akció van benne mint eddig :D

Jó olvasgatást, és kíváncsian várom a véleményeteket

(a pályázatról senki se feledkezzen el, még mindig várom a jelentkezőket!)

11. fejezet:

Az eső mosta terv

Fújt a szél. Lökött, dobált, lengetett, mikor milyen kedve volt. A nap sugarairól még csak egy halvány vörös csík árulkodott, messze a horizonton.

Hablaty fázott. Összehúzta magán a köpenyt, arcát már egy kicsit jobban takarta a csukja. Már mondta is volna: "cudar egy idő van, ugye pajti?". Ám mikor kinyitotta a száját, rájött, hogy akármilyen pontos a hasonlóság, nem barátja hátán ül.

Suhanó más volt. Máshogy mozgott, nem várta meg Hablaty utasításait, nem kérdezett, csak gyorsított-lassított magától. Még a mordulási is más hangszínen hangoztak, sokkal mélyebben, mint félfarkú fajtársáé. Összességében Hablatynak rá kellett döbbennie, hogy elsőre rosszul ítélte meg a helyzetet: ugyan egy szemlélődőnek nem is tűnik fel, de Suhanó sehogy sem hasonlít Fogatlanra, ők ketten ég és föld, ezt Hablaty jól érezhette. Ez a sárkány még a nyerget is alig tűrte meg a hátán, azt, amit Fogatlan természetesnek vett.

- Hablaty, hová sietünk ennyire? - jött hátulról egy alig hallható kérdés Halvértől, aki igencsak lemaradt sárkányával.

- Napkelte előtt kell odaérnünk, különben hasztalan az álca - felelte a főnök fia.

Az ádáz sziget sziluettje hamarosan feltűnt a láthatáron. Hablaty nagy levegőt vett, majd elfeküdt Suhanó hátán, lábait a hátára fektetve, hogy teljesen eltűnhessen.

A többiek is hasonlóképpen tettek, s a megbeszéltek szerint le is maradtak valamennyire, az első lövést a Sárkányiskola Vezetőjének hagyva. Ő nem is habozott, amint lehetősége nyílt rá, Suhanóval észrevétlenül a magas erőd felé indultak, egyszer megkerülték, s az Éjfúria lövése pont az egyik leggyengébb pontot érte, amitől le is omlott az egész épület teteje. Egy másodpercre rá már jöttek is az értetlenkedő kiáltások a katonáktól, de addigra Hablatyék már felemelkedtek, felkészülve a következő láthatatlan támadásra.

***

- Mi ez?! - rohant ki Dagur, a Tébolyult az erőd egyik kilátó pontjába, s addigra már lángolt a fél fegyverraktáruk.

Hamar rá kellett jönnie, hogy az általa tervezett meglepetés-támadást megelőzték. Rögtön tudta, hogy Hablaty keze van a dologban, főleg mikor meglátta a lila Éjfúria-tüzet, aminek fényében megcsillant a páncél Suhanón. Dagur azonnal tudta, hogy a hibbanti vezér fia valahonnan tudomást szerzett az ő Éjfúria-üldözéséről, s a lerombolt szigetről.  Ez nyilván a bosszú, gondolta, s a vakarék még egy kicsit össze is szedte a bandáját, felpáncélozta a sárkányait, így valószínűleg azt hiszi, profi hadvezér.

Nem így volt. Hablaty egy gyerek, ezt mindenki tudja. Egy tizenéves, aki nem tudhat semmit a profi taktikákról, hiába vág jól az esze, nem kelhet versenybe Dagurral, a hajóhadával, a bástyákkal, és a katapultokkal is egyszerre. Az ádáz vezér most kivételesen megőrizte hidegvérét, s egy pillanat alatt végiggondolta, hogy miként tudná előnyére fordítani a helyzetet. Első gondolata az volt, hogy körbeveszi hajókkal a szigetet, így talán nem tudnának kitörni a körből, de ezt az ötletet el is vetette, mikor Halvér és Takonypóc elvágták a kikötőbe vezető utat a mólók felégetésével, s hamarosan megsemmisült az egyik katapult-állás is.

- Ezt megbánod, te kölyök... - morogta az orra alá Dagur, mikor előhozták fegyvereit, s miközben elhagyta az erődöt, le sem vette a szemét Hablatyékról, akik a nyílzáporokat kerülgették. Talán alig lehetett észrevenni, Dagurnak mégis feltűnt valami. Hablaty meglepően kevésszer érintette vaslábát a nyereg oldalán elhelyezkedő kallantyúba, a sárkány így is könnyedén fordult, és... nyitotta, majd csukta farokszárnyát, teljesen egyedül. Dagur azt hitte, képzelődik... De mielőtt döntött volna, eszébe ötlött az a lehetőség is, hogy talán ez egy egészen új nyereg, vagy hasonlók...

Ötletét végül elvetette, hiszen nem jött el a napkelte, a szürke felhők miatt. A felhők pedig elhozták az esőt, s a szelet felerősítették.

Hablaty érezte, hogy lassan vízcseppek érik a kezét, s végigfolynak a páncélozott Éjfúria homlokán is. Egyenlőre nem zavarta, míg eszébe nem jutott valami... Hiszen fém farokszárnnyal veszélyes esőben repülni! De most nincsen fém farokszárny, csak le van festve.

- A festék... - motyogta az orra elé, s mikor hátrapillantott a legrosszabb tárult a szeme elé.

A pirosra mázolt farokszárnyon fekete csíkok jelentek meg, ahogy lassan kezdett leperegni, lefolyni róla a festék.

S Dagur ezt tökéletesen látta.

- Thor villámára... - motyogta maga elé, majd megjelent az arcán a jól ismert gonosz vigyor. Ez nem Fogatlan. Nem Hablaty dédelgetett sárkánya. - Ez egy másik Éjfúria. - mondta ki, mikor megjelent mellette Barbár.

- Ezt honnan veszed uram? - kérdezte értetlenül a férfi, Dagur viszont folytatta a gondolatmenetét.

- ... És ha ez nem az a Fogatlan, akkor nem ismeri Hablaty kis trükkjeit, nincs is betanítva! A katapultokat! - kiabált hátra, mire emberei máris lövő állásba helyezték a kőhajítókat.

Hablaty megérezte, hogy komoly baj van, s valószínűleg már le is buktak.

- Suhanó, jobbra tarts! - adta az utasítást, a sárkány azonban a füle botját sem mozdította. - Suhanó, gyerünk! Fordulj! Fordulj már!

Nem tette. Túlságosan lekötötte a bosszú, s hogy végre lehetőséget kapott rá, hogy lángokba borítsa az életét azoknak, akik felégették az otthonát, és lemészárolták a társait.

Épp ezért nagyon rosszul vette a következő kanyarokat, mikor már minden katapult célirányosan őket lőtte. Szinte nem is érdekelte, hogy vele mi lesz, egy cél vezette: a bosszú.

Hablaty nagyon nehezen tudott megmaradni a hátán, s hiába volt minden kitartása. A legjobban az fájt neki, hogy tehetetlen. Suhanó egy makacs, idomítatlan sárkány, aki nem hajlandó követni az utasításait, helyette képes a vesztébe repülni. Hát vesztett... Azt hitte, jó sárkányidomár, hogy már bármi jön, ez az egy tulajdonsága elég lesz, hogy megbirkózzon a feladattal. Ezek szerint nem, s az éjfúriák ezerszer makacsabbak és önfejűbbek mint hitte, vagy csak Suhanó ennyire elszánt.

Lovasa már így is a hátán feküdt, a következő lövés elől azonban már nem volt kitérő. Az egyik szikladarab egyenesen feléjük repült, mire az Éjfúria megpróbált lehúzódni, Hablattyal viszont nem számolt.

- Suhanó! Áááh! - kiáltozott a fiú, s utolsó védekező mozdulatként a feje mellé tartotta bal karját, mikor a kőgolyó súrolta a sárkány hátát, ezzel őt lesodorva onnan.

Hablaty kiáltva zuhanni kezdett az erőd töve felé, s ráesett az egyik cserepes tetőre, amin lecsúszott, s a legszélén, az egyik falból kiálló gerendát kapta el, több emelet magasságban.

Dagur erre azonnal kapcsolt, tudva, hogy az Éjfúriát nem szedi le az égről, ezért máris az építmény aljához szaladt, s intett a többieknek, hogy bármi áron szedjék le a fiút onnan.

- Most megvagy, Hablaty - vigyorodott el az ádáz vezér, mikor katonái már a csigalépcső fokait szedték sorra, hogy felérjenek a sárkánylovashoz.

Hablaty érezte, hogy csúszik a keze, s máris próbált jobban megkapaszkodni a süvítő szélben, jobb lába pedig újra is újra lecsúszott a falról, mikor megpróbált valahogyan támaszkodni. Suhanó nem tudott visszamenni érte, viszont elrepült a többiekért, akik máris a torony felé indultak, mikor egyenesen berepültek a tűzvonalba.

- Ne, srácok, menjetek! Visszavonulás, most! - kiabált rájuk a sárkányiskola vezetője, tudva, hogyha közel jönnek, őket is eltalálják, s nem tudna senki senkin segíteni.

- Nem hagyunk itt, Hablaty! - kiabált oda elszántan Takonypóc, Kampó viszont határozottan hátrálni kezdett.

- De igen, igenis itt hagytok! Ez egy parancs! Visszavonulás! - mondogatta Hablaty, mikor valaki elkapta a bokáját.

- Megvagy kölyök! - vigyorgott az egyik rosszarcú katona, aki a sárkánylovas alatti ablakon hajolt ki, hogy behúzza.

Hablaty még látta, ahogy a csapata hátat fordít neki, s délkeletre indul, Hibbant felé. Ekkor az illető megrántotta a bokájánál fogva, ő pedig már alig tudott kapaszkodni, túlzottan csúszott a keze. Nem fogja feladni magát ilyen könnyen, épp ezért végső ötleteként vaslábával megpróbálta lefejteni a jobb bokáját szorító, medvemancs méretű kezet, ami értelem szerűen nem sikerült, s ekkor meglendítette lábát, s csuklón rúgta a katonát, aki ordítva elengedte, és visszahátrált az ablakból. Szitkozódás hallatszott, valószínűleg sikerült eltörnie a karját. Ekkor egy másik, sokkal rémisztőbb arcvonásokkal megáldott férfi hajolt ki ott, ahol az előbb a társa eltűnt, ő maga viszont nem jutott el addig, hogy megragadja Hablatyot, az ugyanis erre nem hagyott lehetőséget, hiszen lendületből orrba rúgta.

- Nehogy már egy kölyök elbánjon veletek ti szerencsétlenek! - morogta Dagur, aki hármasával szedve a lépcsőfokokat elindult fel a toronyba, s mindenkit félrelökve most ő nyúlt Hablaty után, s egy ügyes mozdulattal elérte, hogy elengedje a gerendát, majd a grabancánál fogva beemelte az ablakon.

- Eressz el! - ficánkolt Hablaty, egészen addig, míg az ádáz vezér, lerántotta róla a csuklyát, megragadta a hajánál fogva, s hátrarántotta a fejét, mire Hablaty azonnal megállt, s felkiáltott. 

- Itt most én parancsolok, és te befogod a szádat, értve vagyok? - sziszegte a fülébe, majd így kezdte el vezetni le a toronyból, a többiek pedig követték. 

Egész a nagycsarnokig ráncigálta így el a sárkánylovast, majd egyetlen lendülettel előre lökte, s ezzel együtt el is engedte, Hablaty pedig néhány lépés után elterült a hatalmas terem padlóján. Tudta, hogy komoly bajban van, az az egy viszont megnyugtatta, hogy sem a csapat, sem Fogatlan nincs most itt, nincs veszélyben, ahogyan ő.

- Bár ha jobban belegondolok, te csak megkönnyíted a dolgomat. A kis barátod biztosan el fog jönni érted, és hozza majd a haverjait is. Csakhogy erről a szigetről nem szöktök meg, az egyszer biztos - mondta Dagur, elégedett vigyorral, s keményen visszalökte Hablatyot a földre, amikor az megpróbált feltápászkodni. - És amíg várunk, el fogod árulni nekem, hogy bírjam engedelmességre azt a piros farkú dögöt.

- Álmodban - feleselt Hablaty. Nincs az a pénz vagy kínzás, amiért elárulná a legjobb barátját, vagy annak fajtáját. Elszántsága azonban párologni kezdett, mikor Dagur gyomorszájon vágta, majd elkapta a torkát, s meglepő módon maga fölé emelte így.

- Majd megváltozik a véleményed, elég lesz hozzá egy kis faggatás, de mivel rendes vagyok, kapsz egy kis haladékot, hátha mégis előbb megtörsz, kölyök - mondta neki, miközben Hablaty levegőért kapkodva rúgkapált. Dagur végül elhajította, így a fiú fájdalmasan érkezett a földön, s már meg sem próbált felkelni. - Vigyétek a tömlöcbe! A sötét kazamaták legsötétebb cellájába. Ott majd rájön, hogy működnek itt a dolgok - vetette oda az őröknek, akik könnyen felkapták a sárkánylovast és elhurcolták az adott helyre. Oda, ahonnan ember még nem jutott ki.

***

Fogatlan mordult egyet, majd dorombolva a másik oldalára fordult. A kora reggel már rég elmúlt, úgy néz ki elaludhatott. Azt álmodta, hogy Hablatyot kergeti egy mezőn át, ezért lábai is rángatóztak, mintha fekve szaladna. Hamar rá kellett jönnie, hogy Hablaty gyorsabb, mint hinné.

- Állj már meg, nem hallod? - szólalt meg álombéli hangja, kimondva gondolatait, s úgy tűnt, ezt a fiú is hallotta, hiszen válaszolt:

- Eszemben sincs!

És rohant tovább. 

- Ne légy ilyen esztelen, el fogsz esni - szólt még utána, de Hablaty csak nevetett, és hátramosolygott rá a válla fölött. Nem is nézett maga elé, nem látta, hogy a mező lassan véget ér egy szirt szélén. - Hablaty, állj meg! Vigyázz!

Nem figyelt rá. Nem figyelt a hangjára. Csak mosolygott, mintha minden rendben lenne.

- Hablaty! - kiáltotta még egyszer, ekkor viszont a fiú megbotlott, s lezuhant a fekete, kavargó mélységbe. - HABLAAAATY!!!

***

Fogatlan hirtelen összerándult, s felugrott. Rémülten kapkodta a levegőt, s próbálta összeszedni magát. Semmi baj, itthon vannak, nem mentek sehová. Nem lesz semmi baj, ez csak a képzelete szüleménye volt. Mikor az ágy felé nézett, elmosolyodott. Hát nem csak ő aludt későig, de Hablaty is.

Halkan felkelt a helyéről, s odasomfordált lovasa fekvőhelyéhez, a sunyi vigyor megjelent az arcán, s hogy kicsit megtréfálja hirtelen lerántotta róla a takarót.

Igencsak meglepődött, mikor egy kupac párnát talált ott Hablaty helyett. Értetlenkedve felmordult, odament, s megszaglászta. Hideg volt, és élettelen, Hablaty talán csak egyszer ért hozzá, azt se most, hanem órákkal ez előtt. Fogatlan ezt nem értette. Hát Hablaty egész éjjel nem aludt? Biztos ideges emiatt az egész miatt. De ha nem piheni ki magát, hogy akar harcolni? Mit akar így tenni? 

Fogatlan végül körbenézett az egész szobában, lement az emeletről, végigjárta a konyhát, sőt, még a ház körül is végigszaglászott. Semmi. Utolsó ötleteként a kovácsműhelybe ment, ahol csak Bélhangost találta, aki felkínált neki egy halat, de Fogatlan nem fogadta el. Furcsállta, hogy Hablaty műhelyében rendetlenség volt, s elöl találta a piros festéket is... Hiszen azzal szokta festeni a farokszárnyat, ha elkopik. Talán csinált neki egy újat, azért maradt fent? De minek? Hisz nemrég kapott egy teljesen újat és jól működőt. Ennek így nem volt semmi értelme.

Utolsó utáni útja a Sárkányakadémiába vitte, ami üres volt. Se a sárkánytársai, se a lovasok, se Suhanó, se Hablaty. El nem tudta képzelni, mi történhetett.

Asztrid pedig ott volt, Viharbogárral együtt. A szőke lány valamivel messzebbről figyelte a félfarkú Éjfúriát. Összeszorult a szíve, mikor meglátta, hogy mindent megtesz, hogy előkerítse gazdáját.

- Most mondd meg Viharbogár, hogy hagyhatta itt? Hogy tehette ezt a legjobb barátjával? - kérdezte Siklóját Asztrid, aki mintha megértette volna, hiszen fejét nyugtatón hozzá bújtatta. A szőke még pár percig figyelte, majd felpattant Viharbogár hátára, s együtt levitorláztak az arénához.

Fogatlan pedig értetlenül leült, valahol az aréna közepén. Elhagyatottnak, magányosnak érezte magát. Amióta ismerte Hablatyot, sosem kellett nélküle kezdenie a napot, soha. Most meg eltűnt. Nincs sehol, nem jött, hogy felébressze.

- Fogatlan - kezdte halkan Asztrid, miközben leszállt sárkánya hátáról, s elindult az Éjfúria felé. Látta rajta, hogy el van keseredve, s kötelességének érezte, hogy elmondja neki az igazságot.

Fogatlan felkapta a fejét, s menten Asztridhoz szaladt, s a szőke tenyerébe bújtatta orrát, aztán kérdőn, válaszokat várva nézett a szemébe. Asztrid felsóhajtott, aztán letérdelt elé, hogy egy szintben legyen a fejük.

- Figyelj rám egy kicsit Fogatlan. Tudom, hogy nem a legjobb hír, de... Hidd el, Hablaty csak a javadat akarja. Ő... nem mondott igazat neked. Az éjjel elment a csapattal az Ádáz szigetre, nélküled és nélkülem.

Fogatlan szemei elkerekedtek, s lépett egyet hátra, aztán még egyet. Nem hitt a fülének. Hát Hablaty képes volt erre? Képes volt hazudni, átverni őt?! A legjobb barátját?! Hogy tehetett ilyet?

Ezek a gondolatok futottak végig az agyán, s arcán tisztán tükröződött, a csalódottság és a zaklatottság. Asztrid tehetetlenül nézte, hiszen tudta, ezt semmivel sem lehet rendesen megmagyarázni, főleg egy feldúlt léleknek. Fogatlan fel alá kezdett járkálni. Na és most mit csináljon? Mihez kezdjen? Menjen utána? Hogyan?

Mérgében a földhöz csapta farokszárnyát. Ilyen nincs. Hablaty képes volt itt hagyni őt, egyedül, röpképtelenül, míg ő belerohant egy háborúba. De hisz ők egyek... Mindent együtt csinálnak, mindent elmondanak a másiknak, és ott álnak egymás mellett, ha nagy a baj... Ő meg képes hazudni neki.

Fogatlan végül mordult egyet, s mikor Viharbogár mellé lépkedett, s átölelte szárnyával, ő kibújt az ölelésből, és kiszaladt az arénából, vissza a kovácsműhely felé. 

- Fogatlan - ingatta a fejét Asztrid, s gyalog indult az elszánt Éjfúria után, nyomában sárkányával. Mikor utolérték, Fogatlan Bélhangos méltatlankodásával mit sem törődve kutakodni kezdett a kovácsműhelyben, s morgósan Asztrid elé tette a piros festékes vödröt, majd hogy elmagyarázza kérdését, a páncélhoz tartozó tervrajzokat is odavette neki, s kérdőn körülnézett, szemöldöke helyét ráncolva. Nem értette, hová tűnhetett a páncél.

A szőke csak ettől félt. Ha eddig nem volt a fél világra pipa az Éjfúria, hát most az lesz.

- Igen, a páncél nincs itt. Suhanó viseli... Hablaty őt vitte el... 

Fogatlan erre dühében morogni kezdett, s csapott egyet a farkával, nem egy berendezési tárcsat felborítva, az asztallal és a festékes vödörrel együtt, majd a dühtől lángoló arccal elhagyta a kovácsműhelyt. Hát ez már mindennek a teteje.

- Fogatlan, kérlek... - indult utána Asztrid, s mikor eltávolodtak a kovácsműhelytől, mindketten megálltak. - Nagyon kérlek, gondold át, Hablaty csak jót akar, nem fo-....

Ám a mondat vége sosem derült ki. Az égen ugyanis feltűnt a négy sárkány, akik Hibbant felé tartottak. Messziről nem látszott, hogy Suhanó nyerge üres volt, hogy a többiek szótlanul meredtek maguk elé, amiért hátrahagyták Hablatyot. Akkor nem láttak más választást, most viszont már mindnyájuk fejében ott volt egy lehetséges megoldás, hogy mit tehettek volna.

De nem tették. Egyikük sem.

(Sárkány) versenyek -javított

Jaj, igen, első pályázatom, khm, csak nem rontom el...

Akarom mondani, üdv újra itt!

Nos, most eszembe jutott egy kis játék lehetősége, így Éjfúrialesés közben, hogy ne legyek olyan unalmas, hogy néhanapján kirakok egy fejezetet, aztán olvassatok emberek... Ezért találtam ki, hogy szervezek egy kis pályázatot (ahogy a drága jó Hablaty mondaná:"Ez nem verseny!!!" :D), s remélem, hogy jelentkező is lesz rá :D

Mivel a blog első játékos megmérettetése lesz, remélem sikerül jól megszerveznem, szóval kezdjünk is neki:

Kétféle pályázatra lehet jelentkezni, s mindkettőnek 2016. március 6. lesz a határideje, de ez még változhat! (maximum eltolódik, de előbb nem lesz).
A kész műveket a blog emailjére küldjétek (Üzenőszél fészkében megtaláljátok), névvel ellátva.
Nyereményen sokáig gondolkoztam, végül Ti vezettetek rá: nem igazán versenynek szántam ezt, viszont mindenki alkotása kint lesz az oldalon, és lehet rájuk szavazni, azok alapján lesz eldöntve, hogy kié lett a legjobb (a sajátodra nem szavazhatsz). Még egyszer kihangsúlyozom, hogy ez nem egy élet-halál harc, csak egy játék, épp ezért a nyeremény sem olyan jellegű, hogy sárkányharc törjön ki érte: a nyertes oklevelet és egy teljesen egyedi rajzot kap, olyat, amilyet Ő szeretne (persze legjobb tudásom szerint), és a műve is kint lesz a főoldalon jó ideig :)

1. Novellapályázat

Írnotok kell egy minimum 1, maximum 5 oldalas novellát arról az eseményről, mikor a történetben bármikor "időugrás" volt (ez annyit jelent, hogy amikor azt írtam, hogy "egy hét múlva", meg hasonlók, és ami az idő alatt történik, amire én nem tértem ki). A történet játszódhat Hibbanton, vagy akár az Ádáz szigeten, vagy az éjfúriák szigetén is, bárki lehet a főszerepben (persze a történet szereplői közül), tehát a két főhősnek nem is muszáj szerepelnie benne, ha úgy hozza a történet, de valamilyen módon kapcsolódnia kell az eseményhez (például beszélnek róla, vagy amiatt történik valami, de muszáj megemlíteni!!!). Akár saját karakter is lehet, akit te magad alkottál, akár sárkány, akár ember. 

Fontos még, hogy:

• Ne 72-es betűmérettel íródjon, hanem lehetőleg 15-ös betűméretnél ne legyen nagyobb.
• A novellának legyen címe, és a szerző nevét (vagy álnevét, pl. "Useless Reptile", de tudni lehessen, hogy ki az) is kérem feltüntetni!
• A történeteket szinte bármilyen formátumban küldhetitek, lehet az Word, .pdf, Open Office, WordPad, akármi. ha nem tudom megnyitni, úgyis visszajelzek az illetőnek.

2. Rajzpályázat
Ez a feladat kevésbé kötött: készítened kell egy rajzot a történettel kapcsolatban (Akár a Bajkeverő tojásból, akár az Ádázok és Fúriákból). Lehetőleg egy jól felismerhető jelenet legyen.
Fontos, hogy:

• A rajzon legyen feltüntetve a készítő neve  (vagy álneve)
• A rajz készülhet papíron (ez esetben lehetőleg bescannelt verzióban küldjétek, vagy egy jó minőségű fotót róla -ha nem látszik rendesen, nem tudom elfogadni!-, készülhet digitálisan is, illetve a kettő keverékéből, hogy egy papírra készített rajzot javítasz fel egy képszerkesztő vagy rajzprogrammal. (ehhez tudok tanácsot adni, ha valakinek szüksége van programra)
• Mivel ezt nem lehet olyan szinten ellenőrizni, kérlek titeket, hogy becsületesek legyetek, és ne egy másik oldalról, valaki más által készített rajz legyen (az nem baj, ha nem fejből rajzolsz, és ötleteket nézel máshonnan, de a te munkád legyen, ez a lényeg)

Nagyon fontos, hogy legalább három-három ember jelentkezzen a kategóriákban (ahol nincs elég jelentkező, azt nem tudom elindítani). A kategóriákra külön lesz szavazás,  és egy rajz illetve egy novella fog győzni, külön külön, épp ezért mindkét kategóriában jelentkezhettek. 

Arra kérlek titeket, hogy itt, kommentben jelentkezzetek, és ha bármilyen kérdésetek van, tegyétek fel, illetve ha kevésnek találjátok a határidőt, kérlek szóljatok, és akkor adok még időt, hogy mindenki nyugodtan elkészülhessen vele, ne kelljen kapkodni :)

Huhh, remélem nem hagytam ki semmit :'D

Nos, akkor sok sikert mindenkinek, és "győzzön a legjobb viking (vagy sárkány :))".


+ kiegészítés:
1 kategóriában összesen 2 alkotással nevezhetsz, nem muszáj, de van rá lehetőség.

Ádázok és Fúriák - 10. fejezet

*Dobpergés* megérkezett az új fejezet, kedves vikingek és sárkányok! Jó olvasgatást, és valahogy érezem, hogy az elején is, meg a végén is előveszitek az engem ábrázoló woodoo babát szurkálni (áucs), de ennek ellenére is kívánok mindenkinek jó olvasgatást és gyűljenek azok a kommentek! -nem mondtam semmit...

Egy kérdés azoktól, akik a telefonos verziót látják: ezzel a háttérrel most olvashatóbb?

10. fejezet:

Felvértezve

Asztrid álmodott.

Egy csodálatos, virágos réten járt, szekercéjével a kezében. A szokásos ösvényen haladt, fegyvere egyesével szelte ketté a virágok szárait, oda se figyelt, mint csinál. Gyakorolni indult, úgy, mint minden nap, de most egy sárkány se repkedett az égen.

Ez egy emlék volt, egy régi emlék, ami szinte már feledésbe merült. Ő maga sem lehetett több hét-nyolc évesnél. Már akkor is úgy bánt a fokossal, mint egy nála sokkal idősebb harcos. Vígan lépkedett előre, azzal a tudattal, hogy Takonypóc ma is alul maradt egy kisebb, baráti küzdelemben - ami a fiú három maradék tejfogába is került, hála Asztrid ügyes jobbegyenesének.

De most nem is ez számít, hanem hogy kiszellőztetheti a fejét egy kicsit, kiszakadhat a falu világából. Ahogy haladt a tisztás felé, és kereste a fát - az ő fáját, abba senki más nem hajíthat szekercét! -, megint meglátta. Ott ült, teljesen egyedül azon a sziklán. Ahogy Asztrid láthatta, a füzetébe firkált, félig háttal neki, s barna haja az arcába lógott. Mindig ilyen volt, visszahúzódó, csendes, de mégis... Volt valami kisugárzása, valami, ami érdekessé, és becsülendővé tette. Az esze. A tekintete. A jósága. A mássága. Minden, ami elkülönítette a vikingektől, ami magányra ítélte. Ő volt Hablaty Haddock.

- Hablaty? - lépkedett oda hozzá a szőke, de a fiú meg sem mozdult, illetve mozdult, de úgy tett, mint aki meg sem hallotta. Csak tovább rajzolta, az orra előtt elhelyezkedő vadrózsa bokrot. Nagyon tehetséges volt ebben, már ekkor is.

Asztrid viszont megelégelte, hogy valaki a füle botját se mozdítja a szavára.

- Hahó, van itthon valaki? - kocogtatta meg a vállát a fegyver nyelével, s mikor ez sem használt, maga felé fordította.

Utólag persze azt kívánta, bár ne tette volna.

Egy sötét, hideg arc nézett vissza rá. Valami, ami megfagyott, ami nem képes mosolyogni, fintorogni, de még csak pislogni sem. Aztán megszólalt, egy túlvilági hangon.

- Asztrid, Asztrid - mondogatta hörögve, mire a lány felsikoltott, elengedte, de ez a fura élőholt arcú Hablaty felkelt, és követni kezdte, húzva maga után fagyos lábait.

Asztrid sikítva próbált hátrálni, de hiába lépett hátra, szinte semmit sem távolodott ettől a fura lénytől. Nem, ő nem Hablaty... De akkor ki? 

Ekkor aztán "Hablaty" mögött megjelent valami fekete füst, amiből két zöld szem pillantott ki, szűk pupillákkal, s előbukkant egy Éjfúria fej, két mancs, s a jövevény a füsttel együtt mozgott, támadásra kész vicsorgással.

- NE! - kiáltotta a lány, ám ezt nem csak az álmában.

***

- Asztrid, Asztrid nyugodj meg, nincsen semmi baj...

Jött egy ismerős hang. Asztrid lassan kinyitotta a szemét, s Hablaty aggódó arcát látta meg. Hirtelen nem is emlékezett rá, hogy mi történt.

- Asztrid, hallasz engem? - szólt ismét Hablaty, s egyre jobban aggódott a lányért, tenyerét pedig a homlokára tette.

- Hablaty... Ih-igen... - felelte halkan, s lassan teljesen éber lett. - Mi történt?

- Hát... Sok minden. Igazából én sem tudom, pontosan, én is a hajón ébredtem - felelte, miközben leült az ágy szélére, amin Asztrid feküdt.

- Milyen hajó? - ült fel hirtelen a lány. Valóban, egy hajón voltak, pontosabban az egyik kabinjában. Lassan előjött minden emléke. A vihar, a hó, a barlang, a tűz... És a suttogó halálok. - Hablaty.... mond, hogy jól vagy, kérlek... - kapta el a karjait, s aggódva vizsgálgatni kezdte.

- Hé, nyugi, nincs semmi bajom, higgy nekem. Ha lenne, nem ülhetnék itt - nyugtatta meg hamar, s tenyerébe fogta az arcát.

Asztrid még mindig aggódva nézett a szemeibe, mikor lepörgött előtte minden, ami történt. Aztán hirtelen kitört belőle a szeretet, s egy gyors mozdulattal összeforrasztotta ajkaikat, s percekig nem is engedte el.

- Istenek, annyira aggódtam - kezdett könnyezni, mikor végre elengedte, s a nyakát is átkarolta ülő helyzetben. 

- Kész csoda, hogy élve kijutottunk... - mondta Hablaty is, még mindig az előző pillanat hatása alatt, rákvörös arccal, de boldog mosollyal. Még el sem hitte, hogy Asztrid mit csinált az előbb.

- A sárkányok érdeme, hősiesen küzdöttek értünk - tette hozzá Asztrid, mikor kicsit elengedte, s újra a szemébe nézett. Csak ekkor esett le neki valami. - Jó ég... Ugye ők jól vannak?

Hablaty abba se hagyta a mosolygást, s máris válaszolni akart, mikor nyílt az ajtó, s Fogatlan dugta be a fejét a szobába. Ott feküdt az ajtó előtt egészen eddig, s hála sárkánybarátainak, hamar visszanyerte belső tüzét, s jobban érezte magát, mint az egész kaland előtt. Mikor meglátta, hogy Asztrid ébren van, abban a minutumban odarohant, s nyalogatni kezdte a lány arcát, szinte megállíthatatlanul.

- Hékás, nyugii - kacagott Asztrid miközben próbálta védeni az arcát, ám esélye sem volt a szeretetrohamos sárkány ellen.

- Nagyon aggódott ám érted, már majd' megette az életem, hogy láthasson - magyarázta Hablaty, s mosolyogva figyelte doromboló, bújós kiscicára hasonlító barátját, ahogy ragaszkodóan és hálás tekintettel öleli meg Asztridot, aki készséggel simogatja annak homlokát. Fogatlan erre nyüszíteni kezdett. Rosszul esett neki, hogy nem hallgatott Asztridra, és végül is ezért csapódtak be, s került a lány közel életveszélybe, őmiatta.

- Nyugalom Fogatlan, nincs semmi baj, katona vagyok, engem nem lehet olyan könnyen elpusztítani - mosolygott rá Asztrid, hogy megnyugtassa valamelyest, mikor meglátta, hogy Siklója dugja be a fejét a szoba ajtajában, de bejönni nem tudott az ajtón. - Viharbogár! - kiáltotta örömében Asztrid, s hamar felpattanva szaladt oda sárkányához, akit azonnal megölelgetett, s tőle sem maradt el az agyonnyalogatás.

***

Mint kiderült, maga Suhanó ment el Hibbantig, hogy elvezesse a felmentő sereget bajba jutott barátaihoz, s ezzel bizony életet mentett. A csapat is a hajón volt már, épen és egészségben, s valójában puszta véletlen volt, hogy összetalálkoztak a Hibbantról érkezett bárkával.

Most is egy hosszú asztalnál ültek, s jókedvűen falatoztak a sültekből (ha épp nem egymást lökdösték le a padról, ahogy Thorston ikrek), mikor Hablaty, Asztrid és sárkányaik beléptek a kabinba, s szintén helyet foglaltak. Hablaty rájött, hogy csak addig volt nyugta, míg mindenki meg nem kérdezte Asztridtól, hogy jól van e, hiszen utána felé fordultak.

- Na jó Hablaty, most, hogy tudjuk mi a helyzet, és még mind élünk is, mi a terv? - kérdezte Asztrid.

A fiú egy percig csak nézett maga elé, addig senki egy szót sem szólt.

- Hát... - kezdte. - Igazából még nincs konkrét tervem... Addig megvolt, hogy felmérjük a helyzetet, de látjátok, ez is hogy sült el, majdnem mind otthagytuk a fogunkat. - erre aztán tovább nyúlt a csend, csak Fogatlan mordult egyet az előbbi kifejezésre, mire Hablaty megsimogatta a homlokát.

- Hablaty, a viharral senki sem számolt, mindig vannak be nem iktatott tényezők. Most is volt egy, és még sok lesz. De emiatt nem hagyhatjuk most abba. Már biztosra tudunk valamit, és emlékezz, mit mondtam neked korábban- felelte a szőke lány.

- Igen, tudom mit mondtál. De arra még nincs ötletem, hogy mi lesz, ha hazaértünk. Nem vagyunk felkészülve srácok, lássuk be. Rengeteg lemaradásunk van, nincs teljes elképzelésünk, azt se tudjuk pontosan, hol van az Ádáz sziget legérzékenyebb pontja, ahol érdemes lenne támadni...

- De hát ti jártatok is ott, láttátok Fogatlannal... - mondta volna Halvér, de Hablaty csendben leintette.

- Fogatlan nem emlékszik semmire akkorról... - magyarázta csendben. - Nem tudna rendesen tájékozódni. Figyeljetek, szerintem hagyjuk ezt a témát egyenlőre, ha hazaértünk, kidolgozok mindent, viszont most azt hiszem jobb, ha lepihenek - zárta le a beszélgetést, majd felállt az asztal mellől, s otthagyva a vacsoráját, visszament a kabinjába.

Semmi kedve nem volt végighallgatni, hogy mit kellett volna csinálni és hogyan. Jól tudta ő, hogy hibázott, és mindenkit veszélybe sodort, hogy nem elég erős és ügyes egy ilyet levezetni... Hiszen háborúba készülnek, nagy lelkesen, de hogyan? Mivel? Kivel? Öten az armada ellen?

Hablaty úgy érezte, túl nagy súlyt helyezett a saját vállára, s képtelen lenne most helyesen dönteni.

Aztán mégis az eszébe ötlött valami, szinte villámcsapásként. Lassan az odaérkező Fogatlanra nézett, akinek megsimogatta a fejét.

- Megvédelek, barátom. Megígértem, és tartom is a szavam.

***

A hazaút hosszabb volt, mint Hablaty gondolta volna. Hozzá volt szokva, hogy sárkányháton gyorsan tud közlekedni, s a hajóút most kimondottan végtelennek tűnt. Viszont kihasználta az időt, s kigondolta új ötletét, amivel kapcsolatban tisztában volt, hogy lesz bőven ellenzője, kockázata, és előkészületi igénye, de viszont épp olyan jól működhet is.

Mire bárkájuk befutott Hibbant kikötőjébe, kész terve volt, s elsőként hagyta el a fedélzetet, sietett haza - ahol Pléhpofa aggódós monológját nem tudta elkerülni, de fáradtságra hivatkozva mégis feljutott hamarabb a szobájába. Viszont ott sem maradt sokáig, Fogatlannal egy perc múlva már a kovácsműhelyhez repültek, ahol... már ott várta őket a banda többi tagja.

- Hát ti meg mit... - kezdte volna Hablaty, Asztrid viszont válaszul odadobott neki egy kalapácsot.

- Egyedül sosem végzel ezzel a páncéllal. - felelte a szőke, ahogy Hablaty tervrajzaira mutatott. Már akkor tudta, hogy mi a szándéka, mikor megtalálta a Fogatlanra tervezett sisakot.

Igazuk volt, hiszen hatan fogtak neki annak, amivel a főnök fia eddig egyedül dolgozott. Tizenkét szorgos kéz alatt három óra alatt megszületett az, ami több napig készült volna: egy teljes páncélzat Fogatlannak. ebbe beletartozott két mancsvédő, egy mellkas páncél, s néhány fémlap, ami a farokszárnyhoz tartozó elemeket védte, hogy ne essen szét az egész szerkezet azonnal, ha találatot kap.

- Na Fogatlan, ha ezek után képes leszel lesérülni, én esküszöm odaadlak Dagurnak - jelentette ki kicsit elhamarkodottan Takonypóc, kezében tartva, s csodálva az egyik mancsvédőt, amíg az említett fel nem pofozta a farokszárnyával.

- Elég srácok, ne öljük meg egymást a háború előtt - szólt oda Hablaty, aki a mellkas védőhöz szerelt épp bőrszíjakat, hogy rögzíteni tudják.

Hamarosan aztán az összes felszerelést rápróbálták az Éjfúriára, aki kicsit furcsállva a helyzetet, elkezdett maga körül körözni, s nem értette teljesen a lényeget, amíg lovasa meg nem magyarázta neki mindennek a szükségességét. Hablaty türelmesen beszélt hozzá, amit meg is értett, ám amit a fiú nem mondott el, fel sem tűnhetett neki.

***

- Fogatlan már nagyon izgul, láttad, hogy tetszett neki a páncél! - mondta boldogan Asztrid, miután levették az Éjfúriáról a páncélt, s  Hablaty szépen megkérte, hogy menjen haza, s ő is nemsokára megy utána, csak még elpakol a srácokkal.

- Kár, hogy hiába... - kezdte a főnök fia, mire mindenki nagyon furcsán nézett rá.

- Miről beszélsz Hablaty? Akkor most nem azt mondtad úgy tíz perce, hogy holnap reggel rendezünk egy meglepetés akciót az ádázok ellen? - kérdezte értetlenkedve Takonypóc, s máris lerakta a kardját.

- De, ez így lesz, csakhogy Fogatlan nem fogja viselni a páncélt. - felelte a fiú.

Fafej erre méltatlankodva ledobta a kalapácsot, amit a kezében tartott.

- Hékás, most akkor hiába szenvedtünk ezzel három órát?!

- Ezt nem úgy érti, Fafej - felelte Hablaty helyett Asztrid, aki az asztal szélén ült, s meglepően halkan beszélt. Csalódott Hablatyban, mikor kiszűrte a szavaiból a lényeget. - Arra célzott, hogy Fogatlan nem lesz ott, hogy viselje, igaz Hablaty? Suhanót viszed helyette, ugye?

Néhány másodperces süket csönd után elhangzott a megdöbbentő válasz:

- Igen...

- Mi van?! - kerekedtek el a sárkánylovasok szemei, de Takonypóc volt az, aki elsőnek megszólalt. - Te most komolyan azt mondtad, hogy nem viszed magaddal a félfarkú gőtét, és még a szemébe is hazudtál?

- A neve Fogatlan, és igen, a szemébe hazudtam, mert féltem az életét! Mégis hogy vihetném oda?! Végignézzem, ahogy megint lelövik, és meghal?! Az én ostobaságom miatt, én lőttem le, az én felelősségem, én tehetek arról, hogy nem tud repülni, a minimum ezek után, hogy megvédem a halálos veszélytől, és nem látok más kiutat, mint ezt! - felelte, egyre ingerültebben, s hangjában a mondandója végére már ott csengett a kétségbeesés.

Erre aztán néma csönd lett, hosszú perceken át tartó süketség, amit Halvér tört meg:

- És akkor most mi a terved? Mihez akarsz így kezdeni?

Hablaty nagy levegőt vett, hogy megnyugodjon.

- Elhitetem Dagural, hogy Suhanó Fogatlan. Nem akarom, hogy tudja, van más Éjfúria is szabadon.

- Na és ezt hogy akarod elérni? - jött a következő kérdés Kőfejtől.

- Suhanóra adom a nyerget, és... ezzel tűntetem el a másik árulkodó jelet - vett ki egy vödör piros festéket az egyik szekrényből.

- Remélem tudod, hogy ezzel megalázod a legjobb barátod - mondta szemrehányóan Asztrid, s hangja szinte mart.

- Nem alázom meg, hanem megvédem, hányszor kell még elmondanom mondd?! - csattant fel a fiú, ahogy ismét felemelkedett, s dacosan nézett Asztridra, mire a lány leugrott az asztalról, s néhány másodpercig néma vitát folytattak, csak a tekintetükkel, s végül Asztrid törte meg a helyzetet:

- Egyszer sem, de rosszul hiszed. És tudd, hogy Fogatlan az én barátom is, és én ebben így nem veszek részt - dobta le mérgesen a kezében tartott rongyot, majd átgázolva a csapaton kisietett a kovácsműhelyből.

- Na és ti? Mentek, vagy maradok? - kérdezte Hablaty, s ott volt a hangjában az idegesség. Mindig ilyen volt, ha Asztriddal valamin hajba kaptak, de most az egyszer nem tágított az igazától.

- Egyedül ezt nem tudod végigcsinálni - felelte végül Halvér, aki mellé állt, ez által a többiek is.

Hablaty végül ráemelte tekintetét az idő közben odaérkező Suhanóra.

- Készen állsz?

A sárkány bólintott.

***

Fogatlan mása fél óra múlva felkészülten állt arra, hogy Hablaty sárkányának helyébe lépjen egy támadás erejéig. Farokszárnya bal oldala pirosan csillogott a még meg nem száradt festéktől, a nyereg váltójának pántja vakvágányra futott és Suhanó sötétzöld szemeit jól elrejtette a sisak szemvágásainak árnyéka. Összességében felismerhetetlen volt, nem lehetett volna megkülönböztetni Fogatlantól, mikor az egész páncélzat felkerült rá.

- Tökéletes. Szerintem legalábbis tökéletes - jegyezte meg Hablaty, miután öt percen át figyelte, hogy talál e hibát az összhangon.

- Az bizony. Nincs az az ádáz, aki meg tudná különböztetni Fogatlantól. Legalábbis egy csata kellős közepén biztos nem - felelte Halvér.

- Hé, hé, hé, már megmondtam, hogy ez nem csata lesz, csak odamegyünk, meggyengítjük az erőiket, annyi kárt okozunk, amennyit csak tudunk, és amint veszélyessé válik a helyzet, eltűnünk, világos? - felelte komolyan Hablaty, s már maga sem tudta, hányadjára mondta ezt végig. A többiek bólogattak. - Okés. Elhoztátok a fekete ruhákat? Ne feledjétek, nem láthatnak meg minket, ez a lényeg.

Erre is bólogatás volt a válasz. Hablaty is már egy teljesen fekete felszerelést viselt, hozzá egy kapucnis, fekete köpennyel, ami csak a derekáig ért, hogy ne zavarja a mozgásban, viszont tökéletesen elrejtse.

- Rendben. Negyed óra múlva találkozunk a nyugati szirten, addigra mindenki legyen kész - tette még hozzá, majd a nyereghez erősített egy táskát, benne mindennel, amire szüksége lehet, aztán Suhanót a szirthez küldte, ő pedig rátért a hazafelé vezető ösvényre.

Akárhogy titkolta, s akárhogy mondogatta, hogy miért teszi, mégis bűntudata volt Fogatlan miatt. A barátja bármit megtett volna érte, harcolt volna érte, meghalna érte... Ő mégis képes volt rámosolyogni, és hazudni, hogy reggel lesz az indulás, míg valójában az éj leple alatt felszáll egy másik sárkány hátán. Mi ez, ha nem gonoszság?

De mi mást tehetne? Ha magával vinné, az Fogatlannak a biztos halált jelentené, és inkább hazudik a szemébe, s tűri majd a mérgét mikor visszatér, minthogy a temetését kelljen fontolgatnia.

Mikor hazaért, nem nyitott be az ajtón, hanem a tetőablak alá ment, ahol felmászott, s lenézett a békésen alvó sárkányára. Mosolygott álmában, s mancsai egyszer-egyszer megrezdültek. Biztos álmodott, hisz néha a szárnyai is megmoccantak, talán megint az égen járhat. Abban a tudatban van, hogy ő, Hablaty, hazajött már és ott alszik a helyén, ahol most csak egy halom párna van a látszat kedvéért. Az Éjfúria lovas tudta, hogy amikor barátja felébred, és rájön az igazságra, dühös lesz, utálni fogja, s megint földhöz csapja majd a farokszárnyát mérgében. Viszont ennek így kell lennie. Meg kell őt védenie minden veszélytől, és ha ez az ára, hogy összevesznek, hát legyen.

Hablaty végül hangtalanul bemászott a szobába, elrendezte az álcáját, majd leguggolt legjobb barátja mellé, szelíden simogatni kezdte a fejét, de csak vigyázva, hogy fel ne ébredjen.

- Ne aggódj Fogatlan. Nem lesz semmi baj, pajti. - súgta, mire Fogatlan csak jobban elmosolyodott, s álmában feldorombolt Hablaty közelségére, akinek a tenyerét is megnyalta.

Lovasa épp úgy megmosolyogta a helyzetet, majd még egyszer megsimította a homlokát, s mikor kitapintotta a heget, csak biztosabb lett tervében, s abban, hogy helyesen döntött.

Hangtalanul hagyta el a szobát, ahogy a szigetet is, barátaival együtt.

Rajz, rajz, rajz....

Sziasztok!
Igen, tudom, megint megcsúsztam, bocsi megint.
Viszont szeretnék kérni tőletek valamit, és ezt az ötletet igazából anyukámtól kaptam, szóval vázolom is:
Nagyon úgy néz ki, hogy animáció tervező iskolába fogok továbbtanulni, amihez viszont a bejelentkezésnél be kell adnom egy rajzokból álló portfóliót. Épp ezért gondoltam, hogy megkérlek titeket (ha van kedvetek, persze), hogy kommentben írjatok ide ötleteket, hogy a történet melyik jelenetét vessem papírra (vagy akár digitális papírra) pillanatképként -esetleg még miniképregényt is, max 4-5 képsorral -, ezzel is színesebbé téve a történetet, hiszen természetesen így lesz saját képgaléria is, aminek az alapjait ti adjátok :), illetve én is gyakorlom a rajzolást. Az ötletek szituációját mindenképp írjátok le, illetve a biztonság kedvéért azt is, hogy melyik fejezetben, és melyik részben (Ádázok és fúriák v. Bajkeverő tojás) történt.
Nagyon megköszönöm nektek, ha írtok ötleteket hiszen ezzel nagyon sokat segítetek, és ha minden igaz -és nem megy el megint az áram, ma már hatodjára D: - akkor kirakom az új fejezetet is :)

~Ezt a fejet sosem tudom megunni~ 

Ui: és hoztam egy kis zenét is az oldalhoz, hála Fanni barátnőmnek, már ez is működik :)