6.fejezet - A bajkeverő tojás

Sziasztok, na itt az új fejezet!
Jó olvasgatást!
- ééééééés a dráma folytatódik! :D

6.fejezet:

Asztrid és Fogatlan

- Idefigyeljetek! - fordult hátra Hablaty Fogatlan hátán, amikor már majdnem hazaértek. Órák óta repültek, s már a nap is elhagyta a horizontot. - Ha hazaérünk, és ne adja Thor, de az apám kérdezősködni kezd, ti ne beszéljetek, majd én megmagyarázom, hogy miért is késtünk annyit.

- Fogadjunk, hogy azért, mert hazudni fogsz, ugye? - kérdezte szemrehányóan Asztrid.

- Pontosan - vallotta meg a fiú, egy csepp lelkifurdalás nélkül. - Az apám nem fogja tudni, hogy engem elrabolt egy Éjfúria, tudjátok milyen aggódós... Soha az életben nem engedne többet sárkányhátra, ha megtudná... A másik meg az, hogy a tojást meg végképp ne említsétek, mert a végén visszaviteti velünk oda, ahol találtuk...

A csapat tagjai bólogattak. Nem mind értettek egyet Hablattyal, de végül is nem nekik kell kimondani a hazugságot...

Hablaty - bár próbálta a pontos ellentétét mutatni - rettenetesen kíváncsi volt, hogy vajon tényleg egy Éjfúria tojás lapul Fogatlan nyeregtáskájában? Ha igen, akkor bizony ő a legszerencsésebb ember ebben a nagy világban: ugyanis Éjfúria fiókát még soha senki sem látott... Annyira izgatott volt emiatt, hogy már nem is tartotta vészesnek az aznap történeket.

Hamarosan felbukkant Hibbant-sziget - pontosabban csak a fényei, aminek minden sárkánylovas és sárkány is egyformán örült. Sok volt mára az izgalom mindnyájuknak, e mellett még éhesek és fáradtak is voltak, jó volt hát hazatérni.

Tíz perc múlva öt sárkány ért földet a főtéren, ahol egy nagyon aggódó, de nagyon mérges főnök állt.

- Hol a csudában voltatok eddig?! - mérgelődött Pléhpofa, háta mögött Takonypóc apjával. - Már hajókat is kiküldtem a keresésetekre!

- Ne haragudj apa, de - kezdte Hablaty, egy előre kitervelt füllentéssel a zsebében - de... hóviharba kerültünk és véletlenül letértünk az útról. Le kellett szállnunk aaa... Sárkányszigeten... Ugye srácok?

Az összes sárkánylovas mosolyogva bólogatott, azzal megtoldva, hogy "ó igen... persze, hogyne..."

A főnök egy ideig még morcosan nézett rájuk, majd újra megszólalt:

- Ezek szerint nem voltatok a Számkivetett szigeten.

Fejingatást kapott válaszul mind a hat ifjú vikingtől.

- De legalább épen és egészségesen hazaértetek. - ez volt a végszó, Hablaty itt már tudta, hogy megúszták. - No mindenki, sipirc haza!

Ezzel Pléhpofa átkarolta fia vállát és úgy vezette hazáig - mintha attól félne, hogy újra eltűnik.

Miután átlépték otthonuk küszöbét és becsukódott mögöttük a faajtó, a főnök hangnemet váltott.

- Nagyon aggódtam értetek fiam. Soha többet ne tűnjetek el így.

- Ne haragudj apa, de mint mondtam, meg kellett várnunk a vihar végét - felelte ártatlan arccal Hablaty, majd a nyomaték kedvéért összenéztek Fogatlannal. A sárkány azonban nem búslakodva tekintett rá, úgy ahogy azt előtte megbeszélték, hanem szemrehányóan ráncolta homlokát. Nem tetszett neki, hogy hazudnia kell. Hablaty oldalba bökte legjobb barátját, ezzel figyelmeztetve, hogy miatta fognak lebukni, ha nem kezdi el játszani a szerepét.

Pléhpofa szerencsére félreértette a jelenetet.

- No még mindig durcás a mi Fogatlanunk?

- Hehe, egy kicsit, de majd lenyugszik... - ezzel Hablaty megragadta sárkánya nyergét és elkezdte felfelé vezetni a lépcsőn - hosszú volt ez a mai nap, azt hiszem inkább megyünk és kipihenjük magunkat... - szólt vissza az apjának.

Hablaty becsukta szobája ajtaját, majd mérgelődő sárkányára nézett.

- Most komolyan, megint itt tartunk? Folytatod a hisztit?

Fogatlan felmordult, s kitartóan nézett Hablatyra.

- Mondtam, hogy legyél ártatlan mint a ma született bárány, különben apa nem fogja elhinni a mesémet!

Sárkánya megint csak feleselve morgott.

- Ah, mindegy, legalább nem buktunk le... De légy szíves, legközelebb tedd amit mondok, mert nem akarok bajba kerülni...

Fogatlan dühös volt Hablatyra. Miért titkolózik? Miért nem mondja meg az apjának az igazat? De nem fogja lebuktatni, mert a legjobb barátja. Neki az a feladata, hogy támogassa - de ez nem jelenti azt, hogy nem piszkálhatja emiatt minden egyes percben...

Hablaty kivette a tojást a nyeregtáskából, majd az ágya végében a takaró és két párna alá rejtette, s reménykedett, hogy az apja nem fog úgy dönteni a közel jövőben, hogy pont oda ül...

***

A másnap reggel hamar eljött, s a sárkánylovasok közül mindenki úgy érezte, hogy csak egy órát aludt.

Hablaty is leballagott reggelizni, s próbált úgy tenni, minta nem rejtegetne semmit a szobájában. Az apjának viszont rettentő rosszul tudott hazudni, s biztos volt benne, hogy a reggeli alatt beszélgetni is kell majd. Mikor azonban apja jókedvűen - és hamisan - dúdolgatva fia elé tette a zabkását, Hablatyra hirtelen rátört a farkaséhség. Hisz legutoljára tegnap reggel evett egy keveset, azóta semmit. Mire Pléhpofa is leült volna elfogyasztani a reggeliét, fia már rég bekanalazta a sajátját és eltűnt a szobája ajtajában.

Fél óra múlva pedig elvitte Fogatlant repülni, úgy ahogy minden reggel szokta. Ám amikor a szobájában megpróbálta a sárkányára adni a speciális nyerget a műfarokkal együtt, Fogatlan "véletlenül" lesöpörte a tojásról a takarót. Amit Hablaty nem vett észre.

Hibbant hegyei és erdői közt szállva Hablatynak volt ideje átgondolni a dolgokat.

Találkoztak egy másik Éjfúriával, ami történetesen meglépett előlük, és nem is túlzottan szimpatizált velük... A fiú szíve szerint elhozta volna ide, Hibbantra, de mivel látta a sárkány fészkét - no meg az emberek iránti utálatot a szemében - nehéz szívvel ugyan, de úgy döntött, lemond róla. Ha el akar ide jönni, majd eljön. Egyszer talán így lesz, de egyenlőre...

A másik meg az, hogy Fogatlan nekitámadt az első pillanatban, amikor ő, Hablaty, meg akarta érinteni. Ezek után nem hitte, hogy ez a két sárkány valaha is puszipajtások lesznek... Azt meg végképp nem, hogy megférnének egy szigeten.

És amit a többiek mondanak Fogatlanról? Tényleg nem magányos? Tényleg jól érzi így magát? Valószínűleg igen. Mert nem a fajtársa után ment, hanem őutána, a legjobb barátja után. Egyszerűen nem érdekelte a fajtársa.

- Pajti, mondd: magányosnak érzed itt magad? - kérdezte a sárkányt, teljes komolysággal.

Fogatlan hátrafordította fejét, amennyire tudta, megpróbált a lovasára nézni, majd egy-két "gurrr" és "purrr" után elmosolyodott, aztán újra előrenézett.

Hablaty már elég régóta ismerte ahhoz, hogy megértse: a válasz nem. Nem magányos a sárkánya itt, Hibbant szigetén.

***

Hablaty és Fogatlan hazafelé tartottak. Egy perccel ezelőtt landoltak a főtéren, s most a falu főutcáján baktattak. Asztrid csatlakozott hozzájuk a nyomában Viharbogárral.

- Jut eszembe Asztrid, még meg sem köszöntem, hogy megmentetted a sárkányomat - kezdte Hablaty.

- Jaj ugyan, semmiség volt. Bárki más ezt tette volna... - felelte a lány álszerényen. Valójában majd megőrült a büszkeségtől.

- De mégis te voltál az, aki leugrott. Nem Kőfej, nem Takonypóc, hanem te. Egy szó, mint száz: köszönöm.

Itt odaértek a Haddock-ház, azaz Hablaty otthona elé.

- Hablaty, igazából azt akartam kérdezni, hogy - itt suttogóra vette a hangját - hol van a tojás?

- Biztos helyen. Elrejtettem.

- Szóval, apád nem tudja?

- Nem és nem is fogja - felelte magabiztosan a fiú. - Tökéletes helyen van, soha nem fog rájönni, hogy a szobámban rejtegetek egy...

- HABLAAAAATY!!! - hangzott egy üvöltés odabentről, egyértelműen a Sárkányakadémia Vezetőjének szobájából.

Asztrid grimaszolni kezdett.

- NE mondd ki... - szólalt meg előtte Hablaty, majd nagyon lassan elindult befelé, úgy, mint aki a saját kivégzésére megy.

Fogatlan viszont elégedett arckifejezéssel baktatott utána. Mikor elhaladt Asztrid mellett, egy pillanatra megállt, a lányra nézett, megpróbált kacsintani, majd ment tovább.

Asztrid számára egyértelművé vált, hogy az ő keze - vagyis mancsa - van a dologban. De inkább nem szólt semmit, csak mosolyogva ingatta a fejét.

***

- Nos, drága egyetlen kisfiam, meg tudod magyarázni EZT?! - mennydörögte Pléhpofa, majd a párnák közt heverő sötétlila tojásra bökött. Ő mindössze csak a szennyes ruhákért ment föl Hablaty szobájába, s akkor lelt rá a különös kis dologra, amiről ordított, hogy nem egy plüssállat vagy egy könyv, hanem egy sárkánytojás.

Hablaty tudta, hogy ezt nem lehet félrebeszéléssel elintézni, ugyanis egy sárkánytojás azért mégiscsak egy sárkánytojás...

- Figyelj apa... Ez... Ez igazából egy elég hosszú történet...

- Nem túlzottan vagyok mesehallgatós kedvemben, Hablaty. Megmondtam neked világosan, hogy egy sárkány a maximum. Nem kettő, nem egy és fél, hanem egy, és az Fogatlan. Tudom, hogy ez még csak egy tojás, de egyszer majd kikel és ahogy én a legutóbbi Snoggeltogra emlékszem, az nem lesz valami hasznos a házunknak.

- Tudom, tudom apa, de... Nem hagyhattuk ott, mert... ah, mint mondtam, hosszú sztori... Ha otthagyjuk, elpusztult volna és... - Hablaty azt akarta mondani, hogy ez egy Éjfúria tojás, de rájött,  akkor el kell mesélnie, hogy pontosan mi is történt. Inkább másként folytatta - apa, nagyon meg fogsz haragudni, ha... ha azt mondom, hogy nem teljesen úgy történtek a dolgok tegnap, mint ahogy elmeséltem?

- Attól függ - felelte szigorúan a főnök. Igazából nem is volt mérges a fiára, egészen eddig a percig.

Hablaty lehorgasztotta a fejét, majd belekezdett a tegnapi események elregélésébe, pontosan úgy, ahogy történtek. Nem kertelt, nem toldotta, vagy rövidítette a történetet és ami a legfontosabb: mesélés közben nem nézett az apjára.

Pléhpofa figyelmesen hallgatta. Az Éjfúria felbukkanása jelenetnél majdnem közbeszólt, de inkább hagyta, hogy fia folytassa. Ez még őt is ledöbbentette.

- ... és akkor Halvér azt mondta, hogy mivel Kőfej hozzáért, az átvette az ő illatát és a sárkányanya nem fogja gondozni mert idegennek fogja vélni... Ezért hazahoztuk. - fejezte be a történetet Hablaty.

- ...Értem - felelte hosszú gondolkodás után az apja. - Hát nos, mivel ez egy ilyen kivételes eset... maradhat. De csak ha nagyon vigyázol rá, és ha kikel akkor meg pláne, hogy ne okozzon semmiben és senkiben semmilyen kárt. Nos, fiam. - itt Pléhpofa ünnepélyesen egyik kezét Hablaty vállára, a másikat Fogatlan homlokára helyezte - Ezennel rád és Fogatlanra hárul a feladat, hogy megóvjátok az Éjfúria fiókát.

***

- Megtarthatjuk, megtarthatjuk, megtarthatjuk! - Hablaty így szaladt be a Sárkányakadémiába.

Asztrid közben mindenkinek elmesélte, hogy mi történt, s mind ott aggódtak az iskola arénájában, hogy vajon mi lesz a szegény árva tojással. Ám Hablaty berohanása közepette mindenkinek hatalmas kő esett le a szívéről.

- Hogy beszélted rá apádat? - kérdezte Asztrid, aki Hablatyon kívül a legjobban a szívén viselte a kis fióka sorsát.

- Hát, nos kiderült, hogy mégiscsak vajból van a szíve. Legalábbis, ha aranyos Éjfúria fiókákról van szó. Még szerencse, hogy Fogatlan olyan szépen tud mosolyogni... - felelte a fiú lihegve. Nagyon fáradt volt, ugyanis örömében egész a Sárkányiskoláig szaladt.

***

A napok megváltoztak. Könnyebbek lettek. A hó is elolvadt hamar, lett belőle sár - Hablaty másik ellensége - de a főnök fiát még ez sem tudta elszomorítani.

Hablaty annyira örült, hogy nem kell heteken át egy sárkánytojást dugdosnia, s folyton hazudni az apjának, hogy egyszerűen semmi sem szeghette kedvét.

A fiú, hogy minél nagyobb figyelmet fordíthasson rá, csinált egy lepedőkkel kitömött kis kosarat a tojásnak, így a Sárkányakadémiában és otthon is egyaránt szemmel tarthatta. Nagyon fontos volt számára, hogy ép maradjon, hisz ez nem csak egy sárkány: ez egy Éjfúria. A legritkább ismert sárkányfaj.

Ám a gyakorlás a Sárkánysulival már nem volt a régi. Mivel Hablaty folyton aggódott a tojásért, ha ott volt nem engedte hogy az arénában bárki is lövöldözzön, vagy tüzet okádjon, mert azzal baja eshet az Éjfúria fiókának.

Sőt, a dolog odáig elment, hogy az aréna kapujától már repülni sem szabadott, ha a tojás ott tartózkodott. Márpedig ahol Hablaty volt, ott volt a tojás is.

Ez azonban egyre idegesítőbb lett.

S az egész akkor vált szinte tűrhetetlenné, mikor Hablaty kijelentette, hogy ő nem megy a többiekkel gyakorolni a tenger fölé, vagy a Kalibán-barlangokhoz, vagy akárhová...

- Fogatlan úgysem tud már újat mutatni, nincs szükségünk a gyakorlásra, inkább itt maradok a... - magyarázta pökhendin Hablaty, de Asztrid mérgesen közbevágott.

- Kitalálom: a tojással...

S ez így ment napokon keresztül.

De nem csak a Sárkányiskola tagjaira, hanem Fogatlanra is rájárt a rúd. Szegény sárkány egy napig könyörgött Hablatynak, mire az nagy kelletlenül elvitte repülni. Aztán már azt sem.

Fogatlan napokon át nem repült. Képtelen volt rávenni Hablatyot, hogy szakadjon el a tojástól, s emiatt egyre bosszúsabb lett. Végül aztán már inkább elkeseredett és csalódott. A barátja nem törődött vele, pedig tudta, hogy egyedül nem tud elmenni repülni...

Fogatlannak néha dühében az is megfordult a fejében, hogy megpróbál végrehajtani egy siklórepülést... aztán azt figyeld, Hablaty, hátha lezuhanok és összetöröm magam... De sosem próbálta meg. Tudta, hogy az felérne egy öngyilkossággal. Fú, de utálta most ezért a viking fiút... Hiszen ő tette ilyenné, miatta lett egy ilyen szerencsétlen, magatehetetlen béna...

Asztrid mindezt persze figyelemmel kísérte. Hablatyra mérges volt, de ezt sosem tudatta nyilvánosan vele, Fogatlant pedig borzasztóan sajnálta, hisz nem ezt érdemelte.

Látta, hogy a két legjobb barát, az elválaszthatatlan hősi páros, az ember-sárkány testvérek eltávolodnak egymástól, s ő nem szólhat bele. Illetve...

***

Hablatynak úgy indult a reggele, ahogy mindig. Álmosan kinyitotta a szemét, oldalra nézett hogy minden rendben van e a tojással, majd felült, hogy megnézze Fogatlant, aki általában még aludt, de...

Ezúttal nem. Sőt, nem elég, hogy Fogatlan nem aludt, de nem is volt ott!

- Fogatlan! - szólalt meg félhangosan Hablaty. Majd kiugrott az ágyból, leszaladt a lépcsőn és újra hívta a sárkányát. De az nem volt sem az emeleten, sem a konyhában, sehol...

Hablaty rémülten kiszaladt az utcára. Végigszaladt a főutcán, megkérdezett minden korán kelőt, hogy nem látták e a sárkányát. De semmi. Sehol sem volt az ő Fogatlanja.

A fiú a Sárkányakadémia felé vette az irányt, közben az eget is kémlelve. Aztán rájött, hogy felfelé feleslegesen néz, az az utolsó hely, ahol egy röpképtelen tűzokádó lehet...

A Sárkányiskolát is üresen találta.

Mivel aznapra nem volt megbeszélve semmilyen gyakorlatozás - ami őt, Hablatyot úgysem érintette volna - még a sárkánylovasok sem voltak ott.

A fiú végül az erdő felé vette az irányt. Elbaktatott a hollószirti medencéhez, ahol ő és Fogatlan először találkoztak. De a sárkánynak ott sem volt semmi nyoma.

Hablaty végül nekivágott az erdőnek, azon az útvonalon, ahol gyakran repültek, vagy gyakorlatoztak. Minden helyet megnézett, ahol akár csak egy percet is eltöltött a sárkánnyal, de eredménytelen volt a kutatás.

Késő délután indult csak vissza a faluba nagy bánatosan. A faluba azonban a Sárkánysulin át vezetett az út, így hát oda még egyszer benézett. Nagy döbbenetére ott volt az összes sárkánylovas és sárkány (az övét kivéve), s nagyon tanakodtak valamin.

- Halvér, ti meg mit csináltok itt? - kérdezte a nagydarab fiút Hablaty.

- Már semmit, mert most fejeztük be a gyakorlatozást. Megyünk haza - felelte tömören és kelletlenül Halvér. Igazából egy sárkánylovas sem beszélt szívesen Hablattyal, amióta ilyen csőlátású volt.

S ekkor megdöbbentő dolog történt. Az égen a gyönyörű rózsa- és narancsszínben feltűnt egy sárkány az égen. Nagy szaltókat hányt a magasban, s a hátán egyértelműen egy lány volt: sikolyai és kacaja elárulták.

A sárkány néhány tiszteletkör után berepült az aréna kapuján.

Fogatlan volt az, Asztriddal a hátán.

Hablaty azonban a helyett, hogy mosolyogva megölelte volna előkerült barátját, majd felrobbant a méregtől.

- Hát te meg milyen jogon vitted el a sárkányomat?! - kiabált Asztriddal, akit egyáltalán nem lepte meg, hogy ordítoznak vele. Tudta, hogy Hablaty így fog reagálni, s teljesen nyugodt és természetes hangon válaszolt, mialatt lassan leszállt a sárkány hátáról. Ezzel is bosszantva.

- Én csak elvittem Fogatlant repülni egyet. Tudod, remek egy társaság tud lenni. Jó messze elrepültünk, a Számkivetett sziget felé...

- Engem az nem érdekel Asztrid, hogy merre jártatok! Elvitted engedély nélkül és egész nap őt kerestem! Ráment egy egész napom! - ordibált tovább a fiú.

Asztrid itt szarkasztikus hangnemre váltott.

- Ó, te szegény, szóval most már érdekel, hogy mi van vele? És az utóbbi napokban? Akkor nem törődtél vele, csak félrelökted mint egy megunt játékot! Ez a szegény állat napokon át csak szenvedett és te észre sem vetted, nem törődtél vele!!!

Mindenki a vitát figyelte, de még csak pisszenni sem mertek. A helyzet pattanásig feszült.

Asztrid folytatta:

- Fogatlan nem ezt érdemli! Tudod, hogy nem tud repülni, és mégis magára hagytad! Elfeledted, pedig te mondod mindig, hogy olyan mintha az öcséd lenne! Hát elárulom neked, hogy egy testvérrel nem így bánunk, mint ahogy te bántál vele!

- Nem vagyok hajlandó tovább hallgatni a hisztidet! - jelentette ki Hablaty, majd elindult a Sárkányiskola kijárata felé. - Fogatlan, gyere, hazamegyünk!

De a sárkány meg sem mozdult.

- Mondom gyere! - fordult szembe vele Hablaty.

Fogatlan, mikor a fiú elindult felé, hátrálni kezdett, közben végig makacsul nézve rá.

- Fogatlan! - mondta újra Hablaty, de tudta, ha feljebb emeli a hangját, az itt már nem hat.

A sárkány itt olyat tett amit eddig sosem feltételezett róla senki. Rájött ugyanis, hogy nyomatékot kell adnia annak, hogy mi a véleménye most Hablatyról.

Furcsa, szokatlan idegenséggel ránézett a piros műfarkára.

Hablaty rájött, mire készül, de nem akarta elhinni.

- Ne... Nem mered...

De. Nagyon is megmerte.

Fogatlan mindenki döbbent feljajdulása közepette foggal letépte magáról a piros műfarkat. Elszakította magától Hablatyot.