Na itt a következő rész.
És igen, amikor azt hisszük, már nem lehet nagyobb drámát rendezni... nos.. akkor jövök én és leírom ezeket a sorokat.
A rajzok sajátok, kérlek engedély nélkül ne használd!
Az elragadott sárkánylovas
Sebesen szállt az öt sárkány az égen.
Hablaty fejében egymást kergették a gondolatok. Soha még csak el sem tudta képzelni ezt az előbbi találkozását egy másik Éjfúriával. Igaz, sokszor ábrándozott már arról, hogy sárkánya talán nincs egyedül. Egyszer még egy szigetet is gyanított valahol, ami tele van Éjfúriákkal, de sajnos az egész csak egy nagyon rossz átverés volt. Egy beteges vicc. Az a földrész - amit úgy hívtak: "Éj sziget" - ugyanis soha nem is létezett. Ennek ellenére Hablaty mindig is reménykedett. Reménykedett, mivel napról napra, hétről hétre azt látta, hogy Viharbogár elmegy röpködni a többi Siklósárkánnyal, Kampó összeverekszik egy-két Szörnyennagy Rémséggel, s az ő Fogatlanja pedig csak vágyakozva néz utánuk... Fogatlan volt az egyetlen az egész sárkányoktól hemzsegő szigeten, akinek nem volt fajtársa, az egyetlen Éjfúria. Ő volt a sötétség a színkavalkádban, a nappalban egy darabka éjszaka. Ráadásul még az is kiközösítette, hogy sérülése miatt nem tudott egyedül repülni, Hablatynak ez is marta a szívét, hiszen miatta történt így... Mindig is Fogatlan volt az éjszaka a nappal közepette, de Hablaty így szerette, ilyen kis különcként.
Viszont lehet, hogy most bekövetkezik a változás...
Már ha sikerül utolérni ezt a megriadt változást.
Még látták, hogy a hatalmas denevérszárnyak pont előttük szelik a vastag ködöt. Az állat egyértelműen megrémült, s egyetlen célja volt, hogy lerázza őket. Egyenesen repült, épp olyan távolságban a sárkánylovasoktól, hogy azok még látták a sziluettjét.
Majd aztán a sziluett egyik másodpercről a másikra eltűnt függőlegesen lefelé.
Hablaty kapkodva összerakott egy tervet a fejében, majd azt a lehető leggyorsabban szavakba öntötte:
- Asztrid, Takonypóc, kerüljetek elé! Kő, Fa, tartsátok a pozíciót...
- Hé, hé, hé, Hablaty, ez egy Éjfúria, esélyünk sincs, hogy utolérjük! Rettenetesen gyors! - reklamált Takonypóc, aki már a lihegésig hajtotta Kampót, hogy ne maradjanak le. És akkor Halvérről még nem is beszéltünk...
- Igen, gyors - szögezte le Hablaty - de nem a fajtársához képest!
Ezzel a Sárkányiskola Vezetője kinyitotta a műfarkat, s Fogatlannal a szokásos stílusukban elviharzottak a másik Éjfúria után.
A többiek is azonnal elfoglalták helyüket, hát, nos kivéve...
- Jó, akkor én és Bütyök leszünk a hátvéd... Mint... mindig... - búslakodott Halvér, aki enyhe kifejezéssel szólva sereghajtó volt.
***
Hablaty és Fogatlan közel repültek a jéghez. Minden esélyük megvolt rá, hogy utolérjék a sárkányt, csak éppenséggel a viking fiú azt nem tudta, hogy mit fog tenni ha ez bekövetkezik...
Hablaty borzasztóan koncentrált, hogy ne veszítse szem elől az Éjfúriát. Talán ez az utolsó esélye, hogy társat találjon a sárkányának, s ő nem fogja elszalasztani a lehetőséget, de nem ám!
Túl sokat gondolkodott, ugyanis az üldözött Éjfúria hirtelen újra elindult felfelé.
Csakhogy odafenn már várta őt Asztrid és Takonypóc, akiket olyan hirtelen ért a sárkány felbukkanása, hogy ketten majdnem háromfelé tértek ki előle.
- Ne! Mit csináltok, ne hagyjátok elmenni! - kiáltotta fel Hablaty, ő ugyanis lent maradt.
Az Éjfúria még az ikrekkel is szembement, akikkel majdnem összeütközött. Újra elindult hát lefelé, zuhanórepülésben, sarkában Kőfejjel, Fafejjel és a Cipzárháttal.
- Kapjuk el, kapjuk el! - rikoltozta a kerge ikerpár, mialatt elsuhantak Hablatyék fölött. Valójában még nem tudták, hogy a sárkány már rég kitért előlük és...
Mialatt ezt megtette, véletlenül nekiütközött Fogatlan farkának, ezzel kiakasztva az összekötő rudat a farok és a nyereg között. Hablaty műlábas váltója itt már nem ért semmit. Ezen a napon már másodjára is zuhanni kezdtek.
- Emlékezz Fogatlan! Emlékezz mit mondtam! Csapkooodj! - tartotta a lelket a sárkányában a viking fiú, ismét.
De Fogatlannak ez a mai nap már sok volt. Szinte meg sem hallotta a fiú szavait. Szerencsére nem repültek magasan, így a sárkány képes volt talpra érkezni, ezzel elhárítva a komolyabb ütközést.
Igen ám, csakhogy a tükörjégre.
Fogatlan el sem tudta képzelni, hogy miért nem tud egyenesen megállni, holott szilárd talaj van a talpa alatt... viszont az a szilárd talaj a jég volt, s a tűzokádónak hol az egyik, hol a másik talpa csúszott ki, így előre-hátra hintáztatva a hátán ülő vikinget.
Hablaty bíztatása közepette nagy nehezen sikerült egyhelyben megállnia. A fiú hátranézett, s meglátta, hogy ezzel a farokkal most nem fognak tudni felemelkedni, megszerelni nincs idő, úgyhogy...
- Kövesd, pajti! Futás!
Fogatlan rohanni kezdett az égen fel-feltűnő sziluett után. S közben rádöbbent, hogy futni sokkal egyszerűbb a jégen mint egyhelyben állni. De ekkor még eszébe sem jutott, hogy hogyan fog majd megállni...
***
Kőfej és Fafej miután megbizonyosodtak róla, hogy Fogatlan Hablattyal a hátán talpra esett, átvették a páros pozícióját, s az Éjfúria után eredtek.
Böf és Töf általában egymást szekírozták, úgy ahogy a lovasaik is, de éles helyzetben tökéletes összhangban voltak.
A Cipzárhát jobbra-balra dülöngélt, ahogy próbálta tartani az Éjfúria cikcakkozó röptét.
Végül aztán mégis szem elől veszítették.
- Lefelé ment! Szálljunk le! - mondta Kőfej a bátyjának.
- Én nem láttam, de oké, menjünk - felelte vállát rángatva Fafej.
A Cipzárhát lassan ereszkedett csak a jégre, s a négy fej négyfelé figyelt, hogy holt tűnik fel egy árny, hol csapódik egy denevérszárny, esetleg meghallják-e az Éjfúria rikoltását.
De semmi, szinte egy percig semmi, aztán...
Nem messze tőlük feltűnt egy sárkány körvonala a ködben, ami a jégen épp feléjük tartott.
- Ott van az Éjfúria! Ott van! - kurjantotta a fiú iker.
S ezzel sárkányuk se szó, se beszéd, rohanni kezdett az alak felé. Szárnyával épp annyira csapkodott csak, hogy gyorsabban tudjon futni.
Ó, de hát mint már annyiszor említettem, akkora köd volt, hogy szinte szelni lehetett. S mire a Cipzárháton ülők meglátták, hogy a feléjük sprintelő Éjfúria hátán ül is valaki, már túl késő volt.
Hablaty és Fogatlan rémülten tapasztalták, hogy szembeszaladtak Fafejékkel. A két sárkány - azaz a három fej - rettegve nézett farkasszemet. Fogatlan hol Böfre, hol Töfre tekintett, s közben kétségbeesetten próbálta magát fékezni mellső lábaival, de ugyanolyan sebességgel csúszott tovább, mint ahogy az imént szaladt. A Cipzárhát ugyanezt tette, de ő is mindhiába.
A három viking plusz a két sárkány rémült kiáltások közepette összeütközött.
Hablaty már másodjára kötött ki így ma.
Egy pillanatra senki sem tudta, hogy pontosan hol is van, ugyanis Böf és Töf feje összetekeredett, ezzel Fogatlant fojtogatva, az ikrek is valahogy fejjel lefele kötöttek ki, Hablatyról meg inkább ne is beszéljünk.
- Hát ez király volt, még egyszer! - Ujjongott Fafej, miután lelökte a fejéről Fogatlan farkát.
- Ja, de előbb vedd ki a lábad a bordáim közül! - nyűglődött Kőfej.
A fiú értetlenül nézett ikertestvérére.
- Hozzád se értem, hugi! És különben is, az én lábam nem pikkelyes...
- Mi? Bahh, Fogatlan vidd innen a mancsod!...
***
Asztrid feszülten kémlelte a ködöt, hátha feltűnik valami, amit követhet. De semmi.
A copfos lány sárkányát visszairányította Takonypóchoz.
- Na? Van valami? - kérdezte a fiút.
- Áh, egy árva Fúria se... De Hablatyékat sem láttam már egy ideje. Te találtál valamit?
- Legutoljára észak felé ment az Éjfúria, de többet én se tudok...
Takonypóc csak a fejét ingatta.
- Én mondom neked, hogy Hablaty szerintem rosszul döntött. Nem kéne követnünk, a végén még elvezet minket a dühös haverjaihoz...
- Tudod, hogy Hablaty mindig is erre vágyott. Mindig úgy vélte, hogy Fogatlan magányos. - magyarázta Asztrid.
- Szerintem viszont egyáltalán nem. Fogatlan mindig is elvolt Kampóval, úgy ahogy Viharbogárral is, és Bütyökkel is, sőt az összes sárkánnyal a szigeten. Csak Hablaty szerint magányos, Fogatlant sosem izgatta, hogy van e fajtársa vagy sem.
- Hát nem tudom, Takonypóc... Lehet hogy most kivételesen igazad van.
Halvér tűnt fel kettejük között, mert már annyira lelassultak, hogy a nagydarab fiú Gronkeljével utolérte őket.
- Srácok, megvan az Éjfúria? - kérdezte az újonnan érkezett.
Takonypóc azonnal elővette régi modorát.
- Persze Halfej, itt van a zsebemben!
Halvér elengedte a füle mellett a megjegyzést.
- Csak azért, mert Hablaty és az ikrek összeütköztek a jégen, és elkelne egy kis segítség.
- Na remek, a zsenik újra alkottak...
Ezzel mind a hárman megfordultak, s visszamentek a többiekhez. Azonban mire mellettük landoltak, a balesetes csapat már nagyjából összeszedte magát.
Hablaty sárkánya műfarkát szerelte, próbálta beakasztani a szétesett váltót. Közben megkérdezte Asztridot:
- Merre ment?
- Öhm, igazából nem tudom, észak felé láttuk utoljára - felelte a lány.
- Rendben - bólintott Hablaty, majd visszaszállt Fogatlan nyergébe. - Akkor észak felé megyünk, hátha még feltűnik - s ezzel újra elindult.
A többiek látták, hogy nem érdemes vitatkozni, mert barátjuk úgyis megállíthatatlan és senki sem tudná lebeszélni róla, hogy kövessék azt, ami már rég eltűnt.
***
A sárkánylovasok észak felé tartva egyre zordabb tájakat láttak. Itt már megszűnt az a kellemes, békés szigetvilág, amit az otthonuknak mondhattak. Még maga a Számkivetett sziget sem volt ennyire komor, ennyire sötét...
A csapat - érezvén, hogy most ismeretlen vizeken jártak - együtt maradt, nem váltak négyfelé, mint az előbb. Ennyire északon még sosem jártak.
De hiába repültek szédületes magasságban, volt, aki még náluk is magasabban járt.
És az nem volt más, mint az üldözött Éjfúria.
Magas intelligencia szintje megengedte, hogy észrevétlenül kövesse őket, s egy felületes véleményt alkosson a sárkánylovasokról és a tűzokádókról is egyaránt.
Sárkánylovasok... számára ez a fogalom ismeretlen volt. Ő nem látott mást, mint egy csapat erőszakos embergyermeket, és öt ostoba sárkányt, akik hallgatnak rájuk. Igen, határozottan ostobák, hisz szabadok lehetnének! Úgy mint ő!
De azaz egy, amelyik elöl repül... Az a fajtársa... Olyan mint ő, de mégis olyan bolond, mint a többi sárkány... Téves, nem teljesen olyan mint ő. Miért piros a farka, miért... miért van összekötve azzal a kis mitugrász, hazug kölyökkel?! Hiszen az a sárkány nemcsak alávetett, hanem egyenesen FOGOLY!!! Egy megcsonkított fogoly egy szánalmas névvel!
***
Már Hablaty is kezdte elveszíteni a reményt. Mégis, mennyi esélyük van arra, hogy ekkora ködben bármire is rábukkanjanak?...
El kell mondanom, hogy több, mint ahogy azt Hablaty valaha is remélte.
Hirtelen meghallottak valamit. Egy éles, fülsértő hangot, ami egyre erősödött. Pont felettük.
Hablaty volt az, aki rájött a hang forrására.
- Mindenki vigyázz! Lövedék! Lövedék! - kiáltotta.
Épp, hogy csak ezt végigmondta mindenki azonnal széthúzott, s pont közöttük robbant szét... egy plazmabomba.
- Az Éjfúria! Végig itt volt mögöttünk! - kiáltotta Takonypóc.
- És minket lövöldöz! - jajgatott Halvér.
Újabb plazmabomba robbant, ezúttal majdnem eltalálva az ikreket.
- A semmiből jönnek!
Mindenki másfelé menekült. Üldözőkből üldözöttek lettek.
Hablaty elvesztette társait a ködben. Épp azt akarta mondani, hogy maradjanak együtt, de a háta mögött a rémült csapat szétzilálódott. Megint elszabadult a káosz. A fiú igyekezte meglelni társait amikor...
- Fogatlan vigyázz!!!
Megint elkésett. Egy fekete árny iszonyatos sebességgel, s teljes erőből nekik jött, ezzel elszakítva lovast és sárkányát. Ami Hablaty és Fogatlan esetében a véget jelentette. A két röpképtelen egymás nélkül mit sem ért...
Ezt azonban mindenki látta, s mind egyszerre kiáltották:
- Hablaaaaty, Fogatlaaaan!!!
Asztrid oldalra nézett Takonypócra.
- Megyek Fogatlanért, tiéd Hablaty! - s ezzel elsuhant függőlegesen lefelé a félfarkú sárkány után.
Fogatlan pörgött-forgott a levegőben, s hiába szólongatta a maga módján Hablatyot, már érezte, hogy a fiú nincs a hátán. Ha ott nincs, hová lett, mi történt vele? Hiszen nem látta lezuhanni... A sárkány tudta, hogy a lovasa nélkül esélye sincs túlélni ezt az egészet.
Asztrid következő mutatványát akár mondhatnánk őrültségnek is, de ott, néhány másodperc gondolkodási idővel nem volt más választása.
- Jövök már Fogatlan, tarts ki! - kiáltotta a lány majd felállt a zuhanó Viharbogár hátán, s elrugaszkodott. Leugrott Hablaty sárkánya után.
Asztrid tudta, hogyha nem éri el időben, mindketten meghalnak. Ám nagy örömére egyre csak közeledett, közeledett a fekete tűzokádóhoz.
Már majdnem, már majdnem... és akkor elérte a nyereg pántját Fogatlan nyakán, valahogy ülő helyzetbe szenvedte magát, s amikor ki akarta nyitni a farkat, rájött, hogy valami nem stimmel... A kar ugyanis Hablaty vaslábára volt tervezve, nem Asztrid csizmájára. Nem tudta beakasztani a lábát, de föld már vészesen közeledett.
- Az átkozott! - szitkozódott a lány tehetetlenségében, majd azzal a lendülettel lerúgta a lábáról a csizmát, s mezítláb ért a jéghideg vashoz. Így azonban sikerült hátrakapcsolni a váltót és a fehérkoponyás piros műfarok egy pillanat alatt szétnyílt, ezzel megfékezve a zuhanó sárkányt, s ideiglenes új lovasát.
Asztrid mély levegőt vett. Egy pillanatra ő is azt hitte, hogy palacsinta lesz belőlük a jégen...
- Szálljunk le, Fogatlan. - kérte a sárkányt.
Asztrid talpa majd megfagyott, mikor a jéghez ért, de nem érdekelte. Fogatlan megmentését személyes sikerként könyvelte el. A sárkány szemébe nézett, akin látszott, hogy mára elege volt a hirtelen és indokolatlan zuhanásokból.
- Nyugi, semmi baj, most már földet értünk, s csak ez számít... - mosolygott rá Asztrid, miközben megsimogatta a fejét, de hirtelen elgondolkodott - Illetve... Hol van Hablaty?
Mintha meghallották volna, a többiek épp abban a pillanatban szálltak le melléjük.
- Nahát Asztrid, ez hihetetlen volt... - kezdte volna Kőfej, de Asztrid a szavába vágva kiabálni kezdett Takonypóccal, akivel Kampón kívül nem volt senki...
- Hol van Hablaty?! Rád bíztam, neked mondtam, hogy kapd el!!!
- Asztrid, én utánamentem de... - kezdte Takonypóc síri hangon. - De már csak ez hullott az ölembe...
Ezzel felmutatta Hablaty műlábát. A tulajdonosnak azonban nyoma veszett.
***
Be kell vallani, hogy a mi Hablatyunk szemszöge sem volt ám egyszerű. Ő is zuhant, zuhant, zuhant, zuhant...
Csak pörgött és forgott, azt sem tudta hol a fent meg a lent, nemhogy milyen messze van a szilárd talajtól - ahová amúgy sem lesz épp kellemes becsapódni.
Hirtelen arra eszmélt, hogy két erős mancs öleli magához, ezzel megállítva végzetes zuhanását. Hablaty kinyitotta a szemét. Éjfúria mancsok tartották.
- Fogatlan? - de valami nem stimmelt. Hol van a nyereg, hol van a...
Felemelte a fejét, hogy hátra tudjon nézni az állat farkára. Azaz egyetlen támpont.
Elfogta a jeges rémület.
A sárkány farka a helyén volt, nem hiányzott a bal oldala, nem volt ott semmi piros műfarok...
- Nem Fogatlan... - Hablatynak rémületében rettenetesen lassan esett le, hogy óriási bajban van. De mikor rájött, pánikolni kezdett. - Eressz el, a sárkányom nem tud egyedül repülni, utána kell mennem! Eressz el!!! Segítség! SEGÍTSÉG!
Szia nagyon tetszenek az írásaid.
VálaszTörlésSzia, köszönöm, és nagyon örülök, hogy tetszik! További jó olvasgatást kívánok! :)
Törlés