7.fejezet - A bajkeverő tojás

Halihóóó, itt a 7. fejezet!

Nem tudom miért vagyok tőle ennyire boldog, hiszen ez az a fejezet, amit hiába futottam át ezerszer, mégis úgy érzem, hogy valami hiányzik belőle... Szerintetek? Mit hagytam ki, mit nem vettem észre, mi hiányzik?

7. fejezet:

Plazmabomba

Hablaty becsapta maga mögött a házuk ajtaját. Rettenetesen dühös volt, de elkeseredett is. Mérges volt Fogatlanra de félt is. A szíve mélyén tudta, hogy ő, Hablaty a hibás. Nem törődött Fogatlannal, s most ez lett a vége...

Szeme előtt újra és újra lejátszódott a jelenet, ahogy Fogatlan megfosztotta magát a műfaroktól, s utána is dacosan nézett fel rá. Aztán haza se jött vele, hanem inkább elvonult a Sárkányiskola egyik karámjába, annak is egy sötét sarkába.

De akkor nem csak a piros anyag szakadt darabokra, hanem Hablaty lelke is...

A fiú dühöngve elindult fel a lépcsőn, olyan erővel csapkodva vaslábát a fához, hogy még Pléhpofa is meghallotta a ház hátuljában. Az apja valójában arra várt, hogy Hablaty végre hazaérjen.

- Nana, csak ne olyan sietősen! - szólt a fia után, akinek hatalmas önkontrollra volt szüksége ahhoz, hogy szót fogadjon. - Asztrid reggel elmondott nekem egy-két dolgot, amikor...

- Kitalálom: amikor elvitte Fogatlant. Ezt nem hiszem el apa, te tudtad...

- Persze, hogy tudtam. Sőt én javasoltam, hogy bátran tegye meg ezt a lépést. - felelte Pléhpofa, s még hozzátette - Jut is eszembe, Fogatlan hol van?

Hablaty elkeseredetten ráncolta a szemöldökét. Most, hogy ki is kellett mondania, már nagyon fájt a tudat, hogy sárkánya eltaszította magától.

- Mi... összevesztünk. Dühös volt rám, én pedig rá, amiért reggel szó nélkül lelépett... Végül... le-... letépte a műfarkát és ottmaradt az iskolában... - Hablaty az utolsó szavakat már a könnyekkel küszködve mondta ki, majd felszaladt a szobájába, s becsapta maga mögött az ajtót.

***

Beesteledett. Felhő nem volt az égen, s ezért a csillagok és a Hold fényében kimondottan világos volt.

De még ilyen fényben is képes volt beolvadni a sötétkék égbe egy repülő árny.

Az Éjfúria úgy siklott a magasban, mintha ott sem lenne.

De bizony ott volt, s nagyon is valóságos volt. Épp annyira, mint az őt követő sárkányok, akik voltak vagy ötvenen. Mind az elveszett kis tojást keresték, az emberek szagát követve, egészen Hibbantig.

És dühösek voltak. Nagyon dühösek...

***

Hablaty nem tudott aludni aznap éjjel. Újra és újra felült, s Fogatlan üres helyét bámulta.

A sárkánynak igaza volt. Asztridnak is igaza volt. Az apjának is igaza volt.

Hablaty nem bírta tovább. Felkelt, felvette kabátját, majd elindult ki a házból. Bocsánatot akart kérni a vikinglánytól, s megköszönni, hogy ő volt elég bátor ahhoz, hogy a szemébe kiáltsa ostobaságát. Bocsánatot akart kérni Fogatlantól, amiért elhanyagolta, s megfogadni, hogy ez soha többé nem fog megismétlődni...

De akkor valami furcsa történt. Hablaty felnézett az égre, s az olyan volt, mintha vibrálna... A fiú megtörölte a szemét, majd újra feltekintett. Valami nem stimmelt...

Egy régi emlék kúszott elő az elméjében. Az este emléke, amikor lelőtte Fogatlant...

Meghallott valami éles, fülsértő hangot, ami egyre erősödött... Nem ő volt az egyetlen, akinek feltűnt, mert az éjjeli őrszemek is ösztönösen felnéztek az égre. Ők is rég tapasztaltak már ilyesmit, de azonnal rájöttek, mi a hang forrása. S egyszer csak felhangzott egy rég hallott felkiáltás:

- ÉJFÚRIA! HASRA!!!

És valóban, alig egy pillanattal később az egyik őrtorony darabokra robbant. Aztán a falu közepén is felcsaptak a lángok.

Sok-sok sárkány tűnt fel az éjszakai égbolton, s mind okádták magukból a tüzet. Voltak ott Siklók, Szörnyennagy Rémségek, Gronkelek, Cipzárhátak... S mind tomboló dühvel támadtak Hibbantra.

A hibbanti tűzokádók pedig igyekeztek megvédeni otthonukat, elenyésző sikerrel. A káosz egy pillanat alatt elszabadult.

Hablaty földbegyökerezett lábbal állt az otthona előtt, mikor apja megjelent mellette. Egyikőjük sem tudott megmozdulni a döbbenettől. Olyan régen volt már az, mikor sárkányok ostromolták a szigetet, hogy szinte már el is felejtették, hogy egy csapat dühös tűzokádó mekkora veszélyt jelent egy faházakkal teli falura.

- Ő az, apa... A másik Éjfúria... - dadogta Hablaty.

- És úgy tűnik, hogy hozta a barátait is... - toldotta meg az apja.

***

Fogatlan nem tudta, hogy mit higgyen. Amit Hablaty tett és mondott, szinte, hogy megbocsáthatatlan...

Amíg ott gubbasztott a Sárkányiskola legsötétebb pontján eszébe jutott, hogy talán túl durván tudatta a fiúval, hogy mérges rá...

Hablaty mindig olyan nagy gondot fordított arra a műfarokra, mindig javítgatott rajta, toldogatta, könnyítette, azon igyekezett, hogy neki, Fogatlannak minél kényelmesebb legyen viselni. Ő meg egy fél pillanat alatt kettétépte több napi munkáját, csak azért, mert egy kicsit felkapta a vizet...

Fogatlan felkelt, majd odasomfordált a piros anyagcafatokhoz az aréna közepén.

Hisz ez tette őt különlegessé. Ettől volt ő más, mint a többi sárkány. Nem tudott egyedül repülni? Na és! Ott volt neki Hablaty. A fiú, aki először mosolyt csalt az arcára - s nem mellesleg akkor még nem is tudta, hogy amit csinál, az a mosolygás!

Arra a következtetésre jutott, hogy ha tudna sem akarna már egyedül szállni az égen. Az egy idegen dolog lett számára, attól a pillanattól fogva, hogy egy éjszaka becsapódott Hibbant sziget sűrű erdejébe - Hablaty jóvoltából. Viszont most hogy belegondolt, hálás volt neki azért, hogy aznap este nem bírt nyugton maradni és lelőtte őt. Hálás volt, mert a farka felét ugyan elvesztette, de helyette barátokkal és igazi otthonnal teljes életet kapott...

De akkor hirtelen egy lila fény villant a falu felől. Majd újra. Aztán magasra csaptak a lángok a házakon, s ez még innen, a Sárkánysuliból is látszott.

Fogatlan nem értette, hogy mi történhetett, de egyet biztosra tudott: Hibbantot megtámadták, s Hablaty élete veszélyben van, úgy, ahogy mindenki másé is...

Ő a sziget védelmező sárkányainak tagja, számítanak rá!

Fogatlan rohanni kezdett a falu felé, s most már kimondhatatlanul bánta, hogy tönkretette a műfarkát...

Hogy is lehetett ilyen naiv, ilyen ostoba!

***

Hablaty tudta, hogy a sárkánytojás komoly veszélyben van. Az Éjfúria valószínűleg azért jött, de ha megérzi rajta az emberszagot, nagy eséllyel végez majd vele. Tehát megoldás: semmiféleképpen nem lelhet rá.

A falu közben több helyen is lángra kapott, ahogy az a sok-sok sárkány megostromolta a szigetet. A sárkánylovasok ugyan próbáltak védekezni, de mivel felszállni is alig tudtak ilyen zűrzavarban, a főnök hamar lefújta az akciót, s inkább a földről támadtak vissza a vikingek.

Sok esélyük ugyan nem volt, de mindent megpróbáltak.

- Gyerünk! Nagyobb sárkányhorda is támadott már meg minket! Annak is ellenálltunk és ennek is ellen fogunk! Vikingek vagyunk! - így bíztatta Pléhpofa a népét, de ő is tudta, hogy egy ilyen váratlan támadást a legnehezebb visszaverni.

S ekkor jutott eszébe valamelyik zseninek egy őrülten okos terv.

- Meg tudjátok még fékezni őket egy rövid ideig? - kérdezte Takonypóc a főnököt.

- Azt hiszem igen... - felelte bizonytalanul Pléhpofa, majd hozzátette - Miért, mire készülsz, fiam?

- Csak bízz bennem főnök...

Ekkor Takonypóc elszaladt Asztridért, a fülébe súgott valamit, majd mindketten elrepültek a szigetről a sárkányaikon.

- Takonypóc, biztos, hogy be fog válni? - kérdezte Asztrid, nem kis aggodalommal a hangjában.

- Persze, hisz a Sikoltó Halál itt született, Hibbanton. És ha Halvér elmélete igaz, akkor ő is minden áron megvédené az otthonát. És mi pont ezt akarjuk.

***

Takonypócnak igaza lett. Ugyanis tizenöt perccel azután, hogy Asztriddal távoztak, most újra megjelentek, ám ezúttal egy hófehér, vörös szemű sárkányóriással a nyomukban. A Sikoltó Halál egy percig sem várt, máris irtani kezdte odafent a népet, szó szerint elsöprő sikerrel. A támadó sárkányok közül sokan elestek a jóvoltából, de sokan el is menekültek.

Hablaty közben berohant a házukba, fel a lépcsőn, majd kiemelte a kosárkából a tojást, s egy lepedőbe bugyolálva a szoba végébe vitte. Volt ott ugyanis egy titkos rejtekhely, amiről addig senkinek sem beszélt. Az egyik deszkát fel tudta emelni, az alatt volt egy kis üreg, pont akkora, hogy a tojás még épp, hogy csak befért.

Ám Hablaty amint lefedte, meghallott egy nagy zörejt odalentről. Először arra gondolt, hogy biztos eltalálták a házukat... De nem. Valaki közeledett a lépcsőn... Hablaty gondolkodás nélkül az ágya fölötti ablakhoz rohant, s az utolsó pillanatban kiugrott rajta. Így már nem láthatta őt az Éjfúria, ami betört a házba.

Hablaty az otthona bejárata felé rohant, ahol az apját sejtette, de Pléhpofa helyett Fogatlanba ütközött.

A két barát egy pillanatig csak nézett egymásra, majd Hablaty a legőszintébb hangján könnyekkel küszködve elindult sárkánya felé - aki ezúttal nem hátrált meg, mivel annyira örült neki, hogy lovasát épségben találta.

- Jaj Fogatlan, annyira sajnálom, bocsáss meg, én...

Viszont Fogatlan résen volt, s csak szeme sarkából, de észrevette, hogy valami árnyékot vetett rájuk...

Azonnal rájött, hogy mi az.

Orrával egy pillanat alatt félrelökte a megdöbbent fiút, ugyanis pont ennyi ideje maradt, mielőtt a fajtársa rávetette magát a tetőről.

- Fogatlaaan! - kiáltotta rémülten Hablaty.

A két sárkány végiggurult a főutcán, egészen a főtérig, majd ott Fogatlan levetette magáról a támadóját.

Mire azonban ez megtörtént, már minden sárkány és viking is a két Éjfúriát figyelte.

Kitört a sárkányharc közöttük, ami ezúttal vérre ment.

A két sárkány lassan kerülgetni kezdte egymást, majd a másik Éjfúria újra nekirontott Fogatlannak.

Hablaty itt ért oda a főtérre, s rögtön bele is akart avatkozni, de Asztrid visszafogta. Hiszen ha két ekkora állat összeverekedett, nem sok maradna abból aki közéjük állna.

A két sárkány villámgyors mozdulatokkal támadott és védekezett. Karmoltak, haraptak és csapkodtak, s a végén a vikingek már azt sem tudták, hogy melyikük lehet Fogatlan, ugyanis a két Éjfúria rettentő gyors volt, annyira, hogy szemmel nem tudták követni a harcot.

De akkor tört ki a pánik igazán, mikor egyikük felemelkedett, s pont olyan magasságban lebegett, hogy a lent lévő ne érje el. S akkor a másik Éjfúria rájött ellenfele gyenge pontjára.

Az emberek hirtelen szétszaladtak, ahogy a két verekedő sárkány kitört az őket körülvevő körből. Hablaty is szaladt utánuk, elhatározta ugyanis, hogy véget vet a harcnak. Tudta, hogyha nem avatkozik közbe, az egyik sárkány meg fog halni a küzdelem végére.

A falu egy magas szirten feküdt, s annak a szirtnek a széle felé tartottak a verekedők.

Hablaty ekkor hirtelen elkiáltotta magát.

- ÁÁÁÁÁLJ!

Ezzel elérte a célját, ugyanis mindkét sárkány rá tekintett. Csakhogy nem úgy, ahogy gondolta. A másik Éjfúria hirtelen átugrott Fogatlan fölött és Hablatyot kezdte el üldözni.

- O-ó, ezt nem egészen így terveztem... - s ezzel futásnak eredt a szirt szélén. A szeme sarkából viszont látta, hogy üldözője mindjárt utoléri, egy lépés és...

De akkor Fogatlan rohant a képbe, és mindenki szeme láttára rávetette magát a másik Éjfúriára, mielőtt az elérhette volna Hablatyot, de ennek következtében a két sárkány egymásba gabalyodna legurult a szirtről. Lezuhantak...

- FOGATLAAAN NEEEEEE!!! - kiáltotta Hablaty, ahogy a szirt széléhez rohanva, megtörten bámult a sötét mélységbe. Fogatlan tudta. Tudta, hogy le fognak zuhanni.

***

A Sikoltó Halál hamar elüldözte a támadókat, ám ez nem lelkesítette Hablatyot és a sárkánylovasokat.

Amint elmúlt a veszély és nem kellett tovább védeni a szigetet, mind sárkányhátra szálltak és elindultak arra a partszakaszra, ahol a két Éjfúriát gyanították.

Bár mind tudták, hogy az a két sárkány rettentő magasságból zuhant le, és ha legalább az egyik nem használta a szárnyait, akkor...

Hablaty Asztrid háta mögött utazott. A lány érezte, hogy a mögötte ülő reszket.

- Ne aggódj Hablaty, megtaláljuk... - nyugtatta Asztrid. - Erős sárkány ő, meg tudja védeni magát...

- De még ő sem tud elhárítani egy ekkora zuhanást, főleg, hogy nem is tud repülni, és közben még meg is kell védenie magát a fajtársától... - szipogott Hablaty.

Fél perc múlva leszálltak a homokos partra. Halvér sietve körülnézett: nyomokat keresett, bármit, ami utalna az Éjfúriák ottlétére.

- Hmmm... Ahogy látom, itt még folytatódott a sárkányharc...

- Tehát éltek, mikor leértek - toldotta meg Takonypóc, majd követni kezdte a nyomokat - Valószínűleg a vízbe zuhantak, mert a nyomok itt kezdődnek a tengerparton.

Azonban mire ezt Takonypóc végigmondta, a többiek már mind Kőfejre figyeltek. A lány ugyanis holtra vált arccal bámult egy pontra a tengerparton.

- Jaj ne... nézzétek!... - mutatott előre.

A nyomok a homokban messze értek véget. S ott, a kavicsos terepen hevert Fogatlan nyerge darabokban, széttépve, körülötte vérfoltokkal.

- Nem... NEM!!! - kiáltotta Hablaty, majd teljes sebességgel rohanni kezdett felé, a többiek pedig utána.

Ott térdre esett, s zokogva ráborult a nyereg darabjaira.

Ennyi maradt volna a sárkányából? Ennyi?

Ezek a vérfoltok...

Az ő Fogatlanja ezek szerint elesett...

6.fejezet - A bajkeverő tojás

Sziasztok, na itt az új fejezet!
Jó olvasgatást!
- ééééééés a dráma folytatódik! :D

6.fejezet:

Asztrid és Fogatlan

- Idefigyeljetek! - fordult hátra Hablaty Fogatlan hátán, amikor már majdnem hazaértek. Órák óta repültek, s már a nap is elhagyta a horizontot. - Ha hazaérünk, és ne adja Thor, de az apám kérdezősködni kezd, ti ne beszéljetek, majd én megmagyarázom, hogy miért is késtünk annyit.

- Fogadjunk, hogy azért, mert hazudni fogsz, ugye? - kérdezte szemrehányóan Asztrid.

- Pontosan - vallotta meg a fiú, egy csepp lelkifurdalás nélkül. - Az apám nem fogja tudni, hogy engem elrabolt egy Éjfúria, tudjátok milyen aggódós... Soha az életben nem engedne többet sárkányhátra, ha megtudná... A másik meg az, hogy a tojást meg végképp ne említsétek, mert a végén visszaviteti velünk oda, ahol találtuk...

A csapat tagjai bólogattak. Nem mind értettek egyet Hablattyal, de végül is nem nekik kell kimondani a hazugságot...

Hablaty - bár próbálta a pontos ellentétét mutatni - rettenetesen kíváncsi volt, hogy vajon tényleg egy Éjfúria tojás lapul Fogatlan nyeregtáskájában? Ha igen, akkor bizony ő a legszerencsésebb ember ebben a nagy világban: ugyanis Éjfúria fiókát még soha senki sem látott... Annyira izgatott volt emiatt, hogy már nem is tartotta vészesnek az aznap történeket.

Hamarosan felbukkant Hibbant-sziget - pontosabban csak a fényei, aminek minden sárkánylovas és sárkány is egyformán örült. Sok volt mára az izgalom mindnyájuknak, e mellett még éhesek és fáradtak is voltak, jó volt hát hazatérni.

Tíz perc múlva öt sárkány ért földet a főtéren, ahol egy nagyon aggódó, de nagyon mérges főnök állt.

- Hol a csudában voltatok eddig?! - mérgelődött Pléhpofa, háta mögött Takonypóc apjával. - Már hajókat is kiküldtem a keresésetekre!

- Ne haragudj apa, de - kezdte Hablaty, egy előre kitervelt füllentéssel a zsebében - de... hóviharba kerültünk és véletlenül letértünk az útról. Le kellett szállnunk aaa... Sárkányszigeten... Ugye srácok?

Az összes sárkánylovas mosolyogva bólogatott, azzal megtoldva, hogy "ó igen... persze, hogyne..."

A főnök egy ideig még morcosan nézett rájuk, majd újra megszólalt:

- Ezek szerint nem voltatok a Számkivetett szigeten.

Fejingatást kapott válaszul mind a hat ifjú vikingtől.

- De legalább épen és egészségesen hazaértetek. - ez volt a végszó, Hablaty itt már tudta, hogy megúszták. - No mindenki, sipirc haza!

Ezzel Pléhpofa átkarolta fia vállát és úgy vezette hazáig - mintha attól félne, hogy újra eltűnik.

Miután átlépték otthonuk küszöbét és becsukódott mögöttük a faajtó, a főnök hangnemet váltott.

- Nagyon aggódtam értetek fiam. Soha többet ne tűnjetek el így.

- Ne haragudj apa, de mint mondtam, meg kellett várnunk a vihar végét - felelte ártatlan arccal Hablaty, majd a nyomaték kedvéért összenéztek Fogatlannal. A sárkány azonban nem búslakodva tekintett rá, úgy ahogy azt előtte megbeszélték, hanem szemrehányóan ráncolta homlokát. Nem tetszett neki, hogy hazudnia kell. Hablaty oldalba bökte legjobb barátját, ezzel figyelmeztetve, hogy miatta fognak lebukni, ha nem kezdi el játszani a szerepét.

Pléhpofa szerencsére félreértette a jelenetet.

- No még mindig durcás a mi Fogatlanunk?

- Hehe, egy kicsit, de majd lenyugszik... - ezzel Hablaty megragadta sárkánya nyergét és elkezdte felfelé vezetni a lépcsőn - hosszú volt ez a mai nap, azt hiszem inkább megyünk és kipihenjük magunkat... - szólt vissza az apjának.

Hablaty becsukta szobája ajtaját, majd mérgelődő sárkányára nézett.

- Most komolyan, megint itt tartunk? Folytatod a hisztit?

Fogatlan felmordult, s kitartóan nézett Hablatyra.

- Mondtam, hogy legyél ártatlan mint a ma született bárány, különben apa nem fogja elhinni a mesémet!

Sárkánya megint csak feleselve morgott.

- Ah, mindegy, legalább nem buktunk le... De légy szíves, legközelebb tedd amit mondok, mert nem akarok bajba kerülni...

Fogatlan dühös volt Hablatyra. Miért titkolózik? Miért nem mondja meg az apjának az igazat? De nem fogja lebuktatni, mert a legjobb barátja. Neki az a feladata, hogy támogassa - de ez nem jelenti azt, hogy nem piszkálhatja emiatt minden egyes percben...

Hablaty kivette a tojást a nyeregtáskából, majd az ágya végében a takaró és két párna alá rejtette, s reménykedett, hogy az apja nem fog úgy dönteni a közel jövőben, hogy pont oda ül...

***

A másnap reggel hamar eljött, s a sárkánylovasok közül mindenki úgy érezte, hogy csak egy órát aludt.

Hablaty is leballagott reggelizni, s próbált úgy tenni, minta nem rejtegetne semmit a szobájában. Az apjának viszont rettentő rosszul tudott hazudni, s biztos volt benne, hogy a reggeli alatt beszélgetni is kell majd. Mikor azonban apja jókedvűen - és hamisan - dúdolgatva fia elé tette a zabkását, Hablatyra hirtelen rátört a farkaséhség. Hisz legutoljára tegnap reggel evett egy keveset, azóta semmit. Mire Pléhpofa is leült volna elfogyasztani a reggeliét, fia már rég bekanalazta a sajátját és eltűnt a szobája ajtajában.

Fél óra múlva pedig elvitte Fogatlant repülni, úgy ahogy minden reggel szokta. Ám amikor a szobájában megpróbálta a sárkányára adni a speciális nyerget a műfarokkal együtt, Fogatlan "véletlenül" lesöpörte a tojásról a takarót. Amit Hablaty nem vett észre.

Hibbant hegyei és erdői közt szállva Hablatynak volt ideje átgondolni a dolgokat.

Találkoztak egy másik Éjfúriával, ami történetesen meglépett előlük, és nem is túlzottan szimpatizált velük... A fiú szíve szerint elhozta volna ide, Hibbantra, de mivel látta a sárkány fészkét - no meg az emberek iránti utálatot a szemében - nehéz szívvel ugyan, de úgy döntött, lemond róla. Ha el akar ide jönni, majd eljön. Egyszer talán így lesz, de egyenlőre...

A másik meg az, hogy Fogatlan nekitámadt az első pillanatban, amikor ő, Hablaty, meg akarta érinteni. Ezek után nem hitte, hogy ez a két sárkány valaha is puszipajtások lesznek... Azt meg végképp nem, hogy megférnének egy szigeten.

És amit a többiek mondanak Fogatlanról? Tényleg nem magányos? Tényleg jól érzi így magát? Valószínűleg igen. Mert nem a fajtársa után ment, hanem őutána, a legjobb barátja után. Egyszerűen nem érdekelte a fajtársa.

- Pajti, mondd: magányosnak érzed itt magad? - kérdezte a sárkányt, teljes komolysággal.

Fogatlan hátrafordította fejét, amennyire tudta, megpróbált a lovasára nézni, majd egy-két "gurrr" és "purrr" után elmosolyodott, aztán újra előrenézett.

Hablaty már elég régóta ismerte ahhoz, hogy megértse: a válasz nem. Nem magányos a sárkánya itt, Hibbant szigetén.

***

Hablaty és Fogatlan hazafelé tartottak. Egy perccel ezelőtt landoltak a főtéren, s most a falu főutcáján baktattak. Asztrid csatlakozott hozzájuk a nyomában Viharbogárral.

- Jut eszembe Asztrid, még meg sem köszöntem, hogy megmentetted a sárkányomat - kezdte Hablaty.

- Jaj ugyan, semmiség volt. Bárki más ezt tette volna... - felelte a lány álszerényen. Valójában majd megőrült a büszkeségtől.

- De mégis te voltál az, aki leugrott. Nem Kőfej, nem Takonypóc, hanem te. Egy szó, mint száz: köszönöm.

Itt odaértek a Haddock-ház, azaz Hablaty otthona elé.

- Hablaty, igazából azt akartam kérdezni, hogy - itt suttogóra vette a hangját - hol van a tojás?

- Biztos helyen. Elrejtettem.

- Szóval, apád nem tudja?

- Nem és nem is fogja - felelte magabiztosan a fiú. - Tökéletes helyen van, soha nem fog rájönni, hogy a szobámban rejtegetek egy...

- HABLAAAAATY!!! - hangzott egy üvöltés odabentről, egyértelműen a Sárkányakadémia Vezetőjének szobájából.

Asztrid grimaszolni kezdett.

- NE mondd ki... - szólalt meg előtte Hablaty, majd nagyon lassan elindult befelé, úgy, mint aki a saját kivégzésére megy.

Fogatlan viszont elégedett arckifejezéssel baktatott utána. Mikor elhaladt Asztrid mellett, egy pillanatra megállt, a lányra nézett, megpróbált kacsintani, majd ment tovább.

Asztrid számára egyértelművé vált, hogy az ő keze - vagyis mancsa - van a dologban. De inkább nem szólt semmit, csak mosolyogva ingatta a fejét.

***

- Nos, drága egyetlen kisfiam, meg tudod magyarázni EZT?! - mennydörögte Pléhpofa, majd a párnák közt heverő sötétlila tojásra bökött. Ő mindössze csak a szennyes ruhákért ment föl Hablaty szobájába, s akkor lelt rá a különös kis dologra, amiről ordított, hogy nem egy plüssállat vagy egy könyv, hanem egy sárkánytojás.

Hablaty tudta, hogy ezt nem lehet félrebeszéléssel elintézni, ugyanis egy sárkánytojás azért mégiscsak egy sárkánytojás...

- Figyelj apa... Ez... Ez igazából egy elég hosszú történet...

- Nem túlzottan vagyok mesehallgatós kedvemben, Hablaty. Megmondtam neked világosan, hogy egy sárkány a maximum. Nem kettő, nem egy és fél, hanem egy, és az Fogatlan. Tudom, hogy ez még csak egy tojás, de egyszer majd kikel és ahogy én a legutóbbi Snoggeltogra emlékszem, az nem lesz valami hasznos a házunknak.

- Tudom, tudom apa, de... Nem hagyhattuk ott, mert... ah, mint mondtam, hosszú sztori... Ha otthagyjuk, elpusztult volna és... - Hablaty azt akarta mondani, hogy ez egy Éjfúria tojás, de rájött,  akkor el kell mesélnie, hogy pontosan mi is történt. Inkább másként folytatta - apa, nagyon meg fogsz haragudni, ha... ha azt mondom, hogy nem teljesen úgy történtek a dolgok tegnap, mint ahogy elmeséltem?

- Attól függ - felelte szigorúan a főnök. Igazából nem is volt mérges a fiára, egészen eddig a percig.

Hablaty lehorgasztotta a fejét, majd belekezdett a tegnapi események elregélésébe, pontosan úgy, ahogy történtek. Nem kertelt, nem toldotta, vagy rövidítette a történetet és ami a legfontosabb: mesélés közben nem nézett az apjára.

Pléhpofa figyelmesen hallgatta. Az Éjfúria felbukkanása jelenetnél majdnem közbeszólt, de inkább hagyta, hogy fia folytassa. Ez még őt is ledöbbentette.

- ... és akkor Halvér azt mondta, hogy mivel Kőfej hozzáért, az átvette az ő illatát és a sárkányanya nem fogja gondozni mert idegennek fogja vélni... Ezért hazahoztuk. - fejezte be a történetet Hablaty.

- ...Értem - felelte hosszú gondolkodás után az apja. - Hát nos, mivel ez egy ilyen kivételes eset... maradhat. De csak ha nagyon vigyázol rá, és ha kikel akkor meg pláne, hogy ne okozzon semmiben és senkiben semmilyen kárt. Nos, fiam. - itt Pléhpofa ünnepélyesen egyik kezét Hablaty vállára, a másikat Fogatlan homlokára helyezte - Ezennel rád és Fogatlanra hárul a feladat, hogy megóvjátok az Éjfúria fiókát.

***

- Megtarthatjuk, megtarthatjuk, megtarthatjuk! - Hablaty így szaladt be a Sárkányakadémiába.

Asztrid közben mindenkinek elmesélte, hogy mi történt, s mind ott aggódtak az iskola arénájában, hogy vajon mi lesz a szegény árva tojással. Ám Hablaty berohanása közepette mindenkinek hatalmas kő esett le a szívéről.

- Hogy beszélted rá apádat? - kérdezte Asztrid, aki Hablatyon kívül a legjobban a szívén viselte a kis fióka sorsát.

- Hát, nos kiderült, hogy mégiscsak vajból van a szíve. Legalábbis, ha aranyos Éjfúria fiókákról van szó. Még szerencse, hogy Fogatlan olyan szépen tud mosolyogni... - felelte a fiú lihegve. Nagyon fáradt volt, ugyanis örömében egész a Sárkányiskoláig szaladt.

***

A napok megváltoztak. Könnyebbek lettek. A hó is elolvadt hamar, lett belőle sár - Hablaty másik ellensége - de a főnök fiát még ez sem tudta elszomorítani.

Hablaty annyira örült, hogy nem kell heteken át egy sárkánytojást dugdosnia, s folyton hazudni az apjának, hogy egyszerűen semmi sem szeghette kedvét.

A fiú, hogy minél nagyobb figyelmet fordíthasson rá, csinált egy lepedőkkel kitömött kis kosarat a tojásnak, így a Sárkányakadémiában és otthon is egyaránt szemmel tarthatta. Nagyon fontos volt számára, hogy ép maradjon, hisz ez nem csak egy sárkány: ez egy Éjfúria. A legritkább ismert sárkányfaj.

Ám a gyakorlás a Sárkánysulival már nem volt a régi. Mivel Hablaty folyton aggódott a tojásért, ha ott volt nem engedte hogy az arénában bárki is lövöldözzön, vagy tüzet okádjon, mert azzal baja eshet az Éjfúria fiókának.

Sőt, a dolog odáig elment, hogy az aréna kapujától már repülni sem szabadott, ha a tojás ott tartózkodott. Márpedig ahol Hablaty volt, ott volt a tojás is.

Ez azonban egyre idegesítőbb lett.

S az egész akkor vált szinte tűrhetetlenné, mikor Hablaty kijelentette, hogy ő nem megy a többiekkel gyakorolni a tenger fölé, vagy a Kalibán-barlangokhoz, vagy akárhová...

- Fogatlan úgysem tud már újat mutatni, nincs szükségünk a gyakorlásra, inkább itt maradok a... - magyarázta pökhendin Hablaty, de Asztrid mérgesen közbevágott.

- Kitalálom: a tojással...

S ez így ment napokon keresztül.

De nem csak a Sárkányiskola tagjaira, hanem Fogatlanra is rájárt a rúd. Szegény sárkány egy napig könyörgött Hablatynak, mire az nagy kelletlenül elvitte repülni. Aztán már azt sem.

Fogatlan napokon át nem repült. Képtelen volt rávenni Hablatyot, hogy szakadjon el a tojástól, s emiatt egyre bosszúsabb lett. Végül aztán már inkább elkeseredett és csalódott. A barátja nem törődött vele, pedig tudta, hogy egyedül nem tud elmenni repülni...

Fogatlannak néha dühében az is megfordult a fejében, hogy megpróbál végrehajtani egy siklórepülést... aztán azt figyeld, Hablaty, hátha lezuhanok és összetöröm magam... De sosem próbálta meg. Tudta, hogy az felérne egy öngyilkossággal. Fú, de utálta most ezért a viking fiút... Hiszen ő tette ilyenné, miatta lett egy ilyen szerencsétlen, magatehetetlen béna...

Asztrid mindezt persze figyelemmel kísérte. Hablatyra mérges volt, de ezt sosem tudatta nyilvánosan vele, Fogatlant pedig borzasztóan sajnálta, hisz nem ezt érdemelte.

Látta, hogy a két legjobb barát, az elválaszthatatlan hősi páros, az ember-sárkány testvérek eltávolodnak egymástól, s ő nem szólhat bele. Illetve...

***

Hablatynak úgy indult a reggele, ahogy mindig. Álmosan kinyitotta a szemét, oldalra nézett hogy minden rendben van e a tojással, majd felült, hogy megnézze Fogatlant, aki általában még aludt, de...

Ezúttal nem. Sőt, nem elég, hogy Fogatlan nem aludt, de nem is volt ott!

- Fogatlan! - szólalt meg félhangosan Hablaty. Majd kiugrott az ágyból, leszaladt a lépcsőn és újra hívta a sárkányát. De az nem volt sem az emeleten, sem a konyhában, sehol...

Hablaty rémülten kiszaladt az utcára. Végigszaladt a főutcán, megkérdezett minden korán kelőt, hogy nem látták e a sárkányát. De semmi. Sehol sem volt az ő Fogatlanja.

A fiú a Sárkányakadémia felé vette az irányt, közben az eget is kémlelve. Aztán rájött, hogy felfelé feleslegesen néz, az az utolsó hely, ahol egy röpképtelen tűzokádó lehet...

A Sárkányiskolát is üresen találta.

Mivel aznapra nem volt megbeszélve semmilyen gyakorlatozás - ami őt, Hablatyot úgysem érintette volna - még a sárkánylovasok sem voltak ott.

A fiú végül az erdő felé vette az irányt. Elbaktatott a hollószirti medencéhez, ahol ő és Fogatlan először találkoztak. De a sárkánynak ott sem volt semmi nyoma.

Hablaty végül nekivágott az erdőnek, azon az útvonalon, ahol gyakran repültek, vagy gyakorlatoztak. Minden helyet megnézett, ahol akár csak egy percet is eltöltött a sárkánnyal, de eredménytelen volt a kutatás.

Késő délután indult csak vissza a faluba nagy bánatosan. A faluba azonban a Sárkánysulin át vezetett az út, így hát oda még egyszer benézett. Nagy döbbenetére ott volt az összes sárkánylovas és sárkány (az övét kivéve), s nagyon tanakodtak valamin.

- Halvér, ti meg mit csináltok itt? - kérdezte a nagydarab fiút Hablaty.

- Már semmit, mert most fejeztük be a gyakorlatozást. Megyünk haza - felelte tömören és kelletlenül Halvér. Igazából egy sárkánylovas sem beszélt szívesen Hablattyal, amióta ilyen csőlátású volt.

S ekkor megdöbbentő dolog történt. Az égen a gyönyörű rózsa- és narancsszínben feltűnt egy sárkány az égen. Nagy szaltókat hányt a magasban, s a hátán egyértelműen egy lány volt: sikolyai és kacaja elárulták.

A sárkány néhány tiszteletkör után berepült az aréna kapuján.

Fogatlan volt az, Asztriddal a hátán.

Hablaty azonban a helyett, hogy mosolyogva megölelte volna előkerült barátját, majd felrobbant a méregtől.

- Hát te meg milyen jogon vitted el a sárkányomat?! - kiabált Asztriddal, akit egyáltalán nem lepte meg, hogy ordítoznak vele. Tudta, hogy Hablaty így fog reagálni, s teljesen nyugodt és természetes hangon válaszolt, mialatt lassan leszállt a sárkány hátáról. Ezzel is bosszantva.

- Én csak elvittem Fogatlant repülni egyet. Tudod, remek egy társaság tud lenni. Jó messze elrepültünk, a Számkivetett sziget felé...

- Engem az nem érdekel Asztrid, hogy merre jártatok! Elvitted engedély nélkül és egész nap őt kerestem! Ráment egy egész napom! - ordibált tovább a fiú.

Asztrid itt szarkasztikus hangnemre váltott.

- Ó, te szegény, szóval most már érdekel, hogy mi van vele? És az utóbbi napokban? Akkor nem törődtél vele, csak félrelökted mint egy megunt játékot! Ez a szegény állat napokon át csak szenvedett és te észre sem vetted, nem törődtél vele!!!

Mindenki a vitát figyelte, de még csak pisszenni sem mertek. A helyzet pattanásig feszült.

Asztrid folytatta:

- Fogatlan nem ezt érdemli! Tudod, hogy nem tud repülni, és mégis magára hagytad! Elfeledted, pedig te mondod mindig, hogy olyan mintha az öcséd lenne! Hát elárulom neked, hogy egy testvérrel nem így bánunk, mint ahogy te bántál vele!

- Nem vagyok hajlandó tovább hallgatni a hisztidet! - jelentette ki Hablaty, majd elindult a Sárkányiskola kijárata felé. - Fogatlan, gyere, hazamegyünk!

De a sárkány meg sem mozdult.

- Mondom gyere! - fordult szembe vele Hablaty.

Fogatlan, mikor a fiú elindult felé, hátrálni kezdett, közben végig makacsul nézve rá.

- Fogatlan! - mondta újra Hablaty, de tudta, ha feljebb emeli a hangját, az itt már nem hat.

A sárkány itt olyat tett amit eddig sosem feltételezett róla senki. Rájött ugyanis, hogy nyomatékot kell adnia annak, hogy mi a véleménye most Hablatyról.

Furcsa, szokatlan idegenséggel ránézett a piros műfarkára.

Hablaty rájött, mire készül, de nem akarta elhinni.

- Ne... Nem mered...

De. Nagyon is megmerte.

Fogatlan mindenki döbbent feljajdulása közepette foggal letépte magáról a piros műfarkat. Elszakította magától Hablatyot.

5.fejezet - A bajkeverő tojás

Jaj, srácok már megint nem bírtam magammal és valaki kérlelésének engedve (remélem magadra ismersz :D) felraktam egy újabb fejezetet.
A képek sajátok, kérlek engedély nélkül ne használd!
Jaj léééégyszi kommenteket kérek! Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre :)

5. fejezet:

A fészken túl

Már késő délután volt. Pléhpofa a fejét ingatva elpakolta az asztalról Hablaty kihűlt ebédjét.

- Már rég itthon kellene lenniük... - ezt mondogatta folyamatosan.

Hol lehet a fia és a sárkánya? Hol időzik Hablaty? Annyira azért nincs messze a Számkivetett sziget... Alvin pedig megváltozott, szövetséget kötöttek... Meg amúgy is, ott vannak a sárkányok, ha bármi történne, ők megvédik a gazdáikat. De akkor hol a fenében van az összes sárkánylovas? Talán nem kellett volna kiküldeni őket ilyen időben... Talán... nem. Arra nem is mert gondolni...

***

- Most mit tegyünk? - hangzott el a kérdés századszorra.

Asztrid tanácstalanul állt, egyik kezében a ledobott csizmájával, a másikban Hablaty vaslábával.

Egy dologban volt csak biztos:

- Hablaty nem zuhant le, az láttuk, hallottuk volna...

- Igaz, de fent sem maradhatott - tette hozzá Kőfej.

- Igazából... Nem is olyan őrültség, amit mondasz - tanakodott Halvér.

Kőfej megrázta háromfonatos fejét.

- Pedig most életemben először komolyan beszéltem...

Halvér folytatta volna, ha nem látja meg Asztrid arcát.

- Arra gondolsz amire én?

- Igen, Halvér, pontosan arra. - csapta össze a tenyerét Asztrid - Mi van, ha a mi kis Éjfúriánk - itt Fogatlan felmordult - nem te, pajtás. Mondom másképp: az a másik Éjfúria lehet, hogy elvitte Hablatyot.

- És akkor most mit fogunk csinálni? - ismételte a kérdést Takonypóc.

- Hát utánamegyünk - felelte Asztrid, s ezzel a csapat élére állt, mint vezető. Mint elismert vezető. - Na jól van, banda. Mivel lovashiányban vagyunk...

De itt Fafej,  - mint egy kisgyerek - ugrálva, jelentkezve megszólalt:

- Stip-stop Fogatlan!

Választ nem kapott, csak mindenki értetlenül nézett rá, beleértve a sárkányt is.

- Mond csak, Fafej, ööö... Biztos, hogy egyedül el tudod vinni? - kérdezte a vikinglány.

- Naná, hogy! - felelte Fafej, majd odahúzódott az Éjfúriához. - Remek páros leszünk, jól mondom, pajti?

Fogatlan arcáról pontosan leolvashatóvá vált egy egyszerű, ám lényegre törő mondat: "Ez most komoly?!"

Asztrid Fogatlan fejingatását figyelembe véve folytatta:

- Hát, sajnálom Fafej, de leszavaztunk, úgyhogy én megyek Fogatlannal - mondta, majd sárkányához fordult - Viharbogár, te maradj mindig szorosan mögöttünk! - Asztrid újra megpördült - Na, sárkányra! Mindenki a helyére, gyerünk!

***

- Hová viszel? Mit akarsz tőlem? Miért hoztál magaddal?

Hablaty ezeket a kérdéseket hajtogatta, folyton variálva a sorrenddel. Cöh, mintha válaszolni tudna...

A fiúnak fogalma sem volt, hogy ahová az Éjfúria viszi, oda hogy találnak el majd a barátai? Ha ott bajba kerül - s a nyakát tette volna rá, hogy úgy lesz - akkor hogy fogja megvédeni magát fél lábon? S ami a legfontosabb: mi történt Fogatlannal? Lezuhant? Segítettek rajta? Meglátták egyáltalán, hogy segítségre szorul?

Rettenetesen aggódott a sárkányáért, s ezt percenként tudatta is az elrablójával:

- A sárkányom nem tud egyedül repülni! Ha baja esik miattad, én...

De a mondat sosem folytatódott, ahhoz túlságosan is szorult helyzetben volt, s a fenyegetőzés a legrosszabb, amit tehetett.

De hamarosan felfigyelt valamire a távolban... Egy sziget volt az, ami kiemelkedett a jégből. Az Éjfúria egyenesen erre a szigetre vitte őt.

Hamarosan leszállnak... Sürgősen ki kellett valamit találnia, hogy akkor mit fog tenni. 

A szárazföld közeledett, közeledett, közeledett...

De ez nem egy szokványos sziget volt. Egyre jobban kirajzolódott, hogy egy óriási sziklahegy van az egyik oldalán, a másik, távolabbi részén pedig véget nem érő, ősi fenyőerdő. Az Éjfúria a hegy felé vette az irányt, s azon is egy nyílás felé, amin épp be tudott repülni.

Hablaty csak a sötétséget észlelte. Lehet, hogy ő az orráig sem lát, de az Éjfúria tudta, merre kell odabent menni. Aztán egyszer csak elengedte rakományát.

A fiú nagyot kiáltott ijedtében, hisz nem tudta, hogy mennyit fog zuhanni. Alig fél méter után azonban puhára esett. De nem várt egy pillanatig sem, azonnal térdre állt s körültapogatott a vaksötétben. Egy fészekben volt. Egy sárkányfészekben.

Hirtelen egy mély, morgó hang ütötte meg a fülét. Egy sárkány vicsorgott rá. A barlang visszhangos volt, ezért nem tudta megállapítani, hogy pontosan honnan. Viszont az teljesen biztos, hogy az Éjfúria volt az. Körbe-körbe járkált körülötte, s néha olyan közel ment hozzá, hogy a fiú a lélegzetét is érezte.

Hablaty tisztán emlékezett rá, hogy a népének bizony megvolt a véleménye az Éjfúriákról, viszont Fogatlan bebizonyította, hogy sosem ítélünk előre. Ő volt az első sárkány, aki megmentette egy ember életét, mert az övét is megmentették.

De ez a sárkány... ez más... ez tényleg az, aminek a vikingek hívták: A Villám és a Halál Istentelen Ivadéka...

Egyre erősödött a morgás, Hablaty jobbra balra kapkodta a fejét, míg bele nem ütközött egy pikkelyes valamibe. Mint utóbb kiderítette, hogy a tűzokádó orra volt az.

- Hoppá...

Sárkányüvöltés visszhangzott végig a barlang végtelen folyosóin, aztán hirtelen síri csönd lett.

***

- Most komolyan, rá bíztad az irányítást?! - méltatlankodott Takonypóc.

Asztrid csak a szemét forgatta, ezzel jelezve, hogy igazából fogalma sincs.  Amióta ő lett a Sárkányiskola Vezető helyettese, semmiben sem volt biztos. Most, hogy az ő vállára nehezedett minden felelősség. Ráadásul ott volt még az a szívbemarkoló aggodalom is, amely körüllengte az összes sárkánylovast.

Asztrid végül csak nem bírta megállni, hogy a félfarkú sárkányhoz szóljon:

- Hé, Fogatlan, mond csak, biztos jó irányba megyünk?

A sárkány felmordult, majd hirtelen és nagy lendülettel gyorsítani akart, de a lány visszafogta.

- Na jó, ezt igennek vehetjük... - vonta le a következtetést Halvér.

- Szerintem viszont halvány lila gőze sincs, hogy mit kérdeztél tőle, Asztrid... - kezdte újra a csipkelődést Kampó lovasa, miközben jót kacagott a saját viccén. Egészen addig, míg Fogatlan egy jól irányzott mozdulattal meg nem pofozta a szárnya végével. - Jól van na, szagminták királya, nem kell rögtön verekedni... Inkább mutasd az utat, Éjfúria uraság!

Nem kellett kétszer mondania. Fogatlan valamiért pontosan tudta, hogy merre kell menniük Hablaty után. Érezte. Érezte, hogy arra lesz a lovasa, a segítője, a legjobb barátja...

- Hogy ennek a sárkánynak micsoda megérzései vannak... - suttogta félhangosan Kőfej, mikor ők is meglátták a távolban a furcsa szigetet.

- Te Fogatlan, haza is így fogsz majd vezetni? - kiáltotta előre Fafej.

- Amíg nincs meg Hablaty, ne is gondoljatok arra, hogy hazamegyünk - válaszolta vissza Asztrid.

A sziget nekik is megmutatta magát, s ők is elámultak szépségén. Az egész olyan rejtélyes, olyan misztikus volt. Az az óriási fenyőerdő gyönyörű látványt nyújtott, hát még a sötétszürkén derengő, égbenyúló hegy a sziget jobb szélén.

- Tyhű, hát ez aztán tényleg... Nos, érdekes... Nem lehet, hogy ez az igazi Éj-sziget? - kérdezte Kőfej, a tájat szemlélve.

- Kőfej, ezt már tisztáztuk: az Éj-sziget nem létezik... Ez... Ez valami más, valami...

- Unalmasabb? - toldotta meg Fafej.

Mielőtt azonban Asztrid kioktathatta volna Fafejet, Halvér gyorsan közbeszólt.

- Jaj elég már, srácok. Fontosabb dolgunk is van, minthogy a szigetről vitázzunk. Ne feledjétek, hogy Hablaty valószínűleg nagy veszélyben van, és minél hamarabb meg kell találnunk.

Asztrid is visszafogta magát, majd helyeselni kezdett.

- Teljesen igazad van. Sietnünk kell, gyertek utánam!

Fogatlan itt begyorsított, s a többieknek nem kis erőfeszítésükbe tellett, hogy tartani tudják a tempót. A sárkány a hegyoldalon található számtalan barlangbejárat egyikét nézte ki. Aztán egy másikat. Majd egy harmadikat...

Asztriddal a hátán végül leszállt az egyik nyíláshoz. Fejét jobbra-balra forgatta, de...

- Nem tudod melyik, igaz? - kérdezte a lány az Éjfúriát, aki bánatosan lehorgasztotta a fejét. Elvesztette az irányt...

Asztrid azonban nem volt annyira elkeseredve. Felnézett a többiekre, akik még nem szálltak le.

- Srácok, szétválunk. Mindenki nézzen ki magának egy bejáratot a lehető legtávolabb egymástól. Mivel nem tudjuk milyen mélyek ezek a balrangok, ha senki nem talál semmit egy óra múlva idekint találkozunk. Ja, és még valami: mindig jelöljétek meg az utat, amerre jártatok, különben vajmi kevés eséllyel találtok ki. Viharbogár, te maradj kint, ha bármi történik, jelezz!

Ezek után a lány Hablaty sárkányának hátán elindult a sötétségbe.

Asztrid megszokta, hogy Viharbogár a sötétben úgymond fáklyát csinál a szájából, de azt, hogy egy Éjfúria mihez kezd, ha kialszanak a fények... Hablaty mintha már említett volna valami különlegességet ezzel kapcsolatban...

- Nos pajti, hogy is fogunk mi odabent látni? Hablaty mondta, hogy te hanggal is tudsz tájékozódni... Tudod, mint a denevérek.

Fogatlan elégedetten kihúzta magát, s mivel tudta, hogy műfarok szempontjából tapasztalatlan lovas ül a hátán, a bal fülével finoman megcsapkodta Asztrid bal térdét.

- Áh, váltó, értem már, köszi...

Asztrid azonnal hátrakapcsolt a szerkezeten, majd egy fél méterrel a föld fölött elkezdtek siklani befelé a korom sötétben. Fogatlan különleges képességei közé tartozott, hogy ha zárt térben kiadott magából egy különleges üvöltést - amibe némi plazma is vegyült -, akkor az visszaverődött a falakról és a tárgyakról, ezáltal úgy is könnyedén tudott haladni, ha az orráig se látott. Ez persze Asztridnak rettenő furcsa és ijesztő volt, viszont örült is neki, hisz tökéletesen bevált.

Eközben felettük két-három méterre egy másik üregben Takonypóc és Kampó botladozott. A Szörnyennagy Rémség ugyanis olyan nagy volt, hogy pechére itt-ott beszorult a szűk járatokba. Takonypóc csalódottan a fejét ingatta.

- Na jó, asszem' rossz barlangot választottunk... Gyere Kampó, visszamegyünk és keresünk egy nagyobbat.

De még mindig jobban jártak mint Halvér és Bütyök, akik menthetetlenül beszorultak az egyik járatba, ami túl alacsony volt. Vagy tíz percig szenvedtek ott, míg a jelenségen fuldokolva kacagó ikrek ki nem szabadították őket, s onnantól együtt mentek tovább.

- Hát, ha ti át tudtatok jutni a mi járatunkba, akkor ezek szerint több is összekapcsolódhat... - tanakodott Halvér.

Igaza volt, ugyanis nem kellett hozzá sok, hogy a lángoló Kampó és rikoltozó gazdája is becsatlakozzon a kóborló bagázsba.

S a következő kanyarban már Asztrid és Fogatlan is megjelentek, amitől elsőre mindenkinek megfagyott az ereiben a vér: azt hitték, hogy egy másik Éjfúria az, ami kidugta a fejét az egyik járatból, amíg meg nem látták Asztridot a hátán.

- Hát jó, srácok, akkor Thor is úgy akarja, hogy együtt maradjunk - jelentette ki az ideiglenes Vezető.

Halvér tovább idegeskedett.

- Nem csak ő, Asztrid, hanem én is. Bár, ha belegondolok... ha itt tényleg Éjfúriák élnek...

- Akkor marha nehéz lesz elrángatni innen Hablatyot... Hehe, szerintem már be is rendezkedett - szólt közbe Takonypóc kacagva. Bár szerette cukkolni Hablatyot, valójában meggyőződése volt, hogy az a fiú (még ha nem is látszik rajta) erős, mint a Gronkelvas. Csak azért mert viccelődni az eltűnésével, mert biztos volt benne, hogy Hablaty valahogy kivágja magát a zűrös helyzetből, mint ahogy azt mindig is tette.

- Nem. Arra akartam kilyukadni, hogyha több is van, akkor - itt  Halvér gyors népszámlálást tartott - mi öten a sárkányokkal együtt sem bírunk majd velük, ha harcra kerül a sor, és én a nyakamat teszem rá, hogy úgy lesz...

- Ugyan már, Halvér - kezdte az okoskodást Kőfej (amiből mellesleg nem szokott kisülni semmi értelmes) - Ne feledd, hogy velünk is van egy Éjfúria, majd ő elintézi.

- Fogatlan egyedül képtelen lenne kiállni a fajtársai ellen, ha többen vannak. Ne feledjétek, hogy nem tud repülni, ami óriási hátrány. Gondoljatok csak arra a Suttogó Halálra, ami kis híján megölte...

Igen, valóban megesett egyszer, hogy Fogatlan egyik ősellensége, egy föld alatt élő, ezertüskés szörnysárkány majdnem végzett az Éjfúriával, csak azért, mert az makacs volt, és nem fogadott el semmiféle segítséget. De már ez sem mai sztori, viszont nagyon helytálló hasonlat ebben a szituációban.

Többet nem is beszéltek, csak haladtak előre. Asztrid egyszer szólalt még meg, mikor rendre utasította Takonypócot, aki hátul visítozott: Kampó ugyanis megint kigyulladt a feneke alatt.

***

Már régóta csak lépésben haladtak, s nem volt más fényforrásuk, mint Kampó lángoló teste, ami igazából már nem tartott sokáig.

- Fogadjunk, hogy már mióta körbe-körbe megyünk... - jelentette ki a Szörnyennagy Rémség gazdája.

Asztrid is teljesen egyetértett vele, viszont azt is tudta, hogy egy vezető nem jelenthet ki ilyesmit, mert akkor csak lankadna a lelkesedés.

De amikor újból bíztatni kezdte volna a  mögötte baktató csapatot, hirtelen kifogyott Kampó lángja, s ők mind ottmaradtak a vaksötétben.

Hátulról egy nagyon furcsa hang ütötte meg a fülüket, majd Kőfej sikolya, s ekkor újra világos lett, ám most nem a tűz megszokott narancsszínében, amit Kampó produkált egészen idáig, hanem egy fehéres-lilás fény. Fogatlan vette át a világítást, úgy hogy tátott szájjal a plazmát állkapcsai között tartotta. Nem volt akkora fényforrás mint előtte a másik sárkány, de a semminél jobb volt.

Mint kiderült, Fafej egy újabb csínyt követett el a sötétség leple alatt, mivel most vöröslő arccal nevetett, s Kőfej valószínűleg azért sikított, mert ő volt az áldozat. Ám most, hogy rájött, ki szórakozott vele, ikertestvére felé fordult, öklével tenyerét csapkodva:

- Na majd adok én neked... - s ezzel rávetette magát Fafejre, s a földön gurulva végigbunyóztak két métert míg be nem estek egy üregbe a falon, de itt már mindketten visítottak a döbbenettől. Az eltűnés egy sötét lyukban ugyanis nem volt a napirendjükben.

Szerencséjükre puhára estek. De ez csak egy fél pillanatig nyugtatta meg őket, ugyanis az a puha egyszer csak felvisított rémületében, egy nagyon ismerős hangon.

- Hohó! Hablaty, hát megvagy! - rikkantotta Fafej, majd hátrafordult az üreg bejárata felé, s kikiáltott rajta - Megtaláltam! Itt van Hablaty!

- Fafej, Kőfej, te jóságos makréla, de örülök nektek... - szólalt meg nagy nehezen Hablaty.

- Hablaty! - kiáltották a többiek odafentről, akik azonnal le akartak menni keresett barátjukhoz, hogy megnézzék, jól van e.

De mivel az üreg nagyon szűk volt, s Halvér nem akart újra beszorulni valahová, taktikát váltottak.

- Fafej, Kőfej, segítsetek kihozni onnan Hablatyot! - kiáltotta le Asztrid.

Fafejnek nem kellett kétszer mondani, azonnal átkarolta, s így támogatva a féllábút, eljutottak a kijáratig, amin nagy nehezen átszenvedték magukat. Odakint meg már várta őket Asztrid és Takonypóc. Az enyhén nagydarab fiú feltámogatta Hablatyot, Asztrid pedig már szaladt is a műlábért, amit Fogatlan nyeregtáskájában hagyott, majd vissza hozzá.

- És az Éjfúria? Hová lett? - kérdezte azonnal Takonypóc, Hablaty karját fogva, míg az rögzítette vaslábát.

- Nem tudom. Elhozott idáig, lerakott, rám üvöltött, majd itt hagyott...- de a mondatot már nem tudta befejezni, ugyanis Fogatlan mindenkit félrelökve lerohanta legjobb barátját, s örömében felborította, pedig az épp, hogy csak lábra állt.

- Jaj Fogatlan, hát jól vagy... Annyira aggódtam érted pajti, úgy féltem, hogy bajod esett. - ölelte át barátját Hablaty.

- Kutya baja sincs, hála Asztrid hősiességének - szólalt meg hirtelen Halvér, az említett pedig elpirult.

- Tényleg? - nézett a rákvörös arcú lányra Hablaty.

- Bizony - vette át a szót Takonypóc, s tőle szokatlan módon folytatta -, mikor meglátta, hogy elszakadtatok egymástól, leugrott Fogatlan után és ezzel megmentette.

S itt folytatódott volna a megható jelenet, ha Kőfej nem mászott volna ki az üregből, a kezében egy érdekes kerekded valamit szorongatva.

- Idenézzetek, milyen követ találtam odalent! - s ezzel a magasba emelte az említett valamit, ami tulajdonképpen egy sötétlila ovális alakú...

- Atya ég! Kőfej te megbolondultál?! Tedd le, de gyorsan! - rivallt rá Halvér.

- Mi? Dehogy, én találtam, szóval...

- Nem, nem, nem érted! Ez nem kő, hanem sárkánytojás!

Mindenki ledöbbent a hír hallatán. Halvér azonban folytatta, szinte hisztérikusan:

- Tedd már le, Odin szerelmére! Tedd... ahh mindegy... már mindegy...

- Miért kéne letennie? - kérdezte Asztrid.

Halvér nagy levegőt vett, majd magyarázni kezdett:

- Mert soha semmilyen körülmények között nem szabad tojást kivenni egy sárkány fészkéből. A tojás héja  ugyanis átveszi a te szagodat, s a sárkányanyának onnantól kezdve idegen lesz és...

- És nem fog törődni vele - fejezte be helyette Hablaty, aki már az elején rájött a lényegre.

Csönd lett, majd Asztrid volt az, aki újra megszólalt, de igencsak szomorúan.

- De ha a mamája nem fogja gondozni, akkor... el fog pusztulni itt egyedül... - de itt hirtelen felcsillant a szeme - És mi lenne ha...

- Nem Asztrid, verd ki a fejedből. Nem visszük haza - jelentette ki Hablaty.

- Jaj ugyan már, nem hagyhatjuk itt egyedül és védtelenül... És különben is - tette hozzá a lány, mikor meglátta Hablaty fintorát - egy Éjfúria fészkéből származik, ugye? Akkor lehet, hogy Éjfúria lapul benne. Nos?

Mind egymásra néztek. Majd kérlelően a Sárkányakadémia Vezetőjére.

Hablaty megadta magát.

- Jó, rendben hazavisszük... De ti magyarázzátok meg apámnak!

Ezzel a kis csapat elindult kifele a barlangból.

***

Naplemente volt, s a sárkánylovasok már rég elhagyták az Éjfúria fészkét, mikor a sárkány visszatért oda.

Békésen berepült, úgy ahogy mindig is, és akkor...

Az embergyermek sehol... Ez még nem is lett volna világrengető probléma, na de...

HOL A TOJÁS???

Hol van a kis lila tojás?

A barlang egy éles hangtól zengett. A fészektulajdonos Éjfúria akkorát üvöltött, hogy a fenyőerdő is beleremegett... Ez hasonlat akart lenni, de... Az erdő szó szerint remegett. Remegett, mert rengeteg féle-fajta szárny emelkedett ki belőle, száz, meg száz sárkányhoz kapcsolódva.

A sárkánylovasok szeme elől ugyanis elrejtve maradt az a rengeteg sárkányfészek, ami az erdőben rejtőzött.

A sok sárkány az Éjfúria bánatüvöltésére rebbent fel. S vezérükkel az élen mind felkerekedtek, hogy kövessék a szagmintát az elvesztett tojás után. Az emberek eltéveszthetetlen, utánozhatatlan, átható szagát.