1. fejezet - Álomháború

Hali mindenki!
Amíg várjuk, hogy valami nagylelkű egyed leszedje Netflixről az új évadot, aminek a visszaszámlálója a Berk's Grapevine-on már lenullázódott, hoztam az első fejezetét az Álomháborúnak!
Jó olvasgatást és öntsétek ki véleményeteket oda le az imádott kommentelős részbe! :D

1- fejezet

A mesemondó

Sok szép nap repült már el Hibbant felett, mire az egész csapat hazaért. Sárkányperemen jártak, s csak azért jöttek most is haza, hogy megünnepeljék a Bork-hetet, ami, meg kell mondani kezdett elavulni. Ugyanazok a zászlók lobogtak, ugyanazok a dalok zengtek a kovácsműhelyből, s ugyan úgy nem lehetett közlekedni a faluban, talán most a kelleténél kicsit rosszabb is volt a helyzet.

Hablaty és a sárkánylovasok nehezen landoltak csak a falu melletti mezőn, s amint ez sikerült, mindenki szaladt amerre látott, hiszen most is ömlött az eső. A sok dísz mind kint állt volna a falu utcáin, de az eső és a sár elől a nagyját sikerült behordani a fedett helyekre, de mindenki keserűen nézte, hogy mossa el a vihar a várva várt ünnepet, legalábbis a parádét biztosan.

- Köszönöm Thor - mormogta Hablaty mikor végre valahára hazaértek, s megszabadult a csuromvizes bőr vállvédőitől s a mellvérttől, Fogatlan pedig pont ezt a pillanatot választotta, hogy megrázza magát, ezzel a fél adag vizet Hablatyra, a másik felét meg a kandallóba küldte, ezzel sötétet és hideget varázsolva a házba. - Ezt már annyira nem köszönöm, Fogatlan...

Vigyort és ártatlan pislogást kapott válaszul. Jellemző... De legalább egy lángcsóvát is küldött a kandalló felé, Hablaty pedig letelepedett a tűz mellé, hogy végre valahára megszáradjon.

- Ennél rosszabb időt az ünneplésre keresve se találhattak volna...  - mormogta az orra elé, miközben levette csizmáját, és kiöntötte belőle a vizet. Kacsaúsztatónak is lehetett volna használni. Fogatlan a szemét forgatva lefeküdt Hablaty mögé, s hamarosan a szuszogása átváltott mormogásba, ami az elszundítással volt egyenértékű. - De jó neked...

A fiatalok mormogásán kívül viszont nem volt egyéb panasz az időjárásra. Azon kívül, hogy át kellett szervezni a hagyományos ünneplést, eltolni pár nappal a sárkányparádét (Hablaty kijelentette, hogy egyikük sem fog felszállni szakadó esőben, meg amúgy sem látna belőle senki semmit, és különben is, nem fogja kitenni Fogatlan farokszárnyát a rozsdásodásnak), ráadásul az egész "hacacárét" át kell telepíteni a nagyterembe, máskülönben sehogy sem tudna együtt ünnepelni (és bakancs részegre inni magát) a falu. Hablaty nem repdesett az örömtől. Rühellte a tömeget.

 De hát nem volt mit tenni, mint a naplementével egy időben felkerekedni, s a csöpögő esőben elvonszolnia magát a nagyteremig, ráadásul még a szenzációsra kifejlesztett repülős szerkóját (na jó, még van mit csiszolni rajta) is le kellett vennie, mert apja szerint kicsit sem alkalomhoz illő...

A tömeg tényleg nagy volt a nagyterem előtt, s Hablaty deszka alkatával karöltve még átjutott a hordóhasú vikingek közt, Fogatlan már nem volt annyira szerencsés. És még a farokszrányára is ráléptek.

Odabent is ki voltak akasztva a zászlók, sok helyen tűz lobogott, ami remekül ellensúlyozta a kinti csípős időt. Hablaty orrát megcsapta a fűszeres húsok illata, de az italok aromájából is nem kevés volt a levegőben. Már javában tartott az ünneplés, szólt a jellegzetes viking zene, amit tánc, taps és innen-onnan nevetés kísért.

Hablaty hátranyújtotta a tenyerét, megérintve a szorongó Fogatlan orrát, ezzel is megnyugtatva egy kicsit a zajtól és a tömegtől. Így vezette körbe barátját a termen, át az óriás oszlopok mellett, keresve a baráti körét. Nem egy kiterült egyeden kellett átlépniük, akik túl komolyan vették a sörfogyasztást, így már az elő körben beverték a szunyát, ott ahol voltak. Fogatlan az orrát felhúzva fintorgott a szagra, amitől már a saját gondolatait is homályosan látta.

Asztrid pedig nem sokra tőlük egy asztal szélén ült a kis sárkánylovas társasággal és meglepő módon hozzájuk csapódott az "A" csapat is, legalábbis Gusztáv biztosan, de a szőke egy pillanat alatt lepattintotta a kis mitugrászt.

Hablaty sosem mutatta, de élvezte nézni, ahogy Asztrid napról napra elhajtja az idegesítő kis figurát. Azt viszont sosem értette, hogy Asztrid mit látott őbenne. Miért ő, Hablaty az egyetlen, akit elfogad maga mellett? Ez talán sosem derül ki, ha a lányon múlik a válasz.

- Látom élvezitek az ünneplést – jegyezte meg kissé szarkasztikusan a fiú, karba tett kézzel.

Asztrid elhúzta a száját.

- Hát persze, imádunk itt ülni és nézni ki a fejünkből. Ha nem lenne ez az őrült időjárás, már mehetne a légi bemutatónk – s ezzel a padba ejtette a szekercéjét.

- Még mindig jobb, mint odakint az esőben ázni – rázkódott meg Fafej, aki épp tollas házikedvencét pátyolgatta.

A szőke vikinglány erre most még lehangoltabb lett, s tisztán látta, hogy a csapat sárkányai már közösen nyugtalankodnak a zajok, a szagok és a tömeg miatt.

- Hát nem mindenki szerint van ez így, Fafej. Maradjatok csak, én kiviszem őket a friss levegőre – kászálódott le az asztalról, ahol eddig ült, majd megsimítva siklója, Viharbogár orrát, s elkezdte kikísérni a kis sárkánycsapatot a vikingek közül.

- Várjatok, én is megyek! – és Hablaty persze máris mellette termett.

***

- Nem tudom, mit esznek még annyira ezen a Bork-héten, a megnyitó csak azóta menő, hogy sárkánybemutató van, meg versenyek, utána az egész maga a katasztrófa… - jegyezte meg Asztrid, az egyik nagyterem melletti szobor talapzatán ülve. Hablaty mellé telepedett.

- Én sem értem, de hát nézd, Vikingek vagyunk, benne van a pakliban hogyha lehetőség van átinni az éjszakát, a törzs nagy része ezt kihasználja, és a Bork hét majdnem minden napja erről szól.

A szöszi rosszallóan a fejét ingatta.

- Ennek sem látom értelmét, de az már az én bajom.

Hablatyot megmosolyogtatta a gondolat, hogy Asztrid mennyire ki tud akadni látszólag, holott minden ilyen dolog mögött valami egészen más állt. A sárkányaikra nézett, akik most egy kupacban aludtak a csöpögő eső kellős közepén. Úgy tűnt, a hideg és a szél kicsit sem zavarta őket.

- Olyan békésnek tűnnek – kezdte a lány. – Jó ötlet volt hazajönnünk, biztos nekik is már honvágyuk volt.

Hablaty erre halkan nevetett egy sort.

- Nem az én döntésem volt hazajönni, apa parancsát teljesítettük. Kifüggesztett volna minket a kikötőbe, ha nem jövünk el az ünnepségre. De hát a fene tudta, hogy ez lesz, és az eső elmossa az egészet.

Mindketten érezték, hogy a beszélgetés bizony ellaposodott. Bájcsevej volt ez, nem más. Feleslegesen beszéltek az időjárásról és a bent zajló eseményekről. Asztrid pedig érezte, hogy Hablaty nem fogja megtörni ezt a jeget, így már oly sokadjára, de most is ő próbálta meg ezt, s megfogta a fiú kezét, szinte csak úgy mellesleg. Hablaty megint mosolygott, pedig nem hitte, hogy ezen az estén egyszer is fog tudni. Nem is volt csoda, hogy az előbbiből erőt merítve átkarolta a lány vállát.

Persze egy lélek sem volt a környékükön…

***

Az ikrek eközben már annyira elunták a fejüket, hogy szinte már normálisan viselkedtek. Eddig az asztalról elcsórt önteteket locsoltak a táncoló vikingek talpa alá, amiből csodálatos, pörgős és csúszós bemutatók születtek. Aztán az italokba kevertek fűszereket, amitől sós lett a mézbor, és elviselhetetlenül édes a sör.

- Mit csináljunk? – tette fel a kérdést Fafej, s lesandított Takonypócra. Vagy tíz perce mást se csináltak, csak ültek az asztalon, s lógatták a lábukat.

- Az, hogy ti mit csináltok, nem az én dolgom – felelte a Jorgerson fiú. Már Halvér is talált magának társaságot (sőt, táncpartnert), s csak őrá maradtak az ikrek.

Hamarosan mozgolódásra lettek figyelmesek, s mire észbe kaptak, egy mesedélután közepébe csöppentek. A fiatal vikingek keresztbe tett lábbal lehuppantak a szőnyegekre, s végül Bélhangosra terelődött a figyelem, aki rögtön kiszúrta a három tétlenkedő sárkánylovast. Meg is szólította őket.

- Hékás, gyertek ti is. Hátha hallotok valami értelmeset is.

A fiúk és Kőfej összenéztek. Végül is, közel sincsen jobb elfoglaltságuk, s befészkelték magukat a többiek közé.

Akármennyire is nagyszájú valaki, a vikingek mindig is szerették a régi történeteket hallgatni - akár igazak, akár nem -, s ez alól nem volt kivétel a három bajkeverő sem. Egész sokan összegyűltek ott, s Bélhangos pedig megvárta, míg ráterelődik a figyelem. Már jóval előre kitalálta, hogy melyik történetet meséli el az ünnepségen, amivel nagyrészt a fiatalságot szórakoztatta, míg a szülők felfrissíthették magukat az italok környékén.

- Szóval, a történet, amit most hallani fogtok, az elejétől a végéig, az utolsó pikkelyig a sárkányok hátán igaz! - kezdte sejtelmes hangon a kovács, Kőfej pedig ezt a pillanatot választotta, hogy testvérének dőlve aludjon egy jót.

- Régen történt, réges-régen, de még pont annyira régen, hogy megmaradt az emlékezetben. Itt a szigetvilágban mindenki ismerte azt a szigetet, ami messze a tengeren túl magasodik ki a vízből. A hely, amit úgy hívtak: a Lelkek Szigete - kezdte a titokzatos integetést Bélhangos. - Mindenki tudta e hely valós létét, de senki sem szeretett beszélni róla. Az emléke a szavak által maradt fent, melyet generációk adtak át generációknak. Sötét titkokat rejtegettek azok a fenyőerdők, árnyak suttogtak a patakokból, s az ember azt érezhette, valaki folyton figyeli, pedig egy lábnyom sem volt soha a szigeten. A mai napig nem tudni, hogy mit rejt az a földdarab, minden esetre a férfiak lágy, női hangokat hallgatnak, mikor a hullámok a sziklákat ostromolják, a vikingasszonyok fülébe ezzel egy időben viszont őrült kacaj és sikolyok jutnak. De mindezek közül, ami a leginkább visszataszítóvá teszi a helyet: átok ül rajta. A szóbeszéd szerint az ottani szigetek lakói, ha bűnösnek ítéltek valakit, azt egyszerűen kitették erre a szigetre újholdkor, mikor a legsötétebb az éj, s reggelre a gonosz erők végrehajtották a büntetést a vétkes vikingen: vérengző sárkánnyá változtatták!

Erre a sok kis fiatal viking meglepetten és rémülten hajolt hátra (talán ennek köze lehetett Bélhangos szájszagához is), de egy biztos: még az ikrek is felkapták a fejüket. Kőfej enyhén oldalra billentette a fejét.

- Sárkánnyá?

- Az utolsó hajszálát is befedték a pikkelyek.

Itt az egyik kis viking elsírta magát, mire anyja rosszalló pillantást vetett Bélhangos felé, s elvitte az ifjoncot, s a többiek sem tettek másképp, így igencsak megfogyatkozott a hallgatóság.

- Várjatok, még be se fejeztem, létezik még egy legenda, miszerint... - próbálta visszacsábítani közönségét Bélhangos, de a helyzet menthetetlen volt.

Csak a három sárkánylovas maradt, akik túlságosan rosszat jelentő pillantással összenéztek. Ám mire Bélhangos mondta volna nekik a történet másik részét, már ők is rég leléptek.

- Ez mennyire királyság már, nem srácok? - kezdte Takonypóc, miközben elmart az asztalról egy pohár mézsört.

Ő és az ikrek a nagyterem egy csöndesebb része felé tartottak, remélve, hogy ott találják a lovasokat. Mivel mostanában unalomban tengették a napjaikat Sárkányperemen is (nem volt más csak munka, munka és még több munka, amit ez a hármas rühellt), ez a legenda egy kicsit megmozgatta a fantáziájukat. A Jorgerson fiú folytatta:

- Egy sziget, ahol a bűnösök és nyámnyilák sárkányátkot kapnak egy életre, és ráadásul tele van kísérteties hangokkal, amikkel a frászt hozhatom Halvérre.  Bár szerintem ez a sárkányos rész egy az egyben hülyeség, mégis, vicces lesz majd Halarcot látni, ahogy sikítva menekül a szigetről mikor megzörren egy bokor.

Ezen mind felröhögtek, s Fafej vette át a szót.

- Ki tudja, talán ő is gronkellé változik, és beteljesül a romantikus ballada közte és Bütyök közt - ezt a mondatot újabb nyerítve vihogás követte, Takonypóc már a térdét csapkodta. Igen, határozottan megérné elrángatni oda a csapatot, ráadásul az is számításba került, hogy a következő nap éjjelén várható az újhold is. Mintha minden a kezükre játszana!

- Már csak rá kell vennünk  Hablatyot, hogy elmenjünk oda, és onnantól sima az út, hátradőlhetünk és várhatjuk a kabarét - ez volt a végső megállapítás, amihez Kőfejnek is akadt szava:

- Oké, ez mind szép és ravasz, de mivel is vesszük rá Hablatyot erre?

Takonypóc összecsapta a tenyereit.

- Óh Kőfej, azt csak bízd rám!

***

Aznap este nem találták meg Hablatyot. Hogy is találhatták volna, hiszen annyi viking közt nem volt a legegyszerűbb kiszúrni, hát még, hogy valójában mindenki előtt távozott,  a szakadó eső ellenére és nem egyedül.

Mivel a mulatozás hajnalhasadtáig tartott, sokan még csak akkor támolyogtak haza, mikor a Sárkányiskola vezetője reggel kinyitotta a szemét szobájában. Épp ezért nem is tűnt fel senkinek, hogy Asztriddal együtt lépett ki a házból, s mindketten álmosan ásítozva indultak a saras ösvényen előkeríteni sárkányaikat, akik a hajnali záport kihasználva fogócskát rendeztek a félhomályban, és reggelre sem tértek haza.

- Majd a halszag előcsalogatja őket - jegyezte meg Hablaty aki az időközben odaérkező Halvér segítségével néhány kosárnyi halat pakolt egy kisebb kordéra a halraktár előtt, majd az egész rakományt elvitték az arénáig. Hablaty ugyanis külön megkérte Fogatlant, hogy ezt az estét kivételesen töltse a Hofferson házban, s reggel az Akadémiában találkoznak legkésőbb.

Nem csalódtak tűzokádóik tökéletes szaglásában, hiszen amint elvonszolták a kordét az arénáig, a kis sárkánycsapat tagjai kezdtek szállingózni, Hablaty majdnem hanyatt esett, mikor meglátta őket szarvtól farokig sarasan.

- Te jó ég pajti - ingatta a fejét nevetve az ifjú sárkánylovas, s odalépkedve barátjához néhány mozdulattal száraz sárdarabokat tört le az éjfúria arcáról, hogy legalább kilásson a koszréteg mögül.

Hamarosan aztán az ikrek is betámolyogtak az arénába, s nagy szemekkel néztek végig sárkányaikon. Fafej tette föl a kérdést:

- A Valhallára, mi volt itt, iszapbírkózás?

- Valami olyasmi. - érkezett a válasz Hablatytól.

- És minket kihagytak? - hitetlenkedett Kőfej.

 Hablaty megint csak Halvér segítségével kezdett felölteni egy hatalmas dézsát, hogy annak vizével lecsutakolhassák a rakoncátlankodókat.

Néhány percen belül Takonypóc robogott az arénába, egyenesen a méretes dézsa mellé, ahová a többi lovas már kihordta a keféket és olajokat, amivel a sárkányokat akartál lecsutakolni. Ám a Jorgerson fiú szerint ez még várhatott, s oldalba bökte az ikreket, jelezve, hogy itt a pillanat.

- Hé, Hablaty, figyelj csak, tudod teg-... - ám a következő szó helyett csak vizet nyelt, mikor mind a hatukat elérte a dézsából kiöntő szökőár, amit Fogatlan indított, az által, hogy beleugrott. Egyszerűen nem tudott ellenállni a forró víznek...

- FOGATLAN! - jött azonnal a morgás mind a hat sárkánylovastól, bár ez a "bűnöst" kicsit sem zavarta: boldogan lubickolt tovább, fittyet hányva a srácokra, pedig Asztrid már az öklét rázta.

***

- Szóval - kezdte Takonypóc ismét, miután Hablaty kiterelte sárkányát a dézsából és azt újratöltötték - Hablaty, azt akartam mondani, hogy valami fenomenális történetről maradtatok le tegnap este! - bokszolta vállba Hablatyot, olyan "haverosan".

A Sárkányiskola Vezetőjének ez annyira nem tetszett, hiszen még vállvédőn át is megérezte.

- Miféle történetről? - valójában nem hitte hogy Takonypóc tud neki olyat mondani, ami miatt megbánná a tegnap esti tevékenységét (nincs olyan mondat, amivel ezt jelenleg el tudná érni), de azért egy fejintéssel úgy tett, mint akit nagyon érdekel. Asztrid felnevetett mögötte.

- Tudod, Bélhangos elmesélt néhány legendát, és az egyikben egy olyan sárkányról esett szó, ami... képes felvenni egy másik sárkány alakját! - ez annyira rossz hazugság volt, hogy Fafej maga mászott bele a saras vízbe, hogy ott ássa el magát, amíg Töff ki nem emelte onnan.

- Takonypóc, ezek nem véletlenül legendák. A legenda azt jelenti, hogy egy régi történet amit már ezerszer átszíneztek, mire a fülünkbe jutott - intette le Asztrid.

- De ennek az élőhelye is ismert!

Nos igen, ez az a mondat, amivel Hablatyot bármiféle csőbe be lehetett húzni, amit a szőke vikinglány is jól tudott. Túlzottan kiszámítható és ami még rosszabb: kíváncsi. És még fel is tette a kérdést:

- Hol ez a hely?

Takonypóc úgy tett, mint aki segítőkészen válaszol, de legbelül már előre ivott a medve bőrére.

- A helyet úgy hívják, hogy a Lelkek Szigete.

- Hablaty, remélem tudod, hogy ez hülyeség! Csak nem hallgatsz ezekre a birkafejűekre? - méltatlankodott Asztrid.

Hablaty arcán viszont megjelent a jól ismert "felfedezési vágy". Kíváncsi volt erre az új sárkányra, és ha még nem is teljesen olyan, mint amilyennek Takonypóc leírta, akkor is megéri rápillantani. Térképén végignézte a szigetcsoportokat, s ugyan ott nem is, de Bork irataiban rátalált egy papírlapra, ami kísértetiesen megegyezett a leírással.

Ekkor még nem tudhatta, hogy egy ostoba vicc áldozata lett. A jó szíve azt diktálta, hogy higgyen az elhangzott szavaknak, bízzon meg egy történetleírásban, amit még sosem látott és sosem hallott. Asztrid is hiába beszélt neki, hogy ne bízzon vakon abban, amit Takonypóc és az ikrek állítanak. Ebből aztán majdnem veszekedés tört ki, hiszen Fafejék előadták a sértett barát szerepét, Hablaty pedig megelégelte, hogy a csapata két fele kis híján egymásnak esett.

Még nem tudta, mekkora lavinát indított el a mondattal:

- Mindenki készüljön, egy óra múlva elmegyünk megnézni ezt a szigetet.

Remélte, ezzel mindenkinek igazat ad. Takonypócéknak egy szavuk sem lehet, mert végül is elindulnak, de ha ez egy átverés, Asztrid az orruk alá dörgölheti, s mindenki jól jár... nem?