Amíg várjuk, hogy valami nagylelkű egyed leszedje Netflixről az új évadot, aminek a visszaszámlálója a Berk's Grapevine-on már lenullázódott, hoztam az első fejezetét az Álomháborúnak!
Jó olvasgatást és öntsétek ki véleményeteket oda le az imádott kommentelős részbe! :D
1- fejezet
A
mesemondó
Sok szép nap repült már el Hibbant felett, mire az
egész csapat hazaért. Sárkányperemen jártak, s csak azért jöttek most is haza,
hogy megünnepeljék a Bork-hetet, ami, meg kell mondani kezdett elavulni. Ugyanazok
a zászlók lobogtak, ugyanazok a dalok zengtek a kovácsműhelyből, s ugyan úgy
nem lehetett közlekedni a faluban, talán most a kelleténél kicsit rosszabb is
volt a helyzet.
Hablaty és a sárkánylovasok nehezen landoltak csak a
falu melletti mezőn, s amint ez sikerült, mindenki szaladt amerre látott,
hiszen most is ömlött az eső. A sok dísz mind kint állt volna a falu utcáin, de
az eső és a sár elől a nagyját sikerült behordani a fedett helyekre, de
mindenki keserűen nézte, hogy mossa el a vihar a várva várt ünnepet, legalábbis
a parádét biztosan.
- Köszönöm Thor - mormogta Hablaty mikor végre valahára
hazaértek, s megszabadult a csuromvizes bőr vállvédőitől s a mellvérttől, Fogatlan
pedig pont ezt a pillanatot választotta, hogy megrázza magát, ezzel a fél adag
vizet Hablatyra, a másik felét meg a kandallóba küldte, ezzel sötétet és hideget
varázsolva a házba. - Ezt már annyira nem köszönöm, Fogatlan...
Vigyort és ártatlan pislogást kapott válaszul.
Jellemző... De legalább egy lángcsóvát is küldött a kandalló felé, Hablaty
pedig letelepedett a tűz mellé, hogy végre valahára megszáradjon.
- Ennél rosszabb időt az ünneplésre keresve se
találhattak volna... - mormogta az orra
elé, miközben levette csizmáját, és kiöntötte belőle a vizet. Kacsaúsztatónak
is lehetett volna használni. Fogatlan a szemét forgatva lefeküdt Hablaty mögé,
s hamarosan a szuszogása átváltott mormogásba, ami az elszundítással volt
egyenértékű. - De jó neked...
A fiatalok mormogásán kívül viszont nem volt egyéb
panasz az időjárásra. Azon kívül, hogy át kellett szervezni a hagyományos
ünneplést, eltolni pár nappal a sárkányparádét (Hablaty kijelentette, hogy
egyikük sem fog felszállni szakadó esőben, meg amúgy sem látna belőle senki
semmit, és különben is, nem fogja kitenni Fogatlan farokszárnyát a
rozsdásodásnak), ráadásul az egész "hacacárét" át kell telepíteni a
nagyterembe, máskülönben sehogy sem tudna együtt ünnepelni (és bakancs részegre
inni magát) a falu. Hablaty nem repdesett az örömtől. Rühellte a tömeget.
De hát nem volt
mit tenni, mint a naplementével egy időben felkerekedni, s a csöpögő esőben
elvonszolnia magát a nagyteremig, ráadásul még a szenzációsra kifejlesztett repülős
szerkóját (na jó, még van mit csiszolni rajta) is le kellett vennie, mert apja
szerint kicsit sem alkalomhoz illő...
A tömeg tényleg nagy volt a nagyterem előtt, s Hablaty
deszka alkatával karöltve még átjutott a hordóhasú vikingek közt, Fogatlan már
nem volt annyira szerencsés. És még a farokszrányára is ráléptek.
Odabent is ki voltak akasztva a zászlók, sok helyen tűz
lobogott, ami remekül ellensúlyozta a kinti csípős időt. Hablaty orrát
megcsapta a fűszeres húsok illata, de az italok aromájából is nem kevés volt a
levegőben. Már javában tartott az ünneplés, szólt a jellegzetes viking zene,
amit tánc, taps és innen-onnan nevetés kísért.
Hablaty hátranyújtotta a tenyerét, megérintve a
szorongó Fogatlan orrát, ezzel is megnyugtatva egy kicsit a zajtól és a
tömegtől. Így vezette körbe barátját a termen, át az óriás oszlopok mellett,
keresve a baráti körét. Nem egy kiterült egyeden kellett átlépniük, akik túl
komolyan vették a sörfogyasztást, így már az elő körben beverték a szunyát, ott
ahol voltak. Fogatlan az orrát felhúzva fintorgott a szagra, amitől már a saját
gondolatait is homályosan látta.
Asztrid pedig nem sokra tőlük egy asztal szélén ült a
kis sárkánylovas társasággal és meglepő módon hozzájuk csapódott az
"A" csapat is, legalábbis Gusztáv biztosan, de a szőke egy pillanat
alatt lepattintotta a kis mitugrászt.
Hablaty sosem mutatta, de élvezte nézni, ahogy Asztrid
napról napra elhajtja az idegesítő kis figurát. Azt viszont sosem értette, hogy
Asztrid mit látott őbenne. Miért ő, Hablaty az egyetlen, akit elfogad maga
mellett? Ez talán sosem derül ki, ha a lányon múlik a válasz.
- Látom élvezitek az ünneplést – jegyezte meg kissé
szarkasztikusan a fiú, karba tett kézzel.
Asztrid elhúzta a száját.
- Hát persze, imádunk itt ülni és nézni ki a fejünkből.
Ha nem lenne ez az őrült időjárás, már mehetne a légi bemutatónk – s ezzel a
padba ejtette a szekercéjét.
- Még mindig jobb, mint odakint az esőben ázni –
rázkódott meg Fafej, aki épp tollas házikedvencét pátyolgatta.
A szőke vikinglány erre most még lehangoltabb lett, s
tisztán látta, hogy a csapat sárkányai már közösen nyugtalankodnak a zajok, a
szagok és a tömeg miatt.
- Hát nem mindenki szerint van ez így, Fafej.
Maradjatok csak, én kiviszem őket a friss levegőre – kászálódott le az
asztalról, ahol eddig ült, majd megsimítva siklója, Viharbogár orrát, s elkezdte
kikísérni a kis sárkánycsapatot a vikingek közül.
- Várjatok, én is megyek! – és Hablaty persze máris
mellette termett.
***
- Nem tudom, mit esznek még annyira ezen a Bork-héten,
a megnyitó csak azóta menő, hogy sárkánybemutató van, meg versenyek, utána az
egész maga a katasztrófa… - jegyezte meg Asztrid, az egyik nagyterem melletti
szobor talapzatán ülve. Hablaty mellé telepedett.
- Én sem értem, de hát nézd, Vikingek vagyunk, benne
van a pakliban hogyha lehetőség van átinni az éjszakát, a törzs nagy része ezt
kihasználja, és a Bork hét majdnem minden napja erről szól.
A szöszi rosszallóan a fejét ingatta.
- Ennek sem látom értelmét, de az már az én bajom.
Hablatyot megmosolyogtatta a gondolat, hogy Asztrid
mennyire ki tud akadni látszólag, holott minden ilyen dolog mögött valami
egészen más állt. A sárkányaikra nézett, akik most egy kupacban aludtak a
csöpögő eső kellős közepén. Úgy tűnt, a hideg és a szél kicsit sem zavarta
őket.
- Olyan békésnek tűnnek – kezdte a lány. – Jó ötlet
volt hazajönnünk, biztos nekik is már honvágyuk volt.
Hablaty erre halkan nevetett egy sort.
- Nem az én döntésem volt hazajönni, apa parancsát
teljesítettük. Kifüggesztett volna minket a kikötőbe, ha nem jövünk el az
ünnepségre. De hát a fene tudta, hogy ez lesz, és az eső elmossa az egészet.
Mindketten érezték, hogy a beszélgetés bizony
ellaposodott. Bájcsevej volt ez, nem más. Feleslegesen beszéltek az időjárásról
és a bent zajló eseményekről. Asztrid pedig érezte, hogy Hablaty nem fogja
megtörni ezt a jeget, így már oly sokadjára, de most is ő próbálta meg ezt, s
megfogta a fiú kezét, szinte csak úgy mellesleg. Hablaty megint mosolygott,
pedig nem hitte, hogy ezen az estén egyszer is fog tudni. Nem is volt csoda,
hogy az előbbiből erőt merítve átkarolta a lány vállát.
Persze egy lélek sem volt a környékükön…
***
Az ikrek eközben már annyira elunták a fejüket, hogy
szinte már normálisan viselkedtek. Eddig az asztalról elcsórt önteteket
locsoltak a táncoló vikingek talpa alá, amiből csodálatos, pörgős és csúszós
bemutatók születtek. Aztán az italokba kevertek fűszereket, amitől sós lett a
mézbor, és elviselhetetlenül édes a sör.
- Mit csináljunk? – tette fel a kérdést Fafej, s
lesandított Takonypócra. Vagy tíz perce mást se csináltak, csak ültek az
asztalon, s lógatták a lábukat.
- Az, hogy ti mit csináltok, nem az én dolgom – felelte
a Jorgerson fiú. Már Halvér is talált magának társaságot (sőt, táncpartnert), s
csak őrá maradtak az ikrek.
Hamarosan mozgolódásra lettek figyelmesek, s mire észbe
kaptak, egy mesedélután közepébe csöppentek. A fiatal vikingek keresztbe tett
lábbal lehuppantak a szőnyegekre, s végül Bélhangosra terelődött a figyelem,
aki rögtön kiszúrta a három tétlenkedő sárkánylovast. Meg is szólította őket.
- Hékás, gyertek ti is. Hátha hallotok valami
értelmeset is.
A fiúk és Kőfej összenéztek. Végül is, közel sincsen
jobb elfoglaltságuk, s befészkelték magukat a többiek közé.
Akármennyire is nagyszájú valaki, a vikingek mindig is
szerették a régi történeteket hallgatni - akár igazak, akár nem -, s ez alól
nem volt kivétel a három bajkeverő sem. Egész sokan összegyűltek ott, s Bélhangos
pedig megvárta, míg ráterelődik a figyelem. Már jóval előre kitalálta, hogy
melyik történetet meséli el az ünnepségen, amivel nagyrészt a fiatalságot
szórakoztatta, míg a szülők felfrissíthették magukat az italok környékén.
- Szóval, a történet, amit most hallani fogtok, az
elejétől a végéig, az utolsó pikkelyig a sárkányok hátán igaz! - kezdte sejtelmes
hangon a kovács, Kőfej pedig ezt a pillanatot választotta, hogy testvérének
dőlve aludjon egy jót.
- Régen történt, réges-régen, de még pont annyira
régen, hogy megmaradt az emlékezetben. Itt a szigetvilágban mindenki ismerte
azt a szigetet, ami messze a tengeren túl magasodik ki a vízből. A hely, amit
úgy hívtak: a Lelkek Szigete - kezdte a titokzatos integetést Bélhangos. -
Mindenki tudta e hely valós létét, de senki sem szeretett beszélni róla. Az
emléke a szavak által maradt fent, melyet generációk adtak át generációknak.
Sötét titkokat rejtegettek azok a fenyőerdők, árnyak suttogtak a patakokból, s
az ember azt érezhette, valaki folyton figyeli, pedig egy lábnyom sem volt soha
a szigeten. A mai napig nem tudni, hogy mit rejt az a földdarab, minden esetre
a férfiak lágy, női hangokat hallgatnak, mikor a hullámok a sziklákat
ostromolják, a vikingasszonyok fülébe ezzel egy időben viszont őrült kacaj és
sikolyok jutnak. De mindezek közül, ami a leginkább visszataszítóvá teszi a
helyet: átok ül rajta. A szóbeszéd szerint az ottani szigetek lakói, ha
bűnösnek ítéltek valakit, azt egyszerűen kitették erre a szigetre újholdkor,
mikor a legsötétebb az éj, s reggelre a gonosz erők végrehajtották a büntetést
a vétkes vikingen: vérengző sárkánnyá változtatták!
Erre a sok kis fiatal viking meglepetten és rémülten
hajolt hátra (talán ennek köze lehetett Bélhangos szájszagához is), de egy biztos:
még az ikrek is felkapták a fejüket. Kőfej enyhén oldalra billentette a fejét.
- Sárkánnyá?
- Az utolsó hajszálát is befedték a pikkelyek.
Itt az egyik kis viking elsírta magát, mire anyja
rosszalló pillantást vetett Bélhangos felé, s elvitte az ifjoncot, s a többiek
sem tettek másképp, így igencsak megfogyatkozott a hallgatóság.
- Várjatok, még be se fejeztem, létezik még egy
legenda, miszerint... - próbálta visszacsábítani közönségét Bélhangos, de a
helyzet menthetetlen volt.
Csak a három sárkánylovas maradt, akik túlságosan
rosszat jelentő pillantással összenéztek. Ám mire Bélhangos mondta volna nekik
a történet másik részét, már ők is rég leléptek.
- Ez mennyire királyság már, nem srácok? - kezdte
Takonypóc, miközben elmart az asztalról egy pohár mézsört.
Ő és az ikrek a nagyterem egy csöndesebb része felé
tartottak, remélve, hogy ott találják a lovasokat. Mivel mostanában unalomban
tengették a napjaikat Sárkányperemen is (nem volt más csak munka, munka és még
több munka, amit ez a hármas rühellt), ez a legenda egy kicsit megmozgatta a
fantáziájukat. A Jorgerson fiú folytatta:
- Egy sziget, ahol a bűnösök és nyámnyilák sárkányátkot
kapnak egy életre, és ráadásul tele van kísérteties hangokkal, amikkel a frászt
hozhatom Halvérre. Bár szerintem ez a
sárkányos rész egy az egyben hülyeség, mégis, vicces lesz majd Halarcot látni,
ahogy sikítva menekül a szigetről mikor megzörren egy bokor.
Ezen mind felröhögtek, s Fafej vette át a szót.
- Ki tudja, talán ő is gronkellé változik, és
beteljesül a romantikus ballada közte és Bütyök közt - ezt a mondatot újabb
nyerítve vihogás követte, Takonypóc már a térdét csapkodta. Igen, határozottan
megérné elrángatni oda a csapatot, ráadásul az is számításba került, hogy a
következő nap éjjelén várható az újhold is. Mintha minden a kezükre játszana!
- Már csak rá kell vennünk Hablatyot, hogy elmenjünk oda, és onnantól
sima az út, hátradőlhetünk és várhatjuk a kabarét - ez volt a végső megállapítás,
amihez Kőfejnek is akadt szava:
- Oké, ez mind szép és ravasz, de mivel is vesszük rá
Hablatyot erre?
Takonypóc összecsapta a tenyereit.
- Óh Kőfej, azt csak bízd rám!
***
Aznap este nem találták meg Hablatyot. Hogy is
találhatták volna, hiszen annyi viking közt nem volt a legegyszerűbb kiszúrni,
hát még, hogy valójában mindenki előtt távozott, a szakadó eső ellenére és nem egyedül.
Mivel a mulatozás hajnalhasadtáig tartott, sokan még
csak akkor támolyogtak haza, mikor a Sárkányiskola vezetője reggel kinyitotta a
szemét szobájában. Épp ezért nem is tűnt fel senkinek, hogy Asztriddal együtt
lépett ki a házból, s mindketten álmosan ásítozva indultak a saras ösvényen
előkeríteni sárkányaikat, akik a hajnali záport kihasználva fogócskát rendeztek
a félhomályban, és reggelre sem tértek haza.
- Majd a halszag előcsalogatja őket - jegyezte meg
Hablaty aki az időközben odaérkező Halvér segítségével néhány kosárnyi halat
pakolt egy kisebb kordéra a halraktár előtt, majd az egész rakományt elvitték
az arénáig. Hablaty ugyanis külön megkérte Fogatlant, hogy ezt az estét
kivételesen töltse a Hofferson házban, s reggel az Akadémiában találkoznak
legkésőbb.
Nem csalódtak tűzokádóik tökéletes szaglásában, hiszen
amint elvonszolták a kordét az arénáig, a kis sárkánycsapat tagjai kezdtek
szállingózni, Hablaty majdnem hanyatt esett, mikor meglátta őket szarvtól
farokig sarasan.
- Te jó ég pajti - ingatta a fejét nevetve az ifjú
sárkánylovas, s odalépkedve barátjához néhány mozdulattal száraz sárdarabokat
tört le az éjfúria arcáról, hogy legalább kilásson a koszréteg mögül.
Hamarosan aztán az ikrek is betámolyogtak az arénába, s
nagy szemekkel néztek végig sárkányaikon. Fafej tette föl a kérdést:
- A Valhallára, mi volt itt, iszapbírkózás?
- Valami olyasmi. - érkezett a válasz Hablatytól.
- És minket kihagytak? - hitetlenkedett Kőfej.
Hablaty megint csak
Halvér segítségével kezdett felölteni egy hatalmas dézsát, hogy annak vizével
lecsutakolhassák a rakoncátlankodókat.
Néhány percen belül Takonypóc robogott az arénába,
egyenesen a méretes dézsa mellé, ahová a többi lovas már kihordta a keféket és
olajokat, amivel a sárkányokat akartál lecsutakolni. Ám a Jorgerson fiú szerint
ez még várhatott, s oldalba bökte az ikreket, jelezve, hogy itt a pillanat.
- Hé, Hablaty, figyelj csak, tudod teg-... - ám a
következő szó helyett csak vizet nyelt, mikor mind a hatukat elérte a dézsából
kiöntő szökőár, amit Fogatlan indított, az által, hogy beleugrott. Egyszerűen
nem tudott ellenállni a forró víznek...
- FOGATLAN! - jött azonnal a morgás mind a hat
sárkánylovastól, bár ez a "bűnöst" kicsit sem zavarta: boldogan
lubickolt tovább, fittyet hányva a srácokra, pedig Asztrid már az öklét rázta.
***
- Szóval - kezdte Takonypóc ismét, miután Hablaty
kiterelte sárkányát a dézsából és azt újratöltötték - Hablaty, azt akartam
mondani, hogy valami fenomenális történetről maradtatok le tegnap este! -
bokszolta vállba Hablatyot, olyan "haverosan".
A Sárkányiskola Vezetőjének ez annyira nem tetszett,
hiszen még vállvédőn át is megérezte.
- Miféle történetről? - valójában nem hitte hogy Takonypóc
tud neki olyat mondani, ami miatt megbánná a tegnap esti tevékenységét (nincs
olyan mondat, amivel ezt jelenleg el tudná érni), de azért egy fejintéssel úgy
tett, mint akit nagyon érdekel. Asztrid felnevetett mögötte.
- Tudod, Bélhangos elmesélt néhány legendát, és az
egyikben egy olyan sárkányról esett szó, ami... képes felvenni egy másik
sárkány alakját! - ez annyira rossz hazugság volt, hogy Fafej maga mászott bele
a saras vízbe, hogy ott ássa el magát, amíg Töff ki nem emelte onnan.
- Takonypóc, ezek nem véletlenül legendák. A legenda
azt jelenti, hogy egy régi történet amit már ezerszer átszíneztek, mire a
fülünkbe jutott - intette le Asztrid.
- De ennek az élőhelye is ismert!
Nos igen, ez az a mondat, amivel Hablatyot bármiféle
csőbe be lehetett húzni, amit a szőke vikinglány is jól tudott. Túlzottan
kiszámítható és ami még rosszabb: kíváncsi. És még fel is tette a kérdést:
- Hol ez a hely?
Takonypóc úgy tett, mint aki segítőkészen válaszol, de
legbelül már előre ivott a medve bőrére.
- A helyet úgy hívják, hogy a Lelkek Szigete.
- Hablaty, remélem tudod, hogy ez hülyeség! Csak nem
hallgatsz ezekre a birkafejűekre? - méltatlankodott Asztrid.
Hablaty arcán viszont megjelent a jól ismert
"felfedezési vágy". Kíváncsi volt erre az új sárkányra, és ha még nem
is teljesen olyan, mint amilyennek Takonypóc leírta, akkor is megéri
rápillantani. Térképén végignézte a szigetcsoportokat, s ugyan ott nem is, de
Bork irataiban rátalált egy papírlapra, ami kísértetiesen megegyezett a
leírással.
Ekkor még nem tudhatta, hogy egy ostoba vicc áldozata
lett. A jó szíve azt diktálta, hogy higgyen az elhangzott szavaknak, bízzon meg
egy történetleírásban, amit még sosem látott és sosem hallott. Asztrid is hiába
beszélt neki, hogy ne bízzon vakon abban, amit Takonypóc és az ikrek állítanak.
Ebből aztán majdnem veszekedés tört ki, hiszen Fafejék előadták a sértett barát
szerepét, Hablaty pedig megelégelte, hogy a csapata két fele kis híján
egymásnak esett.
Még nem tudta, mekkora lavinát indított el a mondattal:
- Mindenki készüljön, egy óra múlva elmegyünk megnézni
ezt a szigetet.
Remélte, ezzel mindenkinek igazat ad. Takonypócéknak
egy szavuk sem lehet, mert végül is elindulnak, de ha ez egy átverés, Asztrid
az orruk alá dörgölheti, s mindenki jól jár... nem?
