Jó későn (és mindezt két értelemben) hoztam nektek az új részt, így a nyári szünet végére, és ha minden jól megy, a suli előtt jön még a 8. fejezet is, hiszen ezzel is nagyon sokat csúsztam.
Oh, és egy kis érdekesség: nekem nagy valószínűséggel ez volt az utolsó sulis nyári szünetem, ugyanis szeptembertől 12.-be megyek, azaz utolsó gimis évemet kezdem :) Nem tudom, hogy év közben hogy rakom fel a részeket, hiszen érettségiév lesz, amire nagyon kell majd készülnöm, de megteszek mindent, hogy abban a kevés szabadidőmben tudjam írni a folytatásokat, és NEM fogom félbehagyni emiatt a történetet, mielőtt valaki megijedne. :)
De nem is hablatyolok (:'D) tovább, kezdődjön a kaland :D
7. fejezet:
Egy halott sárkány dala
- Na banda, készen vagyunk? Minden megvan? - nézett társaira Hablaty.
Miután szétterjedt a hír, hogy a főnök elengedte őket a nagy kalandra, a kis csapat tagjai alig tudtak aludni - egyrészt, mert még éjjel összepakoltak mindent, amire szükségük lehet, másrészt pedig hol idegeskedtek, hol izgatottak voltak. E kettő között nem lehetett dönteni, hiszen egy újabb utazás előtt álltak, viszont nem lehetett tudni, hogy pontosan mit fognak találni az út végén.
Hablaty kérdésére bólogatás volt a felelet, s az ifjú vikingek egymás után sárkányhátra szálltak. Ám mielőtt kilőhettek volna az ég felé, megjelent közöttük Suhanó.
- Ő meg mit keres itt? - kérdezte azonnal Asztrid, a sárkányra mutatva. - Nem arról volt szó, hogy még pihennie kell?
- Tudom, de ragaszkodott hozzá - vonta meg a vállát Hablaty. Egyetértett Asztriddal, de nem tehetett mást. Ezen a reggelen vagy két óráig a sárkánnyal veszekedett, aki nem volt hajlandó visszamenni a karámba, makacsul követte a fiú minden lépését. Nagyon, de nagyon velük akart menni, és nem tágított attól, amit a fejébe vett.
- Hát... - kezdte Halvér a kezét tördelve - nem hiszem, hogy még elég erős lenne ahhoz, hogy kibírjon egy ilyen hosszú utat, sőt, az igazság az, hogy én még Fogatlanban sem vagyok biztos...
Mielőtt bárki is válaszolhatott volna erre, Suhanó és Fogatlan egyszerre vágtak sértődött fejet, s makacsul kihúzták magukat.
- Azt hiszem a vita ezzel eldöntve - tette fel a kezeit Hablaty, majd felszállt sárkánya hátára. Táskájából elővette a füzetét, s megnézte a térképet, amin idő közben jelölte a szigetet, ahová tartottak. Vetett rá még egy pillantást, majd elpakolta, s megsimogatta Fogatlan fejét - Rendben pajti, induljunk.
***
Több órás repülés után sem Hablaty, sem Fogatlan nem tudta visszatartani az egyszerre feltörő ásítást. Már nagyon régóta repültek, ennek tetejébe még a köd is leszállt, így alig láttak el néhány méterig, s maguk mögött hagyták azt a szigetet is, ahol először látták Suhanót, s ahonnan üldözni kezdték. A sárkány most is ott repült mellettük, Fogatlannal egyvonalban, s meglepő módon az ő arcán nem látszott a fáradtságnak akár csak a morzsája sem. Ellentétben a többi sárkánnyal, kimondottan jól bírta az utat, mindenféle sebhely ellenére is.
Hablaty vetett egy pillantást a mögötte repülő csapatra, s beigazolódott a gyanúja: fáradnak. Rohamosan fáradnak. A szigetnek már itt kéne lennie, ha nem tértek le az útról, viszont előttük nem volt más, csak a kéklő tenger. Ha nem érkeznek meg hamarosan, kénytelenek lesznek keresni egy pihenőhelyet, mert nem akarta agyonhajtani a sárkányokat, főleg nem Fogatlant, akin már látta, hogy egyre gyakrabban törölgeti a szemét. Elfáradt ő is. Halvérnek és az apjának igaza volt, nem bírja úgy az utat, mint eddig, hiszen ez az első ilyen hosszú útja a sérülése után, nem is csoda, hogy kezd elfogyni az ereje. Nem fogja megkockáztatni, hogy lezuhanjon. Már épp intett volna a csapatnak, hogy forduljanak keletre, ahol tőlük nem messze egy kisebb sziklacsoport emelkedett ki a vízből a térkép szerint, mikor Suhanó hirtelen levált a csapattól.
- Mi a... - kezdett volna rácsodálkozni Hablaty, mikor váratlanul az összes sárkány Suhanó után fordult. Hát igen, ez nagyon is várható volt, annyira jellemző...
- Na jó, most tegyek úgy, mint aki meglepődik ezen, vagy kezdjek neki rögtön a reklamálásnak? - morogta Takonypóc, ahogy már meg se próbálta megfékezni sárkányát, hiszen tudta: úgyis arra megy, amerre ő akar.
Hablaty a szemét forgatta.
- A bajkeverés és balhézás helyett inkább azon törd a fejed, hogy vajon Kampó mekkora utat bír még ki, mielőtt teljesen kifáradna? - kezdte csípősen.
- Hah, csak utánad Hablaty, mert nem az én sárkányom kezdett el ereszkedni a semmi közepén... - felelte, úgy "mellesleg" megjegyezve azt a tényt, hogy Fogatlan tényleg egyre egyeletlenebbül csapkodott, s valóban süllyedni kezdett.
- Fogatlan? Pajti, mi a baj, rosszul vagy? - hajolt előre Hablaty, hogy a szemébe tudjon nézni. Egyre laposabbakat pislogott - Jaj ne... pajti ne csináld ezt, hallod? Maradj ébren, kérlek, ne most találd ki, hogy elájulsz vagy hasonlók, nem a legjobb időpont... - kezdte el bíztatni, nem sok eredménnyel.
Asztrid nem nézte tétlenül tovább a jelenetet, Viharbogárral hamar alájuk repültek, ha esetleg zuhanni kezdenének. Meglepő módon, Az ikrek és Cipzárhátuk pontosan ugyan ezt tették.
- A fenébe is, Suhanó, hová igyekszel? - morogta idegesen Hablaty, ahogy sárkánya fejét simogatta. Fogalma sem volt, hogy miként változtathatna most a helyzeten. Sebtében előkapta táskájából a füzetét, és széthajtotta belőle a térképet, amin látta, hogy réges-rég letértek a helyes útról, sőt, magáról a térképről is. Ötlete sem volt, hogy most mit csináljon. Még azt se mondhatja, hogy átszáll valaki mögé, hiszen legjobb barátja nem tud egyedül repülni. Most pedig nem elég, hogy minden jel szerint rosszul van, még súly is van a hátán. - Fogatlan, pajti, kérlek, bírd ki még egy kicsit... Csak egy kicsit...
Asztrid újra és újra felpillantott. Érezte, hogy Fogatlan még mindig süllyed, ahogy Viharbogár is ereszkedett vele.
- Hablaty, ebből nagy baj lesz! - figyelmeztette a fiút, ahogy az alattuk lévő sziklákra mutatott, amik egyre sűrűbben emelkedtek ki a vízből, s meredtek az ég felé, mint megannyi gyilkos dárda.
A fiú a fejét ingatta. Tudta, hogy veszélyes vizek felett repülhetnek, hiszen sem a köd, sem a sziklák nem voltak valami bíztatóak.
- Várjunk csak... - motyogta hirtelen Hablaty, ahogy kezdett összeállni a fejében egy elmélet. - Srácok ez nem akármilyen köd! Ez már a szigetvilág ködfala, és alattunk pedig...
- Szárazföld! - kiáltotta Halvér, a főnök fiának szavába vágva.
Igaza volt. Szinte váratlanul jöttek szembe az egyre magasabb sziklák, majd egy homokos tengerpart. Ami azt illeti, nem a legszebb sziget volt, a fák csupaszok voltak, mint a fejfák, zöld növényzetnek a part környékén semmi nyoma nem volt, csak a sziget belseje felé, már ameddig elláttak a ködtől.
Suhanó végre ereszkedni kezdett, mintha ide tartott volna. Mert így is volt. Hamar landolt a homokos parton, majd az égre tekintett, hogy bevárja a vészesen lelassult csapatot, akik csak azon voltak, hogy valahogy eljuttassák a félfarkú éjfúriát a szigetig.
Fogatlan keményen érkezett a földre, nem úgy, ahogy szokott. Leszállt, s néhány lépés után elterült a homokban.
- Jó ég... - rémült meg Asztrid, ahogy hamar leugrott Siklója hátáról és Halvérrel együtt Fogatlanhoz szaladt, mikor Hablaty már rég ott térdelt mellette.
A féllábú fiú azonnal felemelte sárkánya fejét, hogy a szemébe nézhessen, s elkezdte vizsgálni. Hamar megnyugodott, mikor csak a kimerültség jeleit látta rajta, semmi többet.
- Oké srácok, semmi baj, csak egy kicsit elfáradt. - nyugtatta meg a többieket, miközben Asztridtól átvett egy halat, amit hamar meg is etetett Fogatlannal, remélve, hogy egy kicsit új erőre kap majd tőle.
Míg a csapat nagy része az Éjfúriával volt elfoglalva, addig Takonypóc és Fafej a szigetet kémelték. Gyanúsan nagy volt a csend. Suhanó, aki ott ült tőlük nem messze, s mereven nézte a puszta, szürke tájat, halkan nyüszíteni kezdett.
- Nahát, olyan mintha a sziklából lennének a fák is, meg minden - jegyezte meg Fafej, ahogy a feketés-szürkés csonka erdőt nézte.
- Ez nem szikla... - ment közelebb az erdőhöz Takonypóc, ahogy letérdelt és végighúzta a tenyerét a fekete talajon, ami ezer darabban végigpergett az ujjain, s szállt, mint a tollpihe. - Ez hamu... Ez az erdő leégett.
***
Miután a két fiú visszament a tengerparton maradt csapathoz, Suhanó továbbra sem mozdult, csak egyhelyben ült és bámulta a szomorú tájat.
- Hablaty - lépett a főnök fia mellé Takonypóc, ahogy Fafejjel együtt leült az idő közben gyújtott tábortűz mellé. - Azt hiszem, ezt látnod kéne - mutatott az erdő felé az enyhén nagydarab fiú.
- Mit találtatok? - kérdezett vissza a Sárkányiskola Vezetője, ahogy lassan simogatta éledező sárkánya homlokát, akinek feje az ölében feküdt.
- Hát ez az, hogy mi sem értjük - folytatta a Jorgerson fiú - Az erdő azért ilyen fekete és kopár, mert szerintem az egész leégett. A talaj hamuból van, a fák teljesen elkorhadtak... Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, de valahogy sárkányszaga van a dolognak.
- Jól gondolod - szólt közbe Halvér. - Nem volt akkora szárazság mostanában, hogy egy véletlen folytán kitörjön az erdőtűz.
- De akkor mi történt? - tárta szét a karjait tanácstalanul Asztrid. - Sárkányháború? - találgatott hasraütésszerűen.
- Olyasmi... - bólintott keserűen Hablaty.
A lány ezen teljesen ledöbbent
- De... Én ezt nem gondoltam komolyan...
- Viszont valószínű erről van szó. Nem tudok mi mást elképzelni. - nézett a féllábú az erdő felé, ahol Suhanó még mindig szoborszerűen ült.
Mindenki követte a tekintetét, s végül Kőfej tette szóvá a dolgot.
- Neki meg mi baja?
Hablaty nem válaszolt azonnal. Eszébe jutott, hogy mi van, ha Suhanó nem is arról a szigetről menekült el, ahol a tojást találták? Mi van, ha valójában ez az otthona, és azért égett le az erdő, mert az ádázok ezt a helyet támadták meg? Végül is, mi másért nézné ilyen kétségbeesetten ezt az üres erdőt? Ha csak egy puszta sárkányösztön lenne, már mind a hat tűzokádó üveges tekintettel bámulná a helyet, de nem teszik.
- Egész végig rosszul gondoltuk - szólalt meg végül Hablaty, mire Fogatlan is felemelte a fejét, így barátja fel tudott állni mellőle. - Suhanó nem ott élt, ahová engem vitt és ahol a tojást találtuk... Az is egy fészkelő hely volt, nem egy lakott sziget. Ez az a hely, ahonnan ő jött és ezt a szigetet rohanták le az ádázok. - jelentette ki magabiztosan. Tudta, hogy igaza van, hiszen minden jel erre utalt. - Szedjétek össze a cuccotokat, szétnézünk! Hátha maradt még itt valaki, aki segítségre szorul.
***
Fél óra múlva a csapat összeszedte magát, s felkészültek arra, hogy felderítsék a helyet. Hablaty épp azon volt, hogy kisebb csapatokra ossza fel őket, amihez rögtön kiderült, hogy kevesen vannak. Így mindössze annyi történt, hogy Halvért beosztotta Takonypóc mellé, akiket a sziget déli oldala felé küldött, az ikreket a sziget északi oldalának átvizsgálásával bízott meg, ő maga pedig kijelentette, hogy keletre indul.
- Hé, hé, hé, és én? - méltatlankodott Asztrid.
- Asztrid - térdelt le mellé - kérlek te maradj itt Fogatlannal és Viharbogárral. Először is azért, mert szeretném, ha a sárkányom összeszedné magát indulásig, másodszor pedig, figyelnie kell valakinek a tengert is, mert ha itt betoppannak az ádázok, nekünk végünk, ahogy a sárkányainknak is.
A lány vonakodva bár, de bólintott.
Hablaty megértőn a vállára tette a kezét, majd Fogatlanhoz guggolt.
- Szedd össze magad pajti, hallod? - nézett a szemébe aggódón, mire Fogatlan megnyalta az arcát. - Nemsokára visszajövök, addig maradj itt Asztriddal és Viharbogárral.
Fogatlan vonakodva bár, de bólintott. Gyűlölte, mikor Hablaty nem volt a szeme előtt, főleg mikor ki tudja, hogy mi lehet abban az erdőben, de ez úttal nem ellenkezhetett.
Hablaty megsimogatta a fejét, majd miután a csapat felszállt, s mindenki a rá szabott irányba indult, a fiú Suhanó mellé lépkedett, és megsimogatta a nyakát.
- Suhanó, mondd csak, eljönnél velem? Körülnézünk egy kicsit, hátha tudnánk még segíteni itt valakin. - a sárkány erre válaszként félig lefeküdt, s intett Hablatynak a fejével, hogy szálljon fel a hátára.
A fiú azonnal feltornázta magát rá, és megpróbált megkapaszkodni, amiről már az első pillanatban tudta, hogy nem lesz egy egyszerű feladat. Suhanó a levegőbe szimatolt, s szinte abban a minutumban felszállt, s Hablaty megdöbbent kiáltása közepette elindult, de persze nem arra, amerre a fiú kérte, természetesen arra, amerre ő akart.
Hablaty pedig jobb ötlete híján hagyta neki, meg is lepődött, hogy a sárkány ennyire céltudatosan indult el, s csak akkor fordult le majdnem a hátáról, mikor Suhanó felüvöltött. Nem véletlenül. A sárkánysikolyt meghallotta Böff és Töff, Kampó, és Bütyök is, akik mind követni kezdték a hangot, s hallatszottak a válaszok is, amiket visszakiáltottak.
- Mi a fene folyik itt, Suhanó?! - kérdezte Hablaty, enyhén kétségbeesve.
A sárkány felmordult, aztán ereszkedni kezdett, s hangtalanul lépett a hamuba, majd gyalog folytatta útját. Hablaty egy szót sem tudott szólni már. Ahogy látta a leégett erdőt, szinte hallotta a harc zaját a fülében, ahogy az ádázok, vagy maguk a sárkányok felgyújtják ezt a helyet.
Ahogy egyre haladtak befelé, kezdett egy-két, még félig-meddig ép növény feltűnni, s zölden rikítottak a szürkeségben. Hablaty utólag már azt kívánta, bár ne nézett volna körül. A fekete és szürke hamut és a fákat sötétvörös foltok tarkították... Sárkány, s talán ember vér. Elhagyott fegyverek, sisakok. Az már teljesen biztos volt, hogy itt szörnyű háború volt, nem is olyan régen. A fiú egy kicsit előre hajolt, s nyugtatón megsimogatta Suhanó fejét. Tudta, hogy mit érezhet most. Hiszen elpusztították az otthonát.
Egyszer csak aztán hangokra lettek figyelmesek. Léptek? De ki járkál itt? Ember egyáltalán? Vagy sárkány? A szigetről valaki? Vagy csak a banda egyik tagja? De mind párban vannak, már hallanák a beszédhangot...
Hablaty lassan leszállt Suhanó hátáról, s a sárkánnyal együtt lelapult a földre. Bármi is kóborol erre, nem kéne, hogy előbb észrevegye őket, jobb hát elrejtőzni.
A fiú akkor riadt halálra, és sikoltott fel majdnem, mikor valami elkezdett szuszogni közvetlen a bal füle mellett, mikor Suhanó egyértelműen a jobb oldalán feküdt. Mire kiderült, hogy Fogatlan ártatlan szemei fürkészik és nem egy fenevadé, Hablaty már közel járt ahhoz, hogy elkáromkodja magát. Néhány másodperccel később Asztrid kúszott elő Fogatlan mögött, akit Viharbogár követett. Mind a hárman követték Hablatyék földre lapulós taktikáját.
- Ti meg mit kerestek itt? A parton kellett volna maradnotok! - sutyorogta Hablaty, annyira halkan, hogy szinte csak tátogott, ahogy Fogatlanon keresztül, pontosabban az orra előtt pillantott át, hogy Asztridhoz szóljon.
- Hidd el, nem az én ötletem volt követni titeket! - suttogta vissza a lány, ahogy egyik kezével Fogatlanra, a másikkal meg Viharbogárra mutatott, mire a két sárkány ártatlan szemekkel összenézett.
Hablaty a szemét forgatta. Remek... Ez egyre jobb és jobb...
Ekkor újra felhangzott a léptek zaja, mire mind az öten elhallgattak és mereven nézték az előttük megmaradt zöldes-szürkés növényzetet. Valami van ott. Valami nagy... Valami, ami nehézkesen jár, hiszen idáig hallatszódott, hogy húzza az egyik lábát. Tehát sérült. És aki sérült, az nem fog támadni.
Hablaty talán kicsit túl bátran állt fel, amin az összes sárkány és Asztrid is ledöbbent. "Elment az eszed?", mind így néztek rá. El hát, az már rég.
Végül csak vállat volt, majd elindult a hang felé. Fogatlan a szemét forgatva követte. Ha megint valami őrültségre készül, legalább ott legyen mellette.
Néhány lépés után azonban mindketten lehajoltak, mikor hallották, hogy az a valami rálép egy faágra, nem is olyan messze tőlük, majd egy hangos puffanás következett. Nagy valószínűséggel elesett.
- Gyertek! - intett hátra Asztridnak és a két sárkánynak.
Mind az öten kimasíroztak a tisztásra, ahonnan a zajt hallották.
Szíven ütötte őket, amit találtak.
Egy újabb Éjfúria volt az, aki az oldalára borulva nehezen lélegezve épp lehunyta a szemeit. Nem egy seb tarkította a testét, s mindegyiken látszott, hogy próbálta őket gyógyítani a nyálával, de nem sokat ért el vele. Most fogyott el az ereje életben maradni.
- Ne... Ne! - rohant oda hozzá Hablaty, mikor látta, hogy a sárkány készül feladni a harcot. Gondolkodás nélkül az orrára tette a kezét, s másodpercek alatt felmérte a helyzetet. Komoly sérülései voltak, amikkel valahogy húzta eddig, Hablaty sem tudta, hogyan. Ez a sárkány viszont kisebb volt, mint Fogatlan vagy Suhanó... Hablaty hamar megvizsgálta Asztrid segítségével és egyszerre szólaltak meg.
- Ő... nőstény...
A felismeréstől meglepett arccal egymásra néztek, majd tekintetüket újra az Éjfúriára emelték. Nem is vették észre, hogy idő közben megérkezett hozzájuk a csapat többi tagja és mind döbbenten figyelték a jelenetet. Egyikük sem tudott hozzászólni, hiszen tudták: annak a sárkánynak már csak percei vannak hátra.
- Jaj ne... - motyogta Hablaty, ahogy ő is rádöbbent erre a tényre. Nem... Nem engedheti, hogy ez megtörténjen... - Asztrid, Halvér, segítsetek! Hozzatok kötést, gyógynövényeket és egy kést!
A két említett csak állt és nézett egymásra. tudták, hogy mire ők visszaérnek, ez a sárkány már halott lesz.
- Hablaty... - kezdte finoman Asztrid.
- Nem! Ki se mondd! Meg tudjuk menteni! Siessetek már! - intett neki kétségbeesetten, ahogy a sárkány egyik felszaladt sebét fogta, amitől már a könyökéig véres volt a keze, de nem érdekelte.
- Hablaty, rajta már nem tudunk segíteni...
- Dehogynem, csak siessetek, siessetek már...
Hablaty eddig bírta idegekkel és könnyezni kezdett, ahogy felemelte a sárkány fejét, aki hálásan nézett vissza rá. Tudta, hogy segíteni akart rajta. Megérezte a jóságot a szívében. Nyugodt, fog nélküli mosoly szökött az arcára, ahogy Hablatyra nézett, ezzel tudatva vele, hogy elfogadta a sorsát.
- Ne, kérlek ne... Ne add fel még, könyörgöm... - kezdett sírni a fiú, ahogy a nőstény Éjfúria fejét simogatta. Nem tudta elfogadni azt a tényt, hogy nem tud rajta segíteni.
Fogatlan szemében ekkor láttak először könnycseppet. Sajnálta a fajtársát, és bántotta a tudat, hogy Hablatyot sírni látja, hogy ennyire elkeseredett... Lassan lefeküdt legjobb barátja mögé, s fejét a nőstény feje alá tolta, ezzel kicsit megemelve azt, ezzel is próbálta őt megnyugtatni, éreztetni vele, hogy nincs egyedül.
A nőstény még egyszer hálásan rápillantott Hablatyra, mielőtt végleg lehunyta volna a szemeit.
- Ne... Ne, kérlek! - rázta meg egy kicsit Hablaty, de már nem reagált. - Könyörgök ne! Ne add fel! Ne add fel, hallod?! Ne add fel... - kezdett el zokogni Hablaty, ahogy a véres tenyerére nézett, majd ráborult a sárkányra.
Nem tudta elhinni, hogy ez történt...
